HÍREK

Hadházy Ákos videóban cáfolja az Origo hírét, miszerint „összeverte” nevelt fiát, az eredeti forrást már törtölték is

A politikus elmondása szerint 16 éve nevelt fia egy hotelszobában kisebb balesetet szenvedett, de az ügyet akkor lezárták és a vizsgálat sem állapított meg bántalmazást.

Link másolása

Gyermekbántalmazási üggyel hozták összefüggésbe Hadházy Ákost – írja az Origo, ami jelentősen finomított reggeli cikke címén, ami szerint az ellenzéki politikus "összeverte" volna nevelt fiát.

Az ügyet a Propeller portál tegnap éjfél előtt megjelentett cikke indította el. A lap a Nevelőapa blogra hivatkozva azt írta, 2005-ben Hadházy megverte nevelt fiát, akit emiatt orvosnak kellett ellátni. (Az idézett blogot egyébként ebben a hónapban hozták létre, jelenleg egyetlen bejegyzés sem található rajta, miután az említett cikket is eltüntették onnan.)

Nem sokkal azután, hogy Hadházy ügye a sajtóban megjelent, az eredeti, bántalmazásra vonatkozó blogcikket törölték, másik pedig nincs az oldalon.

A gyermekbántalmazási ügyet a fiú édesapja robbantotta ki, a Propeller cikkében képek is láthatóak az üggyel kapcsolatos dokumentumokról.

Hadházy Ákos Facebook-oldalán csütörtök este jelentkezett egy videóval, amiben elmondta: számított arra, hogy ezt az esetet fel fogják használni a kampányban, inkább azon lepődik meg, hogy csak most vették elő.

A Momentum színeiben Zuglóban induló képviselő szerint 2005-ben egy nyaraláson vettek részt feleségével, és annak előző házasságából született gyerekével. A fiú a hotelszobában szaladgált, ahol elesett, beverte a fejét, felrepedt a bőre. A képviselő szerint a gyereket egy orvos ellátta, de ennél nagyobb baj nem történt.

Ugyanakkor az édesapa feljelentést tett, az ügyet kivizsgálták, nyomozást is indítottak, hogy a baleset körülményeit tisztázzák. Hadházy szerint a gyámhivatal és az ügyészség is „gondosan járt” el, és az ilyenkor szükséges pszichológiai vizsgálatokat is elvégezték a gyermeken.

Az ügyet később lezárták, és Hadházy Ákos szerint „semmiféle határozat, semmiféle elmarasztalás nem keletkezett”.

Ugyanakkor azt megjegyzi, hogy a papírok a szekszárdi polgármesteri hivatal gyámügyénél keletkeztek, „így a dokumentum nyilván hozzáférhető a Fidesznek”. Röviden arról is beszél, hogy reméli, nem egykori szocialista ellenfele áll a botrány kirobbantása mögött, hisz korábban ő tett olyan kijelentést, hogy „majd csak kiderül valami” Hadházy múltjából is.

A korrupciós ügyeket feltáró politikus hozzátette, időközben nevelt fiából "felnevelt fia" lett, és azóta született három közös gyerekükkel és feleségével együtt hatan alkottak egy családot. Hadházy arról is beszélt, már a trafikügyek feltárásakor tudta, hogy előbb-utóbb "ügyet" csinálnak ebből is, meg is beszélte feleségével, hogyan dolgozzák fel, ha ez megtörténik.

„Nem mondhatnám, hogy nem vagyok borzasztóan dühös azokra az emberekre, akik képesek így belegázolni egy család életébe”

– írta bejegyzésében Hadházy Ákos, aki szerint minden eddiginél aljasabb eszköz, hogy a "szomszédgyilkos" rágalom mellé ezúttal a "gyermekbántalmazót" is igyekszik elültetni a Fidesz propagandagépezete.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: