Lázár János azzal viccelődött Jászberényben, hogy senki nem jár jól, ha bekerül a helyi kórházba
Újabb Lázárinfót tartott az építési és közlekedési miniszter, ezúttal Jászberényben. Az élő közvetítés alapján többen gyűltek össze, mint a korábbi helyszíneken. A fórumot Pócs János, a térség országgyűlési képviselője vezette, aki sokkal jobban kézben tartotta a rendezvényt, mint más fideszes képviselők korábban. A résztvevők többségét keresztnevükön szólította, és szinte csak olyanok kaptak szót, akik a kormány politikájával értettek egyet.
A fórumon többször is előkerült a jászberényi kórház helyzete. Egy helyi fideszes képviselő rögtön az elején azt mondta, hogy „a jászberényi kórház több sebből vérzik”, és szerinte fejlesztésre szorul. Azt kérdezte, hogy „a Kollár Kinga féle hazaárulás mennyiben puccsolhatja meg ezt a fejlesztést”.
A helyi ellenzékiek által papíron összeírt kérdések között is szóba került a kórház, amivel kapcsolatban konkrét problémákat is felsoroltak, például elmaradó szakrendeléseket, bezáró osztályokat, orvoshiányt és hosszú várólistákat. Azt kérdezték Lázártól, el akarják-e lehetetleníteni a kórházat.
A fórumon felszólalt egy doktornő is, aki 45 éve dolgozik a térségben radiológusként. Elmondta, hogy már nem a helyi kórházban, hanem egy rendelőintézetben dolgozik, de amikor megkeresték, felajánlotta, hogy délutánonként segít a kórházban. Azt mondta: annak ellenére, hogy nem volt radiológus a városban, hetekig nem hívták fel. Úgy fogalmazott:
A közönség nagy tapssal fogadta ezt.
Pócs János erre azt mondta, hogy ő már többször hangoztatta nyilvánosan is: „egy intézményvezető lehet kommunista is, csak jól végezze a dolgát”. Lázár János pedig azt hangsúlyozta, hogy az orvosok mindent megtesznek, és ők a legjobbak a jelenlegi rendszerben. Azt mondta, nem állnak sorban az emberek a kórházigazgatói posztokért, így nem lehet válogatni.
A miniszter a fórumon arról is beszélt, hogy Orbán Viktor, a Fidesz, ő maga és Pócs János is kiállnak a kistérségi kórházak mellett, mert „nekünk az a jó, ha önök helyben tudnak gyógyulni”. Ugyanakkor szerinte nem lehet az orvosokat arra kényszeríteni, hogy Jászberényben akarjanak dolgozni, hiába emelték meg a fizetésüket.
A fórum több pontján aztán viccelődve tért vissza a kórház helyzetére.
A fórum végén megkérdezték tőle, mikor kér bocsánatot a hétvégi vasúti leállásért. Azt válaszolta, hogy már elnézést kértek, de „azzal nem sokra megyünk”, ezért visszafizetik az utasoknak a teljes jegyárat. Azt is mondta: „Azt tudom mondani, hogy aki abban hisz, hogy ha egy másik kormány lesz, akkor a sorompó nem hibásodik meg, az azért jól gondolja meg, hogy miben hisz a következő időszakban”. Hozzátette, hogy „ilyen hiba van, nem tudom garantálni, hogy nem lesz, mert ez nem egy lerobbant vonal, ez egy újszerű vonal”. Azt is közölte, hogy vizsgálat deríti majd ki, az elődei közül hibázott-e valaki azzal, hogy nem kérték számon a karbantartást a felújítást végző Siemensen.
(via Telex)