HÍREK

Idén már tizenhárman fulladtak bele a Balatonba

Ez a szám magasabb, mint a tavalyi egész évi volt, akkor 8 ember halt meg a tóban. A vízirendőrök idén eddig 220 embert mentettek ki a Balatonból.

Link másolása

A vízirendőrök idén eddig

220 embert mentettek ki a Balatonból, ennek is köszönhető, hogy senki nem vált viharos időjárás áldozatává, mégis már 13-an vesztették életüket a tóban

- közölte a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője hétfőn az MTI-vel. Horváth László hangsúlyozta,

ez a szám magasabb, mint a tavalyi egész évi volt, akkor 8 ember halt meg a tóban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az eddigi halálesetek többsége nagy melegben, partközelben, kis vízben történt; idős emberek lettek rosszul, vagy a nem megfelelő úszástudás és a vízbiztonság hiánya vezetett tragédiához.

A legutóbb, vasárnap délután egy testvérpár fulladt bele a Balatonba, a 13 és a 17 éves fiú az alsóbélatelepi strandon fürdőzött matracokkal - erősítette meg. Az MTI információi szerint a fiúk a családjukkal már többször fürdőztek a Balatonban, és valamilyen szinten tudtak úszni. A kapitány az esettel kapcsolatban annyit közölt, többhetes, közigazgatási eljárás keretében zajló vizsgálat fogja kideríteni, mi okozhatta a kettős tragédiát.

Horváth László rendkívül fontosnak nevezte, hogy mindenki fogadja meg a vízirendészetnek a rendőrség honlapján elérhető tanácsait, amelyek között a legfontosabb, hogy senki ne menjen egyedül a vízbe, főleg a legmelegebb órákban, amikor egy egyszerű rosszullét is könnyen végzetes lehet.

Kitért arra, a vízirendészet és a vízimentők folyamatosan hangsúlyozzák azt is, hogy mennyire fontos a mentőmellény használata. "A gondoskodás nem a vízparton kezdődik. Már egészen olcsón lehet praktikus mentőmellényeket vásárolni!" - hangsúlyozta Horváth László.

Elmondta, szombaton kora este egy 10 éves kislány tűnt el a Balatonban a SUP deszkájával, neki szerencséje volt. A balatonföldvári körzeti megbízott a strandtól a part mentén egy kilométerre elsodródva a vízben talált rá a rémült, kimerült gyerekre, akin nem volt mentőmellény - tette hozzá a kapitányság vezetője.

A balatoni vízirendészet azt kéri, hogy ha a Balatonban bárki bajba jut vagy bajba jutott embert lát, akkor hívja a 112-es segélyhívót vagy az 1817-es ingyenes vízi segélyhívó számot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: