Vitézy Dávid reagált Lázár János újabb ígéretére: Ő csak annyit csinált HÉV-ügyben, hogy leállította az összes projektet
Lázár János májusban még arról beszélt, hogy abban a hónapban megjelenik a pályázat 18 új, „biztonságos és magas komfortú” HÉV-szerelvény beszerzésére, és ha minden jól alakul, az első járművek 2027-ben meg is érkezhetnek. A pályázatot azonban azóta sem írták ki.
Ahogy már írtunk róla, Lázár a videóban kiemelte: „a Magyarországon lévő 100 darab HÉV-szerelvény mindegyike elérte a 60 éves életkort, bármelyik budapesti vonalon is közlekedik”. A felújításokat nem a csepeli, hanem a szentendrei vonalon kezdik, ahol a teljes pálya, valamint a pálya melletti vasútállomások korszerűsítését tervezik.
A miniszter májusban még azt mondta, hogy két-három éven belül új szerelvényeken utazhatnak a szentendreiek, ha minden a tervek szerint halad. Akkor a projekt teljes költségét 200 milliárd forintra becsülte, amit hazai és uniós forrásokból fedeznének.
A Népszavának Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ egykori vezetője, volt közlekedési államtitkár, jelenleg fővárosi képviselő azt mondta:
A HÉV-szerelvények cseréje tehát továbbra is várat magára. A minisztérium korábban azt közölte, hogy a járműbeszerzés nem egy ütemben történik majd, a szükséges forrásokat az IKOP PLUSZ programból biztosítanák. A MÁV piaci konzultációt tartott, amelyre az Alstomot és a Stadlert hívták meg, de ez eredménytelenül zárult, ahogy a korábban kiírt járműtender is.
A HÉV-járművek speciális típusok, adott vonalra készülnek. Először prototípust kell gyártani, majd futáspróbák és hatósági tesztek következnek, és csak ezután kezdődhet a sorozatgyártás. Ez a folyamat legalább három évet vesz igénybe, de akár 50 hónapig is eltarthat a szerződéskötéstől számítva.
A jelenlegi uniós pénzügyi ciklus forrásai 2029-ig állnak rendelkezésre.