Június 8-án elhunyt Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek korábbi elnöke – jelentette be az érdekképviselet a honlapján.
A közleményben úgy fogalmaztak: „Gaskó István a független szakszervezeti mozgalom nagy harcosa volt, aki a két szervezeti pozíciója segítségével a munkaharcok aktív formáit valósította meg.”
Nevéhez több országos megmozdulás is fűződik, például a „TB mentés”, a vasúti gördülősztrájkok, a feketegazdaság elleni tüntetések, a félpályás útlezárások és aláírásgyűjtések.
A LIGA kiemelte, hogy a 2011-es országos tiltakozások, útlezárások és sztrájkok hozzájárultak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma létrejöttéhez. Ezek az akciók az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése és a Munka törvénykönyve módosítása ellen irányultak.
Gaskó Istvánt 2016-ban rendkívüli elnökségi ülésen váltották le a LIGA Szakszervezetek éléről. A döntéshez a bizalomvesztés vezetett, miután felhatalmazás nélkül folytatott bértárgyalásokat a kormánnyal.
A szakszervezeti vezető 1954. július 21-én született Sajószentpéteren. 1975-ben a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán vasútmérnöki, 1972-ben pedig a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdasági diplomát szerzett. Pályáját a MÁV-nál kezdte, majd 1989-ben részt vett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a VDSZSZ megalapításában.
1990-től a szakszervezet ügyvezető elnöke, 1991-től elnöke lett. 1993-ban és 1994-ben a LIGA Szakszervezetek alelnökévé választották, 1996 és 2016 között pedig az elnöki pozíciót töltötte be.
Június 8-án elhunyt Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek korábbi elnöke – jelentette be az érdekképviselet a honlapján.
A közleményben úgy fogalmaztak: „Gaskó István a független szakszervezeti mozgalom nagy harcosa volt, aki a két szervezeti pozíciója segítségével a munkaharcok aktív formáit valósította meg.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Májusban vonult vissza a közélettől, most azonban egy személyes családi esemény miatt tért vissza a Facebookra. Nemrég született unokája nevét is elárulta.
Gyurcsány Ferenc ismét jelentkezett a közösségi médiában, ezúttal egy különleges családi esemény kapcsán. A korábbi miniszterelnök májusban vonult vissza a közélettől, amikor Dobrev Klára bejelentette, hogy férje minden politikai tisztségéről lemond. Egyben azt is közölték, hogy elválnak.
A lemondása után Gyurcsány neve eltűnt a DK hivatalos oldaláról, közösségi felületei pedig archivált státuszba kerültek. Azóta szinte teljesen eltűnt a nyilvánosságból.
Most azonban a Gulyáságyú Média szúrta ki, hogy a volt politikus egy nyilvános Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben nemrég megszületett unokájáról számolt be. Egy fényképet is megosztott a kisbabáról, és a nevét is elárulta.
Gyurcsány Ferenc ismét jelentkezett a közösségi médiában, ezúttal egy különleges családi esemény kapcsán. A korábbi miniszterelnök májusban vonult vissza a közélettől, amikor Dobrev Klára bejelentette, hogy férje minden politikai tisztségéről lemond. Egyben azt is közölték, hogy elválnak.
A lemondása után Gyurcsány neve eltűnt a DK hivatalos oldaláról, közösségi felületei pedig archivált státuszba kerültek. Azóta szinte teljesen eltűnt a nyilvánosságból.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megverték a nemrég még fideszes jelölteket Gárdonyban, feloldódhat a patthelyzet
A VITE színeiben induló Eötvös Pál Árpád tavaly júniusban nyerte el a polgármesteri posztot, de a testületben döntésképtelen helyzet alakult ki. Most már öt VITE-s, két fideszes, két független és egy DK-s képviselő dolgozik majd együtt.
Gárdonyban három választókerületben tartottak időközi önkormányzati választást, miután ezekben a körzetekben a Fidesz–KDNP képviselői lemondtak. A választásokat azért kellett kiírni, mert a testületben döntésképtelen helyzet alakult ki a 2024. júniusi önkormányzati voksolás után.
Az időközi választásokon a Velencei-tó Információs Társadalmáért Egyesület (VITE) két jelöltje is győzött. Az 1-es választókerületben Manczal Attila nyert 48 százalékkal, a 4-es körzetben pedig Gál Csaba szerzett mandátumot 41 százalékkal.
A 8-as választókerületben a függetlenként induló Kelner Attilára szavaztak a legtöbben, ő a voksok közel 60 százalékát kapta meg.
A Nemzeti Választási Iroda közlése szerint a szavazatok „100 százalékát feldolgozták”.
A mostani eredmények alapján a gárdonyi képviselő-testületben öt VITE-s, két fideszes, két független és egy DK-s képviselő dolgozik majd együtt. A közeljövőben még két időközi választás várható a városban.
A VITE színeiben induló Eötvös Pál Árpád tavaly júniusban nyerte el a polgármesteri posztot, de a testületi összetétel miatt patthelyzet alakult ki. Az elmúlt év során sorra mondtak le a képviselők, közülük négyen a Fideszhez tartoztak. A lemondások mögött az állhatott a 444 szerint, hogy a szavazások után több fideszes képviselőt is kellemetlenség ért az utcán: beszólásokkal, piszkálódással találták magukat szemben, amit már nem akartak tovább elviselni.
Gárdonyban három választókerületben tartottak időközi önkormányzati választást, miután ezekben a körzetekben a Fidesz–KDNP képviselői lemondtak. A választásokat azért kellett kiírni, mert a testületben döntésképtelen helyzet alakult ki a 2024. júniusi önkormányzati voksolás után.
Az időközi választásokon a Velencei-tó Információs Társadalmáért Egyesület (VITE) két jelöltje is győzött. Az 1-es választókerületben Manczal Attila nyert 48 százalékkal, a 4-es körzetben pedig Gál Csaba szerzett mandátumot 41 százalékkal.
A 8-as választókerületben a függetlenként induló Kelner Attilára szavaztak a legtöbben, ő a voksok közel 60 százalékát kapta meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfőn fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést. Számottevő csapadék nem várható. Gyenge, mérsékelt lesz a nyugatias szél. Kora reggel 18, délután 30 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős fokozatot érhet el.
Késő estére 19 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet. A HungaroMet Zrt. zivatarok és magas középhőmérséklet miatt is figyelmeztetést adott ki.
Hétfőn reggel a keleti határszélen nem zárható ki zivatar.
Délután kezdetben az északkeleti harmadban fordulhat elő egy-egy zivatar, majd késő délutántól a nyugati tájakon növekszik meg a zivatarhajlam.
Környezetükben viharos (60-70 km/h) széllökés, kisebb méretű jég (~1 cm), intenzív csapadék (10-20 mm) előfordulhat - írják.
Ma az Alföld déli, délkeleti területein helyenként 25 fok körül, vagy kissé afelett alakulhat a napi középhőmérséklet.
Hétfőn fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést. Számottevő csapadék nem várható. Gyenge, mérsékelt lesz a nyugatias szél. Kora reggel 18, délután 30 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős fokozatot érhet el.
Késő estére 19 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet. A HungaroMet Zrt. zivatarok és magas középhőmérséklet miatt is figyelmeztetést adott ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Indiai Kereskedelmi Pilóták Szövetsége (ICPA) bírálta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint pilóta-öngyilkosság okozhatta az AI 171-es járat balesetét. A szövetség közleményében azt írta, hogy ez a megközelítés „meggondolatlan és alaptalan”, írja a Times of India.
Ahogy már írtunk róla, egy hónappal az Air India 171-es járatának katasztrófája után nyilvánosságra hozták az indiai légihatóságok az előzetes vizsgálati jelentést. A repülőgép június 12-én zuhant le nem sokkal a felszállás után, és egy orvosi kollégium épületébe csapódott. A járat az indiai Ahmedabadból tartott volna Londonba. A fedélzeten tartózkodó 242 ember közül csak egyetlen utas élte túl a tragédiát, a földön pedig további 19 ember vesztette életét.
A vizsgálat megállapította, hogy a felszállást követően néhány másodpercen belül mindkét hajtómű üzemanyag-ellátását leállították. A pilóták között elhangzott beszélgetés alapján az egyikük megkérdezte a másikat, hogy miért történt ez, aki azonban tagadta, hogy ő állította volna át a kapcsolót.
Ezután ugyan megpróbálták visszakapcsolni az üzemanyag-ellátást, de csak az egyik hajtómű tudott részlegesen újraindulni, és annak teljesítménye nem volt elegendő a zuhanás megállításához.
Az Indiai Kereskedelmi Pilóták Szövetsége hangsúlyozta, hogy ezek az elméletek károsak, és arra kérte a nyilvánosságot, hogy várják meg a vizsgálat hivatalos és részletes eredményeit.
„Mélységesen felháborítanak bennünket a spekulatív narratívák, különösen a pilóta öngyilkosságára vonatkozó meggondolatlan és alaptalan célzás. Ebben a szakaszban semmilyen alapja nincs egy ilyen állításnak, és egy ilyen súlyos vádra hivatkozni hiányos vagy előzetes információk alapján nem csak felelőtlen, de mélységesen érzéketlen az érintett személyekkel és családjukkal szemben” – áll a közleményben.
Hozzátették azt is, hogy a pilóták átfogó pszichológiai és szakmai szűrésen vesznek részt, és a legmagasabb biztonsági alkalmassági szabályok szerint dolgoznak.