HÍREK
A Rovatból

Nem ártanak a férgek a pilisi ivóvíznek a Népegészségügyi Központ szerint

A pilisi ivóvízben fonalférgeket találtak, ezért a hatóságok megtiltották a vízfogyasztást. A helyiek a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNGYK) és a polgármester tájékoztatására várnak.


Fonalférgeket találtak a pilisi ivóvízben, amelyre a kormányhivatal azonnal reagált: megtiltotta a víz fogyasztását, és fertőtlenítésre kötelezte a közműveket. A Nemzeti Népegészségügyi Központ közleményében hangsúlyozta, hogy a nematodák nem azonosak a patogén bélférgekkel, így nem okoznak betegséget.

„Előfordulásuk esetén az ivóvíz tűrhető minőségűnek minősül, ebben az esetben az ivóvíz fogyasztása az emberi egészségre ártalmatlan, fogyasztása csak abban az esetben nem javasolt, ha azt a hatóság külön elrendeli”

– áll a közleményben.

Az NNGYK szerint a nematodák természetes módon jelen lehetnek az ivóvíz előállításához használt vizekben. Ezek több okból is átjuthatnak az ivóvízbe, például az ivóvízkezelő technológia hibája, nem megfelelő fertőtlenítés vagy az elosztóhálózat sérülése miatt. Hosszabb állás után a vízhálózat bizonyos részein, szűrők felületén baktériumok telepedhetnek meg, amelyek kedvező környezetet biztosíthatnak a fonalférgek számára. Az NNGYK kiemelte, hogy

a háztartási vízszűrők és ivóvíztisztító kisberendezések karbantartása ilyenkor különösen fontos, mert ezeken szennyeződés alakulhat ki.

A 24.hu megkérdezte polgármestert, hogy a lakosság korábban észlelt-e hasonló esetet, amikor férgek jelentek meg a vízben. László Attila polgármester szerint korábban is történt bejelentés. Elmondta, hogy előfordult hasonló a település életében, de azzal kapcsolatban nincs információja, hogy milyen vizsgálati eredmények születtek. Állítása szerint ki fogják utánajárnak annak is, hogy sok mi történt a településen sok éven át.

A település polgármestere, László Attila a Facebookon tájékoztatta a lakosságot. Közölte, hogy a fonalférgek jelenléte miatt az ivóvíz tűrhető kategóriába került, ezért a fogyasztása továbbra sem engedélyezett. Elmondása szerint Pilis jelenleg az I-es és a III-as víztározóból kapja a vízellátást, amelyek tiszták, de a II-es tározó tisztítása zajlik. László Attila hozzátette, hogy a vízfogyasztás várhatóan a hétvégén sem lesz engedélyezett, és az önkormányzat saját vizsgálatot is indított, amelynek eredménye jövő hétre várható.

„Tiszta vizet szeretnénk önteni a pohárba”

– fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump megzsarolta Jordániát és Egyiptomot: „Ha nem fogadják be a palesztinokat, visszatartom a segélyeket!”
Trump kijelentette, a palesztinok soha nem térhetnek vissza Gázába. A Fox News hétfőn sugárzott interjújában arról is beszélt, ha a Hamász nem adja vissza szombat délig az összes túszt, elszabadul a pokol.


Trump hétfőn egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Jordániának és Egyiptomnak véglegesen be kellene fogadnia a Gázai övezet palesztinjait. „Ha nem értenek egyet, elképzelhető, hogy visszatartom a segélyeket” – jelentette ki, egy nappal a II. Abdalláh jordán királlyal való találkozója előtt.

Azt is világossá tette, hogy a palesztinok nem térhetnének vissza Gázába. „Nem, nem térhetnek vissza” – mondta határozottan a Fox Newsnak adott interjújában.

Szerinte meg tudna állapodni Jordániával és Egyiptommal, hogy ezek az országok befogadják őket.

Trump terve óriási felháborodást keltett a Közel-Keleten. Jordániában sokan attól tartanak, hogy a több százezer, esetleg milliónyi új palesztin menekült komoly belső feszültségeket okozna. Az ország lakosságának több mint fele már most is palesztin származású, és a helyi politikai életben régóta érezhető a feszültség a palesztin gyökerű állampolgárok és a beduin származásúak között.

„Trump ezzel Jordánia jövőjét kockáztatja. A legerősebb politikai mozgalom Jordániában elutasítja azt az elképzelést, hogy Jordánia Palesztina lenne” – mondta Khalil Jahshan, a washingtoni Arab Központ ügyvezető igazgatója.

Jordánia és Egyiptom eddig határozottan elutasította a palesztinok befogadását.

Egyiptom biztonsági aggályokra hivatkozva utasítja el a menekültek befogadását, Jordániában pedig sokan attól félnek, hogy ha most befogadják a gázai palesztinokat, akkor Izrael később a ciszjordániai palesztinokat is hasonló módon próbálná kitelepíteni az országba.

James Jeffrey, Trump volt szíriai megbízottja a New York Times-nak azt mondta, „a király nyilvánvalóan nem tudja befogadni ezeket az embereket. Ez számára létfontosságú kérdés.” Hozzátette: „Ez a rezsim végét jelenthetné.”

Trump kedden Washingtonban találkozik II. Abdalláh királlyal, előtte pedig megbeszélést folytat Steven Witkoff közel-keleti megbízottal, Marco Rubio külügyminiszterrel és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadóval. Az amerikai elnök továbbra is ragaszkodik a tervéhez, és világossá tette, hogy nem hátrál meg.

A Fehér Házban Trump a Hamász túszpolitikájáról is beszélt.

„Ha a Hamász nem engedi szabadon az összes izraeli túszt szombat délig, akkor az Izraellel kötött tűzszünetet meg kell szakítani” – mondta. „Elszabadul a pokol” – tette hozzá.

Trump a tervét ingatlanfejlesztésként írta le. „Biztonságos helyeken építenénk számukra új otthonokat, ahol nem lennének kitéve veszélynek” – mondta. „Gondoljunk erre ingatlanfejlesztésként a jövő számára. Gyönyörű földterületről beszélünk.”

Szerinte a palesztinoknak nem lenne szükségük arra, hogy visszatérjenek Gázába. „Sokkal jobb lakásokban élnének, mint most Gázában” – jelentette ki. „Tartós otthonokat építenénk számukra.”

A Fehér Házban egyes tisztviselők korábban próbálták finomítani Trump kijelentéseit, és hangsúlyozták, hogy az elnök nem tervez amerikai katonai beavatkozást a palesztinok kitelepítésére. Trump azonban többször is visszatért az ötletéhez, ami sokak szerint etnikai tisztogatást jelentene, és sértené a nemzetközi jogot. Most azt mondta, hogy a költségeket más közel-keleti országok fedeznék, Izrael katonailag biztosítaná a területet, és szerinte kivitelezhető lenne Gáza lakosságának átköltöztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Most fog csak igazán bekeményíteni a tél: akár mínusz 15 fok is lehet
Fagyos levegő árasztja el a kontinens középső részét, mi is kapunk belőle. Pénteken jön a havazás, hétvégén sok helyen napközben sem lesz több nulla foknál.


A hét második felében Skandináviától nyugatra egy anticiklon erősödik meg, melynek keleti peremén észak felől több hullámban hideg, fagyos levegő árasztja el Európa középső és keleti területeit, beleértve hazánkat is – írja előrejelzésében az Időkép.

Szerdától péntekig a felhők lesznek túlsúlyban, és délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék:

vegyesen lehet hó, havas eső, eső, néhol ónos eső is; észak, északkelet felé növekszik a szilárd halmazállapot valószínűsége.

Pénteken aztán egyre inkább a havazás lehet jellemző, de délutántól már szűnhet a csapadék.

Szombatra elárasztja térségünket a sarkvidéki eredetű légtömeg, így bár egyre többfelé kisüt a nap, többfelé erős, nyugaton és északkeleten viharos északi szél fújhat.

Jelentős lehűlés jön, több helyen napközben is fagypont alatt maradhat a csúcshőmérséklet.

Vasárnap hajnalra pedig több helyen -10 fok alá hűlhet a levegő, a hóval borított, szélcsendes tájakon -15 fok sem zárható ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás Majkát idézte: „Pénz, pénz, a pénzecskének lőttek!
A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vett meg kilóra.
F. P. - szmo.hu
2025. február 11.



Ahogy már írtunk róla, a napokban Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, nyilvánosságra hozza, hogy a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években, szerte a világon.

„Kiderült, amit már évek óta mondunk: a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vettek meg kilóra azzal céllal, hogy az ideológiájukat és a politikájukat más országokban is terjesszék. Magyarországon az volt a céljuk, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt” – írta Facebook-bejegyzésében Deutsch Tamás, majd hozzátette, hogy véleménye szerint ezek a szervezetek aztán a megrendelésnek megfelelően terjesztették és képviselték a bevándorlást támogató álláspontot, a családellenes politikát, a genderőrületet, és a háborús propagandát is.

A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint ebben a műveletben az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) játszotta a legfontosabb szerepet. Mindezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó – írta. Tengerentúli összesítések szerint 6600 újságírót és 707 médiumot vettek meg kilóra, többek között Magyarországon. A brüsszeli elit szócsöve, a Politico csak egymaga 34 millió dollárt kapott, olvasható Deutsch posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Budapestre látogató szélsőjobbos Alice Weidelnek üzent a Labrisz: Orbán és homofób elvtársai diszkréten elnézik majd Önnek, hogy leszbikus
A német AfD vezetője Orbán Viktorral találkozik majd a magyar fővárosban. A Leszbikus Egyesület szerint ezután a berlini II. világháborús emlékműnél is kellene egy sétát tennie a családjával.


Február 11–12-én Budapestre látogat Alice Weidel, a szélsőjobboldali német AfD elnöke. A politikus Orbán Viktorral fog találkozni.

Ennek apropóján nyílt levelet írt Weidelnek a Labrisz Leszbikus Egyesület. A szervezet szerint az AfD vezető politikusai nemzetiszocialista retorikát használnak, relativizálják a holokausztot, és egy olyan világot képviselnek, amelyben az emberi jogok és a társadalmi sokszínűség nem léteznek.

„Az AfD kitoloncolná a háborúk, természeti katasztrófák, szegénység és az önkényuralmi rendszerek elől menekülőket Németországból. Az AfD elutasítja a szivárványcsaládokat, támogatja Putyint, és Németországot kiléptetné az Európai Unióból. Ön ennek a pártnak az elnöke.

Mindeközben Ön nyíltan leszbikus, és bevándorló hátterű élettársával két gyereket nevelnek”

– írta a Labrisz a Facebook-oldalán.

A Labrisz szerint a magyar kormányfő a látogatás kapcsán a falak lebontásáról beszél, miközben ő újabb és újabb falakat épít – a gyűlölet és kirekesztés falait.

„Orbán fasisztákkal, diktátorokkal, bűnözőkkel, szélhámosokkal, tömeggyilkosokkal barátkozik. Üdv a klubban, Alice Weidel!” – tették hozzá.

A szervezet azt is felidézte, hogy Magyarországon a leszbikusok nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítő programokban, nem fogadhatnak örökbe gyerekeket, ha pedig már van gyerekük, csak egyikük gyakorolhatja a szülői jogait.

„Orbán és homofób elvtársai politikai érdekeiket szem előtt tartva bizonyára diszkréten elnézik majd Önnek, hogy Ön leszbikus.”

– tették hozzá.

A szervezet azt üzente Weidelnek, hogy budapesti látogatása után tegyen egy sétát a családjával a berlini Tiergartenben, álljanak meg néhány percre annál a nagy szürke betontömbnél, és „mesélje el a gyermekeinek, hogy a 2. világháborúban az olyan nőket is elvitték a nácik, mint az ő anyukáik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: