HÍREK
A Rovatból

Kihagytak egy vesszőt a gyermekvédelmi jogszabályból, emiatt bukhat a kormány a bíróságon

A Fővárosi Kormányhivatal 12 millió forintra büntette nyáron a Lírát. A cég bíróságra viszi ügyet, szerintük egy vesszőhiba miatt nem követtek el jogsértést.

Link másolása

Vesszőhiba miatt bukhat a bíróságon a kormány, rosszul írták meg a gyermekvédelmi jogszabályt – írja a Válaszonline a Líra-könyvesbolthálózat keresetlevele alapján.

A Lírára július közepén 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal, miután megvizsgálták, hogy a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadvány „forgalmazási körülményeit”. Vagyis hogy az megfelel-e a gyermekvédelmi törvénynek.

Sára Botond főispán hivatala pedig megállapította, hogy

„az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt”.

Nyáry Krisztián, a Líra kreatív igazgatója akkor úgy fogalmazott, hogy minden rendelkezésükre álló jogérvényesítési eszközt megpróbálunk igénybe venni a határozat ellen, és ez valószínűleg a bírósági út lesz.

A Kormányhivatal a kiadót a Kereskedelmi Rendelet 20/A. § (3) bekezdésére hivatkozva marasztalta el. A Válaszonline szerint azonban a rendelet szövege a Magyar Közlönyben megjelent, hiteles formában a következő:

a „termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható”.

Csakhogy, ha az „elkülönítve szó után nincs vessző, akkor ez így azt jelenti: ha a többitől elkülönítve teszi ki, akkor zárt csomagolásban kell kihelyezni. Viszont így nem ír elő semmit arra az esetre, ha nem elkülönítve helyezik el a homoszexualitást megjelenítő könyvet.

A Líra szerint tehát nem követtek el semmiféle jogsértés, hiszen a könyvespolcokon volt a kifogásolt kiadvány a többi könyv között.

A cég keresetlevele tartalmazza Lázár Armand Péter, az ELTE adjunktusának magánszakértői szakvéleményét is.

Ez megerősíti, hogy „a vessző nélküli változat annyit jelent, hogy ahol/amikor a termékek nem külön vannak tárolva, ott/akkor nem kell őket zárt csomagolással ellátni”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bekeményít a tél: mínusz 10 fokig hűlhet a levegő és újabb havazás jöhet
Vasárnap késő estétől hétfő reggelig kemény mínuszokra kell számítani, és a hét elején akár napközben is fagyhat az ország több részén.
Polgár Tibor - szmo.hu
2023. december 03.


Link másolása

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap késő estére mínusz 10 fokig hűlhet a levegő, a Bakonyban pedig hófúvások alakulhatnak ki.

Az Időkép előrejelzése szerint hétfőn kezdetben legfeljebb északkeleten alakulhat ki egy-egy gyenge hózápor, később nyugaton hószállingózás. Az ország nagy részén többórás napsütésre számíthatunk, majd nyugat felől vastagabb felhők érkezhetnek a Dunántúl fölé.

A Dunántúlon többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli-délkeleti szél. Fagyos lesz a reggel, -5 és -10 fok közé hűl a levegő, de a fagyzugos, hóval borított helyeken akár ennél hidegebbet is mérhetünk.

Kedden már felhős idő várható, eleinte keleten lehet futó zápor, hózápor. Majd délután nyugatra, északnyugatra csapadék érkezik, eleinte eső, havas eső, majd egyre inkább hó formájában. Néhol élénk lehet a délkeleti szél. Ismét fagyos lesz a reggel, napközben pedig -2 és +8 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Brutális, 230 perc késéssel érkeztek meg, akik pénteken este Budapestről Sopronba indultak vonattal
Az igencsak kalandosra sikerült utazást meghibásodás és baleset is hátráltatta, még a vonatpótló autóbusz helyett is pótlóbuszt kellett küldeni.

Link másolása

Kalandos útja volt azoknak az utasoknak, akik december elsején az 1-es vonalon vonatoztak az esti órákban: Sopronba 230 perc késéssel érkeztek meg – írja a Telex egyik olvasójuk beszámolója alapján.

Az 1-es vonal felújítása miatt Budapest-Kelenföldtől Tatabányáig minden belföldi IC vonat helyett vonatpótló autóbuszok közlekednek. Így volt ez pénteken este is, és Tatabányára sikeresen meg is érkeztek az utasok. Itt mindenki átszállt a vonatra, ám az nem indult el a tatai állomáson történt biztosítóberendezési hiba miatt.

Az utasokért vonatpótló busz érkezett, amely aztán Vértesszőlősön, az állomás közelében lerobbant. Ezért aztán a pótlóbuszért is pótlóbuszt küldtek, de utóbbinak a sofőrje nem igazán volt képben a megállókkal és az útvonallal, így az utazási idő jelentősen meghosszabbodott.

Végül a busz csak begördült Almásfüzitőre, de innen már nem volt további vonat Győr irányába. Az utasoknak az állomás forgalmi szolgálattevője azt mondta, „talán lesz egy vonat körülbelül egy óra múlva”. Igaza lett: a hidegben történt egyórányi várakozás után megérkezett a G10-es gyorsított személyvonat, amely Győrig vitte az utasokat. Győrből Sopron felé a közlekedés már zavartalan volt, így összességében mintegy 230 perc késéssel érkeztek meg az utasok Sopronba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Árvízveszély fenyegeti Magyarországot Kárpátalja felől – készültségben a vízügyesek
Az elmúlt három nap alatt egyhavi csapadék hullott le a Kárpátalján, ami miatt árvízhullámokra készülnek ezeken a területeken. Az árhullám elsősorban Kelet-Magyarországot fenyegeti.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. december 03.


Link másolása

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, Siklós Gabriella közlése szerint az elmúlt napokban három nap alatt hullott le egyhavi csapadékmennyiség, leginkább az ország keleti részében, és a vízgyűjtő terület szempontjából ezzel a területtel közvetlenül összekapcsolódó Kárpátalján. Ahogy az Indexnek elmondta,

a Tarna folyón, valamint több mellékvizén is harmadfokú árvízkészültség van. A folyó szombat éjszaka tetőzött Verpelétnél 205 centiméterrel, de hamarosan érkezik a következő árhullám is

Siklós Gabriella elmondta azt is, hogy az olvadó hó is hozzájárul az árhullámokhoz. Mint mondta, vészhelyzet sehol nincs, a vízügyi szakemberek mindenhol urai a helyzetnek.

A várható fejleményekről csak annyit mondott a szóvivő, hogy szerinte sok függ attól, hogy hull-e még csapadék, és az milyen halmazállapotú lesz, valamint milyen lesz a hőmérséklet.

A sok csapadék miatt a belvízvédelmi készültséget is megerősítették.

Cibakházán, Karcagon, Kisújszálláson és Tiszavalk-sulymosnál másodfokú, míg a keleti országrészben sok helyen elsőfokú a belvízvédelmi készültség.

Az Indexnek Korábban Láng István vízügyi főigazgató elmagyarázta, hogy a klímaváltozás következményeként kialakuló nagy mennyiségű, gyorsan lezúduló esők esetén a termőföldbe azok nem tudnak leszivárogni, így

egyszerre várhatóak összességében alacsonyabb vízszintek, és mégis gyakoribb gyors és magas árvizek is.

Ráadásul Láng szerint a XIX. századi folyamszabályozás mára korszerűtlenné vált, mert a magas gátak közészorított szűk folyók nem képesek kezelni a megváltozott körülményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy új román javaslat kettévágná Székelyföldet – nem maradna magyar többségű megye Erdélyben
A hivatalos indoklás szerint azért csökkentenék 41-ről 15-re a romániai megyék számát, mert így optimálisabban és hatékonyabban tudna működni az ország. Lőhetnek az autonómiának.
Polgár Tibor - szmo.hu
2023. december 03.


Link másolása

A román üzleti és tudományos szféra támogatja azt a törvényjavaslatot, melynek nyomán 41-ről 15-re csökkentenék a megyék számát Romániában. Ha ez megvalósul, nem maradna magyar többségű megye az országban – írja az Index.

Székelyföldet egyenesen kettévágná a javaslat:

a 38 százalékban magyar lakossággal rendelkező Maros megyét hozzácsatolnák a döntő többségben román lakosságú Kolozs, Szilágy és Beszterce megyéhez, míg a magyar többségű Hargitát és Kovásznát Brassóval egyesítenék.

A Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnöke által is támogatott átalakítást azzal indokolják, hogy Románia optimálisabban és hatékonyabban tudna működni 15 megyével. Ugyanakkor Ciolacu elismerte, hogy a megyék összevonását nem lehet rövid idő alatt véghezvinni. Az erdélyi magyarság számára azért lenne különösen hátrányos az átalakítás, mert így gyakorlatilag semmi esélyük nem maradna autonómiára.


Link másolása
KÖVESS MINKET: