HÍREK
A Rovatból

Izraelben már azon vitatkoznak a szakértők, hogy elérték-e a nyájimmunitást

A közel-keleti országban már a lakosság 55 százaléka védett a koronavírussal szemben. Már ez a részleges országos védettség is megakadályozhatja a járvány újabb hullámát.

Link másolása

A koronavírussal szembeni közösségi immunitás elérésének lehetőségéről tartottak szakértői vitát Izraelben a lakosság több mint a felének, legalább egyszeri átoltottsága után - jelentette a helyi média hétfőn az MTI tudósítása szerint. Az átoltottság arányát tekintve Izarel világelsőnek számít.

Izraelben jelenleg az egészségügyi minisztérium jelentése szerint a lakosság 55 százaléka oltással, vagy a fertőzöttség nyomán termelődött ellenanyag révén védett a koronavírussal szemben.

"Amikor az egész gazdaság korlátozások nélkül nyitva van, a vírus természetes fertőzési reprodukciós rátája eléri a 3-at, ami azt jelenti, hogy minden fertőzés további három újabb esethez vezet. A brit változattal együtt ez a reprodukciós ráta elérheti a 4-et is"- nyilatkozta Janív Erlich professzor, a Herzliai Interdiszciplináris Központ (IDC) professzora a 12-es kereskedelmi TV-nek.

Szerinte ilyen magas reprodukciós ráta mellett a közösségi immunitáshoz legalább 80 százalékos védettséget kell elérni, de ez a gyerekek beoltása nélkül Izraelben nem lehetséges. Ugyanakkor már vannak teljesen védett lakossági csoportok, például az idős otthonok, és már ez a részleges országos védettség is megakadályozhatja a járvány újabb kitörését, hullámát noha folyamatosan lehetnek megbetegedések.

Hagit Szerbegil Maman, az asdódi kórház igazgatóhelyettese szerint viszont csak 90 százalékos átoltottságnál ér véget teljes egészében a koronavírus fenyegetése, noha már a jelenlegi oltottságnál is csökkent a fertőzöttek számának jelentősége, mert sokkal csekélyebb részük szorul kórházi kezelésre.

Nachman As professzor, a koronavírus járvány ügyeivel foglalkozó kormánybiztos azt mondta a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek, hogy csakis legalább még kétmillió ember beoltása után lehet elérni a közösségi immunitást Izraelben.

A nyitás lépései nyomán szerinte emelkedni fog a súlyos esetek – jelenleg 700 körül járó – száma, és amennyiben a kórházak már nem lesznek képesek ellátni őket, akkor ismét le kell majd állítani a gazdaság bizonyos részeit.

Továbbra is be kell tartani minden óvatossági rendszabályt, és szerinte a magas oltási szint ellenére kitörhet a járvány negyedik hulláma is, sőt a koronabiztos nem tartja kizártnak a negyedik országos zárlat lehetőségét sem Izraelben.

Zeév Rothstein professzor, a jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója szerint viszont Izrael már elérte a közösségi immunitást, már 50 százalékos átoltottság esetén jelentősen csökken a vírus fertőzési képessége.

A professzor szerint teljes egészében helyre kell állítani a gazdaságot, legalábbis a lakosság már beoltott része számára, s a fertőzési ráta ezen a ponton már csak a még nem immunizált csoportokra leselkedő veszélyt jelzi.

Az egészségügyi minisztérium továbbra is korlátozásokat javasol, ami Rothstein professzor szerint egyenesen az oltottak kollektív büntetését jelenti, felháborodáshoz és a közbizalom elvesztéséhez vezet.

A Hadassza kórház igazgatója szerint a kormánynak már most el kellene kezdenie a 12 évnél idősebb gyerekek oltását is, nem kellene ezzel megvárni a Pfizer gyógyszergyártó vállalat gyerekekre vonatkozó tesztjeit.

Izraelben vasárnap, két héttel a március 23-ra kiírt parlamenti választások előtt az éjszakai szórakozóhelyek és bárok kivételével megnyitották a vendéglátóipart, és a teljes oktatási rendszer is visszatérhetett a távoktatástól az osztálytermekbe. Azonban továbbra is érvényesek a járványügyi előírások, mindenekelőtt a maszk viselése, a két méteres távolságtartás, valamint a gyülekezési korlátozások.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A Rovatból
Ferihegyi halálos baleset: hét nepáli állampolgárt köröz a rendőrség
A reptérre vezető gyorsforgalmin történt balesetben ketten életüket vesztették, a baleset okozói pedig elmenekültek a helyszínről.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel a Ferihegyre tartó gyorsforgalmi úton, ketten életüket vesztették, ketten könnyebben megsérültek. A balesetet okozó bolgár rendszámú autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről.

A rendőrség friss közleménye szerint a bolgár rendszámú gépkocsiban hat nepáli állampolgár utazott, akik ellen

segítségnyújtás elmulasztása miatt elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Gáspár titkos megbízatása – a minisztériumok és Orbán Viktor kabinetirodája is cáfol
Nincs semmiféle megbízatás, Orbán Gáspár csak családtagként látogathat a Karmelitába – állítják az illetékesek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Tegnap írtuk meg a VSquare alapján, hogy saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának.

A hír szerint a miniszterelnök fia a Karmelitában irodát is kapott.

A külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részleg a hét minden napján nonstop felügyeli majd a válsághelyzeteket. Névtelen forrás szerint Orbán Gáspár hivatalosan is vállalta volna a megbízást, de apja, tartva a felháborodástól, kizárólag informális felhatalmazást adott neki az új nemzetbiztonsági szervezet felállítására.

Ezt cáfolják a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyaránt.

Állításuk szerint Orbán fia kizárólag csak családtagként léphet be a miniszterelnök irodájába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Börtönnel fenyegette meg Magyar Pétert a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője
Hivatalának nincsen semmilyen jogköre, csupán a nyilvánossághoz fordulhat. Az ügyben – mint több más hasonlóban – előkerült Bajnai Gordon volt miniszterelnök neve is.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője tegnapi bejegyzésében Magyar Péterről írt. Pontosabban arról, hogy „Magyar Péter a mai napon tegeződve megszólított, holott én nem ismerem személyesen, soha nem találkoztam vele

Ezután nem is annyira burkoltan megfenyegette Magyart:

„Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Lánczi a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! estében

vélhetően ugyanaz a kör igyekszik majd befolyásolni a júniusi önkormányzati képviselő-választás, valamint az európai parlamenti választás eredményét, amely a 2022-es országgyűlési voksolással összefüggésben is tett ilyen kísérletet”.

A Magyar Nemzet április 18-án megjelent cikke szerint ugyanis a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! nevű mozgalom mögött is a Bajnai Gordon-féle datadatos csoport áll.

A Datadat ügyvezetője, Szigetvári Viktor így reagált a lap cikkére: „Szemben a Magyar Nemzet megjelent hazug állításával, sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel.

Minden más ezzel ellentétes állítás hazugság.

Lánczi Tamás ettől függetlenül közölte, hogy külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal azonban nem hatóság, csupán javaslatokat tehet, eljárási jogköre nincsen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


Nagy Ervin: A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért
A színész elmondása szerint apja imádja Orbán Viktort, akinek egy személyes találkozó után lett rajongója. Még a Fideszbe is belépett.

Link másolása

A Magyar Péter mellé állt színész, Nagy Ervin Köböl Anita A Nő háromszor című műsorában ad interjút péntek este az ATV-n, amiből most a 24.hu tett közzé egy rövid ajánlót.

„Itt, ezt az országot kell megváltoztatni, mi lesz, ha mindenki elmegy… akkor ki marad?” – magyarázta a színész a közéleti szerepvállalásait.

Nagy Ervin személyes élményeket is megosztott, amikor apjával folytatott, heves politikai vitáit idézte fel:

„Imádta Orbán Viktort. Fociedzőként egyszer találkozott vele: az ellenfélben játszott a Viktor, a Felcsútban.

eghívta egy sörre a szünetben, dumcsiztak öt percet, apám meg elalélt, hogy milyen emberközeli… Ne felejtsük el, hogy nagyon képességes és tehetséges ember. Ott apukám nagyon akart ebben hinni.

A fater, mikor bukott a Fidesz, belépett. Bement és belépett a pártba. Ilyen típusú manusz.”

A Nagy család nagy politikai vitáiban a színész szerint kő kövön nem marad, viszont könnyen is békülnek, a vitáik általában így végződnek:

„Apa, csinálsz egy kávét? A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért.”

Az interjú péntek este 20.45-től tekinthető meg az ATV-n.

Link másolása
KÖVESS MINKET: