HÍREK
A Rovatból

Háromszor is Zajj-piknikként hivatkoztak a Paloznaki Jazzpiknikre a Hír Tv-n

Persze mindenkinek melege van, a szombati műszak egyébként sem könnyű, de így is kétszer leírták, egyszer pedig kimondták a kifejezést.


Mint mi is megírtuk, szombaton tetőzött a kánikula, sok helyen pedig már az érkező front is éreztette hatását. Talán ez, és nem pedig a dzsesszzene iránti kritika volt a ludas a Hír TV-nél, ahol egy érdekes bakit követtek el – ráadásul nem is egyszer.

A Híradó tudósításában élőben kapcsoltak a Paloznak Jazzpikniket, a feliratozásnál azonban Zajj-piknik kiírás szerepelt – ráadásul a műsorvezető is így olvasta fel a zenei ünnep nevét.

Ezen kívül a tévé honlapján így nevezték át az eseményt. (Ezt azóta javították.)

A videón az első másodpercekben hallatszik a műsorvezetőnő felkonferálása:

Arról nem szólnak a hírek, hogy a rendezvényen feltűnt volna az ellenzék korábbi közös miniszterelnök-jelöltje.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, mit mondott Gulyás Gergelynek és Orbán Balázsnak Strasbourgban
A Tisza Párt elnöke szerint Gulyás Gergely becsületes ember, aki sosem követett el pénzügyi visszaélést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 09.



Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, szerdán az Európai Parlament strasbourgi ülésén vett részt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök bemutatta a következő magyar uniós elnökség programját. Az ülés során Magyar Péter több kérdést is feltett, amelyek szerinte a magyar közéletben nem kapnak nyilvános teret, de ezekre a kormányfő nem adott választ, nyilatkozta a politikus a Telexnek.

A Tisza Párt elnöke szerint a fideszes képviselők egy „rogáni csomagot” adtak elő, Deutsch Tamás pedig a beszédét gyakorolta a pulpitusnál, amiről videója is készült. Magyar Péter úgy érezte, Orbán Viktor először nem akart kezet fogni vele, de végül mégis megtette, bár a miniszterelnök nem állt fel a helyéről.

Magyar azt is hozzátette, hogy szerinte nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Balázs 1956-tal kapcsolatos „hazaáruló mondatai” immár a Fidesz hivatalos programjának részét képezik, hiszen a politikai igazgató közvetlenül a kormányfő mögött ült a vitán.

Az ülés folyamán a pulpitushoz sétáló Magyar Péter finoman vállon veregette mGulyás Gergelyt és Orbán Balázst. Az EP-vitán Orbán Balázsnak azt mondta: „szégyelld magad”, míg Gulyás Gergely szüleinek üdvözletét küldte.

Egy lengyel képviselő a vita során megjegyezte, hogy az állami média nem közvetítette élőben az Orbán beszéde utáni vitát, amit Gulyásék telefonjaikon próbáltak ellenőrizni. Magyar felajánlotta, hogy megmutatja a saját telefonján, hogy valóban nem élő adásban látható a vita. Gulyás erre azt válaszolta, hogy Orbán Viktor Facebook-oldala közvetíti az eseményt, mire Magyar megjegyezte: „De azért ez még nem a közszolgálati média.”

A Tisza Párt vezetője azt is elmondta, hogy Orbán záróbeszéde alatt azért kiabált közbe, mert szerinte a miniszterelnök fél attól, hogy a vitát az állami média közvetítse, valamint szarkasztikusan megkérdezte, hogy Hatvanpusztán is el tudná-e mondani ugyanezeket az állításokat. Magyar kiemelte, hogy az ülés során többször is próbált szemkontaktust teremteni Gulyás Gergellyel, akit magánemberként tisztel, és akivel szívesen ülne le beszélgetni. Bár szerinte Gulyás néha vállalhatatlan kijelentéseket tesz, mégis úgy véli, hogy a Miniszterelnökség vezetője egy becsületes ember, aki sosem követett el pénzügyi visszaélést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
200 kilométeres széllel érkezett a Milton hurrikán Floridába
A hurrikán miatt mostanra már 2 millió ember maradt áram nélkül.


A Nemzeti Hurrikán Központ jelentése szerint a Milton hurrikán 3-as kategóriájú viharként, 120 mérföld/órás, vagyis 205 km/órás széllökésekkel ért partot a floridai Siesta Key közelében - írja a Guardian.

A jelentések szerint nem sokkal a megérkezése után a Miltont 2-es kategóriájú hurrikánná minősítették, és a szakemberek szerint

a vihar várhatóan jelentősen lelassul, de addig is „életveszélyes” viharhullámokra, szélre és árvizekre figyelmeztetnek.

Flordia nyugat-középső részén továbbra is villámárvíz vészhelyzet van.

A hurrikán miatt mostanra körülbelül 2 millió ember maradt áram nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Orbán apjának kövein pózolt egy nappal azután, hogy a miniszterelnök magánberuházásnak nevezte a Budapest-Belgrád vasútvonalat
A miniszterelnöknek már hetek óta arra kéne magyarázatot adnia, hogyan fordulhatott elő, hogy az utóbbi idők legnagyobb állami beruházásában a saját apja is gazdagodhat.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 09.



Orbán Viktornak már hetek óta arra kéne magyarázatot adnia, hogyan fordulhatott elő, hogy az utóbbi idők legnagyobb állami beruházásában a saját apja is gazdagodik.

Idősebb Orbán Győző bányájából szállíthattak ugyanis köveket a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához.

A 444 vette észre egy nappal azután, hogy a miniszterelnök Strasbourgban kijelentette, ez egy magánberuházás, és nincs köze hozzá, Szijjártó Péter külügyminiszter kövekkel fotózkodott a Facebook-oldalán.

Hogy a képen olyan kövek vannak-e, amelyeket a bányából szállítottak vagy más kövek ezek, nem tudni, de ha köveket fotóznak a vasúti gigaberuházáson, óhatatlanul ez jut az ember eszébe a lap szerint.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Tisza szavazói között 20-25 százalék volt fideszes szavazó van, és egyre több
A politikus szerint azon dolgoznak, hogy Magyarországot visszavigyék Európába, Európát pedig elhozzák Magyarországra.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 09.



Az európai parlamenti felszólalása után adott interjút a 444-nek Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy Orbán Viktor miniszterelnöktől egyetlen kérdésére sem kapott választ délelőtt.

Ugyanakkor kiemelte: legalább annyi világossá vált, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, és Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője szimpátiát éreznek Magyarország iránt. Hozzátette, hogy nem vár el külső beavatkozást az ország belügyeibe, hiszen ez szerinte egy belpolitikai természetű vita volt.

„Próbáljuk Európába visszavinni Magyarországot, és Európát elhozni Magyarországra” – mondta a Tisza elnöke.

Magyar Péter szerint maga a soros elnökség nem került a figyelem középpontjába, senki sem tartotta különösebben fontosnak. Sokkal inkább politikai ellentétek uralták a vitát, főleg a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali álláspontok között alakult ki feszültség. Úgy véli, hasznosabb lett volna egy rövidebb, koncentráltabb eszmecsere, mivel a vita ilyen formában kontraproduktív volt.

Magyar Péter a beszélgetés végén kitért arra is, hogy a Fidesz szavazótábora egyáltalán nem intakt.

„A Tisza szavazói között 20-25 százalék volt fideszes szavazó van, és egyre több”

- jelentette ki a politikus több felmérésére hivatkozva.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: