HÍREK

Hazaárulás gyanújával letartóztatták: államtitkokat szivárogtathatott Kínának egy orosz tudós

Alekszandr Sipljuk, aki részt vett a Kinzsal névre keresztelt orosz hiperszonikus rakéták fejlesztésében, tagadja az ellene felhozott vádakat.

Link másolása

Hazaárulás gyanújával letartóztattak három hiperszonikus rakétatechnológiai szakértőt Oroszországban az előző héten. Egyiküket, Alekszandr Sipljukot azzal vádolják, hogy államtitkokat adott át Kínának.

Az orosz hatóságok szerint Alekszandr Sipljuk, a szibériai Hrisztanovics Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Intézet igazgatója 2017-ben egy kínai tudományos konferencián titkos anyagokat adott át a vendéglátóinak. Az 56 éves férfi ártatlannak vallja magát, és azzal védekezik, hogy az ominózus információk nem voltak titkosak, szabadon hozzájuk lehetett férni az interneten.

Sipljuk és a két másik meggyanúsított, majd letartóztatott tudós, Anatolij Maszlov és Valerij Zvegyincev részt vett a Kinzsal névre keresztelt, H-47M2 típusú, levegőből indítható, hiperszonikus, vagyis akár a hangsebesség tízszeresével száguldani képes rakéták fejlesztésében. A Kinzsalt 2017-ben állították szolgálatba, jelenleg az egyik legmodernebb fegyvere az orosz hadseregnek, és Vlagyimir Putyin elnök több beszédében megsemmisíthetetlen csodafegyverként emlegette.

Forrás: Reuters, 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Ajándékkal várták a diákok a születésnapos Orbán Viktort a Karmelitánál
„Bár a Miniszterelnök Úr megfeledkezett az érettségiző diákokról, mi ennek ellenére elsőként köszöntöttük fel” - írta az Egységes Diákfront.

Link másolása

Dallal és pezsgővel köszöntötték éjszaka, majd reggel ajándékkal várták a diákok a Karmelita előtti építkezésnél a 60. születésnapját ünneplő Orbán Viktor.

Az Egységes Diákfront aktivistái kedd este vertek sátort a köztársasági elnök hivatal, a Sándor-palota előtt. Azt akarják elérni, hogy Novák Katalin ne írja alá a státusztörvényt, a terveik szerint napokig maradnak a téren.

A diákok szerda este éjfél után átvonultak a Karmelitához, hogy a hatvanadik születésnapját ünneplő Orbán Viktor „tiszteletére koccintsanak”. Sőt, még Halász Judit legendás slágerét is elénekelték neki.

Hétfőn reggel pedig egy ajándékkal várták a kormányfőt:

egy borostyánnal díszített munkavédelmi sisakot készültek átadni neki.

„Személyesen szeretnénk átadni neki ezt a sisakot, de ha úgy nem megy, akkor majd valakin keresztül juttatjuk el neki” - mondta az egyik tiltakozó az Indexnek.

Az ajándékot azonban nem sikerült átadni, amikor a kormányfő furgonja megérkezett és a helyszínen sem hagyhattak, így visszatértek a táborukhoz.

Az Egységes Diákfront a Facebook-oldalán azt írta:

„bár a Miniszterelnök Úr megfeledkezett az érettségiző diákokról, mi ennek ellenére elsőként köszöntöttük fel születésnapja alkalmából”.

(Forrás: Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Elárulta az államtitkár, jöhet-e nyáron újabb nyugdíjemelés
Tállai András szerint a kormány azon dolgozik, hogy a nyugdíjak értékmegőrzése biztosított legyen.

Link másolása

A nyári nyugdíjemelésről kérdezte Varga Mihály pénzügyminisztert Komjáthi Imre. Az MSZP-s képviselő arra várt választ, hogy nyáron lesz-e nyugdíjemelés, ha igen, akkor pontosan mikor és milyen mértékű, ha pedig nem, akkor miért nem.

A képviselő felvetésben azt írta, hogy „a januári nyugdíjemelést már megette az infláció. A legfrissebb adatok szerint továbbra is 25 százalék felett van a nyugdíjas infláció, ahogyan az elmúlt fél év minden hónapjában így volt”. Kérdéseire Tállai András miniszterhelyettestől kapott írásbeli választ:

„A kormány azon dolgozik, hogy a nyugdíjak értékmegőrzése biztosított legyen, ezért a tényleges, illetve a várható makrogazdasági folyamatok és adatok ismeretében a szükséges lépéseket időben meghozza.

Amennyiben az évközi adatok alapján azt állapítjuk meg, hogy 2023-ra a becsültnél magasabb lesz az éves várható infláció mértéke - januárra visszamenőleg - nyugdíjkorrekciót hajtunk végre.

Ha felmerül ilyen intézkedés szükségessége, azt körültekintő tervezés után hajtjuk végre azzal a céllal is, hogy az államadósságot és a költségvetési hiányt csökkenő pályán tudjuk tartani” – írta válaszában a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Tállai András hozzátette: ha a kormány kiegészítő nyugdíjemelésről hoz döntést, erről időben tájékoztatni fogja az érintetteket.

(Forrás: 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Átveszi a védőnőket az állam, kamerákkal is ellenőrizné őket egy adatlap szerint
Különböző adatlapokat küldtek ki nekik, amiken bekérték a gyerekeik és a házastársuk összes azonosító adatát is. A kórházi főigazgatóság szerint ez csak „előírt formai elem” az egészségügyi szolgálati jogviszonyhoz.

Link másolása

Július 1-től átveszi a védőnői ellátást az állam az önkormányzatoktól, az átállás előkészítése azonban kérdéseket vet fel, írja a Népszava.

„Az elmúlt egy hónapban a megyei kórházi főigazgatóságok először azt kérték az önkormányzatoktól, hogy jelöljenek ki kapcsolattartókat, akik segíteni fogják a védőnőket az új rendszerbe való átlépésben. Ezt követően különféle adatlapokat küldtek ki a védőnőknek, amelyeken be kellett jelölniük, hogy hozzájárulnak-e például ahhoz, hogy a munkavégzésre használt helyiségekben kamerafelvételek készüljenek, illetve ellenőrizheti a gépkocsi- és számítógépadatait, de bekérték gyermekeik és házastársuk összes azonosító adatát Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében” – mondta a lapnak Eszes Béla Jánoshida polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnöke.

Az adatbekérő lapot megszerezte a portál is, ezen pontosan az áll: „A munkáltató jogos érdek alapján kezeli a kamerarendszer által rögzített képmást”. Ezen felül az adatbekérőn szerepel az is, hogy

„a munkáltató jogos érdeke alapján ellenőrizheti a számítógép, internet, hivatali e-mail és telefon, a munkavállalóhoz tartozó személygépkocsi adatait”.

A lapon a védőnőknek fel kell tüntetniük házastársuk és gyerekük személyes adatait, többek között állampolgárságukat, TAJ-számukat, adóazonosító jelüket, lakóhelyüket, tartózkodási helyüket, értesítési címüket is.

A Népszava a Belügyminisztériumnál érdeklődött, hogy miért van szükség ezekre az adatokra, és mire használnák a kamerafelvételeket. Az Országos Kórházi Főigazgatóságtól (OKFŐ) érkezett válaszban azt írták:

„A védőnői feladatellátással kapcsolatban nem kerül sor a helyiségek bekamerázására. Sem jogszabályi előírás, sem pedig OKFŐ utasítás nem született a kamerák felhelyezésével, vagy a gépjárművek, telefonok nyomon követésével kapcsolatban. A kért adatszolgáltatás tartalma a 2020. évi Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről szóló törvény egyik mellékletében kötelezően előírt formai elem az egészségügyi szolgálati jogviszony létesítéséhez.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyolc év börtönnel fenyegetik a kordonbontó diákokat
Egyelőre nem tudni, hogy a büntetőeljárás a kordonbontás egészére vagy egy elszigetelt esetre vonatkozik.

Link másolása

Hivatalos személy elleni csoportos erőszak gyanújával zajlik ügyészségi eljárás a május 3-i, karmelita kolostor előtt történt kordonbontással kapcsolatban, tudta meg a Magyar Hang Hegyi Szabolcstól, a Társaság a Szabadságjogokért jogászától.

A TASZ erről közérdekű adatigényléssel szerzett tudomást, bár azt ők sem tudják, hogy a büntetőeljárás a kordonbontó tiltakozás egészére vagy egy elszigetelt esetre vonatkozik.

A hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetés is lehet.

A lap megjegyzi, hogy a nyomozás azért is meglepő, mert a diáktüntetésen inkább a kordont védő, könnygázt és tomfát is bevető rendőrök fellépése tűnt aránytalannak. Erre utal, hogy hogy a Gyorskocsi utcába szállított öt tüntetőt nem sokkal később el is engedték a rendőrök, közülük kettőt bármilyen gyanúsítás nélkül.

A 444 azt írja, hogy értesüléseik szerint öt résztvevőt jelentettek fel hivatalos személy elleni erőszak miatt, nyolc embert pedig azért, mert az arcukat maszkkal eltakarva vettek részt a tüntetésen. A „jogellenes gyűlés” szervezőjével szemben pedig szabálysértési eljárás indult.

Az öt előállított személy között volt Tompos Márton, a Momentum parlamenti képviselője, valamint egy 17 éves fiú, akit közvetlen közelről fújtak arcon könnygázzal, miközben a rendőröknek háttal állva kapaszkodott a kordonba. A Gyorskocsi utcai fogdán egyiküket sem hallgatták ki, jegyzőkönyvet sem vettek fel, a fiút a szülők tájékoztatása nélkül hajnalig tartották fogva.


Link másolása
KÖVESS MINKET: