Fleck Zoltán: Rendkívüli felhatalmazásokat kapott Rogán, akár a választások is elmaradhatnak, korlátozhaják a sajtót, betilthatják a tüntetéseket
Fleck Zoltán jogszociológus szerint különösen aggasztó, hogy a kormány egy évvel a választások előtt olyan rendeletet készít elő, amely hadiállapot vagy honvédelmi válsághelyzet esetén rendkívüli jogkörökkel ruházná fel a végrehajtó hatalmat. A szakértő szerint ezekkel az eszközökkel akár a belső politikai ellenfelek ellen is felléphetnének.
Úgy látja, hogy a jogi fogalmak – hadiállapot és honvédelmi válsághelyzet – között bár van különbség, mindkettő rendkívüli állapotot jelent. A mai magyar közjogi berendezkedés alapján pedig viszonylag könnyen lehet olyan értelmezést adni a világhelyzetnek, amely indokolhatja ezek bevezetését.
A jogász szerint a rendelet nemcsak a háborús helyzetek kezelését szolgálja, hanem a belső rend fenntartására és a politikai ellenfelek mozgásterének szűkítésére is alkalmas lehet. Mint mondta, „a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda – amelyről eddig sem tudtuk, hogy mit csinál valójában azon túl, hogy titkosszolgálati módszerekkel dolgozik – olyan eszközöket kapna, amelyekkel korlátozható a sajtó szabadsága, betilthatók a tüntetések, és akár a választások megtartását is felfüggeszthetik”.
Fleck hozzátette: „Itt akkor eszébe se juthat senkinek semmiféle tüntetés, vagy az utcák elfoglalása, vagy a szabad sajtó működtetése, mert elrendelhető egy olyan hadiállapot, amelyhez pusztán csak az kell, hogy a kormány úgy érezze NATO-tagként, a NATO-t közvetlen háborús veszély fenyegeti. Ugye ez elég közel van, azt érezzük”.
A Klubrádió műsorvezetője azt kérdezte tőle, hogy „Ha beesik egy rakéta vagy egy bomba Magyarországra, akkor Rogán Antal bejön ide a Klubrádió összes helyiségbe, kihúzza a konnektorokat és elnémítja a rádiót?” Fleck erre így válaszolt: „Szerintem az lesz az első, hiszen a Klubrádió nyilván a legfontosabb eszköz, amivel az ellenség majd az ország szuverenitását aláássa. Egy sarokba szorított autokratikus hatalom, ami sokat vesztett, kiszámíthatatlan és irracionális eszközöket is képes hozni, eddig is használt. Úgy tűnik, hogy ez a típusú jogi átalakítás olyan dologra készül fel, amit ők háborús helyzetnek gondolnak.”
Furcsának nevezte, hogy ezek a jogkörök Rogán Antalhoz kerülhetnek, mivel ilyen esetekben jellemzően a honvédelmi miniszter, a miniszterelnök vagy a rendvédelemért felelős miniszter kap hasonló jogosítványokat.
Fleck úgy látja, hogy most is rendeleti kormányzás zajlik, az új szabályozás pedig tovább fokozhatja azt a feszültséget, amit a kormány gerjeszt. Azt mondta:
A szakértő szerint a kormány így azt is mondhatja, hogy a háborúpártiakra nem lehet rábízni a hatalmat, ezért nem kell választásokat tartani.
A Budapest Pride-ra utalva elmondta: „elég komoly utcai demonstráció készülődik, amely a mai állapotok szerint a rendőrség és a kormány felfogása szerint jogszerűtlen. A szervezők pedig tulajdonképpen szembe helyezkednek a rendőrségi határozattal a mai állapot szerint. Ebben az esetben ezek olyan eszközök, amelyekkel ezeket mind el lehet tüntetni”.
Egy ilyen állam nem maradhat az Európai Unió tagja, tehát ez egyszerűen értelmezhetetlen lesz az Európai Unió politikusai számára. Nem tudom például, hogy ezt a szombati eseményt, ahol több európai politikus lesz, mint egy csúcson, hogyan fogja kezelni a rendőrség egy százezres tömeggel, ha tiltó határozat fennmarad. Egészen elképesztő helyzetekbe kormányozza bele magát a kormány, és azért az látszik, hogy ez egy politikai pánikreakció” – fogalmazott.