Budapest felkészült az árhullám tetőzésére - írta szerda reggel Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.
A főpolgármester szerint a szakemberek csütörtökre elkészülnek a földgáttal a Rómain, épül a mobilgát a Dagálynál és homokzsákokkal védik a Margitszigetet. Emellett biztosítják az ívóvízellátást, stabil a szennyvízelvezetés és a szennyvíztisztítás a városban, a közlekedésben pedig számos, gyakran kényelmetlen, de szükségszerű változás szolgálja a budapestiek biztonságát és az árvízi védekezést. A főpolgármester a bejegyzésben megköszönte a védekezésben résztvevők munkáját, illetve a budapestiek megértését.
„Összesen 43 árvízi kaput zártak le a kollégák, mintegy 1700 méter hosszan, 6 ezer köbméter agyag felhasználásával készül az ideiglenes gát. A Margitszigeten naponta 1500 köbméter homokot és 150 ezer zsákot használunk, a keletkező szennyvizet idáig 30 szivattyú bevetésével kezeltük”
- írta a városvezető.
A bejegyzéséből az is kiderül, hogy szerda reggel a BKV megkezdi a homokzsákok felhalmozását a Batthyány téri metróállomásnál, így is lehet olyan helyzet, amikor a metrónak ezt az állomást ki kell majd hagynia. Csütörtöktől lezárják a H5-ös HÉV alagúti szakaszát, ezért a HÉV a Batthyány tér helyett csak a Margit híd budai hídfőjéig, a felszínen kialakított ideiglenes végállomásig jár.
A Budapest Közút Zrt. felkészült a Clark Ádám téri gyalogos és kerékpáros aluljáró lezárására, és csütörtöktől le kell zárni a Margitsziget Árpád híd felöli bejáróját is.
„A mai napon a Belügyminisztériumban kezdődik az operatív törzs ülése. Ott arról tudok beszámolni a kormány képviselőinek, hogy Budapest megtette és ezután is teszi a dolgát higgadtan, szakszerűen”
- zárta a bejegyzését Karácsony Gergely.
Budapest felkészült az árhullám tetőzésére - írta szerda reggel Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.
A főpolgármester szerint a szakemberek csütörtökre elkészülnek a földgáttal a Rómain, épül a mobilgát a Dagálynál és homokzsákokkal védik a Margitszigetet. Emellett biztosítják az ívóvízellátást, stabil a szennyvízelvezetés és a szennyvíztisztítás a városban, a közlekedésben pedig számos, gyakran kényelmetlen, de szükségszerű változás szolgálja a budapestiek biztonságát és az árvízi védekezést. A főpolgármester a bejegyzésben megköszönte a védekezésben résztvevők munkáját, illetve a budapestiek megértését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pár napra visszatér a 30 fokos nyár, majd után újra jön a durva lehűlés
Az időjárás nem lesz zavartalan, maradnak a felhők, záporok, zivatarok és a szél is. Az éjszakák hűvösek lesznek, de napközban akár 36 fok is lehet majd, hozzá magas UV-sugárzással.
Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 33 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írja az Időkép. Vasárnap a zivatarok miatt az ország északi felére sárga figyelmeztetést adtak ki. A riasztás hétfőn és kedden is megmarad, de akkor az ország keleti és nyugati felén várható hevesebb vihar.
Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.
Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Sokfelé megélénkül, egyes tájegységeinken megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.
Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként északon, északkeleten, valamint nyugaton eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.
Csütörtökön a felhős időben többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.
Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 33 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írja az Időkép. Vasárnap a zivatarok miatt az ország északi felére sárga figyelmeztetést adtak ki. A riasztás hétfőn és kedden is megmarad, de akkor az ország keleti és nyugati felén várható hevesebb vihar.
Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotógaléria: Ilyen volt a TISZA Párt kongresszusa, az Út a működő országhoz rendezvény Nagykanizsán
Az eseményen Magyar Péter is beszédet mondott. Szó volt az oktatásról, a lakhatásról, a vagyonvisszaszerzésről, a devizahitelesekről is. A végén pedig a TISZA pártvezére üzent Orbán Viktornak is.
Szombaton tartotta a TISZA Párt a második kongresszusát. A Nagykanizsán megrendezett Út a működő országhoz rendezvényen Magyar Péter ismertette pártja elképzeléseit és terveit. A jövő évi választás után - ha kormányzásra kerülnek - számos intézkedést hoznának meg. Ezekről is részletesen beszélt a pártvezér, majd a végén azt üzente Orbán Viktornak, hogy jobb lenne, ha mostantól ügyvivő kormányként működnének tovább.
Az eseményen szó volt a lakhatási gondokról, a vasútfejlesztésről, az oktatásról, egészségügyről, a vagyonvisszaszerzési hivatalról és Nemzeti Bankról, a devizahitelesekről is.
Képgaléria: A TISZA Párt kongresszusán (Fotókért kattints a képre)
Szombaton tartotta a TISZA Párt a második kongresszusát. A Nagykanizsán megrendezett Út a működő országhoz rendezvényen Magyar Péter ismertette pártja elképzeléseit és terveit. A jövő évi választás után - ha kormányzásra kerülnek - számos intézkedést hoznának meg. Ezekről is részletesen beszélt a pártvezér, majd a végén azt üzente Orbán Viktornak, hogy jobb lenne, ha mostantól ügyvivő kormányként működnének tovább.
Egy újabb videót osztottak meg a neten, melyen az Ukrajnában elhunyt kárpátaljai magyar férfi látható - írja a 444.hu.
Sebestyén József halálának körülményei még vitatottak. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a férfit Ukrajnában toborzók vitték el. Testvére szerint megverték, majd később meghalt, de halálának okáról ellentmondó állítások vannak. Egyes források szerint a férfit agyonverték, az ukránok azonban azt állítják, hogy ez nem igaz.
Az új videón pedig az látszik, hogy Sebestyén József a földön kúszik, és úgy látszik, hogy rossz állapotban van. A kiképzőknek mondja, hogy nincs jól, ugyanakkor nem érnek hozzá, nem látni olyat, hogy megverték volna, de a felvételt készítők gúnyosan beszélnek vele.
Orbán Viktor az ügyről a Harcosok Klubja Facebook-csoportba írt: „Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni”. Majd a péntek reggeli rádióinterjújában is megszólalt az ügyről.
A Telex azt írja, hogy a férfit július 9-én temették el. A hivatalos közlés szerint a lábában lévő értágulatban keletkezett vérrög jutott el a tüdejébe, ez okozta a halálát. A férfi környezetéből származó hírek szerint azonban sérülések voltak a hátán, bordája törött, és a fején duzzanat volt. Az ügyvédjének a halála előtt azt mondta, hogy a katonaságnál megverték. Az ukrán hivatalos iratokban erről nincs szó - írja a lap. Az ukrán külügyminisztérium szerint Magyarország manipulatív módon, politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítással kapcsolatos egyedi eseteket, ami károsítja az ukrán-magyar kapcsolatokat.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója