HÍREK
A Rovatból

Kósa Lajos a jegybanki botrányról: Senki nem védi meg őket, hogyha loptak, akkor a következményeket viseljék

Kósa Lajos a 444-nek arról beszélt, hogy szerinte az Európai Központi Bank akadályozta meg, hogy átláthatóvá váljanak az MNB alapítványi pénzei.


Az Európai Központi Bank (EKB) tehet róla, hogy nem születhetett meg az a törvény, amely megakadályozta volna az MNB alapítványában lévő pénzek átláthatatlan kezelését – erről beszélt Kósa Lajos a 444-nek adott interjújában.

A Fidesz egyik alelnöke, egykori frakcióvezetője szerint a probléma az, hogy a jegybank egy független intézmény, és a kormány évekkel korábban kezdeményezte azt, hogy a jegybank felügyelőbizottsága tudja vizsgálni az MNB alapítványait is, de az EKB ehhez nem járult hozzá.

A 444 ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz 9 éve egy bírósági döntéssel szembemenve törvénybe foglalta, hogy a jegybanki alapítvány pénze nem közpénz. A törvényjavaslat egyik arca pedig Kósa Lajos frakcióvezető volt. „Az alapítványi pénz, az alapítványi pénz, pont. (…) Addig közpénz, amíg az alapítvány nem tette be az alapítványba a pénzt. (…) Onnantól kezdve ahhoz a pénzhez semmi jogom, közöm, érdekem nincs, el vagyok vágva tőle” – érvelt még 2016-ban Kósa Lajos a törvény mellett.

Kósa szerint ugyanakkor most még korai politikai felelősségről beszélni, majd a vizsgálat után merülhet ez fel.

A 444 arról is kérdezte Kósát, hogy a Fidesz miért nem szólalt fel korábban, hiszen az nyilvánvaló volt, hogy Matolcsy Ádám és köre luxus életmódot él, erről a sajtó is cikkezett.

„Úgy érti, hogy általában, hogyha valaki elmebeteg életmódot folytat, mármint ilyen tobzódás, meg luxus, meg nem tudom, akkor fel kellene szólalni ellene?”

- kérdezett vissza Kósa, majd azt mondta: ő nem szokott ilyenek ellen felszólalni, mert azt gondolja, hogy ha valakinek becsületesen megszerzett pénze van, akkor arra költi, amire akarja.

„Ha valaki hat Ferrarit tart, az nem normális, szerintem”

- jegyezte meg.

„Nem az a felháborító, ha valakinek hat Ferrarija van. Hogyha lopta a pénzt, akkor el kell kapni, el kell ítélni akárhogy hívják. Matolcsy Ádám vagy más...mert azt nem szabad. Lopni tilos. (...) A Legfőbb Ügyészségnek nagyon szigorúan el kell járni, és példásan megbüntetni. Senki nem védi meg őket, hogyha loptak, akkor a következményeket viseljék”

- fogalmazott Kósa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék külföldre költözése Gulyás Gergely szerint nem foglalkoztatja a nyilvánosságot
A minisztertől azt kérdezték, tárgyalta-e a kormány a család költözési szándékát. Gulyás humorral ütötte el a kérdést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



A szerda délutáni Kormányinfón szóba került Orbán Ráhel és családja esetleges külföldre költözése is.

A Telex újságírója megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalt-e a kormány. Gulyás Gergely erre úgy reagált: „Már a humorrovatnál tartunk, vagy ez még a Kormányinfó?”

Az is felmerült, hogy 2022-ben és most is éppen akkor készülnek külföldre Tiborczék, amikor választások közelednek.

Gulyás Gergely erre azt válaszolta, hogy erről őket kellene megkérdezni. Hozzátette, hogy nem is érti, miért érdekli ez az újságírókat, mert szerinte ez a nyilvánosságot nem érdekli. Az újságíró erre azt felelte, hogy az olvasottság alapján igenis érdekli az embereket Orbán Ráhelék külföldre költözése. Erre Gulyás mosolyogva azt válaszolta:

„Sokszor olvassák kevesen.”

A miniszter azt is megjegyezte, hogy ha Orbán Ráhel turisztikai szakértelmére szükség lesz, azt online is elérhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„A vezérkari főnök kéréseit parancsnak vették” - Gulyás Gergely elárulta, hogy ki hagyta jóvá Ruszin-Szendi kéréseit
A miniszter szerint a vezérkari főnök szavára mindenki parancsként tekintett. Gulyás úgy fogalmazott, hogy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Ruszin-Szendi Romulusz korábbi szolgálati lakása is téma volt a szerdai Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, hogy a katonaságnál régebben rossz kultúra alakult ki.

A miniszter szerint a vezérkari főnök kéréseit mindenki végrehajtotta. Gulyás azt mondta: „a vezérkari főnök ha kért valamit, azt végrehajtották, mert ő a miniszteren kívül mindenki fölött áll.”

Ruszin-Szendi Romuluszról azt mondta: elég nagy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.

A miniszter azt is hozzátette: „ettől még az ő kéréseit az a cég, ami korábban is intézte a honvédelem ügyét és beszerzéseit, az ő kéréseit parancsnak vette.”

Ezekre a kérdésekre válaszolta ezt, amikor arról faggatták, miért hagyták ezt a gyakorlatot, és kié a felelősség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kitiltanának Magyarországról embereket Sebestyén József halála miatt – jelentette be Gulyás
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, ha az EU nem lép az ügyben, akkor Magyarország saját hatáskörben rendelheti el a szankciót. Állítása szerint a kitiltás azokra vonatkozna, akik felelősek a történtekért.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 16.



Gulyás Gergely a Kormányinfón arról is beszélt, hogy Magyarország három ukrán katonai vezető szankcionálását javasolja. A politikus szerint, ha az Európai Unió ezt nem teszi meg, akkor Magyarország saját hatáskörben fog cselekedni. Ebben az esetben a szankció azt jelentené, hogy az érintettek nem léphetnek be Magyarországra.

A szankció oka Sebestyén József halála. Gulyás elmondta, hogy ebben az esetben az érintett ukrán katonai vezetőket kitilthatják Magyarország területéről. Mint fogalmazott: „azokra vonatkozna majd, akik felelősek a történtekért”.

A miniszter beszélt arról is, hogy Orbán Viktornak nem kell kezdeményeznie egy magyar-ukrán csúcstalálkozót. Gulyás szerint ennek nem most van itt az ideje. Hozzátette azt is: Orbán Viktor azért nem egyeztet most Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, mert ez jelenleg nem az ő feladata.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely megerősítette, hogy apa lett, megszületett a babájuk
Az RTL kérdezte meg a minisztert, aki rövid választ adott. Annyit mondott: „A hír valós.”
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 16.



Az RTL riportere a Kormányinfón arról kérdezte Gulyás Gergelyt, hogy igaz-e a hír, miszerint gyermeke született. A Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette az örömhírt. Röviden annyit mondott:

„A hír valós.”

Gulyás Gergely meg is köszönte a jókívánságokat, de további részleteket nem osztott meg a családi eseményről.

A miniszter magánéletét most is, mint korábban, diszkréten kezeli. Megszokott visszafogottságával most sem mondott többet, és továbbra sem szeretne nyilatkozni a családjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET: