Kormányhivatali dolgozók mérték le, hogy megvan-e az előírt 200 méter a pásztói iskola és a könyvesbolt között
A pásztói Líra könyvesbolt munkatársai arra lettek figyelmesek hétfőn délelőtt, hogy a kormányhivatal munkatársai távolságmérővel lemérték a könyvesbolt bejárata és az iskola, valamint a templom bejárata közötti távolságot.
A gyermekvédelemre kiemelt figyelmet fordító kormányunk hivatalnokai nem lankadnak, ha védeni kell, amit védeni rendeltetett. A minap a pásztói Líra könyvesbolt munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy a hivatalnokok akkurátusan lemérték a távolságot a könyvesbolt bejárata és a település temploma, illetve iskolája között.
Megállapítást nyert, hogy nincsen meg az előírt kettőszáz méter. És ez baj, hiszen egy könyvesboltban olyan, az ifjúságra káros művek is előfordulhatnak, mint például Faludy György életrajzi könyve, a Pokolbéli víg napjaim, vagy esetleg jónéhány olyan klasszikus mű, melyben akárcsak sóhajtás erejéig szó esik arról, ha valaki a saját neméhez vonzódik.
Az alábbi ábrán látható, hogy bizony csak 160 méter a távolság az iskolák és a könyvesbolt között. Mindehhez még Pásztóra sem kellett menni, csak kinyitni a Google Térképet, és minden világos.
160 méter. Nagy a baj Pásztón
A gyermekvédelemre kiemelt figyelmet fordító kormányunk hivatalnokai nem lankadnak, ha védeni kell, amit védeni rendeltetett. A minap a pásztói Líra könyvesbolt munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy a hivatalnokok akkurátusan lemérték a távolságot a könyvesbolt bejárata és a település temploma, illetve iskolája között.
Megállapítást nyert, hogy nincsen meg az előírt kettőszáz méter. És ez baj, hiszen egy könyvesboltban olyan, az ifjúságra káros művek is előfordulhatnak, mint például Faludy György életrajzi könyve, a Pokolbéli víg napjaim, vagy esetleg jónéhány olyan klasszikus mű, melyben akárcsak sóhajtás erejéig szó esik arról, ha valaki a saját neméhez vonzódik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Mit termel Orbán papa a sok száz négyzetméternyi, lifttel megközelíthető, földalatti termekben, folyósókban? Gombát?
A parlamenti képviselő nem hagyta szó nélkül, hogy Orbán Viktor szerint neki semmi köze az elhíresült birtokhoz. Szerinte korábban lelepleződött már, hogy a terület valójában nem Orbán Győzőé.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Orbán Viktor az Ultrahang YouTube-csatorna interjújában beszélt a hatvanpusztai birtokról is. Mint mondta, ő oda nem fog beköltözni, mert az az édesapjáé, aki egy lerobbant állami gazdaságból alakította ki.
A miniszterelnök szavain alaposan felhúzta magát Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő Facebook-posztjában azt írta: „Eddig csak hüledeztem azon az arcátlanságon, ahogyan Orbán Hatvanpusztáról beszélt a minap: szerinte az egy “gazdaság” és amúgy is az apjáé, neki semmi köze hozzá.”
Majd három megjegyzést is tett az elhangzottakhoz:
„Bár ellenzéki honfitársaink tudják, hogy ez mekkora hazugság, a propaganda alkalmas arra, hogy több millió magyar elhiggye.
Azért kiteszek pár képet a parkról, a parkban a fotó elől menekülő kertészekről, amit küldjenek el a fideszes ismerőseiknek, néhány légifelvétellel együtt. Az építkezésről szóló fotókat különösen a figyelmükbe ajánlom, kérdezzék meg a fideszes ismerősüket, szerintük mit termel Orbán papa a sok száz négyzetméternyi, lifttel megközelíthető, földalatti termekben, folyósókban? Gombát????
Küldjék el nekik a másfél hónappal ezelőtti posztomat arról, hogy a szülinapi videójával hogyan buktatta le azt a hazugságot, hogy Hatvanpuszta az apjáé. Azon a videón jól látszik, hogy a szülök nem ott, hanem Székesfehérváron laknak”
Ide belinkelte egy korábbi posztját, amin jól látható, hogy Orbán Viktor a szüleit nem az elhíresült birtokon látogatta meg.
Hadházy Ákos már többször járt a luxusbirtok közelében, el is repült felette, sőt repülőből még külföldi újságíróknak is megmutatta a létesítményt.
Pénteken korábban Magyar Péter is hazugságnak nevezte, hogy a hatvanpusztai ház és környezete Orbán Győzőé lenne.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Orbán Viktor az Ultrahang YouTube-csatorna interjújában beszélt a hatvanpusztai birtokról is. Mint mondta, ő oda nem fog beköltözni, mert az az édesapjáé, aki egy lerobbant állami gazdaságból alakította ki.
Élő adásban tépte szét Fidesz-tagkönyvét – Orbán Simion-melletti kiállása miatt szakított a párttal Beke Mihály András
„Orbán Viktor számára a nemzetpolitika csak politikai termék. Azzal, hogy Romániában a magyargyűlölő, sírgyalázó Simion mellett állt ki, feláldozta a magyarságot” - mondta a csíkszeredai főkonzulátuson első beosztott diplomataként dolgozott Beke.
Beke Mihály András a Kompország műsorának vendégeként egy rendkívül erőteljes gesztussal fejezte ki csalódottságát: a beszélgetés huszonharmadik percében elővette régi Fidesz-tagkönyvét, majd széttépte azt. A korábban a csíkszeredai főkonzulátuson első beosztott diplomataként dolgozó Beke így jelentette be szakítását a párttal:
„Ennyi, befejeztem ezt. A történetnek itt a vége.”
Elmondta, hogy annak idején őszintén hitt a Fideszben, de mára úgy érzi, ezt már nem tudja tovább vállalni. A nyilvánosság előtt eddig megélhetési és családi okokból nem szólalt meg, de most úgy gondolja, elérkezett az a pillanat, amikor már nem maradhat csendben.
A végső törést Orbán Viktor miniszterelnök tihanyi beszéde hozta el számára, amelyben a magyarellenes román elnökjelölt, George Simion mellett foglalt állást. Ezt Beke elfogadhatatlannak tartja.
„Orbán Viktor számára a nemzetpolitika csak politikai termék. Azzal, hogy Romániában a magyargyűlölő, sírgyalázó Simion mellett állt ki, feláldozta a magyarságot. Számomra ez már vállalhatatlan, már a hallgatás is hazugságnak számít” – fogalmazott.
A műsorban arról is beszélt, hogy meglátása szerint Orbán lényegében az egykori román pártfőtitkárral, Nicolae Ceaușescuval került egy platformra.
Beke Mihály András a Kompország műsorának vendégeként egy rendkívül erőteljes gesztussal fejezte ki csalódottságát: a beszélgetés huszonharmadik percében elővette régi Fidesz-tagkönyvét, majd széttépte azt. A korábban a csíkszeredai főkonzulátuson első beosztott diplomataként dolgozó Beke így jelentette be szakítását a párttal:
„Ennyi, befejeztem ezt. A történetnek itt a vége.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Majka is megszólalt a Kneecapról: Nincs helye a fesztiválokon ilyesfajta uszításnak, egy terrorszervezet támogatásának, szerintem ez undorító
Az ír együttes egyik tagját terrorizmus vádjával állították bíróság elé. A fellépésük miatt a Nemzeti Táncegyüttes is visszamondta szereplését a Szigeten.
Több mint száz ismert művész tiltakozott a Sziget Fesztivál egyik fellépője ellen. A Kneecap nevű ír rapegyüttes miatt egyre nagyobb a felháborodás. Július 11-én civilek demonstráltak a K-híd előtt zászlókkal és plakátokkal.
A zenekar egyik tagja tavaly egy koncerten a Hezbollah terrorszervezet zászlóját mutatta fel a színpadon, emiatt idén június végén terrorizmus vádjával állt bíróság előtt Londonban. A tiltakozók szerint 2024 októberében a zenekar brit koncertjén olyan jelszavakat skandáltak a közönséggel, mint a „Free Palestine by any means necessary!”, azaz „Szabad Palesztinát bármi áron!” és a „Death to cionist”, vagyis „Halál a cionistákra!”. A tüntetők úgy vélik: „Ez nem politikai vélemény, hanem uszítás.”
A petíciót aláírók között van Majka és Dés László is. A dokumentumban azt írják: „a Sziget Fesztivál, ami eddig a nyitottságáról és a szélsőségektől mentes értékrendjéről volt ismert, teret ad egy gyűlölködő, rasszista zenekarnak, a Kneecap-nek.”
A rapper azt mondta:
„Szerintem nincs helye a fesztiválokon, a zenei színpadokon nincs helye ilyesfajta uszításnak, meg egyáltalán egy terrorszervezet támogatásának. Szerintem ez undorító.”
Dés László is úgy látja, hogy egy kulturális fesztiválon nincs helye terrorizmust támogató zenekarnak. Azt mondta: „Nem lenne szabad, mert akkor ez az egész kulturális fesztivál legitimizálja az ilyesmit.”
A tiltakozás hatására a Magyar Nemzeti Táncegyüttes visszalépett a fellépéstől. A közleményükben azt írták: „nem kívánnak olyan rendezvényen részt venni, ahol gyűlöletkeltő tartalmak kapnak teret.”
Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere azt mondta: „Egyeztetést kezdeményeztem a mai napon Kádárral, hogy a zenekar ne lépjen fel.” A legnagyobb magyarországi zsidó szervezet, a MAZSIHISZ is tiltakozott. Bóka János miniszter levelet küldött a szervezőknek, amiben ez állt: „semmilyen észszerű alapja nincs” annak a várakozásnak, hogy a koncerten nem lesznek antiszemita megnyilvánulások. Gulyás Gergely a kormányinfón pedig azt mondta: „Bóka miniszter úr írt egy levelet a szervezőknek. És szerintem minden benne van. Úgy gondolom, hogy a szabad véleménynyilvánítás határa nem terjed ki a gyűlöletre uszításra.”
A fesztivál főszervezője, Kádár Tamás a HVG-nek nyilatkozott. Úgy fogalmazott: „egyre világosabb, hogy ebben a kérdésben nincs jó válasz – és talán ez a legőszintébb felismerés, amit tehetünk.” A Sziget közölte, hogy a korábban kiadott nyilatkozatuk továbbra is érvényes. E szerint a fesztivál egyik legfőbb értéke a szólásszabadság, és „a cancel culture és a kulturális bojkott nem megoldása a problémáknak”. Az ír zenekar tehát fellép a fesztiválon.
Több mint száz ismert művész tiltakozott a Sziget Fesztivál egyik fellépője ellen. A Kneecap nevű ír rapegyüttes miatt egyre nagyobb a felháborodás. Július 11-én civilek demonstráltak a K-híd előtt zászlókkal és plakátokkal.
A zenekar egyik tagja tavaly egy koncerten a Hezbollah terrorszervezet zászlóját mutatta fel a színpadon, emiatt idén június végén terrorizmus vádjával állt bíróság előtt Londonban. A tiltakozók szerint 2024 októberében a zenekar brit koncertjén olyan jelszavakat skandáltak a közönséggel, mint a „Free Palestine by any means necessary!”, azaz „Szabad Palesztinát bármi áron!” és a „Death to cionist”, vagyis „Halál a cionistákra!”. A tüntetők úgy vélik: „Ez nem politikai vélemény, hanem uszítás.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: Sebaj, majd a maradék orvos is átmegy a magánkórházba, akinek van pénze, az követheti őket. Akinek meg nincs, az úgy járt
A független képviselő az épülő szekszárdi magánkórházról tett közzé képeket a Facebook-oldalán. Szerinte „a közegészségügy megmentéséhez a költségvetés nagyobb százalékát kell erre költeni, és meg kell szüntetni az esztelen lopást.”
Hadházy Ákos most egy Szekszárdon épülő magánkórház épületénél készített pár fotót. A független képviselő szerint a közkórház lerohad, miközben vadiúj magánkórház épül.
A helyiek szerinte pontosan tudják, ki áll az építkezés mögött, a beruházó céget csak strómannak tartják.
"Szép nagy magánkórház épül Szekszárd határában - miközben a városi közkórház pedig rohad lefele. Orvos már alig, az épületek pedig legalábbis erősen változó színvonalúak. Legutóbb beszámoltam pl. arról, hogy a sürgősségin mentőtiszt HALLGATÓ kezel betegeket, tegnap pedig megmutattam az SZTK "ungarische légkondiját".
Sebaj, majd a maradék orvos is átmegy a magánkórházba, akinek van pénze, az követheti őket. Akinek meg nincs, az úgy járt.
A felirat szerint a beruházó egy vaskereskedelemmel foglalkozó helyi cég, bár Szekszárdon mindenki úgy tudja, hogy a valódi tulajdonos a helyi fideszes országgyűlési képviselő.
Horváth István amúgy már 2018-ban és 2022-ben is megígérte, hogy a leginkább lerongyolódott szülészet-nőgyógyászat teljesen új épületet kap (erről linket a kommentek közé teszek). Ebből semmi nem lett, de lehet, hogy a magánkórházban lát fantáziát…
Ezt nem tudom, valószínűleg ha így lenne, akkor sem derülne ki, hogy csak strómanként szerepel a vaskereskedő beruházó. Az viszont TÉNY, hogy a közegészségügy szisztémás lerohasztásáért a Fidesz a felelős.
Nem vagyok egészségügyi szakpolitikus, de annyit szerintem józan ésszel is el tud mindenki mondani, mégha frázisként is hathat: a magánbefektetőket nem lehet és nem is kell kizárni az egészségügyből. Ez azonban nem mehet(ne) a közegészségügy kárára, a társadalmi szolidaritás leépítése a Fidesz egyik legnagyobb bűne.
A közegészségügy megmentéséhez (újraépítéséhez) pedig "csak" két dolog szükséges: a költségvetés nagyobb százalékát kell erre költeni és meg kell szüntetni az esztelen lopást.
(a kórházüzemetetés rendszerszintű szétlopásáról is a tegnapi, "légkondis" posztomban írtam."