hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Kásler Miklós elárulta a vakcinák állami hatásvizsgálatának eredményét

A miniszter az Életközelben eheti adásában azt is közölte: az ellentmondások miatt arra utasította a Népegészségügyi Központot, hogy dolgozza ki a laborok hitelesítésének nemzetközi módon elfogadott formáját.

Link másolása

hirdetés

A koronavírus indiai mutánsával szemben csakis oltással lehet felvenni a harcot - mondta Kásler Miklós az Életközelben eheti adásában.

A miniszter az interjú során a vakcinák jelenleg is zajló hatásvizsgálatáról is beszélt. Kásler elmondta, hogy Magyarországon egy rendkívül kiterjedt epidemiológiai vizsgálat zajlott le február 15. és május 15. között, amelyben milliónyi átoltott ember megfertőződésének az arányait határozták meg.

"Ez teljesen egyértelműen azt mutatja, hogy a fertőzés elleni védettség az összes vakcinát tekintve 78 és 92 százalék között van"

- fogalmazott a miniszter, aki azt is hozzátette: ez rendkívül értékes számsor, mert nem az ellenanyaghoz, nem a sejtes immunitáshoz kötődik, hanem gyakorlati eredményekre támaszkodik.

Kásler Miklós ugyanakkor különböző vakcinatípusokra nézve nem közölt adatokat.

hirdetés

A miniszter az ellenanyagmérésekkel kapcsolatban ugyanakkor kiemelte, hogy különböző laborokban különböző módszerekkel történnek, az eredményeket emiatt nem lehet összehasonlítani. Így az ellentmondások miatt utasította a Népegészségügyi Központot, hogy dolgozza ki a laborok hitelesítésének nemzetközi módon elfogadott formáját.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Blikk: Spanyolországba költözött Orbán Ráhel és családja

A bulvárlap szerint Orbán Viktor legidősebb lánya a családjával Marbellán telepedett le.

Link másolása

hirdetés

Orbán Viktor legidősebb lánya és családja elköltözött Magyarországról és egy európai tengerparti városban, a spanyolországi Marbellán telepedett le - írja a Blikk.

A lap szerint Orbán Ráhel és Tiborcz István három gyermekükkel együtt költözött Spanyolországba, legidősebb lányukat pedig már be is íratták egy ottani nemzetközi magániskolába.

A Blikk a miniszterelnök környezetéből is szeretett volna információkhoz jutni, ám ott nem jártak sikerrel. A lap cikkében viszont idéznek egy link nélküli Instagram-posztot, amit Orbán Ráhelnek tulajdonítanak. A miniszterelnök lányának profilja azonban privát, így a posztot - amelyben a lap szerint arról ír, hogy nagyon izgatottak, mert a család új élmények elé néz, a gyerekek pedig már egy csodálatos helyen kezdhették a tanévet - nem lehet megnézni.

Orbán Ráhel LinkedIn-profilját azonban bárki megnézheti, ott pedig valóban Marbella van megadva tartózkodási helyként - szúrta ki a 444.hu.

A Blikk szerint Orbán Viktor lánya a jövőben Spanyolországból dolgozik majd, férje, Tiborcz István viszont többször hazautazik az üzleti ügyei miatt, bár a lap szerint már van spanyol érdekeltsége is, mert cége beszállt be egy ottani beruházásba.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Tévedésből csecsemőknek adtak be koronavírus elleni vakcinát Törökországban

Kiderült, hogy véletlenül összekeverték a hepatitis B vagy a kanyaró elleni oltóanyagot az új koronavírus elleni vakcinával. Egy orvosprofesszor elmondta, mi történt és mit tapasztaltak.

Link másolása

hirdetés

Törökországban tévedésből csecsemőknek is adtak be koronavírus elleni vakcinát - nyilatkozta Zafer Kurugöl török orvosprofesszor az NTV török hírtelevízió adásában.

Kurugöl, aki az egyik izmiri egyetem orvostudományi karának tanára, a beszélgetés során azt mondta: időről időre megtörtént, hogy háziorvosi rendelőkben véletlenül összekeverték a hepatitis B vagy a kanyaró elleni oltóanyagot az új koronavírus elleni vakcinával, és utóbbit adták be a csecsemőknek.

Kurugöl hangsúlyozta, hogy

a babáknál semmilyen mellékhatás nem jelentkezett, még akkor sem, ha magas dózist kaptak. A professzor hozzátette: rendkívül jó antitest-szint alakult ki a szervezetükben, legyen szó akár hat hónapos, akár egyhónapos csecsemőkről.

Az eredményeket rövid időn belül egy neves folyóiratban teszik közzé - jelezte az orvos.

Kurugöl szerdai kijelentéseit a török közvélemény egy része nagy felháborodással fogadta. A Twitteren eddig hatvanezer bejegyzés szerzői követelték a férfi letartóztatását.

hirdetés

A török egészségügyi minisztérium eljárást indított az ügyben.

Kurugöl csütörtökön ismét nyilatkozott az NTV-nek. Mint mondta, három hónappal ezelőtt egy esetben fordult elő, hogy csecsemőnek adtak be koronavírus elleni vakcinát, és vele azóta is rendszeres felülvizsgálatra járnak a szülei az izmiri kórházba.

Törökországban jelenleg a Sinovac, valamint Pfizer-Biontech készítményeivel zajlik a tömeges oltás, az alsó korhatár 12 év.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Orbán: Európa jövője nem az iparban, a zöldítésben, a digitalizációban van, hanem a gyerekben

A szokásos péntek reggeli interjújában a kormányfő beszélt a Demográfiai Csúcsról, a magyar családpolitikáról, az adóvisszatérítésről, a 13. havi nyugdíjról és a járványról is.

Link másolása

hirdetés

"Nagy forgalom van Budapesten és nemcsak a közutakon, hanem a politikában is" - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában a Demográfiai Csúcsra utalva, majd hozzátette: "eljöttek a barátaink, egymásnak adják a kilincset tudósok és politikusok".

A kormányfő az interjúban kifejtette, hogy elindult egy vita Európa jövőjéről, aminek az a legfőbb kérdése, hogy lesz-e gyerek.

"Európa jövője nem az iparban, a zöldítésben, a digitalizációban van, ezek is fontosak, de a jövő a gyermekekben van"

- fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint számunkra elfogadhatatlan, hogy egy hiányzó magyar gyerek helyett idehoznak valakit Afrika belsejéből.

Orbán arról is beszélt, hogy a Nyugat nem képes saját magát fenntartani.

A kormányfő azt is kifejtette, hogy szerinte a magyar családpolitika különleges és kilóg a sorból, ugyanis mi költjük a legtöbbet családpolitikára. Szerinte ugyanakkor ahhoz, hogy ez kifejtse a hatását, egy-két évtizednyi változatlan családpolitika kell.

hirdetés

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy megérti azokat az embereket, akik más életformát választanak, mint a hagyományos, így az LMBTQ csoportba tartozókat is, de "nem követelhetik, hogy ők legyenek az általános szabályozás alapjai". Orbán szerint gondolni kell arra, hogy "ők a kivételek".

"Kérem, elégedjenek meg azzal, hogy emberhez méltó, őket semmiben hátrányban nem érő politikában van részük Magyarországon, de ne akarják megmondani, hogyan neveljük a gyerekeinek"

- fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a gyerekvállaláshoz kell a gazdasági motiváció is. Szerinte a magyar családpolitika öt pillérre épül, de a legfontosabb az, hogy ha "gyereked van, jobban élj". A gyermekvállalás a miniszterelnök szerint sokaknak inkább gond, mint öröm, és ő csodálja azokat a nőket, akik próbálkoznak azzal, hogy dolgoznak és gyereket is nevelnek.

"A gyerek az gond, költséggel is jár, erőfeszítést is igényel, nem lehet egyszerre otthon is lenni a gyerekkel meg dolgozni is, vagy legalábbis ez nagyon nehéz, a nők próbálkoznak ezzel, de nem sikerül mindenkinek. A gyereknevelés mellett jól megfizetett munkahelyet találni, összeegyeztetni karrierszempontokat a családdal, az rendkívül nehéz dolog. Én csodálattal nézem a hölgyeket, akik ezzel próbálkoznak"

- fogalmazott Orbán, aki szerint ugyanakkor, ha a kormány nem segít abban, hogy a gyermeket vállaló nők ne tudjanak jobban élni, akkor a család "mögötti gazdasági motívum el fog tűnni". Orbán azt szeretné elérni, hogy a család gazdasági előnyökkel is járjon embereknek.

Az adóvisszatérítéssel kapcsolatban azt mondta, "2021 egy nagyon nehéz év volt, mindenkit meggyötört a pandémia, de a legnehezebb azoknak volt, akik gyereket is neveltek". A kormányfő szerint ugyan családról beszélünk, de a család az anya körül szerveződik. "Előbb utóbb mindenki a konyhában köt ki, ha vacsorát készít az ember édesanyja" - fogalmazott Orbán, aki megjegyezte: "le a kalappal" az édesanyák előtt, akik otthon próbálták segíteni gyermekeiket, a digitális tanulást.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy sikeres a gazdaságpolitika, a növekedés 5,5 százalék fölé érhet, így az államnak többletbevétele lesz, és mivel a legnagyobb terhet a családok vitték, így nekik adnák vissza azt az adót, amit ők befizettek.

Az interjú során szóba került a minimálbér-emelés is. A kormányfő megjegyezte: a minimálbérről nem a kormány dönt, hanem a munkaadó a munkavállalóval, és ha nem tudnak megegyezni, akkor jön a kormány.

"Most nagyot akarunk lépni, majdnem 20 százalékos minimálbér-emelésről lenne szó"

- mondta Orbán, aki szerint ekkora béremelés gondot okozna a kis- és középvállalkozóknak, ezért a kormány adót fog csökkenteni. Ennek a mértéről viszont még nem döntöttek.

A miniszterelnök azt is hozzátette: a garantált bérminimum is jócskán fog emelkedni.

"Azt a jóvátételt, amelyet a Gyurcsány-Bajnai kormányok rombolása után megígértünk, azt most teljesítjük a munkavállalóknak" - fogalmazott Orbán. A kormányfő szerint ugyanakkor a nyugdíjasoknak még tartoznak, de harcol azért, hogy a következő választás előtt már úgy álljon a az emberek elé, hogy visszaadta a 13 havi nyugdíjat is.

A koronavírussal kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt, hogy lesz negyedik hullám, de kulcskérdés, hogy mi ismerjük-e jobban a vírust, vagy a vírus minket. A miniszterelnök szerint

"a baj azokkal van, akik nem oltották be magukat", mert ők súlyos betegségnek vannak kitéve.

Ezért arra biztatta azokat, akik eddig még nem tették meg, hogy oltassák be magukat, ezzel pedig csökkentsék a saját életüket érintő kockázatot, és védjenek másokat is.

Az oltás kötelezővé tételével kapcsolatban azt mondta, túl nagy ellenállásba ütközne, szerinte az emberek még nem fogadják el azt, hogy a koronavírus elleni oltás is kötelező legyen.

Az interjúban Orbán arra is kitért, hogy nem híve a lezárásoknak, mert az igazságtalan azokra nézve, akik beoltatták magukat.

"Azokat kell inkább korlátozni, akik nem oltatták be magukat, és azokat viszont védeni, akik felelősségteljesen viselkedtek, és beoltatták magukat"

- fogalmazott, majd hozzátette: szerinte a méltányosság elve ezt diktálja. Ezért - hacsak a szakemberek mást nem javasolnak - a kormány nem tervez újabb lezárásokat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Már februárban elkezdhetik kifizetni az adóvisszatérítést a gyerekeseknek

A visszatérítés minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult. Az intézkedést a katás és az ekhós vállalkozókra is kiterjesztették.

Link másolása

hirdetés

Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Elmondta:

a visszatérítés minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult. Ha a családban mindkét szülőnek van bejelentett munkahelye, akkor mindkettőjüknek visszaadják a személyi jövedelemadót. Hozzátette: az adóvisszatérítést a vállalkozók is megkapják, ha van gyermekük.

Így a jogosultak körét gyarapítják az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők, az ingatlan-bérbeadók, a katás és az ekhós adózók is. A gyermeket nevelő katás vállalkozók így a 2021-es tételes adójuk egynegyedét, míg az ekhós adózók a befizetett 15 százalékos adójuk kétharmadát kaphatják vissza. A visszafizetés felső határa az átlagbér éves adótartalma.

A miniszter emlékeztetett:

a családi adóvisszatérítés feltétele, hogy a magyar gazdaság növekedése az idén elérje az 5,5 százalékot. Ez a jelenlegi számításaik szerint teljesülni fog.

"Ha folytatjuk az újraindítást segítő intézkedéseket, akár a 7 százalékot is elérheti, sőt meghaladhatja a magyar gazdaság növekedése" - fogalmazott a miniszter. Ez azt jelenti, hogy 1 millió 900 ezer szülőnek összesen 600 milliárd forintot fizetnek vissza. Ez minden idők legnagyobb családoknak nyújtott adókedvezménye - tette hozzá Varga Mihály.

hirdetés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal már jövő februárban teljesíti a visszafizetést.

"Magyarország működik, a magyar gazdaság működik. Magyarország az egyik leggyorsabb gazdasági újraindítást érte el az Európai Unióban, ez a családok, a vállalkozások és a helyes gazdaságpolitika közös sikere. Ez a siker teszi lehetővé, hogy a családi adóvisszatérítéssel folytassuk a családok megerősítését" - mondta a pénzügyminiszter.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: