HÍREK

Kimagaslóan jó eredmények születtek a középiskolai felvételiken

Utoljára hét éve voltak ilyen magasak a pontszámok. A nyolcadikosok a maximális 100 pontból átlagosan 52,52 pontot szereztek.

Link másolása

Az Oktatási Hivatal közzétette az idei középiskolai felvételik eredményeit. Az Eduline írta meg a részletes adatokat. Eszerint, bár csak a tesztek 90 százalékát dolgozták fel eddig,de ez már  értékelhető képet ad az országos eredményekről.

Magyarból átlagosan 30,01, matematikából 22,66 pontot szereztek a diákok az első vizsganapon (a második a pótnap volt, jellemzően tehát az első napon töltötték ki a feladatokat).

A nyolcadikosoknak mindkét tárgyból 45-45 perc állt rendelkezésükre, ahol tíz feladatot kaptak. Ahogy az Eduline írja, idén a magyar nyelvi vizsgán például a labdarúgás történetéről szóló szöveget kaptak a diákok, illetve ki kellett találniuk, melyik állat lehet a „színeváltó kunkorgyík” vagy az „ormántos füllencs”, továbbá fogalmazásban kellett állást foglalni, szükség van-e az általános iskola felső tagozatában nyomtatott tankönyvekre.

7991 hatodikos a maximális 100 pontból átlagosan 62,66 pontot ért el. A magyar 33,28 pontos lett, míg a matematika megoldásával 29,53 pont volt az átlagos teljesítmény.

Negyedikes diákok is írtak felvételit, már amelyikük nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezett. Idén is az ő eredményeik lettek a legjobbak, magyarból 36,84, matematikából pedig 33,52 pontot szereztek, ezzel az összesített átlaguk 70,32 pont lett.

A tavalyi 42,7 ponthoz képest idén a nyolcadikosok összesítve 52,52 pontot értek el, aminél csak hét évvel ezelőtt értek el magasabb értéket, akkor 52,7 pont volt az átlag. de a hatodikosok és a negyedikesek is sokkal magasabb pontszámokat értek el a korábbi év eredményeihez képest.

Az elit gimnáziumok közül az Eduline idén az Eötvös, az óbudai Árpád, illetve a Toldy gimnázium eredményeit szemlézi, melyek természetesen jócskán a fenti átlag felettiek.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás elismerte, hogy MLM-szerű hálózatot működtetett, de jogszerűen nem okozott senkinek veszteséget
A hétfőn megválasztott köztársasági elnökhöz köthető boltokban aranyat, legót, sztereómagnót és italokat lehetett vásárolni német márkáért.

Link másolása

A HVG írta meg elsőként, hogy piramis-szerű kereskedelmi és marketinghálózatot működtetett a rendszerváltás idején Sulyok Tamás. A hétfőn megválasztott köztársasági elnök valutásboltjaiban aranyat, videókazettákat és legót is lehetett kapni. Előfordult olyan is, hogy az ügynökeik engedély nélkül árusítottak, így a pénzügyőrök bezárták a bazárt. Sulyok Tamás szerint a cége MLM-rendszerben működött, és jogszerűtlenül senkinek nem okozott kárt, derült ki az RTL Híradóból.

A Délmagyarország 1990-es cikke szerint a Selco Kft. egyedülálló értékesítési módszerrel reklámozta magát. Az ügyvezető elmondása szerint a cég piramis-szerűen épült fel, munkatársaik pedig bért nem, csak jutalékot kaptak.

Valutás boltjaik is voltak országszerte, ahol aranyat, legót, sztereómagnót és italokat lehetett vásárolni német márkáért. Problémájuk abból lett, amikor az aranyat nemcsak a boltokban, hanem ügynökökkel is elkezdték árusítani, engedély nélkül. A Veszprémi Napló írta meg 1992-ben, hogy a pénzügyőrök ezért bezáratták az aranybazárt.

A Fidesztől az RTL Híradó nem kapott választ arra, hogy Sulyok Tamás jelölése előtt tisztában voltak-e korábbi üzleti tevékenységével. Az Alkotmánybíróság sajtóosztálya azt írta, hogy a cég tevékenysége nem hasonlítható piramisjátékhoz, hanem a manapság is népszerű MLM-elven működött az értékesítési tevékenysége. Sulyok Tamásnak nincs tudomása arról, hogy a vállalkozás miatt bárkinek jogszerűtlenül vesztesége keletkezett volna.

Mint írták, abban az időben az ügyvédi és a vállalkozó tevékenység nem különült el élesen egymástól, Sulyok Tamás végül idő hiányában hagyott fel a vállalkozói tevékenysége nagy részével. Titanic Tanácsadó és Szolgáltató kft nevű cége azonban a HVG szerint alkotmánybíróvá választásakor még megvolt.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Kreml üzent Orbánnak: Oroszország nem jelent veszélyt azokra, akik nem ellenségesek vele
Dmitrij Peszkov szerint Oroszország sok mindenben nem ért egyet Orbán Viktorral.

Link másolása

Oroszország nem jelent veszélyt azokra államokra, amelyekből nem éri fenyegetés, Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatos félelmei alaptalanok - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.

„Messze nem mindenben értünk egyet Orbán úrral, Oroszország nem jelent semmilyen veszélyt - ellentétben azzal, amit most irigylésre méltó állandósággal ismételgetnek az Európai Unióban - egyetlen olyan államra sem, amely nem ellenséges Oroszországgal szemben, amely nem próbál meg ellen-Oroszországgá válni, tehát az ezzel kapcsolatos félelmek alaptalanok” - mondta Peszkov a magyar kormányfőnek azt a kijelentését kommentálva, miszerint Magyarország nem szeretne közös határt Oroszországgal.

Peszkov az MTI szerint hangsúlyozta, hogy Oroszország „a maga és gyermekei számára” igyekszik biztonságot nyújtani.

Orbán Viktor a keddi V4-csúcsot követően közölte: Magyarország szempontjából még van egy különleges tényező, mégpedig az, hogy Magyarország nem akar újra közös határt Oroszországgal, mert a múltból ezzel rossz tapasztalatai vannak.

„A magyar nemzetbiztonság egyik legfontosabb alapvetése az, hogy tőlünk keletre legyen egy olyan entitás, amely Oroszország és Magyarország között helyezkedik el. Ukrajnát tehát magyar nemzeti érdekek miatt is segítjük” - hangsúlyozta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Mintha elfelejtette volna, hogy milyen kígyót ölel a keblére” - Navracsics Tibort gyalázza Rákay Philip lapja Hódmezővásárhelyen
Egy hódmezővásárhelyi lap névtelen cikkében azon borultak ki, hogy az utóbbi időben több közös, jó kedélyű fotó is készült a helyi polgármesterről és a miniszterről.

Link másolása

Betámadta Navracsics Tibort egy Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi lap, amiért a közigazgatási és területfejlesztési miniszter állítólag túlságosan baráti kapcsolatot ápol Márki-Zay Péterrel, vette észre a Telex.

A Promenad24 egyik Navracsicsot gyalázó cikkét öt különböző verzióban, több célcsoportnak is hirdetik a Facebookon. A Meta adatai szerint „A buzizó polgármester és az „európai fideszes” meleg kézfogásai” című február 17-én megjelent cikk hirdetésére már 800-900 ezer forintot költöttek. A szerző nélküli cikkben azt kifogásolják, hogy a miniszter az írásban hazaárulónak nevezett hódmezővásárhelyi polgármesterrel, Márki-Zay Péterrel bratyizik.

„A jelek szerint Navracsicsnál valami gond lehet az iránytűvel. Mintha elfelejtette volna, hogy milyen kígyót ölel a keblére, s hogy a politikában is léteznek nemzeti minimumok, melyek felrúgása esetén nincs pardon, ha tetszik: nincs kegyelem” - olvasható a Promenad24 cikkében.

Navracsics és Márki-Zay az utóbbi hetekben háromszor is találkozott egymással, és a szívélyes közös fotók boríthatták ki a cikk szerzőjét.

A fideszes kötődésű Promenad24-et sokan Lázár János-közelinek tartják. A lap kiadója az a hódmezővásárhelyi székhelyű Dél-alföldi Média Centrum Kft., melynek többségi tulajdonosa Rákay Philip, aki többek között a Lázár által felügyelt Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. felügyelőbizottságának tagja. A kiadó kisebbségi tulajdonosa pedig Bada János ügyvéd, aki Lázár János gimnáziumi évfolyamtársa volt.

A Telex Lázár János minisztériumától azt a választ kapta, hogy az építési miniszter ugyan egyetért a cikkben megfogalmazott véleménnyel, de a jövőben a helyi közügyekben nem kíván részt venni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter információkat fog átadni az Integritás Hatóságnak
Varga Judit exférje újabb poszttal jelentkezett szerda este. Ebben azt írja, hogy a jövőben konkrét ügyek mentén folytatják az együttműködést a hatósággal.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. február 28.


Link másolása

Újabb poszttal jelentkezett szerda este Magyar Péter. A közéletből távozó Varga Judit igazságügyi miniszter exférje a bejegyzésben megköszönte a „konstruktív egyeztetést” Bíró Ferencnek, az Integritás Hatóság elnökének.

„Egyetértettünk abban, hogy a hatóságnak a mostaniaknál erősebb (nyomozati) jogkörökkel kellene rendelkeznie az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos rendszerszintű visszaélések könnyebb felderítése és megakadályozása érdekében. A jövőben az együttműködést konkrét ügyek mentén, a rendelkezésemre álló információk átadásával folytatjuk” – írta Magyar a posztban.

Kitért Tényi Istvánra is, akinek megköszönte a feljelentéseket az interjúiban elhnagzottakkal kapcsolatban.

„Ha esetleg van hozzá bátorsága, akkor javaslom, hogy a jövőben ne rám kihegyezve és ne ismeretlen tettes ellen tegyen feljelentéseket, hanem a valódi felelősöket megnevezve, a valódi bűncselekmények miatt. Már persze, ha a jövőbeni bűncselekmények megakadályozása és nem a “problémákat” felvető állampolgárok hatósági vegzálása a célja” - tette hozzá Magyar Péter.

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: