HÍREK
A Rovatból

„Itt volt egy úriember, annak kifizettünk 60 ezer forintot, azóta se láttuk” – Ildikóék azt hitték, albérletbe költöznek a Hős utcába

Hiába költöztették ki a tulajdonosok és bérlők többségét, lakásfoglalók jöttek a helyükre a hírhedt Hős utcai tömbben. Az egyik épület az RTL Híradó információi szerint a héten el is kezdik bontani.


Hiába költöztették ki a tulajdonosok és bérlők többségét, lakásfoglalók jöttek a helyükre a hírhedt Hős utcai tömbben - számolt be róla az RTL Híradó.

Az egyik épület mostanra körbe van kerítve, az RTL Híradó úgy tudja, a héten el is kezdik bontani. A másikban azonban még laknak. Egy-két tulajdonos, és egyre többen olyanok, akik csak hallottak róla, hogy itt vannak üres lakások, így beköltöztek.

Az RTL Híradó ottjártakor többen is kijöttek a korábban már kiürített lakásokból. A jelenleg ott élő emberek beüvegezték az ablakot, matracokat és bútorokat hoztak, képeket tettek a falakra. Van olyan, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből költözött ide.

Van olyan lakás, ahol még van áram, itt villanyrezsóval fűteni is tudnak. Vizet pedig földszintről hoznak, abból a lakásból, ahová Kanalas Aladárék költöztek. A pár 4 hónapja költözött be, korábban Kispesten éltek az utcán.

"Ez egy feltört lakás, nem tudjuk, hogy kié. Mi annak örülünk, hogy fedő van a fejünk fölött, mert híd alatt aludtunk"

- mondta a pár az RTL Híradónak.

De van olyan is, aki nem tudta, hogy ezek üres lakások. Ildikó a párjával és 5 éves kislányával Borsod megyéből jött a fővárosba. Egy hónapja költözött be egy a Hős utcai lakásba. Ők úgy tudták, albérletbe.

"Itt volt egy úriember, annak kifizettünk 60 ezer forintot, azóta se láttuk"

- fogalmazott Ildikó.

Nem tudják, meddig maradhatnak, de örülnek, hogy ebben a lakásban legalább áram és víz is van. Azt mondják, eddig még nem kaptak villanyszámlát, de ha kapna, akkor megpróbálná kifizetni. "Igaz, hogy kenyérproblémákkal küzdünk, de kifizetnénk" - mondta a nő.

A tömb felszámolásáról még 2017 végén döntött a kormány. A kőbányai önkormányzat akkor több mint 2 milliárd forintot kapott erre, amiből 85 lakást vettek meg. Ezeket tavaly átadták az államnak, a többi önkormányzati lakásra pedig újabb 1,1 milliárdot szánnak. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azóta próbált megegyezni a tulajdonosokkal és bérlőkkel.

A Hős utcai két épület helyén a TEK műveleti központja épül majd. Az RTL Híradó úgy tudja, a B épület bontását a héten elkezdik.

A Híradó kereste a Nemzeti Vagyonkezelőt, hogy megtudják, pontosan mikor és mit terveznek az A épülettel, de adásukig nem válaszoltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Győrben: Nem érdekel az oroszok elnöke, nem tehetek róla, hogy amit mondok, összecseng valaki más érvelésével is
A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök győri találkozóján azt mondta: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni.: Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. - mondta.


„Ez egy háborúellenes gyűlés” – jelentette ki Győrben Orbán Viktor, majd hozzátette: ilyeneket akkor tartanak, amikor veszély van. A miniszterelnök szerint Európa a háború küszöbén áll, az Európai Unió a háború kirobbanása óta folyamatosan pénzzel, fegyverrel segíti Ukrajnát, 2022 óta összesen 190 millió euró értékben. Miközben Magyarország maximum a humanitárius segélyekre korlátozza a tevékenységét, a fegyverszállítást kifejezetten ellenzi.

A rendezvény műsorvezetője szerint a kormánnyal kritikus hangok szerint összecseng a magyar kormány kommunikációja az orosz állásponttal, miszerint a fegyverszállítások a háború elhúzódásához vezetnek.

„Nem érdekel az oroszok elnöke ebből a szempontból, az az ő dolga” – reagált Orbán, és hozzátette: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni, arról nem tehet, ha ez éppen összecseng valaki más érvelésével is.

Orbán szerint az igazi kérdések így hangzanak: van-e esély arra, hogy az orosz-ukrán háború háborús fenyegetést jelentsen a mi életünkre? Orbán szerint igen. Van-e esélye Magyarországnak, hogy egyedül békét teremtsen? Orbán szerint nincs. Ha ez így áll, ki tudunk-e maradni egy európai háborúból? Orbán ezzel a kérdéssel kel és fekszik.

„Tisza István és Horthy Miklós is ki akart maradni az I. majd a II. világháborúból, semmi közünk nem volt azok kirobbanásához. Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. Van-e elég tartásunk a németekkel szemben, ha ne adj’ Isten ők akarnak megint háborúzni?”

– tette fel a kérdést a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta Magyar Péter elnök.


Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta korábban Magyar Péter elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre
A miniszterelnök szerint Ukrajnával könnyebb dolguk van a nagyhatalmaknak, mint az oroszokkal. Szerinte Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.


Orbán Viktor a Digitális Polgári Kör győri találkozóján úgy fogalmazott: a 2010 óta elvégzett munka esélyt ad arra, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, de neki magának is „össze kell szednie magát”.

„Van némi önbizalomhiányom a saját szakmámban, ahogy feltételezhetően mindenkinek, de

ha hiszünk abban, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek, és nem feledkezünk bele a saját sikereinkbe, akkor olyan dolgok is kisülhetnek ebből, mint az, hogy az ember az amerikai elnök mellett ül”

– mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint a legfontosabb kérdés, hogy a háborúzó felek akarnak-e békét, és erre a válasz az, hogy nem. „Én voltam mindegyiknél” – emlékeztetett arra, hogy tavaly Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt.

„Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre.

Ukrajnával könnyebb dolguk van, mert Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.

Az ukránok ukránok 2022-ben angolszász nyomásra nem kötöttek békét az oroszokkal Isztambulban, ami csak felpaprikázta az oroszokat. Most az a feladat, hogy rávegyék valahogy az oroszokat arra, hogy mégis hajlandók legyenek békét kötni, de nehéz ügy ez, mert Moszkva szerint az idő nekik dolgozik” – mondta Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Ha valaki komolyan akar vitatkozni Magyarország jövőjéről, akkor a brüsszeli gazdáival kell lefolytatni, és nem Magyar Péterrel
A miniszterelnök szerint a Tisza Párt egy olyan projekt, amit Brüsszelben találtak ki: onnan finanszírozzák, ott vannak a tartótisztek, ott van, a bábjátékos, aki fogja Magyar Pétert.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 15.



A Digitális Polgári Körök győri nagygyűlése előtt Orbán Viktor válaszolt a Blikk kérdéseire. Többek között arról beszélt, hogyan állnak jelenleg a Digitális Polgári Körök, összesen hány tagjuk van, tervez-e vitázni Magyar Péterrel, illetve szó esett az orosz olaj- és gázimport amerikai szankcióinak kényes kérdéséről is.

- Későn kezdtük, nagyon gyorsak vagyunk, időben vagyunk még. A digitális polgári körök elődjét tulajdonképpen 2002-ben hoztuk létre.

Most arról beszélünk, hogyan lehetne politikai akcióképes állapota hozni egy társadalmat, hogy lehet az országot rávenni arra, hogy gondolkodjon a számára fontos kérdésekről.

A digitális polgári kör valójában arról szól, hogy jöjjünk össze, beszéljünk meg dolgokat, és ha egyetértünk, csináljuk együtt. Tele vagyunk tehetséges fiatal emberekkel, akik gyorsan felépítették ezt, 100 ezer felett vagyunk már - mondta Orbán Viktor, aki ezt követően arról beszélt hajlandó-e vitázni Magyar Péterrel - és ha nem, akkor miért nem.

- Vitában vagyok egyfolytában a gazdáival. A Tisza Párt egy olyan projekt, amit Brüsszelben találtak ki: onnan finanszírozzák, ott vannak a tartótisztek, ott van, a bábjátékos, aki fogja őt. Ha valaki komolyan akar vitatkozni Magyarország jövőjéről, akkor a brüsszeli gazdáival kell lefolytatni, és nem vele.

Nem örülök, hogy így van, de ilyen lett az európai politika - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán zárásként arról nyilatkozott, mi az igazság az orosz olaj- és gázimport amerikai szankciójáról.

- Mindenki azt mond, amit akar, egy dolog számít, amit az amerikai elnök mond - mondta tömören a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk