Gulyás Gergely: Allah nevében fenyegették meg az iskolákat, a titkosszolgálat és a rendőrség nyomoz
Egy internetes felhasználó 29 budapesti és egy hódmezővásárhelyi iskola e-mail címére küldött fenyegető levelet egy külföldi szerveren keresztül - közölte Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.
A miniszter egy részletet is megosztott a levélből:
A fenyegetett iskolákba a rendőrség kiszáll, a tanítást nem függesztik fel, de az érintett iskolákban az igazgatók dönthetnek úgy, hogy rendkívüli tanítási szünetet rendelnek el. Ez főként ott indokolt, ahol sok gyereket hazavittek a szülők.
A miniszter kijelentette, garantálják a gyerekek és a tanárok biztonságát.
Gulyás azt is közölte: a rendőrség közveszéllyel való fenyegetés miatt nyomozást indított. Szerinte hiába küldték egy külföldi szerveren keresztül a leveleket, a nyomozók meg fogják találni az elkövetőt. A titkosszolgálat felvette a szlovákokkal a kapcsolatot, mert ott is történt hasonló fenyegetés.
A rendőrök minden iskolába kimennek, a nyomozást a Nemzeti Nyomozóiroda irányítja. Együttműködnek az önkormányzatokkal is, amelyek segítettek abban, hogy az iskolákból kiterelt gyerekek valamilyen melegedőben vészelhessék át azt az időszakot, amíg az iskolát átvizsgálják. Arról délután döntenek, hogy a terrorfenyegetés szintjén emelnek-e a bombafenyegetés miatt.
Frissítés: Már 121 iskola kapott fenyegetést, közölték a Kormányinfón.