HÍREK

Őrizetbe vették Törökországban a svéd újságírót, aki korábban Orbanisztánnak nevezte Magyarországot

Joakim Medin svéd újságíró azért érkezett Törökországba, hogy az ott zajló kormányellenes tüntetésekről tudósítson. Nem sokkal később előzetes letartóztatásba került, a török hatóságok terrorizmus vádjával indítottak eljárást ellene.
Fotó: Wikidata/ Agatefilm - Own work, CC BY-SA 4.0 - szmo.hu
2025. március 30.



Medin a svéd Dagens ETC munkatársa. A török ügyészség szerint a letartóztatása egy olyan nyomozáshoz kapcsolódik, amit egy 2023 januárjában tartott stockholmi tüntetés után indítottak, ahol egy Erdogant ábrázoló bábut akasztottak fel a városháza előtt. A hatóságok szerint Medin is ott volt a szervezők között, és 15 másik emberrel együtt azzal vádolják, hogy részt vett a demonstráció megszervezésében, népszerűsítésében, vagy valamilyen módon kapcsolódott hozzá. Két bűncselekménnyel is megvádolták: a köztársasági elnök megsértésével és terrorista szervezetben való tagsággal - írta a 444.hu.

A török hatóságok azt is felhozták ellene, hogy korábban több konfliktuszónából is tudósított: 2014 és 2017 között megfordult Szíriában, Irakban és Törökország délkeleti részén is. Medint végül videókapcsolaton keresztül hallgatta ki egy ankarai bíróság, amely elrendelte előzetes letartóztatását.

A Dagens ETC szerkesztőségében aggódni kezdtek, miután két napig nem tudták elérni újságírójukat - írta a Reuters. A lap főszerkesztője, Andreas Gustavsson a svéd TV4-nek azt mondta: „Medin semmi rosszat nem tett, csak végezte az újságírói munkáját.”

A tüntetések Törökországban azóta tartanak, hogy a hatóságok letartóztatták Isztambul ellenzéki polgármesterét, Ekrem Imamoglut. Az utcákon százezrek vonultak fel, és eddig több mint 300 tüntetőt vittek el a rendőrök. Erdogan elnök az eseményeket utcai terrorizmusnak nevezte.

Medin neve Magyarországon is ismerős lehet, ugyanis 2018-ban könyvet írt a NER-ről Orbanisztán – Félelem és undor az illiberális Magyarországon címmel.

A könyv megjelenésekor így indokolta, miért foglalkozott a témával: „Orbán egyike azon európai vezetőknek, akik a legsikeresebben használták fel a menekültválság és az Iszlám Állam okozta félelmeket, hogy saját politikai támogatottságukat növeljék. Azért döntöttem el nagyjából egy évvel ezelőtt, hogy könyvet írok róla, hogy elmagyarázzam, hogyan függ össze a Soros-kampány, a menekültválság és a civilellenesség, illetve mindez hogyan hat a demokrácia állapotára.”

A stockholmi könyvbemutatón a helyettes magyar konzul azt tanácsolta neki, hogy a következő években inkább ne írjon Magyarországról.

Az ügyben a svéd külügyminiszter is megszólalt. Maria Malmer Stenergard az SVT-nek azt mondta: „Svédország arra kérte Törökország stockholmi nagykövetét, hogy adjon részletes tájékoztatást a vádakról, és biztosítsa, hogy Medin sürgősen hozzáférhessen a konzuli szolgáltatásokhoz.”

Nem ez az első eset, hogy a tüntetésekről tudósító külföldi újságírót visznek el Törökországban. A BBC egyik munkatársát korábban 17 órán keresztül tartották bent, majd azzal az indokkal toloncolták ki, hogy nem volt érvényes akkreditációja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Így üdvözölte a SpaceX a Földre visszatérő Kapu Tibort és társait
Magyar idő szerint 11:31 perckor landolt a Csendes-óceánban az űrügynökség Dragonja. A hazatérő magyar űrhajóst az űrügyi kormánybiztos is köszöntötte.


Ahogy arról korábban írtunk, sikeresen landolt az Axiom-4 legénysége a kaliforniai San Diego mellett a Csendes-óceánban.

A Kapu Tibort is a fedélzetén tudó űrkapszula érkezését rögtön többen üdvözölték a közösségi médiában-

Az űrkutatásért felelős kormánybiztos, Ferencz Orsolya a Facebookon annyit írt:

„Isten hozott, Tibi!”

Az utazást biztosító SpaceX az X-en üdvözölte a hazatérő űrhajósokat:

Megerősítették a Dragon vízreszállását – isten hozott ismét a Földön @AstroPeggy, Shux, @astro_slawosz és Tibi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hazaérkeztek: Landolt Kapu Tiborék űrhajója
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója.


Magyar idő szerint

11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban.

Így tehát Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő sikeresen visszatért a Földre.

A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók a landolásról: Így tértek vissza Kapu Tiborék a Földre
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. A kapszula még lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.


Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő tehát sikeresen visszatért a Földre.

A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiemelték Kapu Tibor űrkapszuláját a Csendes-óceánból
A 7 tonnás Dragon körülbelül fél órát lebegett az óceánban, mielőtt egy hajóra emelték át.


Magyar idő szerint 11 óra 31 perckor landolt a kaliforniai San Diego partjainál az Axiom-4 küldetés Dragon űrkapszulája, benne Kapu Tiborral, a második magyar űrhajóssal.

A közel 7 tonnás űrkapszulát daruval emelték ki a vízből, miután közel fél órán át lebegett a vízben.

Végül magyar idő szerint déli 12 órakor kiemelték a Dragon kapszulát egy hajóra.

Az űrhajósok csak itt léphetnek ki belőle először.


Link másolása
KÖVESS MINKET: