Kifizetésstop Budapesten: vészforgatókönyv készül, 27 ezer dolgozó után nem fizetik be a járulékokat
A 10,2 milliárd forintot a szolidaritási hozzájárulás keretében követelte a kormány a fővárostól. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a mai inkasszó azonban törvénytelen volt, mivel a főváros korábban azonnali jogvédelmet kért a levonás ellen.
A főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „Már maga a jogvédelem benyújtása azonnali jogvédelmet jelent”. A levonást nemcsak törvénytelennek, hanem erkölcstelennek is tartja, mivel szerinte veszélybe sodorja a főváros működését.
Karácsony azt állítja, politikai utasításra történt az inkasszó: „Valakik magasabb politikai körökből politikai utasítást adtak az Államkincstárnak, hogy törvénytelenül emeljék le a főváros folyószámlájáról ezt az összeget.” Szerinte a döntés a Karmelitában született.
A Budapesti Közművek, a BKK és a közvilágításért felelős BDK összesen 9 milliárd forintra tartott igényt, amit a főváros jelenleg nem tud teljesíteni. A főpolgármester arra kérte a cégeket, hogy próbálják meg kigazdálkodni ezt az összeget. Emellett szeptemberig felfüggesztik a beruházásokkal kapcsolatos kifizetéseket.
A BKK munkatársai közben vészforgatókönyvet készítenek arra az esetre, ha a kormány a további, több mint 50 milliárd forintos összeget is levonná Budapest számlájáról.
A főpolgármester jelezte, hogy ideiglenes intézkedési kérelmet fog benyújtani a bíróságnak a levont összeg visszautalására. Emellett jogi lépést is kilátásba helyezett: „Amennyiben a főváros nem kapja vissza a törvénytelenül elkobzott tízmilliárd forintját, akkor hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést teszek.”