HÍREK
A Rovatból

„Ha Hadházy ezt következetesen csinálja, én hajlandó vagyok egy éven keresztül kijönni” – Tüntetőket kérdeztünk a kedd esti demonstráción

Fiatalok és idősek egyaránt elmondták a Szeretlek Magyarország kamerái előtt, hogy mi a célja a tüntetéseknek, és meddig hajlandóak kiállni akár az utcán is az igazukért.


Ahogy arról kedd este folyamatosan beszámoltunk: a Hadházy Ákos által meghirdetett tüntetés után ismét elindult az ott összegyűlt tömeg, hogy ezúttal egy időben négy hidat elfoglaljon. A demonstrálóknak végül órákra sikerült blokkolni a Petőfi, a Szabadság, az Erzsébet és a Margit híd forgalmát. Bár a rendőrség néhányszor megpróbálta leszorítani őket, a blokádok akkor értek véget, amikor a tüntetők önként távoztak a hidakról. Egyedül a Szabadság hídon volt szükség arra, hogy a rendőrök körbevegyék, majd igazoltassák az ott jelen lévőket.

A Szeretlek Magyarország stábja ismét kinn volt a tüntetésen és az azt követő, vonulással egybekötött hídfoglaláson, hogy megkérdezzük a jelen lévőket: mi az oka és a célja a tüntetéseknek, és mit várnak a következő időszaktól?

A kint lévők alapvetően bizakodók voltak a megmozdulásokat illetően. Egy idősebb úr kameráink előtt azt nyilatkozta: ha Hadházy Ákos egy éven keresztül minden héten kihívja az embereket, ő hajlandó minden alkalommal kimenni. Bár akadt olyan is, aki úgy fogalmazott: „egy-két alkalom még biztosan lesz”.

Valakinek az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy hoztak egy újabb intézkedést, amivel „a demokrácia maradékát is nagyjából felszámolják”, míg valaki sokkal erősebb párhuzammal élt: egy táblás tüntető szerint a kristályéjszaka (a náci Németország által központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullám) is hasonló törvényekkel kezdődött.

A Szeretlek Magyarország helyszíni riportja

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Győr kiürült, mindenki Szlovákiában vásárol” – A Spar ügyvezető igazgatója szerint májusig tartható az árrésstop
Heiszler Gabriella szerint tarthatatlan a helyzet, az árréssapka miatt már a beszállítók is nyögnek. A SPAR havonta másfél milliárdot bukik, miközben a kormány további korlátozásokat vezethet be.


Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezetője szerint május végéig bírható a kormányzati beavatkozás a kiskereskedelmi árrésekbe. A Portfolio Retail Day 2025 konferencián arról beszélt, hogy ha továbbra is fennmarad az árréssapka, a cégnek hozzá kell nyúlnia a költségekhez – számol be a Pénzcentrum.

A szakember szerint a bizalom megingott, és egyes térségekben már érzékelhető a vásárlók elvándorlása is.

„A bizalmi válságot érezzük, Győr kereskedelmi szempontból kiürült, mindenki Szlovákiában vásárol”

– mondta.

Elmondása szerint a SPAR igyekszik folyamatos akciókkal reagálni a helyzetre, és minden hónapban külön hangsúlyt kell fektetniük a fizetési hétre. Bár számítanak mennyiségi növekedésre, ez nagymértékben függ attól, meddig tart még az árrésszabályozás.

Heiszler Gabriella úgy látja, a kiskereskedelemre aránytalanul nagy nyomás nehezedik.

„Egy szektortól, a kiskereskedelemtől várja a kormányzat, hogy csökkenjenek az árak, de ez egy sokszereplős társasjáték, amit mi egyedül nem tudunk megoldani”

– hangsúlyozta.

A SPAR már korábban is jelezte, hogy súlyos terheket ró rájuk az árréssapka. Egy kiszivárgott levél szerint havonta 1,5 milliárd forint veszteséget okoz a szabályozás, és jelezték: nem zárják ki a nehéz döntéseket sem. Később közölték, hogy 500 termékük árát csökkentették.

Németh Kornél, a Rossmann Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint náluk ennyire nem drasztikus a helyzet, de azt ő is megjegyezte: a beszállítók rengeteget emelnek, és ezt az emelést, most a kereskedőkön kérik számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Májustól fizetős lehet több új gyorsforgalmi út – 1,95 milliárd forint bevételre számít az állam
A kormány társadalmi vitára bocsátotta a rendelettervezetet, amely újabb utakat tenne fizetőssé. Az M44-es és az M85-ös is bekerül a matricaköteles szakaszok közé.


Az Építési és Közlekedési Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a rendelettervezetet, amelynek értelmében májustól fizetőssé válnak azok a gyorsforgalmi utak, amelyek az idei évben készülnek el. A tervezet szerint a fizetési kötelezettség a jogszabály megjelenését követő 31. naptól lép életbe, vagyis várhatóan május első felétől kell majd autópálya-matricát vásárolni az érintett szakaszokra –írja a 444.

A dokumentum melléklete részletesen felsorolja, mely útszakaszokra terjed ki az új szabályozás. A tervezet alapján 2633 pontban szerepelnek azok a gyorsforgalmi és főutak, amelyek esetében a teherforgalom számára a megtett úttal arányos e-útdíjat kell fizetni. Emellett 46 pontban sorolják fel azokat az autópályákat és autóutakat, amelyek a személyautók számára is matricakötelessé válnak.

A változás több ismert útszakaszt is érint. A matricás rendszer kiterjed az M44-esre, amely Kecskemét és Békéscsaba között a teljes szakaszán elkészül idén tavasszal, valamint az M85-ös Sopronnál, az országhatárig tartó utolsó részére is.

A teherautósokra vonatkozóan díjköteles lesz többek között az 5-ös, az 53-as, az 54-es főutak néhány eddig ingyenes szakasza, illetve a Zsámbéki-medencében futó 103-as út is.

A minisztérium a rendelettervezet indoklásában kiemelte: idén „közel 81 kilométer közút díjfizetési rendszerbe vonása vált aktuálissá”. A módosításokból származó bevételt is megbecsülték: a hatásvizsgálati lap szerint az állam 2025-ben 1,95 milliárd forint többletbevételre számíthat.

A javaslattal kapcsolatban bárki elmondhatja a véleményét április 8-ig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tombol a Hepatitis-A járvány, pedig a megelőzés nem volna olyan nehéz
Rendszeres kézmosással és odafigyeléssel meg lehetne előzni a járvány komoly terjedését. Ennek ellenére az ország közepén hétszer több a fertőzött, mint egy éve, gyerekek között is terjed a betegség.


Jelentősen több beteget kezelnek Hepatis-A vírussal a Dél-Pesti Centrumkórház fertőző osztályán, mint korábban – közölte az intézmény az RTL Híradó kérdésére. Hozzátették: vannak közöttük súlyos állapotúak is.

Az esetszámok elsősorban Budapesten, Pest és Fejér megyében ugrottak meg, idén már hétszer annyi a beteg, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Egy csepeli háziorvosi rendelőben az utóbbi időben három gyereknél is kimutatták a kórt. A szülők aggódnak, és megugrott az érdeklődés az oltás iránt is.

„Ezt a betegséget elsősorban a higiénés viszonyok be nem tartásával kapják el” – közölte a Híradóval Póta György házi gyermekorvos.

Az orvosok felhívják a figyelmet, hogy a kórokozó tárgyakon sokáig életben tud maradni, idősekre veszélyesebb, de gyorsabban terjed gyerekek körében. A legbiztosabb módszer az alapos és rendszeres kézmosás.

„A Hepatitis-A a legenyhébb, és teljesen tünetmentesen gyógyul. Körülbelül 4-6 hónap a fertőzés lefolyása, de a tünetek nagyon kellemetlenek, megviselik a betegeket”

– mondta el a csatorna kérdésre Újhelyi Eszer immunológus, biológus.

A betegség tünetei jellemzően a hasfájás, hányinger, hányás, étvágytalanság, láz, izom- és izületi fájdalom.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A helyzet súlyos - Újabb két településen mutatták ki a száj- és körömfájást Magyarországon
A fertőzött gazdaságok Dunakilitin és Darnózselin találhatók, összesen 3500 tehenet tartanak bennük az ujszo.com beszámolója szerint.


Két újabb településen, Dunakilitin és Darnózselin is megerősítették a száj- és körömfájás jelenlétét – jelentette be Richard Takáč mezőgazdasági miniszter a szlovák kormány szerdai ülése előtt.

A miniszter tájékoztatása szerint

a két érintett gazdaságban 2500, illetve 1000 tehenet tartanak.

Hozzátette, hogy az új gócpontok az első és a második fertőzött magyarországi gazdaság között találhatók.

„Tehát a vírus azon a területen van. Kedden (április 1-jén) értesültünk arról, hogy vizsgálatokat végeznek, ma reggel pedig a laboratóriumi eredmények alapján megerősítették az információt. Vagyis a helyzet súlyos” – mondta Takáč a az ujszo.com beszámolója szerint.

A miniszter ismét arra kérte a gazdákat, hogy tartsák be az előírásokat, hogy ne terjedjen tovább a fertőzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk