Hadházy: Ha Tusványoson nem jelent be előrehozott választást Orbán Viktor, akkor egyetlen stratégiája a bekeményítés lehet
A független képviselő szerint ha Orbán Viktor előrehozott választást jelentene be Tusnádfürdőn, akkor „egy izgalmas, de egyáltalán nem feltétlen pozitív kimenetelű időszak következik”.
Orbán Viktor szombaton Tusványoson mond beszédet. A napokban elkezdődtek a találgatások, hogy mit jelenthet be a miniszterelnök. Felmerült az is, hogy akár egy előrehozott választás is felmerülhet.
Erről értekezett pénteki posztjában Hadházy Ákos is. A független országgyűlési képviselő szerint „előrehozott választást két esetben ír ki féldiktatúrában a hatalom: ha azt az ellenzék komoly tüntetésekkel, polgári engedetlenséggel kiköveteli és akkor, ha a hatalom saját szempontjából hasznosnak gondolja”.
„Egy ellenzéki politikus felszólítására természetesen nem tenne ilyet Orbán, de mégsem tartanám lehetetlennek, hogy holnap ez lenne a nagy bejelentés. Sőt. Ha a hatalom azt érzi, hogy csökken a népszerűsége, de azt látja, hogy az ellenzék még nem készült fel a választásra (jelöltekkel, és ami még fontosabb, a választási csalások lehetőségét csökkentő hálózattal), de van még éppen elegendő kormánypárti szavazó (és a csalások lebonyolításához szükséges ember), akkor Orbán szempontjából egészen logikus lenne az előrehozott választás”
- fogalmazott Hadházy, aki szerint „Orbán kiszámítható, mint egy faék, tudjuk, mivel indokolná a lépést: hatalmas veszélyben van a haza Ukrajna EU-s csatlakozása miatt, ezt neki meg kell állítania, de ezt csak egy nyertes választáson megerősödve tudja megtenni”.
A képviselő szerint abban az esetben, ha Orbán Viktor előrehozott választást jelentene be Tusnádfürdőn, akkor „egy izgalmas, de egyáltalán nem feltétlen pozitív kimenetelű időszak következik”.
„Hiszen ha magától megy bele előrehozott választásba, azt saját érdekében teszi. Ráadásul - mivel a pártok nem harcolták ki a feltételeit - egy előrehozott választás ugyanúgy nem lenne tiszta választás, mint a rendes időben tartott”
- írta.
Ugyanakkor Hadházy szerint
„ha mégsem előrehozott választásról beszél „a híveinek a Főnök, akkor viszont egyetlen stratégiája a bekeményítés lehet. Ebben az esetben a »tavaszi nagytakarításra« tett javaslatai csak rózsaszín lányregény ábrándozásainak tűnnek majd az őszi húzásaihoz képest - ha hagyjuk”
- jegyzi meg.
Arról egyébként maga a miniszterelnök is nemrég posztolt egy videót, hogy ténylegesen előrehozott választásról lesz-e szó a tusványosi beszédében.
Orbán Viktor szombaton Tusványoson mond beszédet. A napokban elkezdődtek a találgatások, hogy mit jelenthet be a miniszterelnök. Felmerült az is, hogy akár egy előrehozott választás is felmerülhet.
Erről értekezett pénteki posztjában Hadházy Ákos is. A független országgyűlési képviselő szerint „előrehozott választást két esetben ír ki féldiktatúrában a hatalom: ha azt az ellenzék komoly tüntetésekkel, polgári engedetlenséggel kiköveteli és akkor, ha a hatalom saját szempontjából hasznosnak gondolja”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az ínyem konkrétan lefordult a helyéről” – egyre több kozmetikus ellen indul eljárás száj- és arcfeltöltés miatt, volt, aki megvakult
Varga Tamás plasztikai sebész szerint az orvosok folyamatos harcot vívnak a kuruzslókkal, akik kozmetikusként vagy akár teljesen laikusként végeznek bőrbe is hatoló beavatkozásokat.
Volt, aki megvakult, mert nem szakorvos végezte az arcfeltöltését, és rendszeresen kezelnek maradandó torzulásokat is - erről a Magyar Orvosi Kamara csoportvezetője beszélt az RTL Híradónak. Varga Tamás plasztikai sebész szerint az orvosok folyamatos harcot vívnak a kuruzslókkal, akik kozmetikusként vagy akár teljesen laikusként végeznek bőrbe is hatoló beavatkozásokat.
Egy 21 éves lány arról beszélt a Híradónak, hogy a szájfeltöltése után elhaltak az ínyszövetei.
„Kelések jöttek ki az államon. Az ínyem konkrétan lefordult a helyéről, mint a rágógumi, fehér volt”
- mesélte a lány, aki feljelentést tett.
A budapesti rendőrség hétfőn azt közölte, kuruzslás miatt nyomoznak, összesen három sértett van, gyanúsítottat még nem hallgattak ki.
Nemrég pedig a szolnoki ügyészség emelt vádat két kozmetikus ellen. Egyikük 2023. novemberétől 2024. júniusáig Debrecenben, Budapesten és Szolnokon, míg másikuk 2024. júniusától 2025. márciusáig Szolnokon, ellenszolgáltatásért rendszeresen szépségszalonokban az orvosi gyakorlatkörbe tartozó invazív szépészeti beavatkozásokat végzett.
A közösségi média tele van olyan hirdetésekkel, melyekben ajakfeltöltést kínálnak. Pedig orvosi képesítés nélkül olyan beavatkozást végezni, amikor valaki tűvel a páciens bőrébe hatol, bűncselekmény. Ráadásul egészségkárosodást okozhat.
Varga Tamás plasztikai sebész a Híradónak azt mondta, heti szinten látnak hasonló eseteket, mint a 21 éves lányé. Pedig
az ajak, a szemkörnyék mind olyan régiói az arcnak, ahol nagyon sűrű az érpálya, és egy nem megfelelően alkalmazott kezelés akár vakságot is okozhat. Erre már példát is látott.
De nem csak csinálják, oktatják is. Laikusok laikusoknak.
Kuroli Enkő bőrgyógyász szerint mindez rémisztő. „Nagyon szomorú tendencia, hogy a felnőttképzési rendszere nem vizsgálja az engedélyek kiadásakor, hogy az adott tanfolyamon megszerzett tudást, az adott tanfolyamot elvégző egyén, használhatja-e” - fogalmazott a szakember.
Ilyen szépészeti beavatkozásokat ugyanis az orvosok közül is kizárólag plasztikai sebész, bőrgyógyász, fül-orr-gégész, fej-nyak sebész végezhet.
Ha valaki ellenőrizni szeretné, hogy van-e megfelelő orvosi képesítése annak, akihez esztétikai beavatkozásra megy, az Országos Kórházi Főigazgatóság adatbázisában megteheti.
A Belügyminisztérium 3 hónapja és a Híradó adása előtt is azt közölte: „az esztétikai orvoslással kapcsolatos jogszabály-előkészítés szakmai egyeztetése folyamatban van”. Részleteket viszont nem árultak el a készülő új szabályokról.
Volt, aki megvakult, mert nem szakorvos végezte az arcfeltöltését, és rendszeresen kezelnek maradandó torzulásokat is - erről a Magyar Orvosi Kamara csoportvezetője beszélt az RTL Híradónak. Varga Tamás plasztikai sebész szerint az orvosok folyamatos harcot vívnak a kuruzslókkal, akik kozmetikusként vagy akár teljesen laikusként végeznek bőrbe is hatoló beavatkozásokat.
Egy 21 éves lány arról beszélt a Híradónak, hogy a szájfeltöltése után elhaltak az ínyszövetei.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szerintem Putyinnak nem helyénvaló ilyen kijelentéseket tenni. Véget kellene vetnie egy háborúnak, amelynek elvileg egy hétig kellett volna tartania, és most a negyedik évéhez közeledik. Ezzel kellene foglalkoznia, nem rakétákat tesztelnie” - fogalmazott Trump a CNN szerint, miután Vlagyimir Putyin és Valerij Geraszimov bejelentették a nukleáris meghajtású Burevesztnyik cirkálórakéta újabb tesztjét.
Putyin szerint a rakéta körülbelül 15 órán át repült, és nagyjából 14 ezer kilométert tett meg. Az orosz elnök azt ugyan nem mondta ki egyértelműen, hogy sikerült a próba, inkább azt emelte ki, hogy még sok munka kell a hadrendbe állításhoz.
A fegyvert 2018-ban mutatták be; állítólag korlátlan hatótávval bír, és kicselezi az ellenséges radarokat. Független források úgy tudják, eddig 13 kísérlet volt, amelyek közül legfeljebb kettő részben sikerült. Nyugati szakértők ugyanakkorkorábban megkérdőjelezték a fegyver stratégiai értékét.
Trump a teszt bejelentése után azt is közölte, hogy
az Egyesült Államoknak van egy atom-tengeralattjárója, amely „a világ legnagyobbja, közvetlenül a partjaik közelében. Tehát nincs szükségünk egy nyolcezer mérföldet repülő rakétára”.
Vlagyimir Putyin azután jelentette be a rakéták tesztelését, hogy az Egyesült Államok szankciókat vetett ki a két legfontosabb orosz olajvállalatra, a Rosznyeftyre és a Lukoilra.
„Szerintem Putyinnak nem helyénvaló ilyen kijelentéseket tenni. Véget kellene vetnie egy háborúnak, amelynek elvileg egy hétig kellett volna tartania, és most a negyedik évéhez közeledik. Ezzel kellene foglalkoznia, nem rakétákat tesztelnie” - fogalmazott Trump a CNN szerint, miután Vlagyimir Putyin és Valerij Geraszimov bejelentették a nukleáris meghajtású Burevesztnyik cirkálórakéta újabb tesztjét.
Putyin szerint a rakéta körülbelül 15 órán át repült, és nagyjából 14 ezer kilométert tett meg. Az orosz elnök azt ugyan nem mondta ki egyértelműen, hogy sikerült a próba, inkább azt emelte ki, hogy még sok munka kell a hadrendbe állításhoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Király Nóra Nagy Feró szavairól: Erőszakoskodtak, hogy nyilatkozzon, és nem tudjuk a szövegkörnyezetet
A fideszes politikus szerint a teljes kontextus hiányzik, és a sajtónak „feleslegesen nem kell hangulatot keltenie”. Hangsúlyozta, hogy az ellenzéknek „nem kell a gyerekeket felhasználnia politikai célokra”.
A Békemeneten készült interjúban Nagy Feró a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatásban lévő volt igazgatójáról és az általa prostitúcióra rávett nehéz sorsú nőkről azt mondta: „ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
A kijelentés nyomán több kormánypárti szereplő is elhatárolódott, köztük Vitályos Eszter kormányszóvivő. Bayer Zsolt azt kérte, hogy a zenész kérjen bocsánatot. Nagy Feró nem értette, kit bántott meg, és miért kellene bocsánatot kérnie.
A DK kezdeményezte, hogy vegyék el a zenész Kossuth-díját. Lázár János építési és közlekedési miniszter erre azt mondta: „Kossuth-díjat vissza nem vonunk“.
Király Nóra fideszes képviselő, a Gyermekvédelmi Digitális Polgári Kör alapítója a Parlament folyosóján a Blikknek nyilatkozva úgy fogalmazott, „nem jó” és „nem helyes”, ha a politikai közösségükhöz tartozó közszereplők ilyen kijelentéseket tesznek.
Szerinte a médiának is felelőssége van, mert gyakran
„rákényszerítenek közszereplőket, hogy akaratukon kívül is nyilatkozzanak. Lehet hogy Nagy Ferónak ez így pont nem volt szerencsés, hogy ott megállították, erőszakoskodtak, hogy nyilatkozzon, és nem tudjuk a szövegkörnyezetet.”
Úgy látja, a médiának „feleslegesen nem kell hangulatot keltenie”, az ellenzéknek pedig „nem kell a gyerekeket felhasználnia politikai célokra”.
A Békemeneten készült interjúban Nagy Feró a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatásban lévő volt igazgatójáról és az általa prostitúcióra rávett nehéz sorsú nőkről azt mondta: „ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
A kijelentés nyomán több kormánypárti szereplő is elhatárolódott, köztük Vitályos Eszter kormányszóvivő. Bayer Zsolt azt kérte, hogy a zenész kérjen bocsánatot. Nagy Feró nem értette, kit bántott meg, és miért kellene bocsánatot kérnie.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Békemenet „vidéki támogatóink fényes győzelme a sötétben pislákoló ellenzéki Hősök terei budapestiekkel szemben” - közölte a Telex megkeresésére a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF).
Október 23-án Budapesten néhány óra eltéréssel tartották a Kossuth téren végződő Békemenetet és a Hősök terén végződő Nemzeti Menetet. Az események után azonnal megindult a számháború, hogy a fideszes vagy a tiszás rendezvényen voltak többen.
„A Békemenetre mi nem mint számháborúra tekintünk. Ezért az elért és látható eredményt regisztráljuk. Így elfogadjuk azok véleményét, akik 2025. október 23-án úgy érezték, hogy ez volt minden idők legnagyobb Békemenete”
- fogalmaztak a CÖF válaszában.
Az események után több kormánypárti politikus is azt mondta, hogy ez volt minden idők legnagyobb Békemenete, ez pedig a szervező Civil Összefogás Fórum Facebook-bejegyzéseiben is megjelent.
A számok viszont erősen eltérnek: Szabó Andrea szociológus és csapata 85–92 ezer főre becsülte a Békemenetet, a Nemzeti Menetet pedig 160–170 ezer főre. A kormány operatív törzse cellainformációk alapján azt állította, hogy a Kossuth téren 80 ezren, a Hősök terén pedig 45 ezren voltak.