HÍREK
A Rovatból

Egy nap alatt két nő is majdnem elvérzett a kistarcsai kórház szülészetén, belső vizsgálat indult

Mindketten ugyanahhoz a doktornőhöz kerültek, akiről később kiderült: nem is szülészként, hanem általános orvosként szerepel a kórház honlapján.


Belső vizsgálatot folytat az Országos Kórházi Főigazgatóság a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban, ahol december 23-án két szülő nő vérzéses sokk állapotában került az intenzív osztályra – írja a Válasz Online.

A két érintett a lapnak azt mondta, hogy hiába kérték, későn végezték el rajtuk a sürgősségi császármetszést. A kórházban azt mondták, mindkét nőnek megrepedt a méhe, az egyikük orvosi papírjaiban azonban „császármetszést követő utóvérzésről” írnak.

Mindkét kismama ugyanahhoz a doktornőhöz került, akiről később kiderült: nem is szülészként, hanem általános orvosként szerepel a kórház honlapján.

A szülés után mindketten az intenzív osztályra kerültek, és lélegeztetőgépre is rakták őket. Az egyik újszülött is intenzívre került, az orvosok azt mondták, az első hat óra kritikus, nem is biztos, hogy túléli.

A Válasz Online megkereste Trombitás Zoltánt, a kórház főigazgatóját, aki azt írta:

„Tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett esetek kapcsán intézményünkben jelenleg a kórházfenntartó által elrendelt belső vizsgálat zajlik, ennek megfelelően arról – annak lezárultáig – bővebb információt nem áll módunkban adni.”

A lap szerint a vizsgálat ténye azért érdekes, mert ekkor még nem kaphatták meg a családok panaszbejelentését. Vagyis az ügy olyan súlyú, hogy az állami egészségügy magától lépett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Sokáig kitartottak a Margit hídnál a Pride betiltása ellen tiltakozók
A Kossuth térről vonultak a hídhoz a tüntetők, ahol rendőrsorfal fogadta őket. Senkit sem engednek át a hídon, viszont egyre nagyobb a tömeg.


Este fél kilenckor is kitartottak még a tüntetők a Margit hidnál. Eredetileg a Momentum Mozgalom hirdetett meg egy megmozdulást a Kossuth térre, pár órával azután, hogy a Parlament elfogadta a Pride betiltását célzó javaslatot. Itt a Momentum politikusai mellett Hadházy Ákos is felszólalt.

A tiltakozók hat óra körül elindultak a Margit híd felé, a Jászai Mari térnél azonban rendőrsorfal fogadta őket. Bedő Dávid korábban azt mondta, hogy csak egy órára zárják le a hidat,

a tüntetők még este fél 9 után is kitartottak.

Fotóink a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Ami ma történt, az nem szintlépés volt, hanem egy hatalmas ugrás a demokrácia maradékából a diktatúrába
A független képviselő a Kossuth téren arról beszélt a tüntető tümeg előtt, hogy valami megmozdult az országban. Szerinte békés, de határozott nyomásgyakorlásra van most szükség.


Hadházy Ákos is felszólalt a Kossuth téren, ahol a Pride betiltása elleni tüntetés kezdődött. A független képviselő szerint „valami megmozdult az országban”, és ezt érzi a hatalom is.

Hadházy Ákos úgy látja, tudják, hogy baj van, nagy az elégedetlenség az országban, és már nem bíznak a kiépített propaganda gépezetben. Szerinte nem véletlen, hogy nem lehet majd közmunkával ledolgozni vagy leülni a büntetéseket, mert lázadáshoz vezetne, ha több ezren tennének így. Rájöttek arra is, hogy nincs elég rendőr, ezért került bele például a rohamléptekben elfogadott törvénymódosításba az arcfelismerő rendszer bevetése.

A képviselő szerint nem egy melegellenes törvényt fogadott el ma az Országgyűlés, hanem egy demokráciaellenes törvényt.

„Ez a kínai típusú technofasizmus bevezető törvénye” - fogalmazott.

Úgy látja, lesz még több hasonló is. Szerinte nyilvánvaló, hogy mi jön, mert ezt „az oroszok már kikísérletezték.”

Ugyanakkor a ma történteket vízválasztónak tekinti.

„Ami ma történt, az nem egy szintlépés volt.Az egy hatalmas ugrás volt a demokrácia maradékából a diktatúrába.”

Úgy látja, el kell menni a júliusi Pride-ra, mert nem szabad félni. „Én sem voltam még, de természetesen ott leszek” – mondta.

Hadházy Ákos szerint most mindenkinek ki kell állnia magáért, el kell érni az intézkedések visszavonását, és vissza kell állítani a demokráciát. Békés, de határozott nyomásgyakorlással kell kikényszeríteni a valódi választásokat.

A képviselő később a Margit hídon egy megafonban arról beszélt, hogy a hatalom átlépett határokat, és ez azt jelenti, hogy a tüntetőknek is át kell lépni bizonyos határokat.

Azt mondta, olyasmiket kell tenni, ami fáj a hatalomnak, de továbbra is békés eszközökkel kell küzdeni.

„A feladatunk az, hogy a legközelebb sokkal többen legyünk” - üzente a tömegnek.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt követheted élőben a Pride betiltása elleni tüntetést, lökdösődés is volt a Margit hídnál
Még minidig kitartanak a tiltakozók, akik a Kossuth térről vonultak át a hídhoz. Kövesd élőben az eseményeket a Tiktokon.


Még este 9 órakor is kitartottak a Margit hídnál a tüntetők, akik a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása ellen tiltakoznak.

Eredetileg a Kossuth térre hirdetett meg egy demonstrációt a Momentumm Mozgalom délután 5 órára. A résztvevők innen vonultak át a Margit hídhoz, ahol egy rendőrsorfal fogadta őket.

A tiltakozók ezután farkasszemet néztek a rendőrökkel, és egy ponton lökdösődés is kialakult.

Kollégáink a helyszínen vannak, és élőben közvetítik az eseményeket a Tiktokon, amit ITT tudsz követni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lökdösődni kezdett a tömeg a rendőrökkel a Margit-hídon
A rendőrök folyamatosan szólítják fel a tüntetőket, hogy fejezzék be a jogsértést, ők azonban azt skandálják, hogy hazaárulók. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de eddig nem használták.


„Nem vagyunk poloskák, emberek vagyunk” - mondták a tüntetők a rendőrsorfal előtt, amely teljes szélességében lezárta a Margit hidat. Mögöttük biztos ami biztos, autókkal és kibuszokkal is keresztbe álltak. A rendőrök senkit sem engednek át, miközben a tömeg időnként megpróbál benyomulni. A hangulat ennek ellenére viszonylag békés.

A rendőrség folyamatosan szólítja fel a tömeget, hogy fejezzék be a „jogsértő magatartásukat” és távolodjanak el a rendőrsorfaltól, de a tüntetők hangos skandálással válaszolnak:

„soha többé fasizmust”, „nem félünk”, „gyülekezés alapjog”, „hazaárulók”, „demokráciát”, „mocskos Fidesz” és „itthon vagyunk.”

A Kossuth nótát és A tavaszi szél vizet áraszt című dalt is többször elénekelték. Közben időnként Szabó Bálint képviselőjelölt is trombitál, aki már Orbán Viktor március 15-i beszéde alatt is megpróbálkozott hasonlóval.

A tömegben többször lökdösődés kezdődött a rendőrök és a tüntetők első sorai között. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de eddig még nem vetették be.

Hatalmas üdvrialgás fogadta, amikor valaki arról beszélt, hogy egyre több tüntető jön a Nyugati felől a járdákon. „Orbán, takarodj!” - skandálta a tömeg. Közben a rendőrség is újabb erősítést kapott.

A tüntetést a Mérce közvetíti élőben a Facebook-oldalán:


Link másolása
KÖVESS MINKET: