News here
hirdetés

HÍREK

Lázár János és Márki-Zay Péter: „Fegyverszünetet kötöttünk négy év után”

A fideszes képviselő és a hódmezővásárhelyi polgármester kétórás munkamegbeszélést tartottak, amely után pozitívan nyilatkoztak a jövőbeli együttműködésükről.

Link másolása

hirdetés

Közös munkamegbeszélést tartott kedden Lázár János és Márki-Zay Péter, miután Hódmezővásárhely polgármestere elfogadta az országgyűlési választáson őt legyőző fideszes politikus meghívását. A találkozó során több mint két órát tárgyaltak zárt ajtók mögött, utána pedig a sajtónak nyilatkoztak együtt - számolt be róla a Telex.

"A mai napon fegyverszünetet kötöttünk négy év után"

- foglalta össze röviden a megbeszélésüket Lázár.

A képviselő megköszönte Márki-Zaynak, hogy elfogadta a meghívást. Mint mondta "a választási győzelem után eljött az ideje a békesség helyreállításának", és szeretné a fejlődés lehetőségeit közösen megteremteni a polgármesterrel. A fegyverszünet egyedüli célja szerinte az, hogy a hódmezővásárhelyieknek jobb legyen, és az ott élők nagyobb békében, jobb körülmények között tudjanak élni.

Márki-Zay azt mondta, bár korábban harcoltak egymással, kettejük harca április 3-án befejeződött. Úgy fogalmazott, tartalmas, építő jellegű volt a beszélgetésük, amely nem a harcról szólt, és nem hiszi, hogy bármelyikük feladná az álláspontját azzal, ha megállapodnak arról, hogy Hódmezővásárhely érdekeit fogják képviselni.

Elmondta, hogy három témában is sikerült megegyezniük: az ipari park fejlesztésében, a kerékpár- és mezőgazdasági út fejlesztésében, valamint az iskolák energetikai korszerűsítésében. A hódmezővásárhelyi polgármester pedig azt is felajánlotta "egyfajta bónuszként", hogy az önkormányzat továbbra is támogatni fogja az állami fenntartású kórházat.

Abban is megállapodtak, hogy a jövőben rendszeresen fognak találkozni. Márki-Zay azt reméli, Hódmezővásárhley békés fejlődése példát mutathat az egész országnak, hogy április 3. után is van élet. Sőt azt is remélik, hogy az eddigi puskaporos hangulatot sikerül az együttműködés felé terelni.

hirdetés

Lázár ezután arról beszélt, neki az lesz a feladata, hogy a megbeszélt fejlesztéseknek lendületet adjon kormányzati szinten, a városnak pedig az a dolga, hogy megfelelően előkészítse azokat. Újságírói kérdésre elárulta, hogy most csak azokról a kérdésekről beszéltek a találkozón, amelyekben egyetértettek, azokat a témákat "elhárították", amelyekben távol áll egymástól az álláspontjuk. Azt ígérte, nemcsak Hódmezővásárhelyt, hanem a választókerülete minden településével igyekszik együttműködni.

"Itt, Hódmezővárhelyen nem vitathatóan 2018 óta volt egy polgárháborús állapot. Én örülök, hogy most legalább már odáig eljutottunk, hogy fegyverszünetet tudtunk kötni. Ez szerintem egy komoly előrelépés, és biztató a város jövőjét illetően"

- fogalmazott.

Azt is mondta, hogy számára minden körülmények között Hódmezővásárhely a fontos, és bár a polgármesterrel vannak vitáik és nézeteltéréseik, de a győztesnek szerinte a személyes sérelmeket félre kell tudnia tenni, és együtt kell tudni működni egy-egy cél érdekében. Ennek kapcsán azt mondta, hogy ehhez nagyvonalúságra is van szükség, ami a magyar politikában nem volt jellemző az elmúlt 30 évben, de szeretné, hogy a következő években mindkét oldalon nagyvonalú legyen a politika.

A Telex kérdésére, miszerint tagja lesz-e az új kormánynak, Lázár azt mondta:

"Annál nagyobb pozíció a magyar parlamentben, mint hogy legyőztem az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, mégsincsen". Ugyanakkor Orbán korábbi szavait idézve azt is hozzátette, hogy "semmi sem lehetetlen".

Márki-Zay újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, szerinte Hódmezővásárhely város állapota jobb, mint bármikor, és Hódmezővásárhely nem szenvedte meg a kárát annak, hogy ő az elmúlt egy évben országos politikával foglalkozott miniszterelnök-jelöltként. Annak ugyanakkor nyilván megvan szerinte a káros következménye, hogy a hódmezővásárhelyiek azt látták, az országos politikával van elfoglalva. Épp ezért szeretne a következő időszakban jobban a városra koncentrálni, hogy mindenki megnyugodhasson a településen.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Teli tankkal induljanak útra a jövő héten – javasolják a benzinkutasok a független töltőállomások leállása miatt
A kis kutak zárva lesznek, a nagyoknál emiatt hatalmas forgalomra lehet számítani, nem kizárt a készletek kiürülése sem.
Fotó: Alexander Fox / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. augusztus 13.


Link másolása

hirdetés

Teli tankkal induljanak útnak a jövő héten – ezt javasolják a kis benzinkutasok és a nagy hálózatok is az autósoknak. A Független Benzinkutak Szövetsége üzemszünetet jelentett be tegnap, augusztus 19-re és 20-ra. Az RTL Híradónak azt mondták, a töltőállomások nagyjából harmadát üzemeltető vállalkozások legfeljebb kávét adnak el majd jövő pénteken és szombaton. Emiatt a nagy hálózatok megugrott forgalomra, fennakadásokra számítanak kútjaik egy részén – érdekképviseletük, az Ásványolaj Szövetség szerint.

„Jelenleg körülbelül kétszer-háromszor akkora mennyiségű benzin fogy, mint általában szokott. Ott tartunk, hogy semmi ellentételezést nem kapunk, saját pénzből kell finanszíroznunk a benzinkutaknak a költségét. És erre szeretnénk felhívni a figyelmet”

– nyilatkozta a Híradónak Tóth András, a Xhénia Kft. ügyvezetője.

A Független Benzinkutak Szövetségénél azt mondják, még mindig nem kapták meg a júliusra járó, literenként 20 forintos állami támogatást. Ráadásul augusztustól minden korábbinál kevesebb üzemanyagot szállítanak a nagykereskedők – a megrendelt mennyiségnek csak a felét.

Huszadika előtt mindenki teletankkal induljon el arra a címre, pozícióra, ahova éppen menni szeretne

– mondta el Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke

hirdetés

A MOL, a Shell és az OMV, a nagy hálózatok érdekképviselete ma azt közölte, ők jövő héten is a szokásos nyitvatartással várják az autósokat. Úgy számolnak, például a Balaton partján, kiemelt turisztikai övezetekben ugorhat meg a kútjaik forgalma a kisvállalkozók üzemszünete miatt.

„Ezeken a helyeken biztos, hogy kialakulhatnak sorban állások, lehetnek várakozási idők az adott töltőállomáson, az is előfordulhat, hogy még a nagy hálózatok töltőállomásain is elfogy az üzemanyag esetlegesen a hétvége vége felé. Ezért is szeretném kérni a vásárlókat, hogy lehetőleg úgy induljanak el, hogy üzemanyaggal fel vannak töltve” – nyilatkozta Grád Ottó, Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
„Te leszel a következő!” – JK Rowling halálos fenyegetést kapott Salman Rushdie megkéselése után
A Twitteren üzent neki egy iszlamista szélsőséges. Rowling kérése ellenére a közösségi oldal egyelőre nem tett semmit.

Link másolása

hirdetés

Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy súlyos támadás érte Salman Rushdie indiai születésű brit írót. A muszlim világban nagy felháborodást kiváltó Sátáni versek című regény íróját egy New York-i pódiumbeszélgetésen támadta meg nagy létszámú közönség előtt 24 éves Hadi Matar pénteken. A támadó 10-15 alkalommal szúrta nyakon Rushdie-t, akit jelenleg is lélegeztetőgépen tartanak, és valószínűleg maradandó sérülést is szenvedett.

A hírre – sok más híresség mellett – reagált JK Rowling, a Harry Potter-regényekkel világhírűvé vált brit írónő is. A Twitteren posztolt üzenetében úgy fogalmazott: „Teljesen rosszul vagyok. Remélem, felépül.”

A kommentek között azonban megjelent Meer Asif Aziz pakisztáni radikális iszlamistáé is, aki úgy fogalmazott:

Ne aggódj, te leszel a következő.

hirdetés

Rowling kérte a közösségi oldal adminisztrátorait, hogy tegyenek valamit, de a fenyegetés és a pakisztáni férfi oldala is elérhető még szombat este is.

Salman Rushdie-ra 1989-ben Irán akkori vallási vezetője, Khomeini ajatollah iszlám halálos ítéletet, fatvát mondott ki az egy évvel korábban megjelent Sátáni versek miatt. Rushdie fejére 3 millió dolláros vérdíjat tűztek ki.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Meghalt két SMA-ban szenvedő kisgyerek a Zolgensma-kezelés után külföldön
A gyártó Novartis már vizsgálja az Oroszországban és Kazahsztánban történt eseteket.
Fotó: Günter / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. augusztus 13.


Link másolása

hirdetés

Meghalt két SMA-s gyerek, miután megkapták a Zolgensma nevű gyógyszert külföldön. A gyártó küldött jelentést a két halálesetről, ami Oroszországban és Kazahsztánban történt. A gyerekek halálát akut májelégtelenség okozta. Ez a mellékhatás korábban is ismert volt a gyártó szerint és azt írták, a gyógyszer előnyei az esetleges kockázatokhoz képest még mindig nagyobbak. A Zolgensma Magyarországon is elérhető a gerinceredetű izomsorvadásban szenvedőknek.

A nagyon drága készítményt hazánkban is alkalmazták több, hasonló betegségben szenvedő gyereknél, például az általunk is bemutatott Zenténél és Noelnél is.

Két gyereknél azonban – Oroszországban, illetve Kazahsztánban – súlyos mellékhatások léptek fel a gyógyszertől, és ez az életükbe került. Erről a gyártó, a Novartis adott ki közleményt, amelyet az RTL Híradójának is elküldtek. Azt írták, „a két sajnálatos haláleset 5-6 héttel az infúziós kezelés után történt.”

„Az akut májelégtelenség a kezdetek óta ismert rizikófaktor”, a történteket „jelentették az egészségügyi hatóságoknak”.

Azt is írták, hogy „világszerte már több mint 2300 beteg kapta meg a készítményt” és szerintük „a gyógyszer használatának előnyei az esetleges kockázatokhoz képest jelentősen nagyobbak”. A Híradónak nyilatkozó orvos szerint - mint több más génkezelés - a Zolgensma is áttörő állapotjavulást hozhat, de közben a szervezetet is megterhelheti. Késmáry András elmondta:

„Nagyjából ahhoz hasonlítanám – egy picit durvábban – mint egy szervátültetés. Bizonyos esetekben ez a fehérje kiválthat egy immunreakciót és egy szervi gyulladást idézhet elő, illetve ezeknek a szerveknek az elégtelen működését okozhatják.”

Ezért fontos a génterápia előtt és közben is a folyamatos orvosi megfigyelés. Az SMA egy rendkívül ritka genetikai betegség 8-10 ezer emberből egyet érint. Kezelés nélkül a kétéves kort sem élné meg sok gyermek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Bezárhat az ELTE Természettudományi Kara a hatalmas rezsiárak miatt
Télre a kar nagy része online oktatásra állhat át, mert az összes kar közül itt a legmagasabbak a rezsikiadások.

Link másolása

hirdetés

Az energiaválság, a növekvő rezsiárak és az állami támogatások csökkenése miatt takarékoskodásra kényszerülhet Magyarország legnagyobb egyeteme, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), novembertől jövő év márciusáig a legnagyobb rezsikiadásokkal működő Természettudományi Kart (TTK) is bezárhatják, az oktatás online formában folytatódhat – értesült a Népszava.

Információik szerint

a kar vezetése a napokban már kérte is az oktatókat, vizsgálják meg, hogy az egész éves, jelenlétet igénylő gyakorlati órákat, labormunkákat hogyan tudnák átcsoportosítani a szeptemberi-októberi időszakra. A végleges döntések a jövő hét folyamán születhetnek meg.

A TTK egyik névtelenséget kérő munkatársa azt mondta, a kar vezetése tiltakozik a tervezett intézkedések ellen, a dékán viszont „bele van kényszerítve”, hogy takarékoskodni kell a rezsiköltségeken. Bár a TTK nem az egyetem legnagyobb kara, itt zajlik a legtöbb laborigényes kutatás is, a kar két épületének fenntartása az ELTE rezsiköltségeinek csaknem a felét teszi ki.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) alelnöke, Pálfia Zsolt viszont annyit meg tudott erősíteni, az ELTE-n valóban „hetek óta lebegtetik”, hogy valahogyan takarékoskodni kell majd, de konkrét döntésekről még nem tud.

A TTK teljes bezárását nem tartja kivitelezhetőnek, különösen a kutatási projektek miatt, de, mint fogalmazott, a mostani helyzetben „bármi” előfordulhat.

Pálfia Zsolt szerint különösen azok az intézmények lesznek nehéz helyzetben a válság sújtotta időkben, amelyeket nem adtak át vagyonkezelő alapítványok kezébe. A 22 “modellváltó”, alapítványi egyetemnek ugyanis jelentős állami vagyont adott át a kormány, valamint törvényben rögzítette a következő öt évre szóló állami támogatás összegeit, összesen mintegy 1,8 ezer milliárd forintot, amiből a nem alapítványi intézmények - mint az ELTE – kimaradtak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: