HÍREK

Határozatlan idejű virrasztásba kezdenek a diákok a Belügyminisztérium épülete előtt

Törley Katalin, a Kölcsey-ből elbocsátott tanár Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár, Pintér Sándor belügyminiszter és Orbán Viktor lemondását követelte a szerda esti tüntetésen.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, újabb tanárokat bocsátottak el Budapesten, mert résztvettek a polgári engedetlenségben. Az újabb kirúgások ellen tiltakozva estére demonstrációt hívtak össze a Belügyminisztérium elé, ahol több ezren voltak, főleg diákok, tanárok és támogatóik.

A demonstráción felszólalt Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnázium egykori pedagógusa, a Tanítanék vezető tagja is.

Elmondta, hogy most sokkal dühösebb, mint két hónappal ezelőtt, mert szerdán megjelent egy belügyminisztériumi közlemény, amelyben bejelentették nyolc tanár közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését - írja a Mérce.

Szerinte a belügy úgy adta ki a közleményt, hogy az abban érintett tanárok még nem tudták, hogy róluk van szó. „Mintha nem is emberek életéről lenne szó" - mondta.

VIDEÓ: A tüntetésről

Beszélt arról is, hogy egy olyan napon történtek az elbocsátások, amikor üzemanyag- és cukorhiány van, a gazdaság súlyos helyzetben van és az uniós pénzek is alig jönnek.

Szerinte a kormány képtelen megállapodni az unióval, és a tanárokon és a diákokon áll bosszút. „Kicsit kiterjesztve egymillió gyereken áll bosszút” és másfélmillió tanáron - tett hozzá. Azokon, akik tesznek egy jobb országért.

Úgy vélte, hogy a helyzetért felelősek a tankerületi vezetők is, mert nem állnak ellen a kormány döntéseinek. De felelős Maruzsa Zoltán államtitkár is, mert nem tudja megvédeni a gondjaira bízott területet. Felelős Pintér Sándor is, aki - bár hozzá tartozik a közoktatás - nem tudja ennek az érdekeit védelmezni. Valamint Orbán Viktor miniszterelnök is felelős, mert válságba kormányozta az országot és az oktatást.

Törley szerint

mindegyiküknek le kellene mondaniuk. A lemondásukig is – amennyiben szombatig nem helyezik vissza az elbocsátott tanárokat az állásukba – radikálisabb irányba kell fordulniuk.

Végül arra kérte a diákokat, hogy szervezkedjenek, kezdjenek ülősztrájkokba, álljanak a tanáraik mellé és támogassák őket. A szülőktől a gyerekeik és tanáraik támogatását kérte. Menjenek az iskolákhoz, hogy védjék meg a tiltakozó tanárokat. A pedagógusoktól azt kérte, hogy folytassák a tiltakozást úgy, hogy álljanak le. Szerinte aki most azon gondolkodik, hogy jövő nyáron lemondana, az már a jövő héten tegye ezt meg. Aki pedig elkeseredett, az állítsa le a munkát. Elmondása szerint Budapesten és országszerte százával kezdenek munkabeszüntetésbe a pedagógusok.

Egy diák arról beszélt, hogy mennyire megrendítette, hogy sírni látta a tanárait, akiket szeretnek és tisztelnek. És azt sem fogják elfelejteni, hogy kirúgták a pedagógusokat, akik nemcsak a tananyagot de emberi értékeket is tanítanak nekik. Felhívta a figyelmet arra, hogy

a minisztérium azzal vádolja a tanárokat, hogy nem tanítanak, de közben ők rúgják ki a pedagógusokat. A diák közölte, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni, és több ezren vannak az országban, akik kiállnak ezért az ügyért.

Rábai János, a Karinthy gimnázium egyik végzős osztályának kirúgott tanára azt mondta: „Azt mondták, hogy nem fejezhetem be velük – hát be fogom!” Közölte, hogy míg a diákok a tanárokkal vannak, ők vice versa – és nem fogja hagyni, hogy a hatalom fájdalmat okozzon a diákjainak. Úgy vélte, hogy nem lesz vége se a tüntetéseknek, se a megfélemlítéseknek. Szerinte a hatalom nem áll meg nyolc tanárnál, de ha összefognak, akkor elérhetnek mindent, amit akarnak.

Berta Beáta pedagógus is mesélt arról, hogy a sajtótól keresték, miközben tanított, hogy őt is kirúgták-e. Végül kiderült, hogy ő nem érintett. örült annak, hogy sokan eljöttek a tüntetésre, és emlékeztetett, hogy „a csend nem rend”. Végül közölte, hogy

a Karinthy tanárainak jelentős része határozatlan idejű munkabeszüntetésbe kezd csütörtöktől, akárcsak a Tanárok a Tanárokért mozgalom több száz tagjának jelentős része.

Egy diák pedig feltette a kérdést: „Azt mondják, a diákok tanulni járnak iskolába – de hogyan járjanak, ha elveszik a tanáraikat? Ha bizonytalanságba taszítják a tanárokat, miután évek óta korlátozzák a szakmai szabadságukat?” Szerinte még mindig csak ígérgetnek a pedagógusok bérköveteléseivel kapcsolatban, és még azt is az uniós támogatásokhoz kötik. Majd arról beszélt, hogy szerinte a belügy célja, hogy elbizonytalanítsák a diákokat. Azt ígérte, hogy ezt nem hagyhatják, mert az erő az ő oldalukon áll.

"A diákság megingathatatlan, itt vagyunk, itt leszünk, és nem hagyjuk!"

- tette hozzá.

Az elkövetkezendő hetekben az alábbi eseményeket szervezik:

• szombaton a Klebelsberg Központnál tüntetnek,

• december 8-án országos ülősztrájkot tartanak az iskolákban,

• december 9-én pedig az MTVA-nál követelik hogy adjanak teret nekik a tévében.

Addig is, határozatlan idejű, felváltott virrasztás várható a Belügyminisztérium előtt.

A virrasztók támogatást is elfogadnak: ülőalkalmatosságokat, székeket; takarót; ételt; meleg italokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Megható videón, ahogy közel két nap után kimentenek egy hattagú családot a romok alól Szíriában
„Isten hatalmas” – skandálta a tömeg, amikor élve került elő a két felnőtt és a négy gyerek.

Link másolása

Még két nappal a hatalmas, több mint 11 ezer halálos áldozatot követelő szíriai és törökországi földrengés után is találnak túlélőket a romok között – igaz, ez a hidegben és a káoszban szinre óráról-órára egyre nagyobb csodának számít.

Éppen ezért volt hatalmas öröm az ottlévőknek, amikor Szíriában 40 órával a rengés után sikerült élve kimenteni egy hattagú családot.

A körben álló tömeg és a mentésben részt vevők is „Isten hatalmas!” kiáltásokkal fogadták, amikor a romok alól élve kikerült a két felnőtt és négy gyerek.

Az erről szóló videót már több millióan látták a különböző videómegosztó oldalakon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Videó: Akciófilmbe illő módon menekült egy fiatal nő a rendőrök elől Pest megyében
Budakalásztól Dunakesziig tartott a az őrült hajsza. A defekt sem állíthatta meg a 24 éves nőt.

Link másolása

Hajmeresztő és meglehetősen veszélyes kergetőzésbe kezdett a rendőrökkel egy 24 éves nő Budakalászon – számol be a Police.hu.

Egy, a 11-es út felé közlekedő személygépkocsi sofőrjére kapták fel a fejüket a zsaruk, rémlett nekik, korábban már intézkedtek vele szemben, akkor jogosítvány nélkül, vezetéstől eltiltva ült a volán mögé. Nem volt ez másként most sem.

A rendőrök hang és fényjelzéssel megállásra szólították fel a nőt, ő azonban erre fittyet hányva megpróbált menekülni. Ahhoz képest, hogy nem volt jogosítványa, meglehetősen ügyesen, igaz többször veszélyes manőverekkel, akár a piroson is áthajtva próbált meglógni.

Több kapitányság, több egysége, egészen Dunakesziig autózott utána, időközben a sofőr érintőlegesen egy szolgálati autónak ütközött, defektet kapott. Mit sem törődve ezzel kilométereken keresztül nyomta tovább a gázt, az ámokfutás akkor ért véget, amikor lehajtott az útról és egy árokban állt meg.

A nő és utasa kipattantak az autóból, és futva menekültek tovább a rendőrök elől – a balesetben senki nem sérült meg. A nyomukban lévő egyenruhások T. Annát egy lakóparkban érték utol és elfogták, az autó utasát még keresik.

A 24 éves nő kihallgatásán beismerő vallomást tett, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Felelősségét nem vitatta, elismerte a baleset okozását, és azt is, nincs jogsija, a vezetéstől korábban eltiltották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Drámai drónvideó: csak romok maradtak a földrengés után a törökországi Hatayban
Ebben a városban végezték legnagyobb pusztítást a földmozgások. Ahogy telik az idő, úgy egyre kisebb az esély arra, hogy túlélőket találnak a romok alatt.

Link másolása

Tovább folytatják a versenyfutást az idővel a mentőegységek Törökországban és Szíriában. A két országot hétfőn kettő, kedden egy nagyobb földrengés, valamint több kisebb utórengés sújtotta.

A szerdai adatok szerint a halálos áldozatok száma a két országban összesen meghaladja a 9500-at.

A mentési munkálatokat nehezíti a rossz időjárás, egyre kisebb az esélye annak, hogy túlélőket találjanak a romok alatt. A hivatásos egységek mellett civilek is dolgoznak a bajba jutottak kimentésén.

Az alábbi drónfelvételen Hatay látható, ahol az egyik legnagyobb pusztítást végezte a földrengés:

Recep Tayyip Erdogan török elnök a szerdai nap először Kahramanmaras, majd Hatay tartományt keresi fel. Utóbbi tartomány Iskenderun körzetében megemelkedett a tenger szintje. A víz elöntötte a part menti területeket, ahol az épületeket kiürítették.

A mentési munkálatokban több tízezer ember vesz részt, rengeteg ország, többek között Magyarország is segítséget küldött a katasztrófa sújtotta területekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Az Aldi után a Lidl is csökkenti a vaj árát
A 250 grammos Pilos vajat szerdától már 25%-kal olcsóbban vásárolhatjuk meg, de a 100 grammos Mizo ára is 21%-kal csökkent.

Link másolása

Szerdától a Lidl is csökkenti a vaj árát:

a legnépszerűbb termékek így 21, illetve 25 százalékkal olcsóbbak

- írja a Blikk a cég közleményére hivatkozva.

Alig két nappal ezelőtt az Aldi már meghozta ez a döntést: ők 20%-kal csökkentették a náluk kapható, legkeresettebb vajak árát.

"2023. február 8-tól a 250 gramm kiszerelésű 82%-os zsírtartalmú Pilos vaj, valamint a szintén 250 grammos, 80%-os zsírtartalmú sózott Pilos vaj árait 25 százalékkal csökkentette. Ezek a termékek az eddigi 1199 forintos ár helyett mától 899 forintért vásárolhatók meg. Továbbá az áruházlánc szintén csökkentette a hazai, 100 grammos Mizo vaj árát is, ami az eddigi 479 forintról 379 forintra mérséklődött, vagyis közel 21%-kal kevesebbet kell érte fizetni"

- közölte a Lidl.

"A három tartósan árcsökkentett vaj, ami az elmúlt negyedév során egyébként a teljes vajforgalmunk több mint 60 százalékát tette ki, egyértelmű segítséget jelent majd a fogyasztóknak a mindennapi bevásárlásban. Célunk azonban, hogy az elkövetkező hónapokban további árcsökkenést, kedvezményeket tudjunk biztosítani vásárlóinknak minél több árukategória esetében” – emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET: