HÍREK
A Rovatból

Kocsis Máté nem hívja fel Novák Katalint, hogy megkérdezze, miért adott kegyelmet, mert „ha másnak sem mondta el, nekem sem mondaná el”

A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy készülnek elfogadni a második gyerekvédelmi csomagot. Elárulta, milyen változások várhatók.

Link másolása

Mi is beszámoltunk róla, hogy Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok.

Kocsis Máté az új államfőválasztással kapcsolatban a Telexnek azt mondta, hogy Orbán Viktor javasolta a pozícióra, és „ő a legmegfelelőbb ember erre, rá lehet leginkább építeni azt az érvelést, hogy a nemzet egységét leginkább ki tudja fejezni”. Kocsis úgy vélekedik Sulyokról, hogy nagytekintélyű ember.

A lap emlékeztet rá, hogy K. Endre kegyelmi ügye után mondott le Novák Katalin. Kocsis erről azt mondta, hogy a volt köztársasági elnök kegyelmi döntését lenne lehetőségük vizsgálni, de mivel a kegyelemi döntésnek "nincs hivatalos indoklása, így ilyen papírt nem találnának, hiszen az nem létezik".

A Fidesz frakcióvezetője azt is közölte, hogy azért sem hívja fel Novák Katalint, hogy rákérdezzen a döntése indokára, mert

„ha másnak sem mondta el, nekem sem mondaná el”.

Balog Zoltán református püspök ügyéről pedig úgy nyilakozott, hogy az az egyház ügye.

Ugyanakkor azt szeretné tudni, hogy „Európa legbrutálisabb és legszigorúbb gyerekvédelmi törvénye után megszületik egy ilyen döntés”.

Arról pedig, hogy a kegyelmi ügyről miért hallgatott napokig a közmédia, azt mondta: „Szerkesztési kérdésekbe nem kívánok beleszólni.” De annak örül, hogy a független média megírta a történteket, mert szerinte ez is igazolja, hogy szabadon működhet a média Magyarországon.

Varga Judit visszavonulása a frankciót fájdalmasan érintette, de helyes döntésnek tartja. „Nyilvánvalóan nem életünk legjobb időszaka, de ennek a helyzetnek nem is szabadott volna előállnia" - tette hozzá.

Kocsis Máté beszélt arról is, hogy a második gyerekvédelmi csomagot is készülnek elfogadni. Ebben húsz törvénymódosítás várható. A biztosak ebből már: tovább szigorodnak a pedofil bűncselekmények büntetései tételei, a 18 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények ne évüljenek el soha, és ne legyen lehetőség szabadlábra helyezésre ilyen elítélt bűnelkövetőknél. Valamint soha többé ne kaphassanak erkölcsi bizonyítványt azok, akik gyerekek sérelmére követnek el szexuális bűncselekményeket.

Még annyit hozzátett, hogy az intézmények vezetői is több vizsgálaton esnek majd át, mert szerinte a bicskei ügy nem egyedüli eset.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„26 háborúpárti ország áll szemben a békepárti Magyarországgal” – panaszolta Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionáléban
Az európai „zöld átállás”, a gazdasági növekedés problémái, a migráció, továbbá az ukrajnai háború témája is szerepelt a kormányfő marrákesi beszédében. Szerinte Magyarország „békepárti”, szemben a többi „háborúpárti” országgal.

Link másolása

Orbán Viktor, aki a Keresténydemokrata Internacionálé (CDI-IDC) egyik alelnöke, beszámolt a testületnek az európai mezőgazdasági termelőket és az autógyártókat nehéz helyzetbe sodró brüsszeli döntésekről, adta hírül az MTI. A miniszterelnök szerint

romlik az európai versenyképesség, hiszen a Egyesült Államok és Kína is sokkal magasabb gazdasági növekedést produkál, mint az EU.

A bevándorlás témáját érintve bírálta a néhány napja elfogadott migrációs paktumot, amellyel a korábbi, konszenzust előíró döntések ellenére Brüsszel most rákényszeríti migránsbarát politikáját a bevándorlást ellenző országokra. Magyarország és Lengyelország már bejelentette, hogy ezt a káros és veszélyes paktumot nem fogja végrehajtani - mondta Orbán Viktor.

A háborúról azt mondta: az EU-ban

26 háborúpárti ország áll szemben a békepárti Magyarországgal. Mi továbbra is a tűzszünet és a béketárgyalások mellett vagyunk

- mondta.

Szót ejtett a NATO politikájának változásáról is. A szövetség ugyanis eddig nem vállalt semmilyen szerepet az ukrajnai háborúban, de az elmúlt héten azonban elkezdte fegyverszállítási és pénzügyi támogatási koordinációs szerepvállalásának előkészítését.

Magyarország ebből a tervezési folyamatból ki fog maradni - közölte a miniszterelnök a CDI-IDC marrákesi ülésén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Alávaló szexrabszolgaként” mutatkozott be az interneten a szocialista politikus – jókora szexbotrány robbant ki Spanyolországban
Önkormányzati választási kampány és szexbotrány? Felejtse el Borkait, itt van Daniel Gómez del Barrio! Szexhirdetéseire évekig nem figyelt fel senki, sőt ifjúsági, család- és gyermekügyi tanácsnok is lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 12.


Link másolása

A 28 éves városi képviselő, titkos vágya az volt, hogy megaláztatásokban részesüljön. Pechére szenvedélye olyan erős volt, hogy teljesen kivetkőzött magából, szó szerint és képletesen is.

A 444 találta meg épülésünkre azt a történetet a spanyol sajtóban, hogy

az Illescas nevű, 28 ezres kasztíliai kisváros politikusa a közösségi oldalakon meztelenül, igazolványát és telefonszámát mutogatva „alávaló szexrabszolgaként” mutatkozott be, akit „meggyalázni, lealázni, megszégyeníteni és vizeldeként használni” kell.

Szexhirdetéseire évekig nem figyelt fel senki, sőt ebben az időszakban a város ifjúsági, család- és gyermekügyi tanácsnoka lett, ami elég nehezen egyeztethető össze vizeldei minőségével.

A szocialista politikus egy alkalommal egy felvételen még saját székletét is megette. Talán erre mondják azt, hogy sz@rrágó politikus...

Daniel Gómez del Barrio azóta lemondott, és visszavonult a közélettől, viszont jókora ideológiai vihart hagyott maga mögött. A jobboldal ugyanis mindezt megpróbálja a baloldali ideológiák egyenes következményeként beállítani, míg a baloldal szerint mindaddig, amíg törvénybe ütközőt nem cselekszik valaki, addig nem lehet felelősségre vonni.

És valóban: sehol sem tiltja a törvény, hogy valaki önként elfogyassza a saját székletét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter független jelölteket toboroz az önkormányzati választásokra
A jelentkezni kívánóktól önéletrajzot, illetve rövid koncepciót várnak saját településük és Magyarország kapcsán is.

Link másolása

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nyilvántartásba vette Magyar Péter pártját, és így indulhat a június 9-i választáson a Tisztelet és Szabadság (Tisza) Párt, amelynek alelnöke lett Varga Judit. Magyar Péter a nyilvántartásba vételt követően közölte: 538-an pályáztak EP képviselőségre a pártjuknál, így a tervezett tíz helyett 21 jelölt lesz majd a listájukon, ahogy a Fidesz EP-listáján is.

A Blikk írta meg, hogy független polgármester- és képviselőjelöltek jelentkezését várja Magyar Péter. Már több, mint 500-an jelentkeztek hozzájuk EP-képviselő jelöltnek. „Ahogy tegnap elmondtam, arra már nem lesz időnk, hogy saját jelölteket indítsunk az önkormányzati választáson. Viszont várjuk azon független polgármester- és képviselőjelöltek jelentkezését, akik úgy látják, hogy azonosulni tudnak a Talpra Magyarok Közössége és a TISZA párt céljaival és víziójával” – olvasható Magyar Péter legfrissebb Facebook-posztjában.

A jelentkezni kívánóktól önéletrajzot, illetve rövid koncepciót várnak saját településük és Magyarország kapcsán is. Magyar Péter hozzátette: „igyekszünk mielőbb visszajelezni és egy személyes találkozó keretében egyeztetni a közös munka lehetőségéről.”

Az újdonsült alelnök posztjában arról is írt, hogy az európai parlamenti képviselői pályázatukra kevesebb, mint két nap alatt 538 kiváló pályázat érkezett, amelyek feldolgozása jelenleg is zajlik. „Legkésőbb április 16-án indítjuk a nyílt szavazást, amelyen keresztül minden magyar ember beleszólhat a TISZA Párt európai parlamenti listájának összeállításába” – zárta írását Magyar Péter.

Poszt az alábbi linken:

Link másolása
KÖVESS MINKET: