Iványi Gábor Orbán Viktorhoz fűződő viszonyáról mesélt: „Állítólag halálosan megsértődött”
Iványi Gábor volt Friderikusz Sándor podcastjának vendége a riporter műsorának legújabb adásában. Az interjúban szóba került az egyháza ellen indított kormányzati hajtóvadászat is, aminek (egyik) következményeképp napokkal a tanévkezdés előtt bezáratott a Kormányhivatal több, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott iskolát.
Iványi arról beszélt, hogy már évek óta próbálja ellehetetleníteni a hatalom az ő és a MET munkáját. Arra a kérdésre, hogy szerinte miért gyűlöli ennyire a kormány, Iványi azt válaszolta: „Csak találgatni tudok.”
Szerinte az is közrejátszhat, hogy Orbán Viktor számára kényelmetlen, hogy ő időről időre emlékezteti egykori demokrata önmagára. A lelkész felidézett egy sztorit még az ezredfordulóról, amikor Orbánnal való kapcsolata elkezdett megromlani. Iványi szerint az első Orbán-kormány idején Balog Zoltán, Orbán egykori minisztere megkereste őt egy javaslattal: „közelebb kellene jönni a tűzhöz”.
Ennek két oka is volt: egyrészt már ekkor érezni lehetett, hogy Orbán elindult a politikai pálfordulás útján. „A Liberális Internacionálénak volt az elnöke, és ebből kezdett ilyen ókonzervatívvá, majd szélsőségessé válni. Ezt én ijesztőnek találtam, és nem akartam ezzel közösséget vállalni” – mesélte Friderikusznak. Iványi világosan megmondta Balognak, hogy nem kér kiemelt támogatást, csak annyit, amennyi jog szerint jár nekik.
– utalt Orbánra a lelkész.
Iványi és a MET azóta is a mindenkori Orbán-kormány célkeresztjében van. 2011-ben egy törvénymódosítás révén elvették a MET egyházi státuszát, azóta folyamatosan anyagi nehézségekkel küzdenek. Az elmúlt években adócsalással is megvádolták Iványit, a NAV többször is vizsgálódott náluk, sőt, idén februárban az egyik munkatársát bilincsben vitték el. Iványi szerint mindez nem más, mint politikai retorzió.