hirdetés

HÍREK

Kásler Miklós szerint az emberek fegyelmezetlensége miatt robbant be így a második hullám

A kormány eközben minden esetben megfelelő intézkedéseket hozott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.

hirdetés

Nagyrészt az emberek fegyelmezetlenségén múlt, hogy a tavaszi első hullámnál sokkal súlyosabb lett az őszi második - mondta el Kásler Miklós facebookos interjújában. Szerinte a nyári utazási kedv miatt a lakosság hurcolta be külföldről a vírust, az azért tudott ilyen mértékben elterjedni.

„[A kormány] mindig a fertőzés adott állapotának megfelelő, rugalmas intézkedéseket hozott, amiknek egyetlen egy kritikus pontja volt, hogy azokat be kellett tartani”

- mondta el a saját felelősségükről.

Hozzátette: „elegendő szakember lesz Magyarországon ahhoz, hogy átjussunk a koronavírus-járvány mostani kritikus időszakán. Persze ennek a feltétele az, hogy a szigorító intézkedéseket betartsuk, és mértéken felül ne terheljük túl az egészségügyi rendszert.”

Az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott, szerinte „lelki megnyugvást” fog hozni a tanárok és a szociális dolgozók tömeges tesztelése. A rövid interjú végén kitért Soros György kritikájára is, aki nem tartja helyesnek, hogy a kormány elkötelezte magát az orosz vakcina mellett. Mint fogalmazott, nincs tudomása róla, hogy a milliárdos üzletembernek orvosi diplomája lenne, kritikáját ennek megfelelően kezeli.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Átlátszó: Kidobják a megmaradt, már kiolvasztott vakcinákat

Müller Cecília azt mondta, minden oltóanyagot fel kell használni, hiszen így is szűkében vagyunk.
MTI/Mónus Márton - szmo.hu
2021. január 19.

hirdetés

A szervezetlenség miatt a kiolvasztott oltóanyagok egy része a kukában végzi – mondta az Átlátszónak egy budapesti, kórházi orvos.

A neve elhallgatását kérő szakember szerint "oltási terv láthatóan nincs, aki ügyesebben informálódik, az jut oltáshoz".

Elmondta, hogy az ő osztálya is úgy értesült az oltások megkezdéséről, hogy megtudták, a mellettük lévő épületben már oltanak. Végül három napos levelezés után sikerült elérniük, hogy a náluk dolgozó orvosokat és dolgozókat is beoltsák. Ekkor szembesültek azzal, hogy az orvosokon kívüli kórházi dolgozók nagyon jelentős része nem akarja a vakcinát, főleg azért, mert félnek a mellékhatásoktól.

A szakember azt is elmondta, hogy úgy tűnik, nincs terv arra, hogy mit kell csinálni a megnyitott vakcinákkal.

"Az oltóközpontban láthatóan nem tudják, hogy a nap végén a betervezett, de valamilyen okból meg nem jelent emberek oltóanyagával mit kezdjenek. Mi azt szerettük volna például, ha az osztályunkon fekvő betegeket, vagy a kórházi dolgozók családtagjait beoltathatnánk ezekkel a maradék vakcinákkal. Egyikre sem volt mód, az oltóközpontban dolgozók retorziótól tartva semmiben nem mernek eltérni a kiadott utasításoktól, még akkor sem, ha ez több adag oltóanyag kidobását jelenti"

- mondta.

Több kollégájával együtt szerették volna elérni, hogy legalább a maradék oltásokból kaphassanak a családtagjaik minél előbb, hiszen ők nagyobb eséllyel viszik haza a vírust, de azt a választ kapták, hogy "egy ilyen soron kívüli oltást nem lehetne leadminisztrálni".

hirdetés

Az Átlátszó többször is kérdezte az operatív törzset arról, hogy mi történik a naponta megmaradó oltásokkal, de nem kaptak választ.

Müller Cecília a keddi tájékoztatón azt mondta: "Őszintén remélem, hogy nem marad meg oltóanyag, hiszen amúgy is szűkében vagyunk. Nem maradhat eloltatlan vakcina!"

Ennek érdekében arra utasított minden oltóközpontot, hogy minden oltóanyagot használjanak fel.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Navalnij leleplezte Putyin titkos palotáját a Fekete-tenger partján

Egy kétórás videóban mutatja be az orosz elnök tekintélyes birtokát az ellenzéki politikus.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 19.

hirdetés

Oknyomozó riportjában rántotta le a leplet Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin titkos palotájáról, amely a Fekete-tengernél található.

Az orosz ellenzéki politikus által írt hosszú cikket és a kétórás videót kedden tették közzé, amiben bemutatja az orosz elnök birtokát és annak történetét.

A 17 ezer négyzetméteres birtokra Navalnij antikorrupciós alapítványa szerint legalább 100 milliárd rubelt költöttek.

A palotához egy templom, saját kikötő, sőt saját határátkelő is tartozik, a terület felett pedig repüléstilalmi zóna húzódik.

De a palotán belül is vannak ám érdekességek, például színházterem, konditerem, uszoda, jakuzziszoba, sztriptízbár, kaszinó, és külön szoba van a játék vasút- és autómodelleknek.

Navalnij vasárnap tért vissza Oroszországba, miután a megmérgezése miatt hónapokat töltött Németországban, ahol hosszú ideig kórházban kezelték. A politikust még aznap letartóztatták az orosz hatóságok.

VIDEÓ: Putyin titkos palotája a Fekete-tenger partján

hirdetés

Forrás: 444.hu


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Ónos eső miatt adtak ki riasztást több megyére is szerdára

Havazásra is figyelmeztetnek egy megyében, ott akár 6-8 centi hó is hullhat szerdán.
MTI, címkép: DW Davis képe a Pixabayen - szmo.hu
2021. január 19.

hirdetés

Az ónos eső veszélye miatt több megyére adott ki figyelmeztetést kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Budapestre, valamint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére érvényes a riasztás.

Késő estétől észak, északnyugat felől újabb hullámban várható csapadék. Az Észak-Dunántúlon eső lesz a jellemző, ott csak kisebb eséllyel lehet ónos csapadék.

A havazás területe fokozatosan szorulhat vissza kelet felé, miközben átmenetileg Észak-Magyarországon, a Dunakanyar térségében, a középső országrészben, az Alföld középső tájain kis mennyiségű ónos eső is hullhat.

Nagyobb mennyiségű csapadék északkeleten várható, ott 3-6 centiméternyi hó, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén akár 6-8 centiméternyi hó is hullhat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a havazás miatt adtak elsőfokú figyelmeztetést.

Szerdán a déli órákig északkeleten is fokozatosan megszűnik a csapadék, majd késő este az Északi-középhegység térségében az északi határvidéken lehet helyenként ónos szitálás.

Az előrejelzés szerint szerdán a leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 4 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet. Napközben a szél nagy területen lesz élénk, erős, délnyugaton viharos közeli lökések is lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és 11 fok között alakul, a tartósan borult északkeleti tájakon lehet alacsonyabb, míg a naposabb déli, délnyugati körzetekben magasabb a hőmérséklet.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Meghosszabbítják és szigorítják a korlátozásokat a mutáns koronavírus miatt Németországban

Meg akarják akadályozni, hogy az új mutáció dominánssá váljon az országban.
MTI, fotó: MTI/EPA/Focke Strangmann - szmo.hu
2021. január 19.

hirdetés

Elővigyázatosságból február közepéig meghosszabbítják és meg is szigorítják a járványügyi korlátozásokat Németországban, hogy megakadályozzák az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) először Nagy-Britanniában azonosított, a korábbiaknál fertőzőképesebb változatának szétterjedését - jelentették be kedd este Berlinben.

Angela Merkel kancellár a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozása után elmondta, hogy a járvány második hulláma miatt novemberben bevezetett korlátozások eredményesek, az új fertőzések és az intenzív kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma igen "bátorító" módon csökken.

Azonban a vírus B.1.1.7 jelzésű mutációja a járvány újabb robbanásszerű erősödésével és az egészségügyi ellátórendszer terheinek jelentős növekedésével fenyeget, és már meg is jelent Németországban.

Meg kell akadályozni, hogy dominánssá, meghatározóvá váljék, ezért az eddigi korlátozások kéthetes, február 14-ig tartó meghosszabbításával és új intézkedésekkel fel kell gyorsítani a fertőződések számának csökkenését

- mondta a kancellár.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: