HÍREK

Kulja András és Takács Péter államtitkár élő adásban vitázik júniusban – a Tisza egészségpolitikusa leleplező dokumentumokat ígér

Korábban többször csaptak össze a közösségi médiában, június 23-án az ATV-ben szemtől szemben ütköztethetik az érveiket.


„Nagyon örülök, hogy Takács Péter egészségügyi államtitkár végre elfogadta a meghívásomat a vitára” – jelentette be Kulja András a Facebook-oldalán. A Tisza Párt EP-képviselője azt is közölte, hogy az ATV-ben fognak vitázni élő egyenes adásban, június 23-án.

Kulja azt ígéri, élő adásban fogja felolvasni azokat a leveleket, amelyeket egészségügyi dolgozóktól kapott. Ezekben a betegellátást veszélyeztető kórházi körülményekről számoltak be neki.

Emellett azt is írta, hogy rákérdez „több olyan – eddig nem publikus – kórházfelújítás mögé rejtett túlárazásra, amit próbálnak titokban tartani”.

Takács Péter korábban gátlástalannak nevezte Kulját, miután az szemeteszsákba csomagolt kórházi betegekről posztolt. A fideszes politikus az EP-képviselői pozícióról pedig azt mondta, hogy az egy „sokmilliós brüsszeli kamuállás”.

A két politikus nem egyszer csapott már össze a közösségi térben: Kulja András Magyar Péterrel járt be egészségügyi intézményeket, bemutatva az áldatlan állapotokat. Erre válaszul Takács Péter időnként felújított kórházi szárnyakat mutatott be, majd rossz állapotban lévő intézményekben is járt, arról beszélve, hogy ezek a Tisza Párt európai parlamenti munkája miatt vannak olyan állapotban. Júniusban fordul majd elő először, hogy szemtől szemben ütköztethetik érveiket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint az Orbán-család magánkézbe játszaná Budapest legértékesebb állami palotáit
A politikus több ikonikus ingatlant is felsorolt, amelyeket néhány napos kiírással hirdethetnek meg. A kormány egyelőre nem reagált Magyar bejegyzésére.


Magyar Péter szerint Budapest több kiemelt állami épületét is privatizálhatják, mégpedig NER-közeli szereplők javára - erről számolt be közösségi média oldalán a politikus.

A politikus úgy látja, az ingatlanokat néhány napos kiírással hirdetik meg, így azokat szinte észrevétlenül szerezhetik meg a „közpénzből felpumpált” vállalkozói körök.

A Tisza Párt elnöke több fővárosi ingatlant is felsorolt, amelyeket szerinte eladásra szánhatnak. Ilyen például:

  • a Belügyminisztérium épülete a József Attila utcában,
  • a Pénzügyminisztérium palotája a József Nádor téren,
  • a Magyar Államkincstár Hold utcai székháza,
  • a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai irodája,
  • valamint a NAV székháztömbje a Széchényi rakparton.

Emellett több tucat másik értékes belvárosi állami ingatlanról is szó lehet – állítja Magyar.

A politikus szerint az elmúlt években, miközben Lázár János leállította az állami beruházásokat, 700 milliárd forintot fordítottak irodaházak megvásárlására Tiborcz István és köreinek cégeitől. Úgy látja, a konstrukció kétszeresen is a magyar adófizetőket terheli: először az állam túlárazva vásárolja meg az épületeket, majd a „lopott pénzből” azokat magántulajdonként visszavásárolják.

Magyar szerint az Orbán-család az MNB-alapítványok után most „a nemzeti vagyon utolsó gyöngyszemeire” fordul rá, és az értékes ingatlanokat Tiborcz István és körei nevére írhatják.

„Mindenki jobban jár, ha a társadalmi többségét elveszítő kormány azonnal leállítja ezen ingatlanok átjátszását!”

– írta Magyar. Hozzátette: ha mégis lezárják az ügyletet, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal minden eladást felülvizsgál, és visszaszerzi az épületeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kubatov Gábor szerint Azahriah „azt a kormányt kritizálja, aki megépítette azokat a stadionokat, ahol ő fellép”
A Fidesz pártigazgatója szerint Azahriah „ezek nélkül a stadionok nélkül, mondjuk egy réten nem biztos, hogy össze tudta volna hozni ezt a sikert, meg ezt a dolgot”.


Kubatov Gábor is reagált Azahriah kijelentéseire, miután az énekes két héttel ezelőtt élő kemény szavakkal illette a Fidesz szavazóit. A Fidesz pártigazgatója és a Ferencváros elnöke egy Facebook-videóban osztotta meg a véleményét, a bejegyzéshez pedig mindössze ennyit írt: „pedig tehetséges srác…”.

A videóban elmondta, hogy szereti Azahriah zenéjét, jelenségnek tartja, ugyanakkor gyereknek is. Elismerte, hogy az énekes „komoly srác”, hiszen a sikerekhez tehetség kell, ugyanakkor megjegyezte: bántja a kialakult helyzet, mivel Azahriah az MVM Dome-ban lép fel, ami a Fradi vagyonkezelésében, egy német céggel közös üzemeltetésben működik.

Kubatov úgy fogalmazott:

Azahriah „azt a kormányt kritizálja, aki megépítette azokat a stadionokat, ahol ő föllép.”

Hozzátette:

„ezek nélkül a stadionok nélkül, mondjuk egy réten nem biztos, hogy össze tudta volna hozni ezt a sikert, meg ezt a dolgot”.

Azahriah korábban az Instagramján úgy fogalmazott: már csak „szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények” szavaznak a Fideszre. Nem sokkal később bocsánatot kért a kijelentéséért, addigra viszont reagált a kijelentésre többek között Nagy Feró, Németh Balázs, Gulyás Gergely, Magyar Péter, de még Orbán Viktor is.

Azahriah októberben az MVM Dome-ban tartja visszatérő triplakoncertjét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Az ellenállás legradikálisabb formáját javaslom
A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság új költségvetési javaslata drámai. Állítása szerint a magyar gazdákat hozza nehéz helyzetbe.


Orbán Viktor szerint drámai a helyzet Brüsszelben, mert kiszivárgott az Európai Bizottság új költségvetési javaslata – erről a Facebook-oldalán közzétett videóban beszélt a kormányfő. A felvételen ukrajnai jelenetekre eurókötegeket montíroztak, emellett gazdatüntetéseket és komor hangulatú képeket vágtak be.

A kormányfő úgy fogalmazott: a legújabb brüsszeli terv nyertese Ukrajna, mert az Európai Bizottság szerinte „rengeteg pénzt irányzott elő” számukra. Hozzátette:

a javaslat „legnagyobb vesztesei” az európai emberek, különösen a magyar gazdák és európai társaik, akik a jövőben „jóval kevesebb támogatáshoz” juthatnának.

Orbán Viktor közölte, hogy a kormány szerdai ülésén elsőként foglalkoznak majd a gazdák helyzetével. Az agrárminiszter beszámolót készít és javaslatokat tesz, a miniszterelnök pedig ígérete szerint hamarosan újra jelentkezik.

Az Európai Bizottság szerdán mutatja be javaslatát az Európai Unió következő, 2028-tól induló hosszú távú költségvetésére, a többéves pénzügyi keretre (MFF). A jelenlegi költségvetési ciklusban az EU büdzséje több mint 1,2 ezer milliárd euró, ami a jelenlegi árfolyamon mintegy 480 ezer milliárd forint. A javaslat elfogadásához az uniós állam- és kormányfők egyhangú döntésére van szükség. Orbán Viktor már tavaly jelezte, hogy vétóval fenyeget a Magyarországnak járó, de befagyasztott források miatt.

A miniszterelnök egy újabb bejegyzést is közzétett a közösségi oldalán. Ebben azt írta:

„Tüntetés Budapesten. Brüsszel terve tönkretenné a magyar gazdákat.” Hozzátette: „Az ellenállás legradikálisabb formáját javaslom. Lázadás indul!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Jakab Péter indul a választáson 2026-ban, de kijelentette: őt nem vesztegette meg ezért senki
A volt jobbikos politikus szerint a 2021-es előválasztáson is pénzzel próbálkoztak nála, sikertelenül.


Jakab Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy elindul a 2026-os országgyűlési választáson. Bejegyzésében hangsúlyozta: neki senki nem ajánlott pénzt az indulásért, mert – mint fogalmazott – „rólam tudják, nem vagyok megvehető”.

A politikus arról is írt, hogy pályafutása során kétszer próbálták megvesztegetni. Először 2010-ben, amikor miskolci önkormányzati képviselőként egy környezetszennyező üzem ügyében keresték meg.

„Akkor, 2010-ben megnyugodtam, mert átestem a tűzkeresztségen. Megkörnyékezett az ördög, és tudtam nemet mondani”

– fogalmazott.

A második esetről 2021-ből számolt be, az előválasztás időszakából. Ekkor is visszautasította a megkeresést, és véleménye szerint ez is közrejátszott abban, hogy nem nyert. Hozzátette:

„arra se volt pénzem hogy nagyszínpadot építsek az Andrássyn”.

Jakab bejegyzése azután született, hogy Fekete-Győr András kedden arról beszélt: a Fidesz több szinten – operatív, vezetői és politikusi körökből – is megkereste a Momentumot, hogy rávegyék őket az indulásra a 2026-os választáson. A párt ezt visszautasította, és nem indul el a Tisza Párt javára.

A Nép Pártján vezetője szerint az ilyen kijelentések, amelyek nem nevezik meg az érintetteket, „az egész Tiszán-túli ellenzéket besározzák”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: