„Lényegében beolvastam a közleményünk szövegét neki” – az Orbán-kormány korábbi helyettes államtitkára fogalmazta a Ruszin-Szendi Romuluszt elítélő közleményt
Ahogy arról korábban írtunk: a Magyar Honvédség volt Parancsnokai és Vezérkarfőnökei névtelen, aláírás nélküli levelet adtak ki, amelyben félreérthetetlenül Ruszin-Szendi Romulusznak üzentek. Azt írták: „a katona hazájához és a magyar nemzethez hű, annak megvédésére tesz esküt”. Hozzátették: egy volt vezérkari főnök pártrendezvényen való szereplése „alkalmas arra, hogy megossza és elbizonytalanítsa a Magyar Honvédség személyi állományát, rombolja a haderő belső morálját és a haza védelmére tett katonai eskübe vetett hitét”.
Fodor Lajos, aki 1999 és 2003 között volt a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, a HVG-nek az üggyel kapcsolatban elmondta: „Én csak a postás szerepét játszottam.”
Ruszin-Szendi Romulusz beszédében több problémát is felvetett a hadsereggel kapcsolatban, és kritizálta a jelenlegi honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf döntéseit. A volt vezérkari főnök már a kongresszuson előre jelezte, hogy mondandója miatt támadások érik majd. „Tudom, hogy ezután én leszek a legrosszabb, a legkövérebb altábornagy, de az állomány tudja, hogy igazam van” – fogalmazott.
Fodor Lajos a HVG-nek elmondta, hogy a közleményt vasárnap fogalmazta meg, miután a volt vezérkari főnökök között téma lett Ruszin-Szendi szereplése. „Mi, volt vezérkari főnökök szorosan tartjuk egymással a kapcsolatot” – mondta. Hozzátette, hogy a döntésüket nem Ruszin-Szendi beszédének tartalma, hanem az esemény politikai jellege befolyásolta.
– jelentette ki.
A közlemény hangsúlyozta, hogy a katonák lojalitása a „nép által választott mindenkori legitim politikai hatalomhoz” kell hogy kössön. Fodor ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ez az esküben foglalt törvények betartásából következik.
Elmondta azt is, hogy vasárnap felhívta Ruszin-Szendi Romuluszt, és ahogy fogalmazott:
A kérdésre, hogy mit szólt hozzá, Fodor azt mondta: „sajnálta, hogy ez így van, és nem értett egyet vele”.
Fodor Lajos 1999 februárja és júliusa között volt Orbán Viktor első kormányában a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai helyettes államtitkára, mielőtt a Honvédség főparancsnoka és vezérkari főnök lett. (Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, hogy államtitkári minőségben dolgozott a kormányban. A tévedésért elnézést kérünk.)