HÍREK

Kelet-Közép-Európai koronavírus-körkép: Lengyelországban már tömegessé fog válni a járvány

Szlovéniában a járvány elleni védekezés jegyében több mint kétszáz elítéltnek nem kell visszatérnie a börtönökbe.

Link másolása

Újabb 22 személynél diagnosztizálták a Covid-19 fertőzést Szlovákiában, és így 336-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma hétfő délig - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva.

Az utóbbi napokban az újonnan regisztrált fertőzöttek száma átlagban húsz körül alakult Szlovákiában: vasárnap 22, szombaton 23 volt. Hétfő délig mintegy 7500 vírustesztet végeztek el, ezek közül 7197 bizonyult negatívnak. Eddig már az ország minden területén regisztráltak fertőzötteket, többségük 30 év körüli, a legfiatalabb 2 éves, a legidősebbek pedig 70 év körüliek.

Lengyelországban ezentúl tömegessé fog válni a járvány - jelezte hétfői sajtóértekezletén Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter. Elmondta: míg hétfő délutánra a fertőzés 1984 igazolt esetét regisztrálták, a hét végéig ez a szám több ezerre fog emelkedni.

Közölte: a koronavírust az utóbbi időben már nem csak a karanténba helyezetteknél mutatták ki, a járvány már nem csak a gócpontokon belül, hanem minden irányban terjed. Elmondta: a megbetegedések aránya még mindig nem olyan, hogy a védőmaszk általános - vagyis minden, otthonán kívül tartózkodó személyre vonatkozó - használatát el kellene rendelni. Hétfőn a hatóságok úgy döntöttek, hogy már nemcsak a koronavírus elleni harc frontvonalában álló járványkórházakat látják el védőeszközökkel. Rajtuk kívül más egészségügyi intézményeknek, a mentőknek, valamint a rendőrségnek és a határőrségnek most az állami készletekből több mint 5,2 millió védőmaszkot, közel 119 ezer maszkot, közel 32 ezer védőruhát és egyéb, nagy mennyiségű eszközt szállítanak - közölte Szumowski. Elmondta: eddig összesen 46 és fél ezer genetikai vírustesztet végeztek. Az e heti kapacitás napi 5 ezer teszt lesz, ezek kiértékeléséhez országszerte 46 laboratórium áll rendelkezésre, emellett több tízezer, kevésbé megbízható gyorstesztet is végezhetnek. A szakkórházak jelenlegi befogadóképessége 10 ezer fekvőhely, mintegy 1200 lélegeztetőgép, ebből most 1300 ágyat és 50 darab lélegeztetőgépet használnak fel - mondta el a miniszter.

Szlovéniában a járvány elleni védekezés jegyében több mint kétszáz elítéltnek nem kell visszatérnie a börtönökbe - közölte a helyi sajtó hétfőn.

Lilijana Kozlovic igazságügyi miniszter elmondta: mindenkit, aki ideiglenesen elhagyhatta a büntetés- végrehajtási intézetet, biztonsági ellenőrzésnek vetettek alá, és nem áll fenn annak a veszélye, hogy ismét bűncselekményt követnének el. Ideiglenesen 68 fogvatartott kapott eltávozási engedélyt, 15-en pedig idő előtt szabadulhattak. Közel 130 elítéltet - akik a börtönvezetés engedélyével már korábban eltávozáson voltak - két héttel ezelőtt értesítettek arról, hogy addig nem kell visszatérniük a börtönbe, míg a járvány el nem csendesedik. Olyan elítéltekről van szó, akik nem veszélyesek a környezetükre, és főleg gazdasági bűncselekményeket követtek el, amelyeket be is ismertek - írták a lapok.

Grúziában március 31-től helyi idő szerint este kilenc órától reggel hat óráig kijárási tilalmat vezetnek be - jelentette be Giorgi Gaharia miniszterelnök hétfőn.

A dél-kaukázusi országban emellett leállítják a belföldi közlekedést és a városi közösségi közlekedést, beleértve a metróhálózatot is, és megtiltják, hogy három embernél többen gyülekezzenek. Ez utóbbi szabály alól kivételt egyedül az élelmiszerboltok és gyógyszertárak képeznek, persze ott is be kell tartani a távolságtartásra vonatkozó előírásokat. A városok és települések közötti közlekedést felfüggesztik. A járványügyi intézkedések kedden reggel nyolc órától lépnek életbe. Tbilisziben és más nagyvárosokban a hadsereg és a belügyminisztérium erői ellenőrző pontokat állítanak fel a karantén-előírások betartatására. A kormányfő tájékoztatása szerint ezeken a pontokon hőkamerákkal fogják ellenőrizni az emberek testhőmérsékletét. A 3,7 millió lakosú Grúziából eddig száz fertőzöttet jelentettek. A betegségnek eddig nem voltak halálos áldozatai, tizennyolcan pedig meggyógyultak.

Moldovában hétfő délutánra 35-tel, 298-ra emelkedett a fertőzöttek száma. Ketten elhunytak, tizenhárman pedig meggyógyultak - közölte Viorica Dumbraveanu egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a kór belföldi terjedésének legfőbb oka, hogy egyesek nem tartják be az orvosoknak és az egészségügyi hatóságoknak a karanténra vonatkozó javaslatait.

Moldovában március 17-én vezették be a járványügyi veszélyhelyzetet, egyelőre május 15-i határidővel.

Azerbajdzsánban az újabb szigorítás értelmében keddtől már csak a legszükségesebb esetekben szabad elhagyniuk az embereknek otthonaikat - közölte hétfőn a bakui vezetés műveleti stábja.

A lakhelyelhagyást csakis sürgős egészségügyi ellátás, létszükségleti cikkek vásárlása, élet- és testi épséggel szembeni veszély, háztartási szemét kivitele, illetve a veszélyhelyzetben működő szervezeteknél dolgozók esetében a munkába járás indokolhatja. A most kiterjesztetett kijárási tilalom eddig csak a 65 év felettiekre vonatkozott.

Azerbajdzsánban 64-gyel, 273-ra emelkedett a fertőzöttek száma az utóbbi 24 órában. Eddig 26 ember meggyógyult, négyen elhunytak, az ország különböző karanténövezeteiben 4085 embert tartanak elkülönítve.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az ukrán titkosszolgálat akadályozta meg, hogy találkozzon Orbán Viktorral a volt ukrán elnök
A volt ukrán elnököt pénteken a lengyel határon nem engedték ki Ukrajnából. Bár Porosenkonak volt különleges engedélye az ország elhagyásához, de azt a parlament alelnöke visszavonta.

Link másolása

Az SZBU szerint Petro Porosenko volt elnök Orbán Viktorral találkozott volna, ezért nem engedték ki az országból - írja a 444.hu.

Egy ilyen egyeztetés az orosz titkosszolgálat eszköze lett volna Ukrajna ellen - vélte az Ukrán Biztonsági Szolgálat.

A volt ukrán elnököt pénteken a lengyel határon nem engedték ki Ukrajnából. Bár Porosenkonak volt különleges engedélye az ország elhagyásához, de azt a parlament alelnöke visszavonta. Olekszandr Kornyijenko nem adott magyarázatot arra, miért döntött így.

Másnap az SZBU a Telegram-csatornáján azt közölte, hogy információjuk szerint az orosz titkosszolgálat olyan műveletbe kezdett, aminek célja az ukrán lakosság megosztása, a külföldi támogatások csökkentése.

Ehhez azt akarnák erősíteni, hogy a béke érdekében mielőbb tárgyaliuk kellene Moszkvával. Az ukrán vezetésből pedig bevonhatnának olyanokat, akik egy harmadik országba látogatnak.

Emiatt nem engedték ki Porosenkot sem, aki Orbán Viktorral találkozott volna.

A lap emlékeztet rá, hogy az ukrán nyelvű Deutsche Welle írt arról, hogy Orbán Viktor ukránellenes álláspontot hangoztat és az oroszok elleni szankciók feloldása mellett foglal állást.

A volt ukrán elnök azonban azt állította, hogy Lengyelországban tárgyalt volna, majd az Egyesült Államokba utazott volna. Arról, hogy Orbán Viktorral is találkozott volna, nem tett említést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Ötös lottó: több, mint 3 milliárdot hozhatott ez öt szám
Nézd meg, hátha te vagy a szerencsés.

Link másolása

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:

Nyerőszámok:

3 (három)

6 (hat)

30 (harminc)

51 (ötvenegy)

68 (hatvannyolc)

Joker: 737940

Nyeremények:

5 találatos szelvény nem volt;

4 találatos szelvény 27 darab, nyereményük egyenként 1 889 595 forint;

3 találatos szelvény 2775 darab, nyereményük egyenként 19 185 forint;

2 találatos szelvény 75 113 darab, nyereményük egyenként 2420 forint.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Felfüggesztették a Samsung gödi akkumulátorgyárának éjszakai működését
A környezetvédelmi felülvizsgálat eredménye miatt a gyár napi nyolc órával kevesebbet működhet.

Link másolása

Megszűnik az éjszakai műszak a gödi Samsung-gyárban - írja az Index.

Az ok a Pest Vármegyei Kormányhivatal pénteken kiadott egy környezetvédelmi határozata szerint

a határértéket túllépő zajszint.

A környezetvédelmi felülvizsgálat szerint a zajcsökkentési intézkedések ellenére továbbra is túl magas a zajszintje a hűtőtoronynak, és a régi kazánházak működése is az éjszakai 22-06 óráig terjedő idpben.

Ezzel a korlátozással a Samsung gyára napi 8 órával kevesebbet működhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Az ő támogatása talán a legbátrabb levél, amit mostanában olvastam” – Eutanázia-párti Fidesz-tagtól kapott támogató levelet Karsai Dániel
„Csináltattam egy pólót az Ön arcképével és az “élet jog és nem kényszer” feliratot irattam rá. Ezt fideszes rendezvényeken, gyűléseken, polgári esteken is fel fogom venni. Ennél többet nem tehetek sajnos, ez is már határesetnek számít a Fideszben” - írja a politikus.

Link másolása

Ahogy mi is írtunk róla, a Momentum képviselője, Bedő Dávid meghívására a Parlamentben járt dr. Karsai Dániel ügyvéd, aki súlyos ALS-betegsége miatt az eutanázia jogáért küzd Magyarországon. Az alkotmányjogász azért ment az Országgyűlés épületébe, hogy kormánypárti képviselőkkel beszéljen az ügyéről, amit a hét elején már Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán is tárgyaltak. A kormánypárti politikusok közül senki nem élt a lehetőséggel, hogy beszéljen a témáról Karsai Dániellel, aki sajtótájékoztatót tartott az Országházban.

Ezt követően azonban Karsai Dániel a közösségi oldalán számolt be arról, hogy levelet kapott egy Fideszes politikustól, aki névtelenséget kért ugyan, de őszintén írt arról, hogy mi a véleménye az eutanáziáról.

Karsai Dániel többek között azt írta:

"Minden támogatás nagyon jólesik. De természetesen vannak köztük különlegesek. Nemrégiben kaptam egy ilyet, amit most a küldője engedélyével anonimizálva közzéteszek. A levél szerzője egy magánszemély, aki a Fidesz-ben valaki.

Az ő támogatása talán a legbátrabb levél, amit mostanában olvastam. Nagyon szép kiállás az ügyünk mellett, egyben kissé szomorú helyzetjelentés hazánkról".

Majd a levelet is megosztotta, melyben ez áll:

“Tisztelt Karsai Dániel!

… vagyok, a …-i Fidesz alapszervezetének … és eutanázia-párti. Az Ön küzdelme előtt már évekkel támogattam a méltóságteljes halálnak ezt a formáját, mert civilizációs vívmánynak gondoltam.

Egy országgyűlési képviselőt, …-t megkérdeztem, hogy hallott-e a Fidesz frakción belül arról, hogy van-e esetleg szándék a jelenlegi szabályozás módosítására? Válasza lesújtó volt, azt mondta, hogy nem, ez egyáltalán nem téma a frakcióban.

Mostanra már világos lehet Ön előtt, hogy e levelet részben lelkiismereti okból írom, részben pedig ha nagyon kis mértékben is, de legalább ennyivel szeretném támogatni, tudom ez édeskevés.

Megrendítő strasbourgi felszólalásánál is szomorúbb volt látni, ahogy a kormánypárti képviselők szó nélkül elmentek Ön mellett a parlamentben, ezért az egész Fidesz nevében mélységesen bocsánatot kérek!

Mi politikailag nem állunk egy oldalon, de én egy olyan és csak olyan országban szeretnék élni, ahol egy kormánykritikus ügyvédnek is joga és lehetősége van a méltóságteljes élethez és halálhoz.

Ha nem sértem meg vele, csináltattam egy pólót az Ön arcképével és az “élet jog és nem kényszer” feliratot irattam rá. Ezt fideszes rendezvényeken, gyűléseken, polgári esteken is fel fogom venni. Ennél többet nem tehetek sajnos, ez is már határesetnek számít a Fideszben. Itt az ember nagyon könnyen elveszítheti a megélhetését, ha elvi alapon kiáll valakiért, valamiért, ami nem illeszkedik a Fidesz pártlogikájába. Ennyit viszont megteszek, mert meg kell tenni.

Nézze el nekem, hogy levelemmel zavartam, de úgy éreztem, hogy így helyes.

Kérem, ha a levelem tartalmát felhasználja, vagy elmeséli, akkor úgy tegye meg, hogy ne legyek beazonosítható.

Harcát követve és támogatva, barátsággal..."

- áll a levélben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: