HÍREK

Hatalmas sokk lehet majd az árstop megszüntetése a boltokban

Az élelmiszerárak maximalizálása már eddig is nagyon sok problémát okozott a kiskereskedőknek, hatalmas veszteségekkel kalkulálnak.

Link másolása

A 24.hu Neubauer Katalinnal, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkárával együtt vizsgálta meg, hogy milyen hatásai voltak és vannak az immáron 13. hónapja fennálló magyarországi élelmiszerárstopnak.

Az nem mondható új információnak, hogy a kereskedők sokat veszítenek a mesterségesen olcsón tartott termékekkel, a portál most ezt igyekezett számszerűsíteni. A vizsgálódásból kiderült:

  • A kristálycukor kilóját ma jó esetben 500 forint körüli áron tudják beszerezni, és 230 forint körüli áron adhatják. Vagyis mintegy 270 forint kilónként a kristálycukron a veszteség – több, mint amennyi a fogyasztói ár.
  • A BL55-ös finomliszt értékesítése is veszteséges, 300 forint körüli áron tudják beszerezni, és mintegy 200 forintért adhatják.

Azoknak, akik csak nagykereskedőtől tudnak beszerezni, még nagyobb a veszteségük: például cukrot egy kisbolt inkább 700 forint körüli nagykeráron tud vásárolni, és 261 forintért eladni, azaz egy kilón mintegy 440 forint vesztesége van.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint egy év alatt átlagban 42 és 77 százalék között emelkedtek a statisztikájukban fellelhető kiskereskedelmi beszerzési árak az árstopos termékeknél.

Az árstop tehát a kereskedőknek bukás, a vevőknek meg az lenne, ha hirtelen eltörölnék az árstopot, és szembesülni kellene a valós árakkal

– állapítja meg a cikk.

Az is jól látszik, hogy míg a hatósági áras termékek fogyasztói árai már egy éve egy helyben topognak, addig a helyettesítőnek elfogadható élelmiszerek árai kilőttek. Mint írják: február és december között a sertéscomb alternatívájaként figyelembe vett, eleve drágább sertéskaraj ára emelkedett a legkevésbé, bár ez is 45 százalékkal. Ha csirkemell helyett az egyébként olcsóbb csirkecombot választottuk, 55 százalékos drágulást észlelhettünk, ha finomliszt helyett megvettük az amúgy drágább réteslisztet, akkor 59 százalékost. Aki nem 2,8 százalékos UHT tejet, hanem ESL tejet tett a kosarába, az 76–79 százalékos áremelkedéssel szembesülhetett. Amennyiben pedig étolaj helyett sertészsírt vásároltunk, azt vehettük észre, hogy az év elejéhez képest több mint duplájára hízott az ár.

Neubauer Katalin szerint azért sem jó az árstopot ilyen sokáig fenntartani, mert a tavaly februári bevezetés óta nagyon sokat változott az élelmiszerpiac

Mostanában Ukrajnából nagyon sok gabona ömlik be Magyarországra, ennek következtében például a hazai lisztbeszállítók elkezdték mérsékelni az áraikat – igaz, ez még csak pár napja tapasztalható. Az árstop 13. hónapjában egyre halmozódik a kereskedők vesztesége az igen keresett hatósági áras termékeken, miközben a többi, inflációval érintett termékből egyre kevesebb fogy, készletek halmozódnak fel, amiket el kellene adni.

Másik példa szerint olcsósága miatt sokan csak az árstopos 2,8 százalékos UHT-tejet vásárolják, így nagyon lecsökkent a 1,5 százalékos tej iránti kereslet. És mivel hiány lett zsíros tejből, a zsíros tejkészítmények ára az egekbe szökött, ergo azok iránt is csökkent a kereslet. Egyik változásnak sem örülnek a kereskedők. Közben a termelőket az szorongatja, hogy olcsóbb lett az import.

Neubauer megemlítette, hogy az import trappista beszerzési ára mostanában nagyon alacsony volt, miközben a hazaié nagyon magas.

A kereskedőknek érdekük, hogy csökkenjenek az árak, és a forgalom bezuhanása után újra nőjön a forgalmuk.

Bíznak abban, hogy a most tapasztalt termelői árkorrekciók tovább gyűrűznek, és segíteni fogják, hogy minél előbb túllegyünk az infláció tetőpontján. Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy mekkora lesz a jelenleg hatósági áras termékek ára májustól (ha akkor eltörlik az árstopot). Az MNKSZ főtitkára szerint annyit lehet mondani, hogy jó eséllyel nem lesz akkora mértékű áremelkedés ezeknél a termékeknél, mint amekkorára egy hónapja számítani lehetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
43 évesen meghalt Schmidt Csaba, Tatabánya korábbi polgármestere
2010 és 2019 között volt polgármester, azóta képviselőként volt tagja a város közgyűlésének.

Link másolása

43 éves korában meghalt Schmidt Csaba tatabányai fideszes politikus. A hírt a családja közölte a Facebookon.

A Kemma emlékeztet rá, hogy

2010-ben választották meg Tatabánya polgármesterének, a tisztséget 2019-ig, két cikluson át töltötte be.

A 2019-es választás után a helyi Fidesz-KDNP frakciójának vezetőjeként, képviselőként folytatta a munkáját a közgyűlésben. 2020 nyarán bízta meg az innovációs- és technológiai miniszter az újjáalakuló Tatabányai Szakképzési Centrum kancellári feladataival.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Bajban lenne Magyarország, ha ide jönne Putyin
A nemzetközi elfogatóparancsot annak ellenére is végre kéne hajtani, hogy hazánk nem hirdette ki a római statútumot.

Link másolása

Mint arról mi is beszámoltunk, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. Az orosz elnök büntetőjogi felelősséggel tartozik mind az Ukrajnában elkövetett háborús bűnökért, mind az ukrán gyermekek Oroszországba való deportálásáért.

Ez minden ICC-tagállamot - közöttük Magyarországot is - kötelez, azaz

hazánk nagy bajban lenne, ha ide jönne Putyin

– írja a Mandiner Varga Réka nemzetközi jogász, a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem dékánja nyilatkozata nyomán.

A határozat szerint

azoknak az államoknak, amelyek tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, le kell tartóztatniuk és át kell adniuk az ICC-nek az orosz elnököt.

Akik nem tagjai a szervezetnek, azokra nézve nem kötelező a rendelkezés. Így például az Egyeült Államokra sem vonatkozik, bár egy másik eljárás alapján letartóztathatják Putyint.

Ha Magyarországra jönne az orosz elnök, akkor a parancs értelmében le kellene tartóztani. A jogász azonban hozzáteszi, hogy hazánk nem hirdette ki a római statútumot, így a letartóztatást nem tudná foganatosítani. A jogrendünk szerint minden nemzetközi szerződést ki kell hirdetni a Magyar Közlönyben, mert csak így lesznek érvényesíthetők. Ez pedig ebben az esetben nem történt meg.

Ennek alapján a kihirdetés elmaradása miatt nem lenne lehetséges Putyin letartóztatása, de a nemzetközi jog nem törődik azzal, hogy kihirdették-e az ország által aláírt nemzetközi szerződést.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyarul játsszák a Meseország mindenkié darabot – Bécsben
A rendező eredetileg hazánkban szerette volna bemutatni, de a megkeresett színházak nem vállalták a kockázatot.

Link másolása

Bécsben színpadra vitték a Magyarországon komoly vitát kiváltó Meseország mindenkié című könyvet, pontosabban annak három meséjéből készült átiratot. A Bécsi Magyar Színház bábokkal és élő szereplőkkel játssza a történetet.

A teátrum 2016 óta független színtársulatként működik és a kint élő magyaroknak szól - írja a Telex.hu.

A lap szerint

a független társulat a bábjátékban a szexuális másság, a fogyatékkal élők és az etnikai hovatartozás témájához nyúlt bátor kézzel.

A szombati bemutatón közönség egy része Budapestről érkezett, de a többség Bécsben élő magyar volt. A prtál megjegyzi, hogy kevés gyerek volt a nézők között.

A könyvet sokan érzékenyítőnek tartják, de egyes nézetek szerint homoszexuális propaganda, vagy pedofil antológia. A kötet külföldi kiadását támogató Petőfi Kulturális Ügynökség egyik kuratóriumát Demeter Szilárd feloszlatta.

A rendező, Pille Tamás Magyarországon szerette volna bemutatni a darabot, de a hazai intézmények nem vállalták a kockázatot, vélhetően azért, mert tartottak az állami támogatások megvonásától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Jön az igazi tavasz: napközben akár 22 fok is lehet a héten
A hét első napjaiban sok lesz a napsütés, az éjszakák is enyhülni fognak. Csütörtöktől viszont visszatér a szél és a csapadék.

Link másolása

Az ország nagy részén már nem fog fagyni éjszakánként a jövő héten, napközben egyre többfelé elérjük a 20 fokot - írja az Iőkép.

Bár hétfőn egy gyenge, feloszlóban lévő hidegfront áthalad fölöttünk, lényeges változást nem hoz. Több lesz ugyan a felhő fölöttünk, és főként délen, valamint a Dunántúlon kisebb eső, záporok is kialakulhatnak, de a hőmérsékletben nem lesz jelentős változás a vasárnapihoz képest. Északnyugaton megélénkül az északnyugatira forduló szél. Hajnalban -1, +7 fok várható. Délután 13-18 közé melegedhet a levegő.

Ezt követően egyre inkább egy nyugat-európai ciklonrendszer előoldali áramlási rendszerébe kerülünk, délnyugat felől egyre melegebb, kezdetben száraz, majd csütörtök-péntek környékén már nedvesebb légtömegek érkeznek.

Kedden és szerdán így sok lesz a napsütés, legfeljebb kedden északkeleten fordulhat elő helyenként egy-egy zápor a megnövekvő gomolyfelhőzetből. Az északnyugati szél helyenként a középső tájakon és a Dunántúlon megélénkülhet. Hajnalban 0, +7, délután 15-20 fokot mérhetünk, szerdán pedig már 16-22 fokig emelkedik a hőmérséklet.

A hajnalok helyenként párásak, ködösek lesznek, de az ország nagy részén már nem fog fagyni, talajmenti fagy inkább csak a mélyebben fekvő tájakon lehet.

A csúcshőmérséklet pedig egyre többfelé megközelíti, el is éri a 20 fokot, szerdától helyenként már 21-22 fokot is mérhetünk.

Csütörtöktől tovább erősödik a délnyugatias áramlás, a szél is egyre többfelé lehet erős. Egyúttal nedvesebb légtömegek is érkezhetnek, emiatt már több lehet fölöttünk a felhő, és főként pénteken már záporok is kialakulhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: