HÍREK
A Rovatból

Gyurcsány Ferenc megszólalt a hétfői parlamenti botrány után: Orbán Viktor döntése a legocsmányabb árulás

Gyurcsány szerint Orbán áruló módon Kína mellé állt, miközben a Nyugat a legerősebb gazdasági pozíciókban van. A legnagyobb vitájuk a kormánnyal abban van, hogy mi Magyarország érdeke az átalakuló világban.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. október 01.



Mint arról korábban írtunk, nagy balhé volt hétfőn a Parlamentben. Gyurcsány Ferenc először Júdás árulását hozta fel elsőként, majd rátért arra, hogy szerinte Orbán Viktor hogyan árulta el Magyarországot. A DK elnöke azt állította, hogy a miniszterelnök egy 2009-es, mindössze 15 perces találkozó után vált át az oroszellenes politikából oroszbaráttá, és feltételezése szerint Vlagyimir Putyin valamivel zsarolhatja őt.

Kövér László erre reagálva kioktatta a DK elnökét, aki nem hagyta annyiban, és egy kisebb szóváltás alakult ki közöttük, aminek a végén a házelnök megvonta a szót a DK elnökétől.

Gyurcsány viszont nem hagyta annyiban a dolgot, és a mai sajtótájékoztatóján visszavágott.

A volt miniszterelnök szerint Orbán Viktor történelmi, politikai és erkölcsi árulást követ el, aminek központi eleme az, hogy Kína felé húz. A DK elnöke szerint, miközben a miniszterelnök gazdasági semlegességről beszél, valójában a nyugati világot cserélte le Kínára, ezzel elárulva Magyarország ezer éves nyugati kötődését.

„A legnagyobb vitánk a kormánnyal abban van, hogy mi Magyarország érdeke az átalakuló világban”

– fogalmazott Gyurcsány a sajótájékoztatóján, amit élőben közvetítettek a Facebook-oldalán.

Gyurcsány szerint Orbán mintha valami „stratégiai éleslátás” birtokában lenne, amikor azt állítja, hogy Kína felemelkedőben van, és nekünk nem szabad egyértelműen állást foglalnunk ebben a globális küzdelemben. A politikus azonban úgy látja, ez nem semlegesség, hanem árulás: „A magyar miniszterelnök valójában Kína oldalára állt.”

A volt kormányfő szerint a 2023-as gazdasági számok egyértelműek: az USA és Európa a világ GDP-jének 44 százalékát adják, míg Kína csak 19-et.

„Kishitűség, hogy Orbán Viktor azt hiszi, a Nyugat ilyen erős pozíciói mellett Magyarország semleges maradhat”

– mondta Gyurcsány, aki szerint Orbán Viktor döntése „nem nagyívű stratégiai gondolkodás, hanem a legföldszintesebb és legocsmányabb történelmi árulás”.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Pétert a rendőrsorfal mögül kérdezte az MTVA riportere
Császár Attila a rendőrök gyűrűjéből próbálta a mentelmi jogáról kérdezni a Tisza Párt vezetőjét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 05.



A rendőrsorfal mögött állva szeretett volna kérdéseket feltenni Magyar Péternek az MTVA riportere, miután véget ért az intézmény székháza előtti tüntetés.

A Tisza Párt vezetője közben azt kérdezte a rendőröktől, hogy Császár Attila, a televízió munkatársa miért állhat mögöttük.

A rendőrök ezután felszólították a riportert, hogy ne legyen mögöttük. Mire Császár átverekedte magát a sorfalon, Magyar Pétert távolabb kísérték a tömegtől a rendőrök.

A jelenetet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Csipogós Moszad-akció: A terroristáknak két gombot kellett megnyomnia, így mindkét kezük odalett a robbanáskor
Hosszú élettartamú akkumulátorral kínálták a Hezbollahnak a csipogókat, és kábellel lehetett őket tölteni. A robbanóanyagot még egy röntgen sem mutatta volna ki.


Izraeli kézben készült az a high-tech csipogó és walkie-talkie, ami nemrég életveszélyes meglepetést okozott a libanoni Hezbollah vezetésének, köztük állítólag Hasszán Naszrallah-nak is – legalábbis ezt állítja a Washington Post névtelen politikusokra és tisztségviselőkre hivatkozva.

A lap szerint a Moszad már 2022-ben kigondolta a trükkös eszközöket, de a gyártás csak a Hamász tavalyi, októberi támadása után indult be igazán. A Moszad okosan játszott: egy tajvani céggel szereltette össze a cuccokat, akik persze mit sem sejtettek arról, hogy mi is kerül majd a Hezbollah tagjainak kezébe.

A tajvani cég, a Gold Apollo később egy magyar szálat is bedobott a sztoriba: azt mondták, hogy a Magyarországon bejegyzett BAC Consulting szállította nekik a terméket. A BAC magyar tulajdonosa persze tagadja, hogy bármit is forgalmaztak volna, állításuk szerint ők csak közvetítettek az üzletben. A szálak egy bolgár céghez is vezetnek, de a tulaj időközben felszívódott, akárcsak néhány soha nem létezett svájci-hongkongi „személy”.

A Hezbollah 2023-ban kapott ajánlatot a csipogókra egy nőtől, akinek a kilétét még mindig homály fedi. Az AR924 típusú eszközök egyik nagy dobása az volt, hogy hosszú élettartamú akkumulátorral jöttek, és kábellel lehetett őket tölteni – ami persze kapóra jött a Hezbollahnak.

Az akkumulátorokba apró robbanóanyagokat rejtettek el, de olyan ügyesen, hogy még egy röntgen sem mutatta volna ki a veszélyt. Az igazi csavar az volt, hogy a csipogókat távolról is aktiválhatták, de ahhoz, hogy a titkosított üzenetet megnyissák, a felhasználónak két gombot egyszerre kellett nyomnia – ami két kéz használatát igényelte. Ezek után a robbanás mindkét kezet súlyosan megsebesítette, harcképtelenné téve a célpontot. Akinél nem robbant fel, egy perc múlva távirányítással robbantották fel az eszközt.

(via Telex.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: Majdnem hatmilliárd forintot ért ez az öt szám
Az Ötöslottó sorsolásán egyre nagyobb nyereményt lehet elvinni hétről-hétre.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott ötöslottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

20

44

72

73

82

Telitalálatos szelvény nem volt, a jövő heti várható főnyeremény 6,222 milliárd forint lesz.

Nyeremények:

a 4 találatos szelvényből 17 darab, nyereménye 3 845 610 forint;

a 3 találatos szelvényből 2162 darab, nyereménye 33 120 forint;

a 2 találatos szelvényből 71 922 darab, nyereménye 3765 forint.

Jokerszám: 172724.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Gryllus Dorka százéves nagymamája
A színésznő szomorúan búcsúzott nagymamájától, aki világhírű feltaláló volt.


Pénteken elhunyt Gryllus Dorka nagymamája, derült ki a színésznő szombat délutáni bejegyzéséből.

„Drága szivem, így maradsz velem örökre, ezzel az el nem múló, szeretô, bíztató mosollyal az arcodon. Hálám és szeretetem örök”

– írta a posztban Gryllus Dorka.

A szomorú üzenetben azt is megosztotta követőivel, hogy nagymamája 1924. augusztus 24-én született, vagyis néhány hete múlt 100 éves.

A színésznő egy tavalyi interjúban is beszélt nagyijáról a Story.hu-nak:

„A nagymamám világhírű feltaláló, a cukoriparban voltak nemzetközileg is elismert találmányai. Még egy amerikai magazinban is szerepelt első nőként. (...) Ő szinte már csak fekszik, néha még beszélget, néha tudja, ki vagyok, néha nem, de nagyon örülök, hogy itt van még velünk. Igen, sok mindenben ő a példaképem, a hosszú életben is” – mondta Gryllus Dorka.

Link másolása
KÖVESS MINKET: