hirdetés

HÍREK

Kiakadtak a szülők a középiskolai magyar felvételi feladatsorán

Szerintük aránytalanul nehezek voltak a feladatok ennyi idős diákoknak, ilyen rövid idő alatt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

Szombaton írták az ország 8. osztályos tanulói a központi felvételi vizsgákat. Az Örömmel az iskolában és a Szülői hang Facebook-oldalon kiemeltek két feladatot a magyar vizsgarészből, ami állításuk szerint aránytalanul nehéz egy 14 éves felvételiző számára.

„Ahogy látom, ismét parádés elemeket tartalmaz a 8. évfolyamosak középiskolai felvételi feladatsora vagy inkább felsőfokú nyelvvizsgájának a kérdései...”

- írják posztjuk elejére. Majd Vekerdy Tamás mondatát idézik, miszerint „A gyerekek számára szervezett iskolában csakis a gyerek érdekét lehet szem előtt tartani.”

A két feladat közül az egyikben egy halandzsa nyelven íródott szövegben kellett felismerni különböző szófajokat és nyelvtani formulákat, míg a másikban mondatrészek kapcsolatát kellett megfejteni. Ezek nem a könnyebb feladatok közül valók voltak, bár azt is többen megjegyezték a kommentek között, hogy ilyen feladatokkal találkoznak a diákok az általános iskola éveiben, és a felvételire felkészülés során is.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Nem oltanak tovább az AstraZeneca egyik adagjával, miután meghalt egy beoltott nővér Ausztriában

Egyelőre csak elővigyázatosságból vonták ki az adagot az oltási programból, nincs bizonyíték arra, hogy a vakcinának köze lenne a halálesethez.
Címkép: MTI/Rosta Tibor - szmo.hu
2021. március 07.

hirdetés

Nem oltanak az AstraZeneca egyik Ausztriába szállított vakcinaadagjával, miután egy nővér meghalt, egy másik pedig megbetegedett nem sokkal azután, hogy megkapták az oltást – írja a Reuters alapján a Telex. A vakcina másik adagjait továbbra is használják.

Az elhunyt és a megbetegedett beoltott mindketten egy Zwettl-i klinika nővérei voltak. A 49 éves nő véralvadási rendellenességbe halt bele, 35 éves kollégájánál pedig tüdőembólia alakult ki, őt most kórházban ápolják.

„Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy ok-okozati összefüggés lenne az oltással”

– állítja az osztrák egészségügybiztonsági hivatal (BASG). Azt is írták, hogy a véralvadási zavar nem szerepel a vakcina ismert mellékhatásai között.

Az AstraZeneca vakcináját 23 ezer emberen tesztelték, mielőtt január 29-én megkapta az Európai Gyógyszerügynökségtől a zöld lámpát. Egyelőre csak enyhe, rövidtávú mellékhatásai ismertek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Az Orbánt gyalázó kommenteket is beletették a miniszterelnök új videójába

Valaki figyelmetlen volt a kormányfő stábjában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 07.

hirdetés

Vakcinainfó Extra néven indított videósorozatot Orbán Viktor a Facebook-oldalán. Ezekben a videókban a kormányfő válaszol a kommentekben feltett kérdésekre. Vasárnap már a negyedik epizódot tették közzé a Facebookon. Ez azonban elég rendhagyóra sikerült - szúrta ki a Telex.

Az előző részekben ugyanis csak azt az adott kommentet nem homályosították el, amire Orbán válaszolt. A negyedik részben ugyanakkor nem csak az a komment nem volt homályos, amelyre a miniszterelnök reagált.

Ahogy görgettek a hozzászólások között, néhány más, negatív hangvételű komment is jól kivehető volt.

A lap kigyűjtötte, hogy például az alábbi hozzászólások is kiolvashatóak:

• "Egyébként engem már ki készít ez az aláírós pózolás minden beszéd előtt"

• "Kibújt a vírus a fojtó fogásból, ott lenn a szőnyegen? Akkor valaki nem elég jó birkózó!"

hirdetés

• "Durranj ki, mint a pöttyös labda"

• "Mi az, hogy ÚJRA sikerülni fog? Eddig még egyszer sem sikerült!"

• "Te, bohóc! Tudod mi a különbség közted meg a Fletó között? Ő legalább bevallotta, hogy elqrta. Te meg a vesztes csatákat is győzelemként adod elő a birkáidnak, plusz mindent elqrsz, amit nem tudtok ellopni."

• "Ne igyál alkoholt a gyógyszereidre!"

• "Sikeresen bezártad március 15-ét. Tán aggódik valami miatt drága miniszterelnök úr, hogy essen le az orrod te ro.hadalom"

Orbán végül erre a kérdésre válaszolt: "Miniszterelnök úr, szerintem alapvetően jó ötlet a konzultáció, de ezt most feleslegesnek érzem. Nem lenne egyszerűbb mindent visszacsinálni, ha egyszer rendeződik a helyzet?".

A miniszterelnök azt válaszolta, hogy szükséges a konzultáció folytatása, mert közösen kell eldönteni: "hogyan nyitunk, hány lépésben, hány fokozatban, a védettségi igazolványhoz milyen kedvezményeket kapcsoljunk". Hozzátette: azok döntik el ezeket a kérdéseket, akik részt vesznek a konzultációban, a döntések azonban mindenkire vonatkozni fognak. "Kérem Önöket, szánjanak rá negyed órát és vegyenek részt a konzultációban!" - zárta Orbán.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Teljes bérkompenzációt követel az MSZP a gyermekükkel otthon maradó szülőknek

Kunhalmi Ágnes szerint 100 százalékos táppénz jár annak, aki az iskolák, óvodák bezárása miatt nem tud bemenni a munkahelyére.
MTI - szmo.hu
2021. március 07.

hirdetés

A kormány garantálja, hogy jövedelemkiesés nélkül maradhassanak otthon gyermekükkel a munkavállalók - szólított fel Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke online sajtótájékoztatóján vasárnap.

Hétfőtől egy hónapra bezárnak az általános iskolák, óvodák, ezért a gyermekeikkel otthon maradóknak szükségük van a teljes bérkompenzációra, 100 százalékos táppénzre. Gondoskodjon róla a kormány! - mondta az ellenzéki politikus.

Kunhalmi Ágnes beszélt arról is, hogy nincs minden családban a távoktatáshoz szükséges számítástechnikai eszköz, emiatt is szüksége van segítségre a diákoknak, továbbá a közmédiát be kell vonni a távoktatásba.

Hozzátette: a gyerekek jelen körülmények között nem tudnak felkészülni az érettségire, ezért azt nem lehet hagyományos formában megtartani.

Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta, minél hamarabb meg kell kapniuk az oltást a pedagógusoknak, iskolai, óvodai, bölcsődei dolgozóknak és az érettségiző diákoknak. A kormány segítse végre a tanárokat és a diákokat! - szólított fel az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes szóvá tette azt is, hogy a miniszterelnök úgy állítja be, mintha mindent megtett volna az oltóanyag beszerzéséért, holott a Moderna-vakcináknak csak a felét kötötték le.

hirdetés

Ne hagyja a kormány, hogy mások használják fel az EU által a magyaroknak szánt oltóanyagot! Ahelyett, hogy Brüsszelt szidnák, használják fel az unió által kínált lehetőségeket, így semmi alapjuk az EU bírálatára - jegyezte meg az ellenzéki politikus.

Az MSZP szerint semmilyen vakcinát nem szabad lemondani, a járvány harmadik hulláma megmutatta, hogy a vírus mutánsai egyre veszélyesebbek - mondta. Kitért arra is, hogy most hétvégén indult volna a tömeges oltás az oltópontokon, de a rendszer összeomlott, téves sms-ket küldtek a vakcinára váróknak.

A kormány ne a néppárttal veszekedjen, hanem végezze a dolgát és gondoskodjon az emberek beoltásáról! - fogalmazott a szocialista politikus.

Szerinte az is érthetetlen, mi szükség pont a világjárvány kellős közepén egészségügyi reformra, tíz évük volt rá. Épp most kell kikényszeríteni az új foglalkoztatási jogviszonyokat? - tette fel a kérdést. Az eredmény több mint ötezer távozó egészségügyi dolgozó a Covid-járvány harmadik hullámában. A kormány csak növeli a káoszt - vélekedett az ellenzéki politikus.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Havazást, majd 15 fokos meleget hozhat a jövő hét

A hét elején előfordulhatnak hózáporok, a végére viszont már igazi tavaszi idő lesz.
MTI, Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. március 07.

hirdetés

Bár még szerdán is előfordulhat néhol kisebb hózápor,

a jövő héten fokozatosan melegszik az idő; a hétvégén 15 fok is lehet

- derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Elsősorban a délutáni, esti órákban, főként az északi, északkeleti megyékben fordulhat elő néhány zápor, hózápor. A szél többfelé élénk, néhol időnként erős lesz. A leghidegebb órákban általában mínusz 7 és mínusz 2, de a fagyzugos részeken mínusz 10 fok körül alakul a hőmérséklet. Napközben plusz 7-12 fokig melegszik a levegő.

Kedden a nap első felében többnyire gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, délutántól vastagodhat egyre többfelé a felhőzet, de számottevő csapadék nem várható. A minimumhőmérséklet mínusz 8 és 0 fok között várható, de a fagyzugos, szélvédett helyeken hidegebb is lehet. A csúcshőmérséklet plusz 5 és 10 fok között alakul.

Szerdán napos idő várható, legfeljebb jelentéktelen zápor, hózápor fordulhat elő néhány helyen. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6 és plusz 1, a maximum plusz 5 és 10 fok között várható.

hirdetés

Csütörtökön reggel, délelőtt főleg a keleti, délkeleti vidékeken még akár több órára is kisüthet a nap. Az északi megyékben van esély kisebb csapadék kialakulására. Sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban általában mínusz 4 és plusz 3 fok lesz, de a kevésbé felhős, fagyzugos helyeken ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. A nappali csúcsok az északkeleti vidékeken 6, a délnyugati tájakon 16 fok közelében várhatók.

Pénteken frontfelhőzet vonulhat át az ország felett, amelynek útját többfelé kísérheti eső, zápor. A déli óráktól északnyugat felől egyre szakadozottabbá válik a felhőzet, ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken. A szél az ország északi, északkeleti harmadán sokfelé megerősödik, néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A hajnali 1, 8 fokról délutánra várhatóan 7 és 15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton az északi megyékben van nagyobb esély többórás napsütésre. Délebbre haladva azonban felhősebb időre van kilátás és a csapadékhajlam is növekszik. Nagy területen lehet erős a szél is. Hajnalban mínusz 1 és plusz 5, délután plusz 8 és 15 fok közötti hőmérséklet valószínű.

Vasárnap erősen felhős időre van kilátás, szórványosan fordulhat elő eső, zápor. Nagy területen erős lehet a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet plusz 8 és 15 fok között várható - olvasható az előrejelzésben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: