hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Kövér László 12 év Fidesz-kormányzás legfontosabb törvényének tartja a melegellenes 'pedofiltörvényt'

A házelnök beszélt a Fudan Egyetemről, valamit Szájer József és Borkai Zsolt ügyeiről is.

Link másolása

hirdetés

Interjút adott a Mandiner hetilapnak Kövér László, amit a 444.hu szemlézett.

A házelnök irracionálisnak nevezte azt a dühöt, amit nyugat-európai politikusokból váltott ki a Fidesz és a kormányzat által következetesen pedofilellenesnek nevezett, valójában számos melegellenes passzust tartalmazó törvénykiegészítés.

Kövér egyenesen az elmúlt tizenkét év egyik legfontosabb törvényének nevezte a jogszabályt.

Hozzátette: az unióból érkező kritikák ellenére „Magyarország az unió tagja marad, ameddig az össze nem omlik”. Mert Kövér szerint össze fog omlani. Ezt azzal indokolta, hogy „fenntarthatatlan pályán mozog gazdasági, társadalmi, szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt”.

A lap kérdezte a házelnököt a Fudan Egyetem körül kialakult vitáról is.

hirdetés

Erre azt válaszolta, hogy látva a helyzet körül kialakult „cirkuszt”, meggyőződése, hogy jó döntés született. Szerinte sok ország azért kritizálja a budapesti tervet, mert „amit nekik szabad, azt nem szeretnék, ha az ő engedélyük nélkül mi is megtennénk”.

Szájer József és Borkai Zsolt ügyéről azt mondta, hogy erkölcsileg elfogadhatatlanok, ugyanakkor a kezelésük és a következményeik azt mutatják, hogy a Fideszben még vannak erkölcsi normák.

Arra a kérdésre, hogy váltaná-e Áder Jánost az államfői poszton, úgy válaszolt, hogy szerinte ez nem reális, de ha a megfelelő időben felkérést kapna arra, akkor sem lenne nagyon lelkes. Majd hozzátette, ha kellene, vállalná. „Ha szembe kell nézni valamivel, nem térünk ki a feladat elől” - fogalmazott Kövér László.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Allergiás rohamba halhatott bele a hétéves kisfiú a benzinkúton, miután mogyorós tortát evett az iskolában
Az RTL Híradó szerint a gyerek már az iskolában rosszul lett, a benzinkúton pedig már levegőt sem kapott. Egy születésnapi torta okozhatta a tragédiát.

Link másolása

hirdetés

Mint megírtuk, kedden rosszul lett és meghalt egy hétéves kisfiú egy IV. kerületi MOL benzinkúton. Azt már korábban a Blikk is kiderítette, hogy a gyerek előzőleg az iskolában olyan dolgot evett, ami súlyos allergiás rohamot váltott ki nála.

Az RTL Híradó úgy tudja, a kisfiú iskolájában szülinapot tartottak, az ünnepelt pedig mogyorós tortát hozott, amibe a fiú is beleevett. A Híradó információi szerint már a helyszínen rosszul lett, hányni kezdett. A szülőket az iskolához hívták, akik érte mentek, az édesanya már ölben vitte a kocsihoz a kisfiát.

Alig 800 méter megtétele után azonban meg kellett állniuk egy benzinkútnál, mert a fiú már annyira rosszul volt, hogy levegőt sem kapott. Ekkor érkeztek meg a benzinkúthoz a mentők, akik hosszasan küzdöttek a gyerek életéért, de már nem tudták megmenteni.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint a halál okát szakértői vizsgálat tisztázhatja. Lehetséges, hogy a kisfiúnak mogyoróallergiája volt, ami az egyik legveszélyesebb és legelterjedtebb ételallergia.

Az RTL Híradónak nyilatkozó gyerekorvos szerint előfordul, de nagyon ritka, hogy hétéves korban derüljön csak ki az ételallergia, vagyis az, hogy addig ne találkozzon ezzel az allergénnel a szervezet. Mint mondta, minél később találkozik vele a test, annál hevesebb reakciókat válthat ki. A leghevesebb reakció a gégeödéma, ami fulladásos halálhoz vezethet, ha nem kapja meg időben az illető a szükséges injekciót.

hirdetés

Azt, hogy a szülők tudtak-e a gyerek allergiájáról, és hogy erről az iskolát tájékoztatták-e, egyelőre nem lehet tudni.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen foglakozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

Az RTL Híradó riportja:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
37 évesen meghalt Gaspard Ulliel francia színész
A színész súlyos síbalesetet szenvedett kedden.

Link másolása

hirdetés

Elhunyt Gaspard Ulliel francia színész, miután súlyos balesetet szenvedett síelés közben a délkelet-franciaországi La Rosière síközpontban - írja a Le Parisien.

A 37 éves sztár két kék jelzésű (kezdő síelőknek ajánlott) pálya metszéspontjában összeütközött egy másik síelővel és súlyos fejsérülést szenvedett el. Helikopterrel szállították a grenoble-i egyetemi kórházkomplexumba, ahol a balesetét követő napon hunyt el.

A hosszú jegyességben és a Kallódókban nyújtott alakítása tette híressé, Franciaországban közkedvelt színésznek számított. Korábban láthattuk már a a Hannibál ébredésének főszereplőjeként. Utolsó szerepeinek egyike a Marvel új szuperhőssorozatában, a Magyarországon forgatott Moon Knight/Holdlovagban, Midnigh Man karaktere volt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Magyarország is kap az Európai Unió 385,5 millió eurós szolidaritási alapjából
17 tagállam és 3 tagjelölt ország kért támogatást, a pénzt a koronavírus okozta egészségügyi szükséghelyzet kezelésére kell felhasználni.

Link másolása

hirdetés

Az Európai Unió szolidaritási alapjából 385,5 millió eurót (mintegy 138,8 milliárd forint) biztosít húsz országnak - köztük Magyarországnak - a koronavírus okozta egészségügyi szükséghelyzet kezelésére - közölte az Európai Bizottság szerdán.

A közlemény szerint 17 tagállam és 3 tagjelölt ország kért támogatást az Európai Unió szolidaritási alapjából: Ausztria, Belgium, Csehország, Észtország, Franciaország, Görögország, Horvátország, Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, Románia és Spanyolország, valamint Albánia, Montenegró és Szerbia.

A pénzügyi támogatás orvosi segítségnyújtásra, oltóanyagok beszerzésére és beadására, egyéni védőeszközök és orvostechnikai eszközök vásárlására, egészségügyi ellátási költségekre, laboratóriumi elemzésekre, a lakosságnak nyújtott szükséghelyzeti támogatásra, valamint a betegségek terjedésének megelőzését, figyelemmel kísérését és megfékezését célzó intézkedésekre használható fel.

Az uniós bizottság közleménye Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítésügyi biztost idézi, aki hangsúlyozta: a világjárvány kezdete óta az EU nyugat-balkáni partnerei mellett áll, elkötelezetten támogatja a régiót a koronavírus elleni küzdelemben. Lehetőség szerint ugyanazokat a segítségnyújtási mechanizmusokat teszi elérhetővé számára is, amelyeket a tagállamok is igénybe vehetnek - közölte.

A bizottsági tájékoztatás szerint a segítséget kérő tagjelölt országok közül Albánia és Montenegró már 2021 végén megkapta a pénzügyi támogatást, míg Szerbia esetében folyamatban van a hatáskör-átruházási megállapodás aláírása. A támogatás kifizetése várhatóan nem sokkal ezt követően teljesülhet - tették hozzá.

A támogatást azt teszi lehetővé, hogy 2020 márciusában az EU szolidaritási alapjának hatályát - éppen a világjárvány miatt - kiterjesztették a súlyos népegészségügyi vészhelyzetekre is.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Tízből kilenc koronavírus-fertőzést már az omikron variáns okoz Magyarországon
Müller Cecília szerint az oltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, a betegségen átesettek védettsége pedig rövid ideig tart és nem elégséges.
MTI, SZM - szmo.hu
2022. január 19.


Link másolása

hirdetés

A koronavírus-megbetegedések 87 százalékát az omikron variáns okozza, 13 százalékát pedig a delta - mondta az országos tisztifőorvos a kormány Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján közzétett videóban.

Müller Cecília azt mondta, az omikron fertőzőképessége rendkívüli mértékű, ezért az oltottak is megfertőződhetnek, de a betegség lefolyásának súlyosságát jelentősen enyhíti a védőoltás. Hangsúlyozta, hogy azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik még nem kapták meg a vakcinát, hiszen minden koronavírus elleni oltás növeli a szervezet immunválaszát, így a védelmet is.

A szakember azt javasolta, hogy minden 12 évesnél idősebb ember kérje a védőoltás harmadik adagját, ha a második dózis beadása óta négy hónap eltelt.

Közölte: mindenki kérheti az oltást a januári akciónapokon. Minden csütörtökön és pénteken délután, illetve minden szombaton előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehet oltáshoz jutni az oltóhelyeken, valamint a háziorvosoknál az előre megjelölt szombati napokon.

Müller Cecília hozzátette: akik átestek a betegségen, valamilyen fokú védettséget szereztek, de ez a védettség rövid ideig tart és nem elégséges. "Aki oltatlan, de átesett a betegségen, az ő számukra is a védőoltás jelenti a védelmet" - fogalmazott.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: