KÉK HÍREK
A Rovatból

Halálra éheztette nagymamája rábízott kutyáit az unoka, és két hétig rejtegette a tetemeket Texasban

Hárommillió forintos pénzbüntetést, de akár két év börtönt is kaphat a 22 éves amerikai lány.


Letartóztattak egy 22 éves lányt Texasban, miután kiderült, hogy halálra éheztette nagymamája rá bízott kutyáit.

Az idős asszony rákkal küzd, és mivel egy hospice házba kellett mennie kezelésekre, megkérte az unokáját, hogy keressen új gazdát a két kutyájának vagy vigye el őket egy menhelyre, és addig is gondoskodjon róluk.

Lani Elizabeth Taylor viszont nem törődött az ebekkel. A vád szerint szándékosan nem adott nekik sem enni, sem inni, amikor pedig az állatok elpusztultak, otthagyta őket a ház garázsában lévő kennelekben.

A tetemeket december 3-án találták meg a hatóságok, de a gyanú szerint legalább két hete már halottak voltak a kutyák. A boncolást végző állatorvos megállapította, hogy

az állatok nagyon szenvedhettek, mivel hosszú ideig éheztek és szomjaztak, ráadásul bolhásak voltak és a körmük is nagyon megnőtt.

A rendőrség őrizetbe vette a 22 éves lányt, akit állatokkal szembeni kegyetlenséggel vádoltak meg. Ha bűnösnek találják, minimum 10 ezer dolláros (3 millió forint) pénzbüntetést, maximum pedig két év börtönbüntetést kaphat. Jelenleg letartóztatásban van, csak 10 ezer dolláros óvadék ellenében engedik ki.

Forrás: Daily Mail, fotó: Bexar County Sheriff's Office


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vonat elé vetette magát egy 15 éves lány, miután szakítottak a barátjával – a fiú próbálta megmenteni az életét, de már túl késő volt
A fiatal lány búcsúlevelet is hagyott, és a tragédia előtt a közösségi oldalán is megosztott egy vészjósló üzenetet.


Meghalt egy 15 éves lány, miután a vonat elé lépett Isaszegnél a napokban. A tragédia hátterében egy szakítás állhatott, a tinédzser búcsúlevelet is hagyott, a barátja pedig még megpróbálta megmenteni, de már késő volt - írja a Blikk.

„Gyönyörű, okos kislány volt, szépen tanult, sokan szerették. Úgy tudom, a végzetes döntése előtt szakítottak a barátjával, és még egy búcsúlevelet is hagyott. Ezt meg is találták, a srác utána is sietett, de már túl késő volt. A vonat vezetője tudtommal észrevette, hogy a lány a síneken fekszik, próbált lassítani, de már nem kerülhette el a gázolást”

– mondta a lapnak a fiatal lány egyik ismerőse.

A Blikk úgy tudja, a lány a közösségi oldalára kiposztolt e egy vészjósló üzenetet, amit sokan észre is vettek, de már nem segíthettek rajta.

A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.

A lap megkeresésére a MÁV Kommunikációs Igazgatósága közölte: „A MÁV pályahálózatán az idei évben 128 személyi gázolás történt, amelyből 88 öngyilkosság. Ebben a számban már a sajnálatos, öngyilkos szándékú isaszegi baleset is benne van”. A vasúttársaság szerint a baleset után a kollégájuk leváltó mozdonyvezetőt kért, a vonatot nem vitte tovább.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutálisan megverték a nyílt utcán a Virtuózokból ismert zenészt Kaposváron
Az utcán sétált, amikor egy banda belekötött. Leütötték, majd többször megütötték az arcát, kicsavarták a vállát és megzúzódott az alkarja is.


Ismeretlenek verték meg vasárnap este a Virtuózok című műsorból ismert fiatal zenészt Kaposváron - írja a sonline.hu. György-Horváth Zente egy – azóta eltávolított – TikTok-videóban számolt be a támadásról. A felvételen elmondta, hogy édesanyjával és testvérével mentek vásárolni, de különváltak, így egyedül sétált az utcán, amikor egy társaság megszólította.

A banda egyik tagja kötekedni kezdett vele, mire ő menekülni próbált, de támadója fejbe ütötte, amitől előre esett. Ezt követően többször is arcon ütötték ököllel.

A fiatalember kérte a társaság – amiben lányok is voltak – többi tagját, hogy szóljanak a barátjukra, de ők semmit sem tettek.

A támadás során a hegedűművésznek kicsavarták a vállát és megzúzódott az alkarja is.

Kétségbeesésében bement egy közeli bevásárlóközpontba, ahol egy ruhaüzlet eladójától kért segítséget, de nem kapott. Végül édesanyját hívta fel, aki a testvérével együtt a helyszínre sietett.

György-Horváth Zente elmondása szerint hívták a rendőröket, akik hosszas várakozás után érkeztek meg. Végül a sürgősségin látleletet vetetett, majd feljelentést tett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy az ellopott újszülött babával menekül a parókás nő, majd egy kórházban hagyja a gyereket
A 31 éves nő hazugsággal férkőzött a csecsemő anyjának bizalmába, így tudta ellopni a gyermekét. Később azonban felhívta az édesanyát és bocsánatot kért tőle.


Nyilvánosságra hozta a rendőrség azokat a biztonsági kamerafelvételeket, amelyeken látni lehet azt a nőt, aki múlt hétvégén ellopott egy újszülött gyermeket Budapesten.

Először egy utcai kamera rögzítette, ahogy a szőke parókát viselő nő a takaróba bebugyolált babával fut. Később pedig a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikájára sietett be az alig nyolcnapos csecsemővel a karjában, onnan viszont már nélküle távozott, láthatóan sietősen.

Mint megírtuk, a 31 éves nő akkor tudta ellopni az újszülöttet, amikor annak édesanyja múlt szombaton az otthonában fogadta őt. Úgy tudott a bizalmába férkőzni, hogy egy alapítvány munkatársának adta ki magát, és azt ígérte, adományokat tud biztosítani az anya és a baba számára. Ehhez azonban az alapítvány másik munkatársával kellett találkoznia a közelben, ezért a nő felajánlotta, hogy amíg az anya odamegy, addig vigyáz az újszülöttre. A megadott helyszínen azonban senki sem jelent meg, és mire az édesanya rájött, hogy átverték, a nőnek és a babának már hűlt helye volt a VIII. kerületi lakásban – olvasható a police.hu oldalon.

A nő hívta a rendőrséget, akik megkezdték a szükséges intézkedéseket, közben viszont értesítették őket, hogy egy kerületi kórházban egy szőke parókát viselő nő otthagyott egy csecsemőt, ugyanabban az öltözetben, amelyet az eltűnt baba viselt. A rendőrök elvitték az anyát a klinikára, ahol megbizonyosodhatott arról, hogy a kicsi épségben van.

A nyomozóknak sikerült azonosítani az újszülöttet ellopó nőt, aki nem volt otthon, amikor a rendőrök kimentek hozzá, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül vasárnap dél körül egy VI. kerületi gyorsétteremben fogták el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságon a 31 éves nőt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nő beismerte tettét és a rendőrök őrizetbe vették.

Azt a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján is elmondták, hogy a fiatal nő a vallomásában azt mondta, neki nem lehetett gyereke, ezért döntött úgy, hogy magával viszi a babát. A 24.hu információi szerint

Renáta elhitette a saját családjával és az élettársával is, hogy gyermeket vár, az újszülött ellopásával ezt akarta bizonyítani nekik.

A lap arról is ír, hogy a vallomásában azt állította, hogy eredetileg csak kölcsön akarta kérni a babát az anyától, de végül másképp döntött.

A cikk szerint

Renáta később felhívta az édesanyát és bocsánatot kért tőle a történtek miatt, be is vallotta neki, hogy miért lopta el a gyerekét.

Azt is elmondta neki, hogy a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikáján hagyta a babát.

A 24.hu szerint a nő taxival érkezett az anya lakásához és azzal is ment a saját családjához, majd ismét taxival vitte a babát a kórházhoz is. Akkor fogták el a rendőrök, amikor másnap újra találkozott az édesanyával.

Az ijesztő eset során a nyolcnapos csecsemőnek nem esett baja, testi épsége nem volt veszélyben. Egy-másfél óra telt az ellopása és a kórházban hagyása között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fejbe lőtte magát egy idős férfi Veszprémben, életveszélyes állapotban vitték kórházba
A drámai eset hétfőn kora este történt, a kiérkező mentők sokáig küzdöttek a férfi életéért. Úgy tudni, a féri túlélte, de állapota továbbra is válságos.


Egy idősebb férfi hétfőn kora este öngyilkosságot kísérelt meg Veszprémben, a Barátság parkban. A 24.hu értesülései szerint

a férfi fejbe lőtte magát, de túlélte az esetet, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Nagy Judit arról tájékoztatta a portált, hogy „eljárást indítottak az ügyben”. A rendőrség a helyszínelés idejére lezárta a park egy részét.

Veszprémben az elmúlt évben több öngyilkosság történt, leginkább a Szent István völgyhídnál, ezekben az ügyekben a rendőrség közigazgatási vizsgálatot folytatott. A városvezetés korábban jelezte, hogy a völgyhíd biztonságosabbá tételét célzó terveken dolgoznak, de a folyamatot lassítja az építmény műemléki státusza. A mostani eset azonban innen messzebb történt.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk