Karsai Dániel elhunyt betegtársát búcsúztatja: Elmúlásának örülök, hála isten, ő már nem szenved tovább
Dunavölgyi Erzsébet szintén az életvégi döntésekhez való jog bevezetéséért küzdött. Karsai társa halála miatt dühös, szerinte a magyar állam szinte teljesen magára hagyta a szenvedésével.
Mint mi is megírtuk, 54 éves korában elhunyt Dunavölgyi Erzsébet, aki
ALS-es betegként csatlakozott Karsai Dániel alkotmányjogász eutanáziáért folyó küzdelméhez.
Karsai, aki az eutanázia legalizálásáért pert indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), most a Facebookon búcsúzott harcostársától.
„POSZT MORTEM LXXXI. - Erzsébet elment
Hétfő hajnalban eltávozott az élők sorából Dunavölgyi Erzsébet. Erzsébet sors— és harcostársam volt az ALS elleni és az életvégi döntésekhez való jog bevezetéséért folytatott küzdelemben.
Erzsébet elvesztése miatt nagyon szomorú vagyok - egy értèkes ember nincs többé közöttünk. Erzsèbet ovónő volt - kell ennél többet mondani? Erzsébet elmúlásának örülök - hála isten, ő màr nem szenved tovább. Erzsébèt halàla miatt dühös vagyok - a magyar àllam szinte teljesen magára hagyta a szenvedésével.
Erzsèbet, az emlékedet megőrizzük és folytatjuk a küzdelmet.
Erzsèbet, legyen néked könnyű a föld.
Mindenkinek szèp napot kívánok.”
Mint mi is megírtuk, 54 éves korában elhunyt Dunavölgyi Erzsébet, aki
ALS-es betegként csatlakozott Karsai Dániel alkotmányjogász eutanáziáért folyó küzdelméhez.
Karsai, aki az eutanázia legalizálásáért pert indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), most a Facebookon búcsúzott harcostársától.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mi vagyok én, majom, te szarházi?” – Magyar Pétert barátságtalanul fogadták a Tisza-tó mellett
A Tisza Párt elnöke szerint az affér azon a településen történt, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, és ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára.
„Abádaszalókon a kipusztított nádas helyén felhúzott egyik 100 milliós NER mobilházból kijőve ismét bemutatták a rendszer valódi arcát. Köpködés, trágárkodás és egy kis kerítésrázás”
– számolt be útjának legfrissebb tapasztalatairól Magyar Péter a Facebookon.
„Mindezt azon a településen, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára és ahol a polgármester fenyegeti a helyi tiszásokat…” - tette hozzá a politikus, aki egy videót is posztolt a történtekről.
„Újabb Orbán-harcos.”
„Abádaszalókon a kipusztított nádas helyén felhúzott egyik 100 milliós NER mobilházból kijőve ismét bemutatták a rendszer valódi arcát. Köpködés, trágárkodás és egy kis kerítésrázás”
– számolt be útjának legfrissebb tapasztalatairól Magyar Péter a Facebookon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy kárpátaljai magyar ápoló szerint nem voltak verésnyomok Sebestyén Józsefen, rögtön rátámadt a kormánysajtó
Razsó Zoltán frontkatona és ápoló azt állítja, nem voltak verésnyomok a kórházba került Sebestyénen. Véleménye szerint a férfi véralvadás okozta egészségügyi probléma miatt halhatott meg.
Razsó Zoltán, egy kárpátaljai magyar ápoló az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Állítása szerint a férfit többször is megvizsgálták, és ha zúzódás vagy véraláfutás lett volna rajta, azt az előírások szerint rögzíteni kellett volna még az osztályra kerülés előtt.
Razsó 27 hónapot szolgált a fronton, és részt vett a bahmuti harcokban is. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete. Az Euronewsnak azt mondta: büszke magyarnak tartja magát, mégis úgy érezte, harcolnia kell azért az országért, amelybe született.
Elmondása szerint látta Sebestyént sétálni az utcán abban az időszakban, amikor a budapesti állítások szerint már kómában volt.
Később találkozott vele a kórházban is, ahová elmegyógyintézetbe szállították, mert nagyon zavart állapotban volt, és állítólag össze-vissza beszélt.
Razsó azt is elmondta, hogy amikor Sebestyén meghalt, rákérdezett a kollégáinál, mi történt.
Azt a választ kapta, hogy a férfi minden előjel nélkül esett össze a mosdóban, és meghalt. A boncolást végző kórboncnok – akit megbízható embernek nevezett – szerint Sebestyén lábából elindult egy vérrög, ami elakadt az artériákban, ez okozhatta a halálát.
Korábban az Index írt arról, hogy a boncolást egy Joszip Akar nevű szakértő végezte, akit a portál szerint az ukrán titkosszolgálat zsarolt meg a fia mozgósításával. Az információt meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölték.
A nyilvánosság elé került egy videófelvétel is, amelyen Sebestyén négykézláb látható, láthatóan rossz állapotban. A felvételen szereplők nem segítenek neki, csak próbálják rávenni, hogy álljon fel.
A kormányzati kommunikáció az esetet azóta is úgy tálalja, hogy a férfit agyonverték, ugyanakkor erre eddig nem mutattak be bizonyítékot, és névvel nyilatkozó helyi magyar sem támasztotta ezt alá.
Razsó Zoltánt, aki az Euronewsnak névvel és arccal vállalta nyilatkozatát, a kormánymédia élesen bírálta. Az Origo névtelen cikkben azt írta róla, hogy együttműködik az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU), és „hazugságot terjesztő magyarul beszélő férfiként” hivatkozott rá. Ezt a megfogalmazást a Magyar Nemzet is átvette egy szintén névtelenül megjelent cikkben.
Razsó Zoltán, egy kárpátaljai magyar ápoló az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Állítása szerint a férfit többször is megvizsgálták, és ha zúzódás vagy véraláfutás lett volna rajta, azt az előírások szerint rögzíteni kellett volna még az osztályra kerülés előtt.
Razsó 27 hónapot szolgált a fronton, és részt vett a bahmuti harcokban is. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete. Az Euronewsnak azt mondta: büszke magyarnak tartja magát, mégis úgy érezte, harcolnia kell azért az országért, amelybe született.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Először üzent a magyaroknak XIV. Leó pápa - ezt írta az egyházfő
A szentatya személyes hangvételű levélben mondott köszönetet a magyar államfő támogatásáért. Imádságos jókívánságait küldte hazánk békéjéért és gyarapodásáért.
Sulyok Tamás köztársasági elnök közösségi oldalán tette közzéXIV. Leó pápa levelét, amelyben a szentatya megköszönte a magyar államfő jókívánságait és támogatását. A pápa azt írta:
„Örömmel vettem a jókívánságokat tartalmazó, szívélyes üzenetét, amelyet a magyar nép nevében is, eljuttatott hozzám Péter apostol székébe történt megválasztásomat követően”.
XIV. Leó elismerését fejezte ki amiatt is, hogy Magyarország hivatalos küldöttsége részt vett a májusi beiktatási szertartáson. A delegációt Sulyok Tamás vezette. A pápa hangsúlyozta:
„Kérem, fogadja őszinte tiszteletem és nagyrabecsülésem kifejezését, valamint imádságos jókívánságaimat Magyarország békéjére és gyarapodására”.
A köztársasági elnök a levél kapcsán úgy fogalmazott: „Mélységes tisztelettel fogadtam XIV. Leó pápa jókívánságait és áldását”, majd hozzátette: „a szentatya szavai – a hit, a béke és a szolgálat szellemében – lelki megerősítést és reményt jelentenek nemzetünk számára”.
Üzenetét egy latin idézettel zárta: „Deo gratias et caritati Ecclesiae”, vagyis: „Hála Istennek és az Egyház szeretetének”.
XIV. Leó pápa májusban már kapcsolatba lépett magyar hívőkkel is. Egy vatikáni audiencián Kocsis Fülöp érsek-metropolita magyar gyermekek rajzait adta át neki, amit a fiatalok örömteli éljenzése kísért.
Sulyok Tamás köztársasági elnök közösségi oldalán tette közzéXIV. Leó pápa levelét, amelyben a szentatya megköszönte a magyar államfő jókívánságait és támogatását. A pápa azt írta:
„Örömmel vettem a jókívánságokat tartalmazó, szívélyes üzenetét, amelyet a magyar nép nevében is, eljuttatott hozzám Péter apostol székébe történt megválasztásomat követően”.
XIV. Leó elismerését fejezte ki amiatt is, hogy Magyarország hivatalos küldöttsége részt vett a májusi beiktatási szertartáson. A delegációt Sulyok Tamás vezette. A pápa hangsúlyozta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Több százan vettek részt Hadházy Ákos ezúttal keddről szombatra halasztott tüntetésén a Ferenciek terén. A független országgyűlési képviselő a gyülekezési jog módosítása és a „technofasizmus” ellen kezdett március 18-án tüntetéssorozatba.
Fél órával a meghirdetett kezdés után több fotót is posztolt a demonstrációról, egyúttal azt is bejelentette, hol lesz majd a következő tüntetés:
„Nem hagyjuk abba, mert túl sokat értünk már el, de sok is még a dolgunk! Ferenciek teréről átvonulunk a Március 15. térre, ahol kötetlenebb formában folytatjuk. Két hét múlva pedig Hatvanpusztára megyünk, hogy a miniszterelnök is meghallja a hangunkat.”
Hadházy péntek este egy egész bejegyzést szentelt már Hatvanpusztának. Ebben többek között azt írta, hogy szerinte a majorság a miniszterelnök minapi kijelentésével szemben nem az apjáé: