HÍREK
A Rovatból

Hann Endre a Medián-felmérésről: már többen gondolják úgy, hogy a Tisza párt nyerheti meg a 2026-os országgyűlési választást

Hann kiemelte: a községekben is már csak egyszázalékos a Fidesz előnye. Az emberek 70 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok. „Ez a Tiszának már akár kétharmadot is hozhat” - mondta a Medián vezetője.


Hann Endre szerint tíz hónappal a választások előtt már többen gondolják úgy, hogy a Tisza párt nyerheti meg a 2026-os országgyűlési választást. Úgy fogalmazott: ha sokan elhiszik, hogy a Tisza az esélyes, és emellett több okból is elégedetlenek, akkor ennek lehet egy önmagát erősítő hatása, amit komolyan kell venni.

A Medián ügyvezetője a 444-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy a fiatalok körében különösen erős Magyar Péter pártjának támogatottsága. A kutatás szerint a 40 év alattiaknál a teljes népességből 58 százalék szavazna a Tisza pártra. Hann szerint főleg az ellenzéki pártok rovására erősödtek meg, de a Fidesz támogatottsága is fokozatosan csökken.

A Medián legfrissebb felmérése szerint a teljes népességen belül 10 százalékos, a pártválasztók körében pedig 15 százalékos előnye van a Tisza pártnak. A községeken kívül minden településtípusban Magyar Péterék állnak az élen.

Hann kiemelte: a községekben is már csak 1 százalékos a Fidesz előnye, pedig korábban ott mindig jelentős volt a kormánypárti fölény. Ezt az adatot az interjúban az egyik legfontosabbnak nevezte.

A felmérésből az is kiderült, hogy az emberek 70 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok. Hann erről úgy nyilatkozott: „Ez a Tiszának már akár kétharmadot is hozhat, de ezt most képtelenség megjósolni”.

Hozzátette, hogy még korai lenne erről beszélni, hiszen bármikor történhetnek váratlan fordulatok, mint például a kegyelmi ügy vagy Márki-Zay Péter félresikerült nyilatkozata a kampányhajrában. „Most azonban nagyon más a közhangulat, és Magyar Péteren egyelőre nem könnyű fogást találni” – mondta.

Arról is beszélt, hogy bár a Fidesz megkérdőjelezte a Medián számainak hitelességét, ő úgy tudja, hogy a kormányzati körökben is figyelik a kutatásaikat. Szerinte az is beszédes, hogy a kormányközeli intézetek hónapok óta nem hoztak nyilvánosságra új adatokat. „Ebből nem nehéz arra gondolni, hogy náluk is olyanok a számok, amik finoman fogalmazva nem lehetnek jók a számukra” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kigúnyolta a Voks2025-öt: Megerősítettük a Sztálingrádban tárolt szervereinket, hogy percenként és fejenként akár tízezer szavazatot is leadhassatok
A Tisza Párt vezére ironikus Facebook-bejegyzésében megemlítette a Voks2025 szavazást, Rogán Antalt, Várkonyi Andreát, de azért szóba került a Dinasztia című film is.


Magyar Péter pénteken délelőtt humoros posztot fogalmazott meg a Facebookon. A politikus azt írja:

„Brékó-brékó, Harcosok! Kevesebb, mint egy nap maradt, hogy elérjük a Rogán Antal által kitűzött 50 milliós visszaküldési célszámot a Voks2025 szavazáson.

Megerősítettük a Sztálingrádban tárolt szervereinket, hogy percenként és fejenként akár tízezer szavazatot is leadhassatok.”

„Fontos, hogy mindenki tegye oda magát, mert ha a Dinasztia című film 4 milliós megtekintési számát sem érjük el éjfélig, akkor a főni feloszlatja a Harcosok Klubját és mind szomorúak leszünk, mert ő azt mondja.”

– jegyezte meg a politikus, aki posztjában azt is kiemelte:

„Átérezve a szavazás fontosságát, Várkonyi Andrea felajánlotta a legtöbb szavazatot leadó harcosnak a saját 100 milliós Bentley-jét. Nehogy már a böhöm nagy autós ukrán maffiózók kinevessék a magyarokat a Fiat 500-as miatt.”

„Nyomjuk meg az utolsó órákat! Ha Orbán Viktor boldog lesz, mi is azok leszünk! Szorgos népünk győzni fog!”

– zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
A rendőrség szerint fegyelmi vétséget követett el a Rétvárit kritizáló Laponyi Zsolt rendőrőrmester
A fotó azóta eltűnt Rétvári Bence államtitkár oldaláról, de az ügynek még továbbra sincs vége. A rendőrség szerint Laponyi nem járt el helyesen, hogy nyilvános kérte a kép eltávolítását.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. június 20.



Laponyi Zsolt rendőrőrmester tavasszal fordult Rétvári Bencéhez, miután észrevette, hogy egy korábban készült fotóját a KDNP.hu feliratával együtt osztották meg a Facebookon. A képet évekkel ezelőtt egy toborzókampányhoz készítették, és a rendőrség napja alkalmából tette közzé újra a belügyi államtitkár, írja a Blikk.

Laponyi kifogásolta, hogy a fényképet a tudta és hozzájárulása nélkül használták fel, valamint hogy az politikai tartalom mellett jelent meg.

A posztot azóta módosították Rétvári közösségi oldalán – ezt a 444 vette észre. Ugyanis az eredeti posztszöveg megmaradt, a képet viszont levették a politikus bejegyzéséből.

Az eset után fegyelmi eljárás indult az őrmester ellen, amely nemrég zárult le.

Az eljárás szerint Laponyi fegyelmi vétséget követett el, mivel nem a szolgálati utat követve, hanem saját Facebook-oldalán kérte a kép eltávolítását.

Az ügyvédje, Tran Dániel szerint szóban azzal indokolták a döntést, hogy az őrmester kommunikációja veszélyeztette a rendőrség személyi állományának fegyelmét.

A rendőr ellen ugyan nem szabtak ki szankciót, és az előmenetelét sem befolyásolja az ügy, de a fegyelmi határozat bekerül az anyagába. Tran Dániel úgy fogalmazott: ennél enyhébb döntés csak akkor születhetett volna, ha az eljárást megszüntetik vétség hiányában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Manfred Weber írásban végleg megcáfolta Orbánék hazug propagandáját Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása kapcsán
A Tisza Párt vezetője ezt írta, miután közzétette a levelet: „Manfred Webernek köszönöm az őszinte és támogató sorait, a bukott, korrupt hatalomnak pedig további jó vergődést kívánok a hátralévő 296 napra.”


Magyar Péter közzétette péntek délután Manfred Weber, az Európai Néppárt elnökének hozzá írt levelét. A Tisza párt vezetője Facebook-bejegyzésében reagált a levélre, amelyben azt írja:

„Manfred Weber írásban végleg megcáfolta Orbánék hazug propagandáját Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása kapcsán. Íme az Európai Néppárt elnökének, Manfred Webernek a hozzám címzett levele, amelyben egyértelműen kijelenti, hogy tiszteletben tartják a TISZA-nak a Néppárttól eltérő álláspontját és tudomásul veszik, hogy a TISZA nem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását és azt is, hogy a TISZA megfelelő időben kötelező érvényű népszavazáson megkérdezi a magyarok véleményét ebben a kérdésben.”

A politikus hozzátette továbbá, hogy „ebből a levélből is egyértelműen kiderül, a Néppárt tiszteletben tartja a tagpártjaik eltérő álláspontját és nem kötelezi őket, hogy a fontos nemzeti ügyekben a néppárti többségi álláspontot képviseljék.

Manfred Webernek köszönöm az őszinte és támogató sorait, a bukott, korrupt hatalomnak pedig további jó vergődést kívánok a hátralévő 296 napra.”

Íme a Néppárt elnöke által írt levél magyar fordítása:

„Tisztelt Magyar Elnök Úr, kedves Péter!

Magyarország ismét erős hanggal tért vissza Európa legnagyobb pártcsaládjába, az Európai Néppártba. Örömmel tölt el, hogy a TISZA csatlakozott az EPP-frakcióhoz, és nagyon hálásak vagyunk a kiváló együttműködésért és a nyílt párbeszédért.

Az Európai Néppárt szilárdan támogatja Európa szolidaritását Ukrajnával a brutális orosz agresszióval szemben. Ukrajna Európa része.

Továbbra is támogatni fogjuk Ukrajna csatlakozási folyamatát, és a nemzeti sajátosságok figyelembevételével megvitatjuk annak módját is.

Az Európai Néppárt teljes mértékben tiszteletben tartja politikai családunkon belül a csatlakozás ütemezésére és módozataira vonatkozó nézetek sokféleségét. Ennek keretében tudomásul vesszük a TISZA álláspontját, amelyet Ön nyílt levelében fejtett ki, miszerint a TISZA nem támogatja Ukrajna gyorsított csatlakozását. Továbbá tudomásul vesszük azt az elköteleződést is, hogy a megfelelő időben a magyar népet kötelező erejű népszavazás keretében kívánják megkérdezni.

Ez jól illeszkedik pártcsaládunk alapelveihez:

mi együtt cselekszünk az emberekkel, hiszen mi néppárt vagyunk, és ezt a választási eredmények Európa-szerte megerősítették. A demokratikus legitimáció és a társadalmi részvétel elve számunkra alapvető fontosságú, és teljes mértékben támogatjuk azt.

A jövőben az EPP továbbra is ösztönözni fogja a nyitott, őszinte és tiszteletteljes párbeszédet tagjai között, miközben közösen formáljuk Európa jövőjét, európai életformánk alapján.

Tisztelettel:

Manfred Weber

az EPP-frakció elnöke”

- olvasható a levélben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Civil szervezetek: a rendőrség jogszerűtlenül tiltotta meg a június 28-i felvonulást, a Kúria pedig „érthetetlen és jogsértő” döntést hozott
A szervezetek közölték: „A Kúria szerint nem lehet szabadon élni a békés gyülekezéshez való joggal, és felvonulást tartani a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlősége mellett Magyarországon.” Szerintük úgy tűnik, „csak a szélsőséges nézeteknek van helye az utcákon.”


Ahogyan lapunk is beszámolt róla, a Kúria helybenhagyta a rendőrség döntését, így nem tarthatják meg a civilek azt a június 28-ra tervezett budapesti felvonulást, amely a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlőségéért állt volna ki. A bíróság szerint a rendezvény túlságosan hasonlít a Pride-ra, ezért állításuk szerint a tiltás jogszerű.

A demonstrációt négy civil szervezet – az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért – szervezte volna. A közös közleményükben úgy fogalmaztak:

„a Kúria szerint nem lehet szabadon élni a békés gyülekezéshez való joggal és felvonulást tartani a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlősége mellett Magyarországon”.

A civilek szerint a bíróság az eljárás során arra hivatkozott, hogy már nincs elég idő alapjogi vizsgálatot kérni az Alkotmánybíróságtól vagy az Európai Unió Bíróságától. Közleményükben azt írták:

„a bíróság ráadásul abszurd módon a majd egy hónapja húzódó eljárásban az idő rövidségére hivatkozva arra sem volt hajlandó, hogy az Alkotmánybírósághoz vagy az Európai Unió Bíróságához forduljon alapjogi vizsgálat érdekében”.

A négy szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a Pride eredeti időpontjára és helyszínére a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Mi Hazánk saját rendezvényt jelentett be.

„2025 júniusában az Európai Unió egyik tagállamában az a helyzet állt elő, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Mi Hazánk szabadon terjesztheti a kirekesztő, az emberi méltóságot semmibe vevő nézeteiket a közterületeken, de ugyanazon a napon az egyenlőség és az emberi méltóság mellett tilos kiállni” – írták.

A civilek szerint a rendőrség jogszerűtlenül tiltotta meg a felvonulást, a Kúria pedig „érthetetlen és jogsértő” döntést hozott. A közlemény szerint „csak a szélsőséges nézeteknek van helye az utcákon”.

A jogvédő szervezetek hangsúlyozták, hogy az eljárás nem a Budapest Pride-ra vonatkozik. Azt írták, hogy részt vesznek majd a rendezvényen, amelyet elvileg szintén megtiltott a rendőrség. Karácsony Gergely főpolgármester szerint azonban a hatóságnak erre nincs hatásköre, mivel az esemény önkormányzati rendezvény, amelyet nem jelentettek be a rendőrségen.

A négy szervezet jelezte, hogy tovább küzdenek a békés gyülekezéshez való jog helyreállításáért.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: