HÍREK
A Rovatból

Hitlerhez hasonlította Zelenszkijt az orosz külügyminiszter, szerinte a német diktátorban is zsidó vér volt

Szergej Lavrov kijelentése nagyon felháborította Izraelt, bocsánatkérést követelnek.

Link másolása

Párhuzamot vont az orosz külügyminiszter Adolf Hitler és Volodimir Zelenszkij között, amikor egy olasz televíziós csatornának nyilatkozott vasárnap. Szergej Lavrovot arról kérdezték, miért állítja azt az orosz kormány, hogy azért támadta meg Ukrajnát, mert "nácimentesíteni" akarja az országot, hiszen az ukrán elnök maga is zsidó. Erre pedig ezt a választ adta:

"Az, hogy Zelenszkij zsidó, nem jelent semmit. Lehet, hogy tévedek, de Hitlerben is zsidó vér volt. Ez a tény [hogy Zelenszkij zsidó - a szerk.] nem cáfolja a náci elemeket Ukrajnában. A bölcs zsidó emberek egyébként azt mondják, a legelhivatottabb antiszemiták általában zsidók"

- fogalmazott.

Hozzátette, hogy Zelenszkijnek még mindig megvan a lehetősége a háború befejezésére, ha nem ad további parancsokat a "náci katonáinak".

A miniszter az interjúban azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy megtorpedózza az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalásokat. A nyugati médiát pedig azért támadta, mert szerinte elferdítik a háború történéseit és eltorzított képet festenek róla, vagyis Lavrovról.

Izrael igencsak kiakadt azon, hogy az orosz tárcavezető azt állította, hogy Hitlerben is volt zsidó vér.

"Az ilyen hazugságok célja, hogy a zsidókat hibáztassák a történelem legszörnyűbb bűneiért, és így a zsidók elnyomóit felszabadítsák felelősségük alól. Ma egyetlen háború sem holokauszt, és nem is olyan, mint a holokauszt"

- jelentette ki Naftali Bennett izraeli miniszterelnök.

Az ország külügyminisztere, Jair Lapid szintén dühösen nyilatkozott, szerinte Lavrov szavai felháborítóak és megbocsáthatatlanok. Kijelentette, hogy orosz kollégája szörnyű történelmi tévedésben van, hiszen nem a zsidók gyilkolták meg magukat a holokauszt idején.

"A zsidókkal szembeni rasszizmus legalacsonyabb szintje az, ha magukat a zsidókat vádolják antiszemitizmussal"

- hangsúlyozta.

Az izraeli holokauszt kutató- és emlékközpont, a Jad Vasem vezetője is élesen kritizálta Lavrovot. Dani Dayan szerint

az orosz miniszter megjegyzéseinek többsége "abszurd, téveszme, veszélyes és teljes mértékben elítélendő".

Az izraeli külügyminisztérium Lavrov nyilatkozata miatt behívatta Oroszország nagykövetét a történtek "tisztázására", és bocsánatkérést követel Oroszországtól.

Forrás: BBC, Times of Israel


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Távozik a HVG-től Dezső András újságíró, aki megszerezte a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést
Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, és még két vezető munkatársa is. Mindezt egy csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

Link másolása

Távozik a HVG-től Dezső András, a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést megszerző, Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett tényfeltáró újságíró - értesült a Média1. Szintán távozik a hvg.hu Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, Windisch Judit, turnusvezetője és Rovó Attila, a belföld rovat vezetője.

A szájt vezetését átmenetileg Gergely Márton, a HVG hetilap felelős szerkesztője veszi át.

A Média információi szerint Nagy Iván Zsolt már szerdán közölte is munkatársaival, hogy távozik. Ezt azonban csak csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

A kiadó csütörtöki közleményében azt írta:

„A HVG vezetősége a vezetőség a napokban döntött a hetilap, a hvg.hu és a hvg360 szerkesztőségi integrációjának felgyorsításáról.

Az alapelvek kidolgozása a napokban kezdődött, s a pontos működési rend kialakítására a következő hónapokban kerül sor. Az integrációtól hatékonyabb működést, az exkluzív, minőségi tartalom bővülését és a párhuzamosságok megszűnését várja a kiadó és a szerkesztőség.

A következő hetekben jelentős személyi változások is várhatók a szerkesztőség életében. A változások szükségességét jelzi, hogy az év második felétől távozik a szájt éléről Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, és felmondási idejük letöltése után Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezető is. Továbbá elhagyja a HVG szerkesztőségét Dezső András, a lap egyik meghatározó munkatársa.

A HVG kiadója minden távozónak köszöni, hogy eddigi munkájával hozzájárult az online és a print kiadványok sikeréhez, és a független újságírás értékeinek megőrzéséhez, egyben sok sikert kíván nekik a továbbiakban.

A távozó kollégák pótlására a kiadó megteszi a szükséges lépéseket. A hvg.hu és a hvg360 vezetését átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át július elsejétől, és így a HVG kiadványainak megbízott főszerkesztője lesz az integrációs folyamat lezárulásáig.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg” – Magyar Péter visszaszólt a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének, miután vizsgálat indult ellene
Szerinte Lánczi Tamásnak arról kéne érdeklődnie, hogy „Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba”.

Link másolása

Magyar Péter is reagált arra hírre, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított ellene egy, a Magyar nemzetben csütörtökön megjelent cikk nyomán. A lap arról írt, hogy Magyar mögött a Datanet áll.

Ezt abból vezetik le, hogy a jogász által elindított talpramagyarok.hu nevű oldal adatkezelési tájékoztatójában két olyan cég szerepel, amik a Magyar Nemzet szerint a Datadat utódcégei, vagy ahhoz kapcsolódnak.

Magyar Péter a vizsgálattal kapcsolatban azt írta a Facebook-oldalán csütörtök délután:

„Friss hír, hogy az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal havi ötmillió forintért kitartott elnöke, Lánczi Tamás vizsgálatot indított velem kapcsolatban, külföldi befolyásolási kísérlet miatt.

Kedves Tomi,

Örülök, hogy megdolgozol a pénzedért. Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg, akár az Állami Számvevőszék elnökével (havi 6,5 millió forint) közösen és érdeklődjetek náluk, hogy évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél, illetve, hogy Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba, de még a franciába is.

Várom a hívásodat, MP”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Kussolj, és ne hazudozz!” – Bayer Zsolt beszólt Magyar Péternek Kocsis Máté védelmében
De ki emlékszik már arra, miből indult az egész? Biztos nem az utolsó bejegyzést olvassuk a témában.

Link másolása

Magyar Péter korábban azt állította Kocsis Mátéról, hogy nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik, borozik. Mindez még mindig annak a nyilatkozatfolyamnak a folyománya, melynek elején

Kocsis Máté az mondta Magyar Péterről, hogy csak volt feleségének köszönhette az állásait.

Most Bayer Zsolton volt a sor, hogy beszálljon. Hivatalos oldalán ezt írta:

Ide hallgass, te Magyar Péter!

Jól ismerem Kocsis Mátét, mert a barátom.

Rühelli a pezsgőt, mert rongyrázásnak tartja és soha nem láttuk munkaidőben bármilyen alkoholt inni.

Utál éttermekbe járni, még hívásra se nagyon jön, rohadt sokat dolgozik, és cum laude minősítéssel végezte el az egyetemet. És veled ellentétben nem veri a feleségét.

Szóval kussolj, és ne hazudozz!

A bejegyzés Bayernek 3500 lájkot hozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Százezer forintnyi árúval megpakolva akart kisurranni egy Lidl-ből egy banda, akikkel gyerekek is voltak
Egyszerűen kitolták a bejáraton a bevásárlókocsit. A dolgozók azonban kiszúrták őket, így inkább menekülőre fogták.

Link másolása

Több mint százezer forintnyi áruval megpakolva, fizetés nélkül távozott egy solti áruházból egy banda. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két férfi és a két nő - akikkel a közzétette videófelvétel szerint két gyermek is volt - január 26-án 19 óra 15 perc körül az áruházból százezer forintot meghaladó értékű árucikket akart eltulajdonítani úgy, hogy a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón át tolták ki a parkolóba.

A lopást azonban az alkalmazottak észrevették, ezért a bűnbanda tagjai – a termékeket hátrahagyva – elmenekültek a helyszínről.

A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: