HÍREK
A Rovatból

Kiszámolták: Novák Katalin juttatásai még legalább 2 milliárdjába kerülnek az adófizetőknek

Nováknak élete végéig járnak az elnököt megillető juttatások – a TI Magyarország kiszámolta, hogy mennyi az annyi.

Link másolása

Sokba kerül még Novák Katalin az adófizetőknek: az állami rezidencia és a gépkocsihasználat mellett háromfős titkárság, kiemelt egészségügyi ellátás és évi 73 milliós jótékonysági keret is megilleti Schmitt Pál óta az ex-államfőket – írja a Transparency International (TI) Magyarország. Áder János rezidenciája például 720 millió forintos. A TI rámutat, mindez így is szinte eltörpül a volt köztársasági elnökök havi fizetése mellett, ami a most 46 éves Novák Katalin esetében élete végéig már jó eséllyel bőven 2 milliárd forint felett lesz.

A TI a nők születéskor várható életkorával számolt, ami a KSH szerint 79 év, a havi elnöki fizetés pedig bő 5 millió forint. Vagyis, Novák következő 33 évével számolva, ezt az összeget kapni:

5,089,312 forint X 12 hónap X 33 év, az egyenlő 2,015,399,232 forinttal.

Persze ennél már csak azért is többre számíthat a volt elnök, mert az államfő havi fizetést minden évben a megelőző évi bruttó nemzetgazdasági átlagbér havi összege az alapja – ami évente emelkedik. A KSH adatai alapján ez az összeg 2023-ra bruttó 571,200 forint volt. Ennek háromszorosa a parlamenti képviselők havi fizetése (havi bruttó 1,713,600 forint). Utóbbit ismételten szorozzuk fel, most 2,7-tel, és megvan a parlament házelnökének, vagyis Kövér Lászlónak a keresete (havi bruttó 4,626,720 forint). Utolsó lépésként szorozzunk 1,1-gyel, így jutunk el az államelnöki havi fixhez. 

A Transparency International Magyarország szerint a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin nem méltó az adófizetőktől ekkora ajándékra.

Azt javasolják, Novák az állami gondoskodásban nevelkedő gyerekek javára adományozza a pénzt. Záró vagyonnyilatkozata alapján ez egyébként aligha jelentene gondot számára.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Megszólaltak a Csepelen kizuhant 3 éves gyermek rokonai a szörnyű baleset után
A kisfiút súlyos belső sérülések gyanújával szállították kórházba, de szerencsére kiderült, hogy már nemsokára elhagyhatja a kórházat. Péntek délután történt a baleset.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, durva baleset történt Csepelen: egy 3 éves gyermek péntek délután kizuhant egy ház 5. emeletének ablakából. Később kiderült, hogy hatalmas szerencsével pont a környék egyetlen bokorcsoportjának tetejére esett, és így súlyosan megsérült, de túlélte a zuhanást.

A kisfiút sokáig egy rendőrnő tartotta a karjaiban. A gyerek a zuhanás után eszméleténél volt és sírt.

A Tények stábja nemrég elérte a kórházban ápolt gyermek családtagjait, akik beszéltek a szörnyű balesetről.

"Egy csodagyerek"

- mondta a rokonáról az egyik családtag, aki szerint ezért élhette túl a gyermek a 10 méteres zuhanást.

A férfi elárulta azt is, hogy a szülők otthon voltak, és egy rövid időre nem figyeltek oda, amikor kizuhant a gyermek, ezután kezdték el keresni a kisfiút. Akkor jöttek rá, hogy mi történt, amikor kiabálásra és felfordulásra lettek figyelmesek a ház előtt. Ezután rohantak le a sokkos állapotban lévő kisfiúhoz.

"Az anyja a nevén szólította, és akkor elsírta magát"

- tette hozzá a rokon. A kisfiút súlyos belső sérülések gyanújával szállították kórházba, de szerencsére kiderült, hogy már nemsokára elhagyhatja a kórházat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Egyre több a magyar nyugdíjas, aki már külföldre kéri a nyugdíját - Itt élnek a legtöbben
A külföldre folyósított ellátások átlagos összege jóval alacsonyabb volt, mint a belföldi ellátások. Ez azért van, mert a több országban szolgálati időt szerzők esetén fő szabályként az érintett országok megosztják a nyugdíjterheket a náluk szerzett biztosítási idővel arányosan.

Link másolása

A Pénzcentrum járt utána annak, hol él a legtöbb magyar nyugdíjas külföldön.

A nemrég közölt friss adatokból kiderült, hogy 2024 januárjában mely országokba folyósították a járandóságot a legtöbb nyugdíjasnak.

A kutatásból kiderült, hogy külföldre 49 400 főnek folyósítottak nyugdíjat és egyéb ellátást 2024 januárjában - közölte a KSH Magyar Államkincstár (MÁK).

Azt is hozzátették, hogy ezeknek az ellátottaknak 74%-a öregségi nyugdíjas volt, vagyis valamivel több, mint 36 500 fő.

A külföldre folyósított ellátások átlagos összege jóval alacsonyabb volt (84 574 forint), mint a belföldi ellátások. Ez azért van, mert a több országban szolgálati időt szerzők esetén fő szabályként az érintett országok megosztják a nyugdíjterheket a náluk szerzett biztosítási idővel arányosan.

A MÁK adatai szerint az utalások több mint harmada Németországba, 12%-a Ukrajnába, 10%-a Ausztriába érkezett. 2000-nél is több ellátottnak utalnak Szlovákiába, Romániába, Svédországba és Kanadába is. Az USA-ban és Ausztráliában is 3 százaléknál magasabb az arány.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
200 ezren 100 ezer Ft nyugdíjat sem kapnak, 24 ezer embernek viszont álomnyugdíjat visz a postás
A KSH közzétette, hogy idén januárban mekkora nyugdíjban hányan részesültek. A közleményből kiderült, hogy a nyugdíjasok zöme 120 ezer és 300 ezer forint közötti összeget kap.

Link másolása

A Telex írta meg, hogy miközben 200 ezren kapnak 100 ezer forint alatti nyugdíjat, több mint 24 ezren 600 ezer forint fölötti ellátást kapnak.

A KSH ugyanis közzétette, hogy idén januárban mekkora nyugdíjban hányan részesültek. A közleményből kiderült, hogy a nyugdíjasok zöme 120 ezer és 300 ezer forint közötti összeget kap.

Mintegy 200 ezren kapnak 100 ezer forint alatti ellátást, miközben van 24 475 magyar, akinek 600 ezer forintnál magasabb a nyugdíja.

A lap szerint az is látszik az adatokból, hogy 400 ezer forint alatt minden kifizetési sávban több nő van, mint férfi, 400 ezer forint fölött azonban már többségbe kerülnek a férfiak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárverezi lenőizett napszemüvegét, már 1,2 millió forintnál jár a licit
A napszemüveget Menczer Tamás tette híressé. A licit 10 ezer forintról indult, de ennek már a sokszorosát adná érte valaki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 21.


Link másolása

„Szeretném jótékonysági célra felajánlani a propaganda által híressé tett napszemüvegemet. Nyilvános licitre bocsátom az El Caminót is megjárt Ray-Ban márkájú szemüveget. A kikiáltási ár: 10 ezer forint” – jelentette be a Facebookon Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke azt is közölte, hogy a befolyt pénzt egy Debrecen környéki nehézsorsú, többgyermekes család fogja megkapni anyák napján.

Licitálni a poszt alatt lehet kommentben április 22-én, azaz hétfő este 18 óráig. Vasárnap délelőtt fél 11 után nem sokkal már 1,2 millió forint volt a legmagasabb licit.

A politikus napszemüvegéről Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója egy kommentben korábban azt írta, hogy női:

„Szép a napszemüvege. Amikor abban nyilatkozik, az különösen államférfis. Jól látszik a nárcisztikus önimádat, mindenki lenézése. Ja, egy apróság: a napszemüvege női.”

Magyar szintén hozzászólásban reagált Menczernek:

„...azt tudjuk, hogy úgy voltál külügyi államtitkár, hogy semmilyen valós külügyi munkát nem végeztél, talán alapszinten sem beszélsz angolul, de hogy egy férfi és női napszemüveget sem tudsz megkülönböztetni, azzal azért megleptél.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: