HÍREK

Látványos csillaghullást produkálhatnak idén a Leonidák, a leglátványosabb jövő hétvégén lesz

Érdemes lesz a szemeket a déli, délkeleti égbolton tartani, főként a napkelte előtti órákban, amikor a legtöbb hullócsillagot láthatjuk.


Különösen látványos csillaghullással kecsegtetnek idén a Leonidák – írj az Időkép.

A meteorraj ugyanis november 18-ról 19-re virradó éjszaka éri el csúcspontját, és óránként akár több mint 100 hullócsillagot is produkálhat

– közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A Leonida meteorraj általában nem szokott sok hullócsillagot produkálni, de 33 évente nagyobb intenzitással jelentkezik. Ennek az az oka, hogy a meteorraj anyagát adó 55P/Tempel–Tuttle üstökös 33 év alatt kerüli meg a Napot, és a Naphoz közel kerülve nagyobb mennyiségű port szór szét a pályája mentén. Ha Földünk ezekben az években halad át az üstökös pályáján, akkor jelentős meteor kitörésre lehet készülni.

Idén azonban nem ez a helyzet, most ugyanis egy, az üstökös által korábban hátrahagyott porfelhővel futhat össze bolygónk. A meteorraj intenzítása ugyan nem lesz akkora, mint az üstökös napközeli pozíciója esetén, de az átlagos óránkénti 15 meteorhoz képest így is jóval több hullócsillagot láthatunk. Felső becslések szerint ez a szám a 200-at is elérhetné, ha a Leonidák radiánspontja – ami az Oroszlán csillagképben helyezkedik el – épp a fejünk felett lenne. Ez pedig a Perseidák gyakoriságának a kétszerese.

Érdemes tehát a szemeket a déli, délkeleti égbolton tartani, főként a napkelte előtti órákban, amikor a legtöbb hullócsillagot láthatjuk. Feltéve persze ha az időjárás is kegyes lesz, de ilyen időtávból az még nem mondható meg, hogy hol lesz derültebb vagy felhősebb az éjszaka.

A Leonida meteorraj következő nagy kitörésére - ami egy napközeli pozicíóból adódó kitörés lesz - 2032-ig kell várni.

Nemrég is kijutott hazánknak az égi látványosságból:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újabb videó került elő a Trump-merényletről: ezért vették le az ügynökök a politikus cipőjét
Villámgyorsan a földre teperték az ügynökök, ekkor esett le az egyik cipője, amit az akció közben ledobáltak a színpadról. Minderről videó is készült.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. július 16.



Új videó terjed a közösségi médiában a Donald Trump elleni merénylet utáni pillanatokról. A felvételen a színpad háta mögött állva vette fel valaki a zűrzavart, de az is kiderül, mi történt a politikus cipőjével, írja a Daily Mail.

A merénylő lövései után a titkosszolgálat gyorsan közbelépett, és azonnal elszigetelte Trumpot. A földre került politikus, miközben még mindig a sokk hatása alatt állt, kétségbeesetten azt kérte az ügynököktől:

„Hadd vegyem fel a cipőmet, hadd vegyem fel a cipőmet”.

Az új videóban látható, ahogy az ügynökök ledobják Donald Trump cipőjét a színpadról a biztosítás érdekében. A felvételen Trump zavarodottsága és az ügynökök gyors reakciója egyaránt jól érzékelhető.

Egy interjúban Trump megerősítette, hogy az ügynökök erőteljes intézkedései miatt esett le a cipője.

„Az ügynökök olyan erősen rám vetették magukat, hogy leesett a cipőm” - mondta a republikánus elnökjelölt.

Trump dicsérte biztonsági csapatának gyorsaságát és erejét, és elmondta, hogy csak egy kisebb zúzódást szerzett a karján, amikor egy ügynök a földön tartotta.

A politikus azt is elárulta, hogy a lövöldözés után vissza akart térni a pódiumra, és folytatni szerette volna a beszédét, amit végül nem hagytak neki.

A cipődobálást megörökítő videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hét új kórházigazgatót nevezett ki Pintér Sándor
Egy budapesti és hat vármegyei kórház élére nevezett ki új vezetőket hétfőn a belügyminiszter.


Hat vármegyei kórház és egy budapesti centrumkórház élére nevezett ki intézményvezetőket július 15-i hatállyal Pintér Sándor belügyminiszter, derül ki a tárca hétfői közleményéből.

Az eredményes pályázati eljárás után kinevezett kórházigazgatók listája:

Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet: Dr. Gondos Miklós;

Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet: Dr. Szilágyi Dániel Örs;

Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház: Dr. Bakos Gábor;

Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórház: Dr. Virág József PhD;

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház: Dr. Ajzner Éva Borbála;

Tolna Vármegyei Balassa János Kórház: Kis Zoltán Károly;

Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház: Dr. Czinkotay Frigyes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Simonka a zöldhatáron menekült volna Romániába, Orbántól is kért segítséget a koronatanú szerint
Újabb hónapokkal halasztották el Simonka négy éve húzódó büntetőperének folytatását. Novemberben viszont a koronatanút hallgatják majd meg.


Simonka György négy éve húzódó büntetőperét megint elhalasztotta a Fővárosi Törvényszék, a folytatást ezúttal novemberre tolták – írja a 24.hu. Akkor viszont a vád egyik legfontosabb tanújának meghallgatása lesz.

Az ügy koronatanújának is nevezett J. Gábor már márciusban színre lépett a bíróságon, és feltáró vallomást tett arról, szerinte hogyan működött a korrupció és a túlárazás rendszere, és ezáltal az európai uniós pénzek megszerzése Simonka György irányításával.

J. Gábor – elsősorban a Simonkától hallottak alapján – egy sor súlyos és meghökkentő állítást tett a nyomozati vallomásaiban, amelyeket fel is olvastak a bíróságon.

A 24.hu ezekből írt hosszú cikket. Mint írják, J., Simonka egykori bizalmasa többek között azt mondta:

  • tudomása szerint a Fidesz volt politikusa egyeztetett a büntetőeljárásról Rogán Antallal, Kubatov Gáborral, akiktől információkat is kapott ügyéről, sőt – szerinte – Simonka arra is utalt, hogy az érdekében az eljárást is befolyásolják;
  • úgy tudja, Simonka levélben próbálta meggyőzni Orbán Viktor miniszterelnököt is ártatlanságáról;
  • Simonkának az volt „B terve”, hogy a zöldhatáron menekült volna a letartóztatás elől Romániába, ahol jó kapcsolatokat alakított ki román politikusokkal;
  • a tanú szerint Simonka azt is elmondta neki, hogy több olyan információval is rendelkezik, amely bizonyítja, Magyarország milyen módon avatkozott bele a román belügyekbe, és hogy a román szervek már többször tettek neki ajánlatot, adja át információit ezzel összefüggésben.

    A lap megkereste Simonka Györgyöt, de Pusztaottlaka frissen megválasztott polgármestere a vallomás tartalmára nem reagált. A lap kérdéseire ezt válaszolta:

    „J. Gábor újból befolyásolni próbálja az eljárást, most azzal, hogy nyilatkozik azoknak a médiumoknak, akik hisznek az ő pletykákra alapuló vallomásának.”

    J. Gábor egyébként nem nyilatkozott a lapnak, a 24.hu szerint mindössze annyit erősített meg, hogy apró pontosításokkal fenntartotta a nyomozás során tett vallomásait. Megkeresték továbbá Rogán Antalt, Kubatov Gábort és Orbán Viktor is, de tőlük nem kaptak választ.

    Megjegyzendő, hogy nem kizárólag J. Gábor vallomásai alapján emeltek vádat Simonka és társai ellen. Simonka Györgyöt és 32 társát 1,4 milliárd forintos károkozással vádolják. A vád szerint Simonka egy bűnszervezetet irányított, amiért nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért rá az ügyészség.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


  • HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor tudja, hogy mire készül a háborúval Trump, ha újraválasztják
    A magyar miniszterelnök tíz pontból álló levelet küldött az Európai Tanácsnak, amiben a békemissziója tapasztalatait foglalja össze.


    Tíz pontból álló levelet küldött a magyar miniszterelnök Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, derül ki a Politico hírleveléből. Orbán Viktor következtetéseit és javaslatait az utóbbi napokban zajlott békemissziója, beleértve a Trumppal történt találkozója alapján állította össze.

    A július 12-i dátummal ellátott levélben többek között arról ír, hogy

    Donald Trump „valószínűsíthető” győzelme esetén az unió részesedése Ukrajna támogatásának pénzügyi terheiből „jelentősen megváltozhat az EU hátrányára”.

    Orbán a Trumppal folytatott megbeszélésre hivatkozva azt írja, hogy „biztosan kijelentheti, hogy röviddel választási győzelme után nem fogja megvárni a beiktatását, hanem azonnal kész lesz békeközvetítőként fellépni. Erre részletes és megalapozott tervei vannak”. Ezekről a tervekről azonban nem árul el többet a magyar kormányfő.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: