hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Karácsony országos népszavazást kezdeményez öt témában: a Fudanról, az autópályákról és az ingyenes antitest-szűrésről is kérdezne

Egy szerdán megjelent rendelet szerint, több mint egy év után, mától újra lehet országos népszavazást tartani.

Link másolása

hirdetés

A Fudan Egyetemről és az autópályák koncesszióba adásáról is népszavazást kezdeményez Karácsony Gergely egy ma reggel megjelent rendeletnek köszönhetően - írta Budapest főpolgármestere Facebook-posztjában.

Arra a rendeletre hivatkozik, amely ma reggel 8 órakor lépett hatályba, és amely újra megengedi, hogy népszavazást kezdeményezzenek. Erre több mint egy éve, tavaly tavasz óta nem volt lehetőség a koronavírus-járvány miatt.

"Reggel 8 órás hatálybalépéssel kijött egy rendelet, amely szerint végre országos népszavazás kezdeményezhető. Ennek alapján országos népszavazást kezdeményezek arról, hogy a kínai egyetem helyett a Diákváros épüljön meg Budapesten, hogy a kormány ne adhassa el az autópályákat és hogy legyen általános, ingyenes antitest-szűrés minden 60 év feletti honfitársunknak"

- írta az ellenzéki miniszterelnök-jelölt posztjában.

Karácsony egy hónapja már jelezte, hogy a főváros még a választások előtt népszavazást indítana a Fudan Egyetem megépítésével kapcsolatban. Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere helyi népszavazást ígért, mondván, hogy egyelőre ennyit tudnak csak tenni az egyetem megépülése ellen.

hirdetés

Nemcsak Karácsony kérdezné a magyarokat, hanem Orbán Viktor is: a miniszterelnök szerda délelőtt bejelentette, hogy ötkérdéses népszavazást indít a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban.

Frissítés:

A főpolgármester az online élőben is közvetített sajtótájékoztatón jelentette be, hogy öt kérdésben kezdeményez népszavazást.

A korábban már ismertetett három mellé még kettőt szeretnének:

- egyet ért-e Ön azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?

- Egyet ért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

VIDEÓ: Karácsony Gergely sajtótájékoztatója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Lehűléssel indul az augusztus, felhőszakadással, szélviharral és jégesővel csaphatnak le a zivatarok

Hétvégén északon és nyugaton elkezd mérséklődni a kánikula, az Alföld déli részén viszont kitart a hőség, szombaton még 36-37 fok is lehet.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. július 27.


Link másolása

hirdetés

Hétvégén hullámzó hidegfront helyeződik fölénk, fokozatosan mindenhol megszűnik a hőség - írja az Időkép.

Péntek éjfélig a nagy meleg miatt a legmagasabb, harmadfokú hőségriadót rendelte el az országos tisztifőorvos.

Hétvégén azonban változás kezdődik, északnyugat felől egy lassan mozgó, hullámzó hidegfront közelíti meg térségünket, mely előreláthatóan hétfőre át is vonul hazánk fölött. Így

augusztus első napjaiban megszűnik a hőség.

Szombaton és vasárnap megosztott lesz időjárásunk, legalábbis ami a hőmérsékletet illeti. Északon és nyugaton elkezd mérséklődni a kánikula, ugyanakkor az Alföld déli részén kitart a hőség, szombaton még 36-37 fok is lehet. Erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és záporokra, zivatarokra több helyen, akár több alkalommal is számítani lehet.

Felhőszakadással, szélviharral és jégesővel kísért heves zivatarok is jó eséllyel előfordulhatnak.

A front mögött hétfőre nagy területen viharossá fokozódhat az északnyugati szél, ekkora várhatóan délkeleten is megszűnik a kánikula.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Szijjártó: Nincs abban semmi meglepő, ha Magyarország külföldről vásárol kémszoftvert

Elmondása szerint a nemzet biztonságára és érdekeire veszélyt jelentő személyeket lehallgathatják, de az, hogy ezt az állam milyen eszközökkel látja el, nemzetbiztonsági kérdés a miniszter szerint.

Link másolása

hirdetés

"Minden ország titkosszolgálata használ speciális szoftvereket, míg a nagy országok valószínűleg maguknak fejlesztenek, addig a kisebbek beszerzés útján jutnak ilyenekhez. Nincs abban tehát semmi meglepő, ha Magyarország külföldről vásárol ilyet" – mondta Szijjártó Péter a Portfoliónak adott interjújában.

A külgazdasági és külügyminiszter a megfigyelési botrányról elmondta, neki nem volt, és nincs is tudomása arról, hogy ilyen típusú adatgyűjtés zajlik Magyarországon, "de nem is kell, hogy tudomásom legyen, hiszen van egy világos jogszabályi rend a lehallgatások engedélyezésének és végrehajtásának módjáról" – tette hozzá.

Szerinte az államoknak kötelességük megvédeni saját magukat, a polgáraikat, biztonságukat és az érdekeiket, ennek vannak nyilvános és nem nyilvános eszközei. Minden országnak van titkosszolgálata, amely a fedett működés ellenére jogszabályi keretek között végzi tevékenységét.

Szijjártó szerint "azért, mert valaki újságíró, géplakatos, kárpitos vagy taxisofőr, a szakmájából fakadóan 2010 óta senkit nem hallgattak le Magyarországon, de ha valaki a magyar nemzet biztonságára és érdekeire veszélyt jelenthet valamilyen külső befolyás - ahogy említettem terrorszervezetekkel, titkosszolgálatokkal vagy bűnözői csoportokkal való együttműködés - miatt, ott lehetséges a lehallgatás."

Ugyanakkor az, hogy ezt az állam milyen eszközökkel látja el, nemzetbiztonsági kérdés a miniszter szerint, amit nem vitatnak meg a nyilvánosság előtt. Hozzátette: a kémszoftvert mintegy 45 országban értékesítették.

Az interjúban szóba került az is, hogy az Európai Bizottság egyelőre nem fogadta el a magyar kormány helyreállítási tervét. Szijjártó erről azt mondta:

hirdetés
Jól láthatóan a hajánál fogva előrángatott ügyeket vesznek elő, érveknek ezeket nem nevezném, de világos az üzenet: mindaddig, amíg a pedofiltörvény érvényben van, addig RRF-forrást (Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz) nem kapunk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Izrael budapesti nagykövetével találkozott Dobrev Klára Pegasus-ügyben

A DK politikusa azt kérte, Izrael ne engedje, hogy a kémprogram diktátorok és más autokrata vezetők kezébe kerülhessen. Ha pedig kiderül, hogy történt ilyen, vonják vissza az engedélyt.

Link másolása

hirdetés

Izrael budapesti nagykövetével találkozott Dobrev Klára, hogy a lehallgatási botrány ügyében egyeztessenek. A DK miniszterelnök-jelöltje Facebookon azt írta:

Annyi már korábban kiderült, hogy a Pegasus kémprogram telepítéséhez Izraelben a gyártó NSO cégnek export-engedélyt kell beszereznie, éppen ezért azt kértem a mai találkozónkon Jakov Hadas-Handelsman nagykövet úrtól, hogy Izrael állam vizsgálja ki a Pegasus-botrányt, és tekintsék át az engedélyezési gyakorlatot úgy, hogy a kémprogram ne kerülhessen diktátorok és más autokrata vezetők kezébe.

Ha pedig az derül ki, hogy Izrael kiadott ilyen engedélyt, vonják azt vissza, adott esetben a magyar kormánytól is – kérte a nagykövetet Dobrev.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Harmadik oltás: a hét második felétől már lehet időpontot foglalni

Azoknak nyílik meg a lehetőség, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltásukat.

Link másolása

hirdetés

Vasárnaptól kezdődik a 60 év felettiek oltási akciója, amelyben háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók személyesen keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott időseket - közölte az országos oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiával.

György István azt mondta, hogy a 60 év felettiek 83 százaléka kapta meg eddig az oltást, még 470 ezren vannak azok, akik eddig nem kérték. A személyes felkereséskor, az érintett otthonában vagy az orvosi rendelőben is megtörténhet az oltás.

Hozzátette: az oltási akcióban részt vevő egyetemi hallgatókat a kormányhivatalok jelölik ki azon praxisok mellé, ahol az átoltottság elmarad a többi praxistól. Azok az egyetemisták, akik már legalább tíz félévet teljesítettek képzésükből, az oltást is beadhatják, az akcióban való részvételük pedig beleszámít a gyakorlati képzésükbe - ismertette.

Kitért arra is: Európában egyedül Magyarországon oltják tömegesen a 12 év felettieket. Az államtitkár arra biztatja a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel, és a tanévkezdésig adassák be mindkét oltást gyermekeiknek. A 12-18 éves korosztály oltási akciója augusztus végén kezdődik.

György István beszámolt arról is, hogy Magyarországon - Európában egyedülállóan - lehetőség nyílt a harmadik oltás felvételére, így

hirdetés
a hét második felétől a harmadik oltásra is foglalhatnak időpontot online, a www.eeszt.gov.hu honlapon azok, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltást.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszter által összehívott egészségügyi szakmai grémium kidolgozta az oltóanyagok felhasználásának lehetőségét, hogy melyik vakcinával lehet a harmadik oltást elvégezni - tudatta.

Elmondta: a harmadik dózisra a háziorvosnál, illetve az időpontfoglalón keresztül a kórházi oltópontokra is be lehet jelentkezni – ahol az orvos dönt arról, milyen vakcinát kapjon a jelentkező.

György István beszélt arról is, hogy az átoltottság miatt járványügyi szempontból Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, de a koronavírus delta variánsa agresszíven fertőz, és a többi közt a Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban és Horvátországban nyaralók között is terjed. Magyarország nem rendelkezik biztosítékkal, hogy a fertőzést nem hurcolják be az emberek még nagyobb számban az országba, ezért csak az oltások jelentenek igazi védelmet - hívta fel a figyelmet az államtitkár.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: