hirdetés

HÍREK

Hadházy Ákos megkapta a kínai vakcina engedélyét az OGYÉI-től, meg is osztotta a dokumentumokat

A képviselő szerint ezekben „utalás sincsen arra, hogy a vakcina hatékonyságáról dokumentumokat, részletes vizsgálati eredményeket” kaptak volna a magyar hatóságok.
Címkép: MTI/Varga György - szmo.hu
2021. március 05.

hirdetés

Hadházy Ákos a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy megkapta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől a kínai vakcina engedélyét.

"A hatóság megküldte számomra a kínai vakcina engedélyét, ami még az oroszénál is botrányosabb fecni. Ebben ugyanis utalás sincsen arra, hogy a vakcina hatékonyságáról dokumentumokat, részletes vizsgálati eredményeket kaptak volna"

- kezdi posztját a független országgyűlési képviselő, aki a hatóság által küldött dokumentumokat is mellékelte. Sőt, összehasonlításul még az orosz vakcina engedélyének részletét is megosztotta.

Hadházy szerint az orosz vakcina esetében "az indoklás második pontjában legalább beszélnek a hatékonyságról és annak dokumentációjáról. A kínai esetében a második pont a törvényi feltételekről szól, arról, hogy Szijjártó igazolta, hogy már 12 milliót beadtak 6 nem demokratikus országban. Azt azonban a virológus külügyminiszter nem igazolta, hogy ez milyen hatékonyságot jelent" - írja a képviselő.

A posztban Hadházy azt is hozzáteszi, hogy szerinte "az indoklás első pontja is visszalépés az orosz engedélyhez képest: ott legalább megnézték az ampullák ph-ját és tisztaságát, igaz, hogy alapvető vizsgálatokat nem végeztek el. A kínai engedélyt semmilyen vizsgálat nem előzte meg, igaz – miképpen az orosz esetében is – az engedély előírja, hogy ezt azért majd gyártási tételenként el kell végezni".

hirdetés

"A kínai vakcina persze lehet jó vakcina, de egyelőre semmilyen hiteles eredmény nincs arról, hogy milyen hatékonyságú, különösen így van ez 60 éven felüliek esetén"

- fogalmazott a képviselő, aki szerint a populációra nézve az is eredmény, ha a vakcina 40-50 százalékos védettséget ad, "az egyén szintjén ez azonban nem megnyugtató".

"A hatékonyságról szóló hiteles dokumentáció nélkül ezzel oltani tömegeket: gyógyszerkísérlet"

- zárja posztját Hadházy.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Orbán: 3,5 millió oltásnál nyithatnak a teraszok, hétfőn csak az óvodák és az alsó tagozatok nyitnak ki

A felső tagozatosok a középiskolásokkal egyidőben csak május 10-én térhetnek vissza a jelenléti oktatáshoz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 14.

hirdetés

Az újranyitás következő lépcsőfoka három és félmillió beoltottnál jön, ezt a következő hét közepén, szerdán-csütörtökön érhetjük el - jelentette be Orbán Viktor a Facebookon egy videóban.

Ha ezt elérjük, akkor kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, a teraszdíjat pedig eltörlik. Arra nem tért ki, hogy kell-e majd védettségi igazolvány a teraszon történő fogyasztáshoz.

Ezzel "ismét visszakapjuk a régi életünk egy darabját" - fűzte hozzá a miniszterelnök.

Azt is bejelentette, hogy

április 19-én, hétfőn még csak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályait nyitják meg, a felső tagozatokban marad a digitális oktatás. A felsősök a középiskolásokkal egyidőben, május 10-től térhetnek vissza az iskolába.

A kormányfő azt mondta, csak fokozatosan és óvatosan haladhatunk, ezért türelmet és megértést kért a szülőktől.

"Örömmel látjuk, hogy elértük a 3 millió oltást" - mondta, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki ehhez hozzájárult.

hirdetés

Szerinte jól és gyorsan haladunk az oltással, "talán Európában mi haladunk a legjobban és a leggyorsabban".

Arról is beszélt, hogy mind a nemzetközi térben, mind itthon felerősödtek a vakcinák elleni politikai támadások.

"Meggyőződésem szerint ezeknek az a célja, hogy zavart keltsenek, és elbizonytalanítsák az embereket. Ezért mindenkit arra kérek, hogy ne hallgasson az oltásellenes hangokra, mert az oltás életet menthet. Ezért arra kérem Önöket, hogy a felkínált vakcinát fogadják el, és oltassák be magukat."

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentései


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

„A kisiskolásoknak nem baj, ha megfertőződnek?” – sokan kiakadtak Orbán iskolanyitási bejelentésén

A legtöbb kommentelő azt kifogásolja, hogy a kormány túl gyorsan enyhít a korlátozásokon, amit nem indokolnak a járványügyi adatok.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 14.

hirdetés

Mint megírtuk, Orbán Viktor szerda délután egy Facebookon közzétett videóban jelentette be az újraindítás következő lépését, miszerint a vendéglátóhelyek megnyithatják a teraszaikat, ha elértük a 3,5 millió beadott oltást, várhatóan jövő hét közepén. A miniszterelnök emellett azt is elmondta, hogy hétfőn csak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatai nyitnak meg újra, a felsősök majd a középiskolásokkal egyidőben, május 10-től térhetnek vissza az iskolába.

A bejelentést követően rengeteg komment érkezett a Szeretlek Magyaroszág Facebook-oldalán a cikkről szóló poszt alá.

Sokan felháborodtak azon, hogy hiába tiltakoznak a szülők és a pedagógusok is az április 19-i iskolanyitás ellen, a kormány mégis úgy döntött, hogy az óvodásoknak és az alsó tagozatosoknak vissza kell menniük az intézményekbe.

"Minden gyerek, és annak szülei, akik iskolákban, óvodákban lesz koronavírusos, az Orbán kormány lelkén szárad. Tegnap Cilike azt mondta, hogy távolságtartás a legfontosabb, erre gyerekeket zárnak össze nagy csoportokban egy teremben!!!"

"Mivel másabb az óvoda?"

hirdetés

"A kisiskolásoknak nem baj, ha megfertőződnek!!!????

Most akkor vagy féltjük a gyerekeket vagy nem?

Pusztulatos! Én nem engedem a gyerekeimet, sehova.

Többen pedig azt kifogásolják, hogy túl gyorsan halad az újranyitás.

"Az elhunytak száma meg csak növekszik. Az nem számít?"

"Meg kéne várni a napi új megbetegedésenek csökkenését is."

"Oltás után 3 hét kell az immunitáshoz, akkor miért nyitunk ilyen gyorsan?

Azért érkezett egy-két humorosabb komment is:

"Azért nyitunk mert jönnek a blankoltak?"

"4 milliónál már a börtönök is kinyitnak."

"9,5 millió beoltottnál pedig béke és jólét lesz Magyarországon."

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

5 településen emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Az NNK szerint országosan továbbra is magas szinten ingadozik a koronavírus koncentrációja a szennyvízben. Ugyanakkor jelentős a területi eltérés a vizsgált települések között.
Címkép: MTI/Varga György - szmo.hu
2021. április 14.

hirdetés

A 14. héten a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 koncentrációja országosan továbbra is magas szinten ingadozik, az elmúlt öt hét összesített tendenciája alapján azonban enyhén csökken - írja szerdai közleményében a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Azt is hozzáteszik: jelentős a területi eltérés a vizsgált települések között.

Amíg Egerben, Salgótarjánban, Szombathelyen, Veszprémben és kisebb mértékben Pécs esetében emelkedő a tendencia, addig Békéscsabán, Győrben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, és kisebb mértékben Kecskeméten csökkenő koncentrációt mértek.

A magas aktív fertőzött szám miatt továbbra is fontos a járványügyi szabályok szigorú betartása - írják.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Karácsony örül, hogy Orbán eltörölte a teraszdíjat, miután ezt a főváros már februárban bejelentette

A főpolgármester megjegyezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat február 8-án jelentette be a maga újraindítási csomagját, ebben pedig a teraszok bérleti díjának elengedése is szerepelt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 14.

hirdetés

Orbán Viktor szerda délután a Facebook-oldalán jelentette be, hogy ha meglesz a 3,5 millió beoltott, akkor jön az újranyitás következő lépcsőfoka. Ekkor kinyithatnak majd a vendéglátóhelyek teraszai, a teraszdíjat pedig eltörlik.

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán reagált a miniszterelnök bejelentésére.

"A Fővárosi Önkormányzat február 8-án jelentette be a maga újraindítási csomagját, többek között a teraszok bérleti díjának elengedését. Örülünk, hogy ma, április 14-én ezt Orbán Viktor miniszterelnök is megtette"

- írja a főpolgármester, aki a posztban megjegyzi, hogy nemcsak a teraszok bérleti díjának elengedését jelentették be már február 8-án. Az újraindítási csomagban ugyanis szerepelt például a teraszbérleti díjak elengedésének kiterjesztése, a teraszkérelmek nagymértékű gyorsítása, egyszerűsítése, illetve a helyiségbérleti díjak elengedésének kiterjesztése december 31-ig.

Karácsony a posztban azt is felsorolja, hogyan támogatja a főváros a budapesti rendezvények megszervezését.

hirdetés

"Reméljük, ahogy eddig tették, úgy a jövőben is további döntéseinket fogja átvenni a kormány, hisz közös érdekünk, hogy Magyarországon minél előbb talpra álljon" - zárja posztját a főpolgármester.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: