HÍREK
A Rovatból

Hadházy Ákos: Ezentúl büntetett előélettel is lehet katonának jelentkezni

Megjelent a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet, ami a független képviselő szerint egy újabb lépés afelé, hogy a teljes katonaság Orbán és Rogán személyes irányítása alá kerüljön.


„Ezentúl büntetett előélettel is lehet katonának jelentkezni, és egy börtönbüntetés sem jelenti automatikusan a leszerelést, ha a miniszter úgy gondolja” - írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán vasárnap a honvédek jogállásáról szóló új kormányrendelettel kapcsolatban.

„Újabb lépés ez a putyini állam felé, de ez csak a jéghegy csúcsa. Valami egészen elképesztő módon ugyanis a honvédek jogállásáról ezentúl nem a (látszat)parlament által elfogadott törvény, hanem egy kormányrendelet rendelkezik.

Ez gyakorlatilag újabb lépés afelé, hogy a teljes katonaság Orbán és Rogán személyes irányítása alá kerüljön és a bármilyen elveszítsen mindenféle demokratikus kontrollt”

– emelte ki a képviselő bejegyzésében.

„A mostani rendelet pár nap alatt egészen komoly változások sorát hozta a katonák életében, amelynek része ugyan, hogy például egy zászlós is kereshet akár 1.9 millió (!) forintot is, de első ránézésre az egész arról is szól, hogy sokkal könnyebb legyen kirúgni embereket. Nyilván emiatt kell megengedni, hogy börtöntöltelékekkel pótolják azokat, akik esetleg túl sokat »pofáznának«”– jegyezte meg Hadházy.

A hosszú előkészítés után megszületett jogszabály szigorúbb etikai elvárásokat fogalmaz meg a honvédek és az önkéntes tartalékosok számára. Kimondja például, hogy

a honvédek szolgálati idejükön kívül, valamint az önkéntes tartalékosok a rendelkezésre állási időszakukban sem folytathatnak olyan tevékenységet, amely ellentétes a katonai szolgálattal kapcsolatos erkölcsi elvárásokkal.

Ennek lényege, hogy megvédje a honvédek pártatlan és befolyástól mentes tevékenységét, és biztosítsa, hogy a katonai szolgálat méltóságát és etikai normáit minden körülmények között tiszteletben tartsák. A törvény szerint bármilyen, a szolgálati viszonyhoz méltatlan magatartás elfogadhatatlan, és veszélyeztetheti a honvédek és tartalékosok professzionalizmusát.

Az új szabályozás egyértelműen jelzi, hogy a katonai etika nemcsak a szolgálat ideje alatt, hanem azon kívül is kiemelten fontos.

– számolt be róla a hvg.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Új pártot alapított a Tiszából kilépő Farkas Dezső - már a nevét és céljait is bejelentette
Az IRÁNY – a Jövő Pártja három alappillér mentén képzeli el Magyarország jövőjét. Technológiai fejlődést, tisztességes államot és a magyar tehetségek támogatását ígérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Péntek este új politikai párt alakult Magyarországon, vette észre a Blikk. A Tisza Pártból kilépő Farkas Dezső hivatalosan is bejelentette az IRÁNY – a Jövő Pártja megalakulását.

A hírt a saját Facebook-oldalán tette közzé egy videóban, miután megérkezett a bírósági nyilvántartásba vételről szóló végzés.

Farkas korábban a Tisza Szigetek koordinátora volt, de elhagyta a pártot. A távozásának pontos okairól nem beszélt részletesen, de akkor így fogalmazott: Hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösséget elhagyom.

Az IRÁNY – a Jövő Pártja három alappillérre épül.

Az első a jövőbe tekintő, pozitív nemzettudat. Farkas szerint „a haza nem eladó és nem kisajátítható”, ezért ki kell szabadítani a nemzettudatot a pártok fogságából. Úgy véli, hogy új közös célokra van szükség, amelyek nem a múlt sérelmein alapulnak, és nem mélyítik a politikai megosztottságot.

A második pillér a szervezettség és tisztesség. A párt szerint a jelenlegi kormány tudatosan tartja fenn a szervezetlenséget, mert így könnyebb a korrupciót érvényesíteni. Az IRÁNY ezzel szemben átlátható, tiszta jogállamot szeretne, ahol rend van az oktatásban, az egészségügyben és a környezetvédelemben is.

A harmadik alappillér a magyar tehetség kibontakozásának támogatása. Farkas ezt így fogalmazta meg:

„A világ legsikeresebb országait nem a természeti kincsek, hanem az emberi tehetség emelte fel. Mi, magyarok ebben világszínvonalat képviselünk, de a rendszer jelenleg nem szolgálja ezt.”

A párt szerint a jövőt technológiai és erkölcsi alapokra kell helyezni. Ehhez három dolog szükséges: technológiai fejlesztés, szabályozás és lelki egészség.

Farkas szerint az államnak nem szabad akadályoznia a fejlődést, inkább a haladás motorjává kell válnia. A mesterséges intelligencia és a kvantumtechnológia kapcsán pedig fontos, hogy etikai alapelveket is törvénybe foglaljanak.

A videóban Farkas egy személyes történetet is elmesélt. Egy játszótéren a kislányával volt, amikor egy kisfiú azt válaszolta neki: miniszterelnökként azt szeretné, ha a szülei nem veszekednének, hanem vele játszanának. Farkas szerint ebben a mondatban a jelenlegi politikai megosztottság tükröződik vissza. Úgy fogalmazott: „A két szülő a két nagy pártot testesíti meg. Mi viszont a gyermeket, a jövőt akarjuk képviselni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ez volt Magyar Péter különös mozdulatsora: Népszerű tiktokos mémet mutatott be a kenutúrája során
A Tisza Párt politikusa aura farmingolt egyet a Tiszán, és ezzel felrobbantotta az Instagramot. De vajon pontosan kit is utánzott?


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk már, újabb országjárásba kezdett Magyar Péter. Ennek során számos helyi lakossal beszélgetett Kelet-Magyarországon, máskor pedig kenuba pattan, és szimpatizánsai körében evez.

Egy ilyen alkalommal a politikus különös mozdulatsorba kezdett egy motorcsónak elején. A "tánc" azonban csak azoknak lehet ismeretlen, akik mostanában nem követték nyomon az internetes mémek világát.

Magyar Péter videója az Instagramon:

A mozdulatsor alapja egy "aura farming" vagy "aura farming boy" elnevezésű videó, ami seperc alatt végigsöpört a TikTok-on, mára több tízmillióan látták már. Ezen egy 11 éves indonéz kisfiú látható, amint nemzete egyik Pacu Jalur csónakversenyén úgynevezett Togak Luanként lelkesíti a mögötte evező legénységet. Az idegen szavak közül a Pacu versenyt, a Jalcur pedig hosszú, kenuszerű csónakot jelent. A Togak Luan feladata a felvételen hasonló mozdulatsorokhoz hasonlóan ritmust adni az evezősöknek. A fiú, Rayyan Arkan Dikha egyébként hagyományos indonéz ruházatot visel, és a BBC-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy nagyjából 5 perc alatt ő maga találta ki az azóta legendássá vált mozdulatsort. Ami így néz ki:

@almost.world In July, 11-year-old Indonesian boy Rayyan Arkan Dikha stole the internet’s hearts with a dance he created and performed at the bow of a racing boat. The viral dance comes from Indonesia’s Pacu Jalur Festival, a centuries-old boat racing tradition. Rayyan’s dance quickly became not just a trend, but a whole vibe. Online, people started calling it “aura farming”, slang for acting cool without trying to show off. Even athletes have started copying the move to celebrate their wins. #aurafarming #aura #aurafarmer #boat #boatkid #thereaper #boatrace #race #racing #boatdance #dance #dancing #meme #memes #viral #viraldance #vibe #trending #trend #recreatione #indonesia #indonesian #festival #pacujalur #athlete #athletes #world #officialboatkid #fyp #edutok #learnontiktok #tiktoknews ♬ original sound - Almost

Arról azonban nem tudott, hogy tánca világhírű lett és azóta többek között a Paris Saint-Germain BL-győztes futballcsapata, amerikaifocisták vagy épp Alex Albon Forma-1-es versenyző is lemásolt már.

Magyar Péter videójában egyébként a motorcsónakot párja, Szabó Ilona vezeti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztára hirdette meg a következő tüntetését
A független országgyűlési képviselő ezt a szombati demonstráción jelentette be. A Ferenciek terén több száz fős tömeg gyűlt össze.


Több százan vettek részt Hadházy Ákos ezúttal keddről szombatra halasztott tüntetésén a Ferenciek terén. A független országgyűlési képviselő a gyülekezési jog módosítása és a „technofasizmus” ellen kezdett március 18-án tüntetéssorozatba.

Fél órával a meghirdetett kezdés után több fotót is posztolt a demonstrációról, egyúttal azt is bejelentette, hol lesz majd a következő tüntetés:

„Nem hagyjuk abba, mert túl sokat értünk már el, de sok is még a dolgunk! Ferenciek teréről átvonulunk a Március 15. térre, ahol kötetlenebb formában folytatjuk. Két hét múlva pedig Hatvanpusztára megyünk, hogy a miniszterelnök is meghallja a hangunkat.”

Hadházy péntek este egy egész bejegyzést szentelt már Hatvanpusztának. Ebben többek között azt írta, hogy szerinte a majorság a miniszterelnök minapi kijelentésével szemben nem az apjáé:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Egy kárpátaljai magyar ápoló szerint nem voltak verésnyomok Sebestyén Józsefen, rögtön rátámadt a kormánysajtó
Razsó Zoltán frontkatona és ápoló azt állítja, nem voltak verésnyomok a kórházba került Sebestyénen. Véleménye szerint a férfi véralvadás okozta egészségügyi probléma miatt halhatott meg.
F.O. - szmo.hu
2025. július 20.



Razsó Zoltán, egy kárpátaljai magyar ápoló az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Állítása szerint a férfit többször is megvizsgálták, és ha zúzódás vagy véraláfutás lett volna rajta, azt az előírások szerint rögzíteni kellett volna még az osztályra kerülés előtt.

Razsó 27 hónapot szolgált a fronton, és részt vett a bahmuti harcokban is. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete. Az Euronewsnak azt mondta: büszke magyarnak tartja magát, mégis úgy érezte, harcolnia kell azért az országért, amelybe született.

Elmondása szerint látta Sebestyént sétálni az utcán abban az időszakban, amikor a budapesti állítások szerint már kómában volt.

Később találkozott vele a kórházban is, ahová elmegyógyintézetbe szállították, mert nagyon zavart állapotban volt, és állítólag össze-vissza beszélt.

Razsó azt is elmondta, hogy amikor Sebestyén meghalt, rákérdezett a kollégáinál, mi történt.

Azt a választ kapta, hogy a férfi minden előjel nélkül esett össze a mosdóban, és meghalt. A boncolást végző kórboncnok – akit megbízható embernek nevezett – szerint Sebestyén lábából elindult egy vérrög, ami elakadt az artériákban, ez okozhatta a halálát.

Korábban az Index írt arról, hogy a boncolást egy Joszip Akar nevű szakértő végezte, akit a portál szerint az ukrán titkosszolgálat zsarolt meg a fia mozgósításával. Az információt meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölték.

A nyilvánosság elé került egy videófelvétel is, amelyen Sebestyén négykézláb látható, láthatóan rossz állapotban. A felvételen szereplők nem segítenek neki, csak próbálják rávenni, hogy álljon fel.

A kormányzati kommunikáció az esetet azóta is úgy tálalja, hogy a férfit agyonverték, ugyanakkor erre eddig nem mutattak be bizonyítékot, és névvel nyilatkozó helyi magyar sem támasztotta ezt alá.

Razsó Zoltánt, aki az Euronewsnak névvel és arccal vállalta nyilatkozatát, a kormánymédia élesen bírálta. Az Origo névtelen cikkben azt írta róla, hogy együttműködik az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU), és „hazugságot terjesztő magyarul beszélő férfiként” hivatkozott rá. Ezt a megfogalmazást a Magyar Nemzet is átvette egy szintén névtelenül megjelent cikkben.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk