hirdetés

HÍREK

Fidesz: Márki-Zay valójában baloldali

Márki-Zay Péter évek óta alapvetően jobboldali beállítottságú emberként hivatkozik magára. Győzelméig ezt a kormánypárt sem vitatta.

Link másolása

hirdetés

Az Országos Előválasztási Bizottság vasárnap 22 óra után néhány perccel egy élő sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást, így ő lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

Márki-Zay győzelmét azonban már a részeredmények alapján is biztosra lehetett venni, hiszen magabiztosan vezetett Dobrev Klára előtt. A DK miniszterelnök-jelöltje is vasárnap már nem sokkal 20 óra után elismerte vereségét egy sajtótájékoztatón, és gratulált Márki-Zaynak.

A vidéki, keresztény, hétgyermekes Márki-Zay Péter évek óta alapvetően jobboldali beállítottságú emberként hivatkozik magára. Ezt egészen a győzelméig a Fidesz sem vitatta, és még Gyurcsány Ferenccel sem próbálták összekötni. Sőt, nemrég a párt kommunikációs igazgatója, Hollik István kamerák előtt jelentette ki, hogy Márki-Zay azért nem nyerhet az előválasztáson, mert ő nem Gyurcsány embere.

A Fidesz vasárnap szinte azonnal reagált is a hódmezővásárhelyi polgármester győzelmére, méghozzá egy új videóval, amelyben már azt állítják: "Karácsonyt Márki-Zay váltotta a Gyurcsány Show-ban, de a régi, jól ismert baloldali politika marad".

hirdetés

Ezután pedig egy olyan videó is megjelent, amelyben Márki-Zayt "nyomulós karrier-baloldalinak" nevezik, aki a "balfék havert, Gerit" váltja.

A fideszes politikusok közül Kocsis Máté az elsők között reagált Márki-Zay győzelmére. Hosszú Facebook-posztjában arról írt: "életbe lép a Gyurcsány - Márki-Zay paktum".

Kocsis szerint "Márki-Zay Péteren keresztül a baloldal most jobboldali emberek szavazatát akarja megszerezni ahhoz, hogy hatalomhoz jusson. Osztottak-szoroztak, és rájöttek, hogy nincs már elég szavazó a baloldalon, ezért ráfogják Márki-Zayra, hogy jobboldali, hátha onnan tud még szerezni támogatókat".

A 444.hu szúrta ki, hogy

Kocsis posztja alatt sorra jelentek meg fideszes politikusok kommentjei olyan szövegekkel, mint "Stop Gyurcsány!" vagy például "Soha többé baloldali kormányzás, soha többé Gyurcsány Ferenc!". De vasárnap nemcsak a frakció tagjai, hanem az állami influenszerek is azonnal átálltak az új üzenetre, és sorban közölték a posztokat arról, hogy Márki-Zay Péter nem jobboldali.

Azt pedig a Telex vette észre, hogy a Fidesz egyik legfontosabb lapjának számító Magyar Nemzet hétfő délelőtti címlapján is úgy hivatkoznak Márki-Zayra, mint "baloldali politikus", "baloldalivá avanzsált karrierpolitikus" vagy "baloldali kirakatember".

De az Origo hétfői vezető anyagának címe is hasonlóan hangzott: "Márki-Zay Péter, a karrierbaloldali törtető". Az alcím pedig a következő: "A baloldali előválasztási cirkusz győztese régen paktumot kötött Gyurcsánnyal".



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

„Sajnos átvertek minket” – nem erre számított a brüsszeli mozi, amikor bevállalták az Elkxrtukat

Brüsszelben is bemutatták a filmet, az MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István kereste fel a mozit.

Link másolása

hirdetés

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő kíváncsi volt, hogy tudott-e arról a brüsszeli mozi, amely az Elkxrtuk című filmet vetítette, hogy pontosan milyen alkotásról van szó – Facebook-posztban írta le, mire jutott. A mozi ugyanis válaszolt neki, mint mondták: utólag nem örültek, hogy ez lement náluk.

„Az üzemeltető cég írásban arról tájékoztatott, hogy a filmet csak egyetlen alkalommal, aznap este vetítették, de már ezt is megbánták”

– kezdődött Ujhelyi posztja, ami úgy folytatódott: „kiderült, hogy a mozinak fogalma sem volt előzetesen arról, hogy milyen film miatt bérelték ki a termet aznap estére, még annak pontos címéről is csak a vetítés előtti napokban értesültek, amikor valaki telefonon erről érdeklődött náluk. Mint elmondták: nem hivatalos, hanem egy gmail-es emailcímről egyeztettek velük az esemény részleteiről, vagyis csak a bemutató előtt jöttek rá – némi kutatást követően –, hogy valójában egy konzervatív pártalapítvány bérelte ki a termet tőlük. "Mondtuk nekik, hogy nem akarunk semmilyen politikai párttal ilyen módon kapcsolatba kerülni. Meg is kértük őket, hogy legalább fotókat ne készítsenek az eseményről a teremben és a mozi előtt sem, de ezt a kérésünket megtagadták.

Sok eseményünk, bemutatónk van a világ minden tájáról, sokan bérElik ki a termet hasonló célból. Általában minden rendben zajlik. De most, sajnos átvertek minket"

– válaszolta levélben a megkeresésemre a mozi egyik vezetője, hangsúlyozva, hogy cégük egyik fontos alapértéke a szélsőséges politikától való távolságtartás, a sokféleséget hirdető, toleráns kirekesztés-ellenesség. "Sajnáljuk, ami történt, legközelebb óvatosabbak leszünk"” – olvasható Ujhelyi posztjában.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Kötelező PCR-teszttel és karanténnal lehet csak belépni az Egyesült Királyságba az omikron-variáns miatt

A brit kormány hangsúlyozta, nem tervezték bevezetni a korlátozásokat, de az új variáns megjelenése rákényszerítette őket.

Link másolása

hirdetés

Az érkezést követő második nap végéig PCR-tesztet kell végeznie, és a negatív eredményig karanténba kell vonulnia minden, az Egyesült Királyságba érkező utasnak, jelentette be a BBC tudósítása szerint Boris Johnson miniszterelnök szombaton délután.

A brit miniszterelnök hangsúlyozta, nem akarja megállítani a beutazást az országba, a tiltó rendelkezések csak lassítani tudják az új variánsok terjedését, megállítani nem.

Johnson szerint várhatóan ismét kötelezővé válik a maszkviselés a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön, erről Sajid Javid egészségügyi miniszter ad majd tájékoztatást a jövő hét elején.

Szigorítanak a karantén szabályain is, mindenkinek, aki omikron-fertőzött személlyel érintkezett, kötelezően tíz napos karanténba kell vonulnia, akkor is, ha már két oltást is kapott.

A brit kormány hangsúlyozta, nem tervezték bevezetni a korlátozásokat, de az új variáns megjelenése rákényszerítette őket.

Johnson újságírói kérdésre elmondta, biztos abban, hogy a briteknek "az idei karácsony lényegesen jobb lesz, mint a tavalyi".

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A Rovatból
hirdetés

Kovács Gergely szerint a Kutya Párt el tudja engedni azokat a körzeteket, ahol el fog dőlni a választás

A párt elnöke szerint nem bírná elviselni, ha rajtuk „száradna a Fidesz győzelme”.

Link másolása

hirdetés

"Az egyéni körzeteket, azt a 28-at, ahol feltehetően el fog dőlni a választás, szerintem el lehet engedni", fogalmazott Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt elnöke a Jelennek adott interjújában.

Kovács szerint ő érezné magát a legrosszabbul, ha minimálisan is tehetne róla, hogy "minden így marad".

Ha mégis el kell indulniuk egy ilyen körzetben, "hogy meglegyen a listaállításhoz szükséges 71 mandátum, azért még mindig mondhatjuk, hogy itt nem annyira fontos, hogy ránk szavazzanak", fogalmazott.

Az interjúban azt is elmondta: "Én abszolút drukkolok, győzzék le a Fideszt, bármilyen is ez az ellenzék és bármilyen tagjai is vannak. Tehát ennél rosszabb nem nagyon lehet, mint ami ma van, szinte semmilyen téren. Se azon a téren, ahogy a pénzek mozognak, se azon a téren, amilyen hangulatot próbálnak csinálni az országban, se azon a téren, hogy már magánosítanak mindent, ami eddig állami volt. Tehát én abszolút amellett vagyok, hogy tök jó lenne, ha kapna egy esélyt ez az oldal." Ugyanakkor hozzátette, néhány párt miatt nem akar együtt indulni velük.

Videó: Kovács Gergely a Jelennek


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Karikó Katalin: Akár 31 nap alatt is képes kifejleszteni egy új vakcinát a Pfizer

Két hét múlva kiderülhet, hogy hatékony–e az új variáns ellen a jelenlegi vakcina.

Link másolása

hirdetés

Az eddigi 100 nap helyett már 31 nap alatt is képes kifejleszteni egy új oltóanyagot a Pfizer, mondta Karikó Katalin az ATV Híradónak.

A magyar biokémikus szerint egyelőre nem jelenthető ki, hogy a jelenlegi vakcina nem véd a koronavírus új, omikron-variánsával szemben. Ezzel kapcsolatban laboratóriumi vizsgálatokat folytatnak, és azt is nézik, hogy az oltottak megbetegszenek–e Dél-Afrikában. Karikó szerint két hét múlva kiderülhet, hogy hatékony–e az új variáns ellen a jelenlegi vakcina.

Karikó úgy fogalmazott: "egyelőre azt lehet tudni, hogy az az ember, aki Belgiumba repült és omikron-variánst találtak a szervezetében, nem volt beoltva. Az az utas viszont oltott volt, aki Hongkongban karanténba került és pozitív lett a tesztje, de arról nincs jelentés, hogy megbetegedett volna."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: