hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Itt a Fidesz reakciója arra, hogy Karácsony indul miniszterelnök-jelöltként az előválasztáson

Nem bonyolították túl a dolgot, minden mögött Gyurcsány áll. Úgy néz ki, hogy a választásokig ez lesz a párt meghatározó állítása az ellenzékről.

Link másolása

hirdetés

Miután Karácsony Gergely szombaton reggel élő videó-bejelentkezésben bejelentette, hogy elfogadja a Párbeszéd felkérését, és hivatalosan miniszterelnök-jelölt lett, a Fidesz is reagált a történtekre.

A jelenlegi főpolgármester szülőfalujában közölte döntését. Elmondta, hogy mindaz, amit eddig elért, az ennek a településnek, az itteni gyerekkorának, a szüleinek és családjának köszönhető.

Karácsony Gergely bejelentésével Dobrev Klára, Jakab Péter és Márki-Zay Péter mellett újabb jelöltje lesz az ellenzéki összefogás a miniszterelnöki posztra.

A Fidesz egy videóval válaszolt, amely vélhetően már be volt töltve, és csak azt várták, hogy mikor lesz hivatalos Karácsony jelölése.

A videóban nem cizellálják túl a dolgot,

hirdetés
szerintük "most indul a Gyurcsány Show, amelyben Gyurcsány a „főszereplő”, Karácsony „a balfék haver”, Dobrev Klára a „feleség”, a Jakab Péter a legnagyobb ellenségből „legjobb barátként” tér vissza (A videóban egyébként Soros György is felbukkan a Gyurcsány Show producereként)"

- összegzi a Telex.

Hollik István szerint elérkeztünk a Gyurcsány Show újabb állomásához, most Karácsony Gergely lép porondra.

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke és a Fidesz pártigazgatója is hasonlóan vélekedik.

"A baloldali előválasztás tragikomédiájának rendezője és egyben főhőse Gyurcsány Ferenc, aki majd 20 éve irányítja a társulatot"

- fogalmazott pénteki Facebook-posztjában.

Vélhetően ez fogja meghatározni a kormánypártok kommunikációját az előválasztás és a kampány alatt. A Telex szerint "komoly reményeket fűznek az ipari mennyiségű gyurcsányozáshoz, amely a választásokig a párt meghatározó állítása lesz az ellenzékről. A stratégia lényege, hogy az ellenzék ne tudja Orbánról szóló népszavazássá tenni a 2022-es választást, hanem arcot adjanak az ellenfélnek".


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Drámai felvétel: videón az olasz felvonó katasztrófája

A szerkezet méterekre volt a célállomástól, mikor elkezdett visszazuhanni. A májusi balesetben 14-en haltak meg.

Link másolása

hirdetés

A célállomásához közelített a piros felvonó május 23-án az Olaszországi Laggo Maggiore közelében. Ahogy azonban arról korábban mi is beszámoltunk, részben emberi mulasztás miatt a szerkezet húzókötele elszakadt, a kabin pedig a mélybe zuhant.

Egy újonnan előkerült felvételen látszik, hogy a felvonó szinte centiméterekre volt a magasban lévő célállomásától, amikor a tragédia bekövetkezett.

A belső biztonsági kamera felvételén látszik, már várta őket a kezelő, hogy segítsen kinyitni az ajtókat. Kevés volt már hátra, amikor elszakadt a vonókábel. A kezelő sokkot kapott, másodpercekig mozdulni sem tudott, mielőtt rohanva segítséget hívott.

A felvételeken az is jól látszik, hogy a kabin hatalmas sebességre gyorsul a visszacsúszás közben, és csak ezután zuhan a mélybe.

hirdetés

Bár a felvételeken az utazókat kitakarják, annak megtekintését mégis csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

Az olaszországi felvonó balesete

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
TUDOMÁNY
A Rovatból
hirdetés

Nemzetközi összefogás nélkül elsivatagosodik Magyarország is

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geográfus kutatói korszerű térinformatikai módszerekkel vizsgálják a Kárpát-medence egyre szárazabb éghajlatának okait, társadalmi és gazdasági következményeit.

Link másolása

hirdetés

Álláspontjuk szerint az éghajlatváltozás hatásainak előrejelzése, következményeinek kivédése csak komplex földrajzi elemzésekkel lehet eredményes - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közleményben emlékeztetnek, hogy

1994. június 17-én fogadták el az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményét, azóta minden évben ezen a napon világméretű kampány hívja fel a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére, a szárazság hatásaira.

Rakonczai János, az SZTE Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékének professzora kifejtette, a sivatagosodás a kontinensek zömén megfigyelhető, a kivétel Európa és az Antarktisz.

A folyamat részben összefügg a globális klímaváltozással, de sok helyen a társadalmi hatások erősítik fel igazán.

A sivatagok fő kritériuma a sokévi átlagban tapasztalt, 200 milliméternél kevesebb csapadék. Magyarországon az éves területi átlag a több mint százéves mérési adatok alapján egyszer sem volt 400 milliméternél kevesebb, és hitelesített mérési helyen egy évben soha nem mértek 200 milliméternél kevesebb csapadékot.

hirdetés

120 év adatai alapján csökkenő a csapadékmennyiség, az utóbbi ötven évben azonban ezzel ellentétes tendencia látható. Ennek oka az a húszéves szárazabb időszak, amely az 1970-es évek közepén kezdődött, és amely alatt szinte csak átlag alatti csapadék hullott. Ez az időszak okozta a Duna-Tisza közi hátságon, és a Nyírségben a talajvízszint jelentős süllyedését.

A Duna-Tisza közén tapasztalható egyre szárazabb éghajlatért egyszerre felelős az emberi tevékenység és az éghajlatváltozás.

Ennek kézzelfogható jele az aszályok gyakoriságának növekedése. Az aszálykárok különösképpen a homoktalajokkal jellemezhető tájakon szembetűnőek. A folyamatnak kiemelkedő szerepe van abban, hogy az 1990-es évek óta szántóterületeken gazdálkodók felhagytak a műveléssel.

A parlagterületek növekedése, valamint a legeltető állattartás visszaszorulásának egyik szemmel látható következménye az Európába a 18. században behurcolt selyemkóró elterjedése.

Szilassi Péter, a biológiai invázió földrajzi hátterét vizsgáló, ökológusokból és geográfusokból álló kutatócsoport vezetője közölte, ez az inváziós növény mára a Duna-Tisza közi tájkép meghatározó elemévé vált. Rámutatott, a Kiskunság különleges növényvilágának megőrzése érdekében fel kell lépni e folyamattal szemben.

Barta Károly, SZTE Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék docense szerint az aszály előrejelzésének megbízható lehetőségeit is a talajnedvességben kell keresni.

Míg az időjárás-előrejelzés maximum 10-12 napra tud érdemi információkat szolgáltatni, addig a talajtakaró őrzi az elmúlt időszak, akár több hónap "csapadéklenyomatát" is.

Ez a legfontosabb indikátora a jövőbeli aszálynak: egy csonttá száradt áprilisi talajon - még átlagos csapadékviszonyokat feltételezve is - nagy eséllyel komoly aszály fog jelentkezni, míg egy közel telített talajon - még átlagosnál szárazabb időjárás esetén is - jóval nagyobb a növényzet túlélési esélye.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Orbán: Törvényünk méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak

A kormányfő a Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményében állt ki a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvény védelme mellett.

Link másolása

hirdetés

A kormányfő szerint a baloldal a szabadság ellensége, „a liberális gőzhengerek ismét elindultak Magyarország ellen”. Orbán Viktor miniszterelnök úgy gondolja, hogy a törvény miatti kritikák csak azt mutatják, hogy a baloldal a szabadság ellensége, mert szólásszabadság helyett politikai korrektséget és véleményhegemóniát akarnak a maguk számára, pedig a törvény „semmilyen magasztos eszmébe vagy európai jogszabályba nem ütközik”.

Hiába, a mozgalom örök, már nem a »világ proletárjai egyesüljetek«, hanem a »világ liberálisai egyesüljetek« az új jelszó. Ez persze erősíti azt a közép-európai meggyőződést, hogy ma a liberális voltaképpen a diplomás kommunista.

– írja Szamizdat 10 című közleményében. A cím a kommunista rendszerekben illegálisan terjesztett, tiltott irodalomra utal, és azt a látszatot kelti, mintha Orbán próbálna szembemenni a cenzúrával.

Orbán Viktor szerint a törvény csak a pedofilokat bünteti radikálisan, a gyermekeket radikálisan védelmezi. Írásában a liberalizmust a kommunizmussal mossa össze:

A mostani baloldali kampány Magyarország ellen újabb bizonyíték arra, hogy ma a baloldal a szabadság ellensége, mert szólásszabadság helyett általuk definiált politikai korrektséget, véleménypluralizmus helyett pedig véleményhegemóniát akarnak a maguk számára

– írja a miniszterelnök.

hirdetés

A közlemény szerint az új magyar törvény világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet:

Az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni.

Orbán Viktor szerint továbbá

Magyarországon senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek.

A közlemény kitért arra is, hogy „a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra”, valamint, hogy

a magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik.

"A magyar szabadság nemcsak a politikai szabadságot, választást, szólás-, gyülekezési és egyesülési szabadságot jelent, hanem jogot, hogy saját belátásunk szerint védjük a családjainkat, és neveljük a gyermekeinket" - fogalmazott Orbán, majd azt írta:

Törvényünk méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak. Éppen most indult a vita Európa, vagyis gyermekeink jövőjéről. Itt vagyunk, állunk a viták elébe.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Orbán: keresztény alázattal fogadjuk Ferenc pápát

A Glas Koncila horvát hetilap honlapján csütörtökön megjelent interjúban a kormányfő kifejtette, hogy szerinte a következő évtizedet a migráció és a járványok fogják meghatározni, de beszélt a Ferenc pápa látogatásával kapcsolatos dezinformációkról és Putyinról is.

Link másolása

hirdetés

A kormányfő a lapnak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatban kifejtette: "még a Szentatya sem védett az álhírek ellen".

A magyar álláspont szerint a Szentatya egyszerre állam- és egyházfő, államfőként a legnagyobb tiszteletadás illeti meg, ha pedig a katolikus egyház fejeként érkezik, keresztény alázattal fogadjuk

– írja az MTI.

Orbán Viktor közölte, a kongresszus nem magyar esemény, hanem egy Magyarországon megrendezendő nemzetközi rendezvény, amelyre a pápa is ellátogat. Ez bizonyos protokolláris kérdéseket hagyott nyitva, így megnyitott egy rést - fogalmazott. Hozzátette: "az egyház- és keresztényellenes körök elkezdtek ebbe a résbe lőni".

A kormányfő elmondta, hogy valóban van véleménykülönbség a Szentatya migrációval kapcsolatos véleménye és a kormány álláspontja között.

"Mi erőteljesen ellenezzük a migrációt, a katolikus egyháznak pedig megvan a maga álláspontja", és ebből nagyon könnyű létrehozni egy történetet, amely szerint a Szentatya és a magyar kormányfő "nem értik egymást", "nem egyezik az álláspontjuk", és végül "találkozni sem akarnak" - magyarázta.

Magyarországon vannak ateisták, vannak egyházellenesek és liberálisok, akik mindent megtesznek a keresztény értékek terjesztése ellen, megvan a médiájuk, szervezettek, erős civil egyesületeik vannak

- mondta a miniszterelnök, majd hozzátette:

hirdetés
Azonban ezekkel mi is ugyanúgy rendelkezünk a konzervatív oldalon - legalább annyi keresztény média van, mint keresztényellenes, a civil szervezeteink legalább annyira erősek, mint az övéik, talán még erősebbek is; a politikai pozíciókat mi tartjuk, mivel keresztény kormányunk van.

Orbán Viktor kiemelte, ha a migrációt illetően segíteni akarunk valakinek, nem arra kell ösztönöznünk, hogy minél tovább maradjon távol a hazájától, hanem segítenünk kell, hogy minél gyorsabban visszatérhessen oda. Ezt az álláspontot javasolja az Európai Uniónak is- közölte.

A kormányfő az interjúban arra is kitért, hogy

Magyarország nagy árat fizet azért, mert nem hajlandó aláírni az Isztambuli Egyezményt

és visszautasítja a hidegháborús politika bármilyen támogatását; hogy nem rúg bele a nyugatiakkal együtt az orosz elnökbe, hanem megadja neki az őt megillető tiszteletet; mert védi a keresztény családmodellt; mert "itt nincs tere az LMBT-őrületnek"; nagy árat fizet a migrációval kapcsolatos álláspontért és mert nem fogadja el a brüsszeli bürokráciát, hanem ellensúlyként közép-európai együttműködést kíván építeni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: