News here
hirdetés

HÍREK

Kilátástalan helyzetbe kerülhetnek a mozgáskorlátozottak, valódi rezsivédelmet kérnek a kormánytól

Az ellátásuk sokkal több energiát igényel, hiszen számos elektromos készüléket kell használniuk, de például az egész napos fűtésükről is gondoskodni kell.

Link másolása

hirdetés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke nyílt levélben fordult a kormányhoz,

„amiért a rezsivédelminek nevezett rendeletével kilátástalan helyzetbe sodorta a fogyatékossággal élő embereket, a civil szervezeteiket és az őket ellátó civil fenntartású intézményeket”.

Kovács Ágnes azt kéri, hogy a kormány hozzon azonnali intézkedéseket és rendelje el az érintett családok és intézmények védelmét, hiszen Magyarországon közel hatszázezer ember él valamilyen fogyatékossággal, ezen belül a legnagyobb csoport a mozgáskorlátozottak közössége.

Mint írja: a fogyatékos emberek pénzbeli és „intézményi” ellátásai területén elmaradó intézkedések miatt egyrészt szociális szempontból jelentős lemaradásban, elszegényedésben élnek. Nincsenek tartalékaik, napról napra, hónapról hónapra élnek a folyamatos lemondás és hiány állapotában.

Ezért a fogyatékos ember és családja létbiztonsága, az intézmények fennmaradása és a munkavállalók munkahelyeinek megvédése érdekében vizsgálják felül a költségvetést és csoportosítsanak át azonnali forrásokat.

Emlékeztet rá, hogy Magyarországon nincs fogyatékossági szakpolitika, „abszolút reménytelen a fogyatékos emberek és családjaik érdemi, emberi jogi alapon történő felzárkóztatása”.

hirdetés

Azt javasolják, hogy a fogyatékossággal élők esetén, az érintett, illetve a vele egy háztartásban élő hozzátartozója az éves fogyasztási keret kétszereséig, azaz villamosenergiánál 5046 kWh/év/mérési pont, illetve gáznál 3458 köbméter/év/mérési pont felhasználásig legyen jogosult kedvezményes áron energiát vásárolni.

Azt is kérik, hogy a csökkentett árat más fogyatékossággal élő emberekre is terjesszék ki, valamint a fogyatékossággal élő emberek ellátásáról gondoskodó civil fenntartású intézmények lakossági fogyasztónak minősüljenek, és így mentesüljenek a piaci ár megfizetése alól.

Azt is felvetik, hogy

a kedvezményt nem csak az elektromos kerekesszéket vagy mopedet használók körére kellene korlátozni. Több helyzet is van, amikor szükséges a nagyobb energiafelhasználás.

Ilyen például az életfunkciókat fenntartó és életvitelt segítő eszközök, a rehabilitáció elektromos eszközök, az elektromos láb- és karerősítő gépek, vagy az alternatív és augmentatív kommunikáció elektronikus eszközei, de az otthoni okoseszközök is. A gyakoribb mosás, fertőtlenítés, a speciális étrend biztosítása is plusz energiát követel, de az otthon élő embernek folyamatosan megfelelő hőmérsékletét kell biztosítani – magyarázzák.

A MEOSZ elnöksége a tagszervezetekkel és a szövetség törekvéseivel egyet értő szervezetekkel aláírásgyűjtésbe kezd „a valódi és azonnali rezsivédelem megteremtése érdekében”.

Forrás: RTL.hu



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Gulyás Gergely: Hosszabb lesz az iskolai téli szünet, elmarad az őszi
December 22-től január 8-ig nem mennek iskolába majd a diákok.

Link másolása

hirdetés

Hosszabb lesz a közoktatásban a téli szünet – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Azért döntött így a kormány, mert így spórolunk az energiával – tette hozzá. Az október-novemberi őszi szünetről Gulyás ugyanakkor nem tett említést.

A téli szünet az idei tanévben december 22-től 2023. január 8-ig tart majd.

Ebben az időszakban kormányzati igazgatási szünetet is elrendelnek, hogy az állam is spóroljon – tette hozzá a miniszter.

Szentkirályi Alexandra kiegészítette Gulyást, aki nem mondta, hogy az őszi szünet rovására lesz hosszabb a téli szünet. Eredetileg október 28-a, péntek lett volna az utolsó, majd november 7., hétfő az első tanítási nap – így a november 1-jés négynapos hétvége után november 2-a, szerdától iskolába kell majd menni. Gulyás Gergely ezt azzal pontosította, hogy őszi szünet címén összesen három napot adhatnak ki az iskolák, az nincs központilag szabályozva, hogy mikor. Lehetséges tehát, hogy lesz olyan iskola, amelyik úgy dönt, hogy megadja ezt a három napot, de ahol nem, ott a Mindenszentek körüli hosszúhétve marad a pihenésre.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Gulyás Gergely: Nincs kifizetési stop
A miniszter elmondta, hogy a költségvetési hiányt szeretnék csökkenteni, ezért egyes kiadásokhoz a Pénzügyminisztérium jóváhagyására van szükség.

Link másolása

hirdetés

Újságírói kérdésekre válaszul a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely miniszter arról beszélt, hogy nincs kifizetési stop, tévesek az erre vonatkozó hírek. A költségvetési hiányt szeretnék csökkenteni, hektikus a világgazdasági környezet is, ezért egyes kiadásokhoz a Pénzügyminisztérium jóváhagyására van szükség.

Szerdán írtuk meg, hogy megjelent egy úgynevezett „2000-es” kormányhatározat arról, hogy a kormány alá tartozó szervek – néhány tételtől eltekintve – október 31-ig nem fizethetnek ki lényegében semmit, ami nem bérköltség.

Később megerősítette a pénzügyminisztérium is, hogy október végéig teljes kifizetési stopot rendelt el a kormány.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Távolléti vizsga és jegymegadás jöhet az egyetemeken a 18 fokos rendelet miatt
A Budapesti Műszaki Egyetem egyszerű spórolási praktikákat is megosztott a dolgozókkal.

Link másolása

hirdetés

Október elsejével lép életbe az a kormányrendelet, aminek értelmében a közintézményekben a hőmérséklet nem haladhatja meg a 18 fokot télen. Ez igaz az állami fenntartású egyetemeken, főiskolákban is. Ilyenekből mára nem sok maradt ezek: az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a bajai Eötvös József Főiskola, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Zeneakadémia.

Az Eduline egy teljes körképet igyekezett készíteni, megkérdezve a felsőoktatási intézményeket, hogy hogyan készülnek fel a nehézségekre. Végül a BME-től és a közszolgálati egyetemtől kaptak választ.

A portálnak a közszolgálati egyetem azt válaszolta, az intézkedési terv kidolgozása még folyamatban van, „egyelőre épületek bezárásáról, a tanév rendjének bármiféle módosításáról nem született döntés”, arra viszont már a tanév elején felhívták az oktatók figyelmét, hogy használják ki a tanulmányi és vizsgaszabályzat által biztosított lehetőségeket,

„éljenek a jegymegajánlás, ezen túl elsődlegesen a távolléti vizsgáztatás adta lehetőségekkel”.

A BME-n sem változik a tanév rendje, de augusztus végén ők is írtak az oktatóknak és kutatóknak. A levélben egyszerű takarékossági praktikákat is megosztottak a dolgozókkal. Ezek között szerepel, hogy

  • télen ne legyen egész nap résnyire nyitva az ablak,
  • elég pár percre szellőztetni mindennap,
  • napnyugta után pedig húzzák be a függönyöket,
  • „a termosztátot elegendő 3-asra állítani, az már megfelelő komfortérzetet biztosít”.

A BME azt is közölte az Eduline-nal, hogy az előzetes kalkulációik szerint az egyetem 2023-as rezsije hárommilliárd forinttal lesz magasabb az ideinél.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Gulyás Gergely: „Az elitek döntése helyett az emberek véleményét hallgatjuk meg”
Az Északi Áramlat gázvezeték megtámadása, elszabaduló forint, újabb lehetséges szankciók, nemzeti konzultáció — tálcán kínálja az élet a témákat az újabb kormányzati tájékoztatáshoz.

Link másolása

hirdetés

Élőben a szeptember 29-i kormányinfóról — cikkünk folyamatosan frissül.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormány szerdai ülésén döntött a legújabb nemzeti konzultáció elindításáról. Mint elmondta, Magyarországon továbbra is a háború és az arra adott szankciók, valamit az emiatt fennálló gazdasági nehézségek jelentik a legnagyobb gondot.

Szerinte a szankciókat Brüsszel azzal erőltette rá Európára, hogy azok jobban fognak fájni Oroszországnak és közelebb hozza a háború végét, ugyanakkor ezeknek az ellenkezője igaz. Gulyás szerint a megoldás, ha az elitek helyett az emberek véleményét hallgatják meg, ezért indítanak nemzeti konzultációt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: