HÍREK

Fiatalítanak a honvédségnél: felmenthetik a 25 éve tényleges szolgálati viszonyban lévő, 45 évnél idősebb katonákat

Az érintetteknek bevezetik a honvédelmi szolgálati juttatást. Ez azonban nem automatikus, a honvédelmi miniszter egyénenként dönt majd róla.

Link másolása

A haderő személyi állományának is meg kell újulnia, a kedden megjelent kormányrendelet a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellett utat nyit egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez - írja a honvédelmi tárca a közleményében.

A minisztérium közlése szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf kedden tartott évértékelő értekezletén arról beszélt, a veszélyek korában a kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága.

„A modern katonai technológia beszerzésével párhuzamosan zajlik a haderő szervezeti átalakítása is. Ebben a munkában most korszakhatárhoz érkeztünk. A haderő személyi állományának is meg kell újulnia”

- fogalmazott a miniszter.

A modern fegyverrendszerek, hadműveleti és harcászati eljárások alkalmazásához, az ezekhez kapcsolódó kiképzési és gyakorlatozási feladatokhoz, valamint a sikeres toborzáshoz elengedhetetlen egy jól felkészült, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, fiatal tiszti és altiszti állomány. Annak érdekében, hogy a fiatalok előreléphessenek, szükség van a parancsnoki és tiszti állomány átalakítására.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet célja

a Magyar Honvédség parancsnokságainak, alakulatainak és támogatói szervezeteinek, valamint a Honvédelmi Minisztérium katonai állományának fiatalítása.

A kormányrendelet hatálya alá eső szervezeteknél

szolgálatot teljesítő azon katonák szolgálati viszonyát, akik a 45. életévüket betöltötték és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkeznek, a honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel és kéthavi felmentési idővel megszüntetheti.

Az érintett állomány részére a kormány, elismerve a honvédelem ügye iránti elhivatottságukat, áldozatvállalásukat és az ország érdekében tett erőfeszítéseiket, bevezeti a honvédelmi szolgálati juttatást - írták, kiemelve, a honvédelmi szolgálati juttatás alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken. A honvédelmi szolgálati juttatás abban az esetben is teljes összegében megilleti az arra jogosultat az öregségi nyugdíj korhatár betöltéséig, ha mellette munkát vállal.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta azt is, hogy az új juttatási forma nem automatikus a rendelet hatálya alá esők számára, hanem egyénenkénti miniszteri döntéshez kötött.

Ez a fiatalítási program a rendszerváltozás óta példátlanul előnyös módon, a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellett nyit utat egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Fontos változás! Visszatér az éves gázóra-leolvasás rendszere az MVM-nél
Vagyis megszűnik az a gyakorlat, hogy elég lefényképezni és beküldeni a mérőállást, netán egy cetlire felírni a leolvasott értéket, és hátrahagyni a szolgáltató munkatársának.

Link másolása

Az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. által megbízott cég, a DL Kft. arról értesítette a megbízó ellátási területén lévő lakossági ügyfeleket, hogy munkatársa a közeljövőben, a levélben megadott, ötnapos idősávon belül felkeresi, hogy leolvassa a gázmérőjét, írja a VG.hu.

Az ügyfélnek azonban nem kell a leolvasót a felhasználási helyen várnia, mert hagy majd nála egy leolvasási értesítőt, rajta elérhetőségekkel és szükséges információkkal. Ha a leolvasó a jelzett időszakban, az első felkeresés alkalmával nem tudja a gázmérőt leolvasni, akkor hagy egy másik értesítőt a következő felkeresés időpontjával, illetve saját telefonos elérhetőségével.

Fontos, hogy a DL Kft. munkatársai az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. által kibocsátott fényképes igazolvánnyal rendelkeznek. A kft. kéri, hogy ezt az ügyfél a saját biztonsága érdekében minden esetben ellenőrizze. A leolvasást végző munkatársak személyéről, jogosultságáról a fényképes igazolványon található központi telefonszámon lehet meggyőződni.

Minderre azért van szükség, mert az MVM kivezeti a helyszíni leolvasást helyettesítő mérőállás-bejelentést. Mivel pedig a pontos elszámoláshoz elengedhetetlen a személyes leolvasás, a DL munkatársának be kell jutnia a gázmérőhöz. A cég kéri, hogy az ügyfél tegye lehetővé a megadott időszakban a gázmérő leolvasását.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Megjavították az eltört piliscsabai hókotró lapátját, az orvosi rendelő azonban ma nem nyit ki
Folyamatosan takarítják az utat Piliscsabán, ahol szintén sok közintézmény zárva tart.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy Piliscsabán a polgármester is kézzel lapátolta a havat, mert a település egyetlen hókotrójának eltört a lapátja.

Azóta a jármű újra bevetésen van, a lapátot megjavították.

A Piliscsaba ma... és holnap! zárt Facebook csoportban tették közzé az információt, egyben frissítették a bezárt és nyitvatartó fontos intézmények listáját. Íme:

Orvosi rendelő zárva.

Aldi nyitva

Coop Fő út nyitva

MCM zárva

Szlojó zárva

Pékségek nyitva (áram nincs)

Hókotró megjavítva reggel óta dolgozik.

Rengeteg a fakidőlés Önkéntes tűzoltóink reggel óta dolgoznak.

Polgárőrség egész nap kint van, több autót mentettünk eddig.

Rengeteg a feladat de senki nem marad segítség nélkül.

Nem unalmas nap, Csabán sem, lássuk be.

Pár tudósításban már beszámoltunk az agglomerációs hóhelyzetről. A Pilisvörösvár Most csoportban egy helyi hirdető az alábbi szlogennel reklámozza fémhulladélgyűjtő telepét:

Nincs fűtés? Hozzál vasat! ?Pilisvörösvár Méhtelep NYITVA ! Házhoz is megyek!

Végül is, ha mi visszük, a kimelegedés is megoldott...

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Háromnapos közigazgatási szünetet rendelt el Orbán Viktor, bezárnak a hivatalok
Az utóbbi két évben jóval hosszabb volt a téli közigazgatási szünet, mint amit most elrendelt a jövő évre a miniszterelnök.

Link másolása

Három napra leáll a közigazgatás Magyarországon, derül ki a Magyar Közlönyből. Orbán Viktor eszerint 2024. december 30-tól 2025. január 1-ig rendelt el közigazgatási szünetet. A kormányfő azért hirdette már most ki a jövő év végi hivatali leállást, mert a megelőző év decemberig 15-ig ezt meg kell tennie a törvény szerint.

Az igazgatási szünetre eső összes munkanapra szabadságot kell kiadni a dolgozóknak. Ha pedig már nincs arra az évre szabadságuk, akkor a következő éviből kell erre az időszakra átcsoportosítani.

A most bejelentett háromnapos közigazgatási szünet jóval rövidebb, mint a tavalyi vagy az idei téli szünet. 2022-ben december 22-től január 6-ig tartott, idén pedig december 27-től január 1-ig lesznek zárva a hivatalok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megvan a pontos szám: Óriási áremelkedés jön a hazai benzinkutakon január 1-től
Eldőlt, hogy 41,3 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti ára 2024-től egy uniós előírás miatt.

Link másolása

41,3 forintos literenkénti drágulásra kell számítani január 1-től a magyarországi benzinkutakon, írja a Portfolio. Egy európai uniós szabály miatt januártól jövedékiadó-emelés lesz a hazai benzinre és a gázolajra. Ezzel az a cél, hogy megússzuk a régóta levegőben lógó kötelezettségszegési eljárást.

A NAV honlapján megjelent adatok szerint 2024. január 1-től az adó mértéke a benzin esetében 152,55 forint (ha a Brent hordónként 50 dollárnál olcsóbb, akkor 157,55), a gázolajnál pedig 142,9 forint lesz (ha a Brent hordónként 50 dollárnál olcsóbb, akkor 152,9).

A jövedéki adó megemelésével a literenkénti üzemanyagár várhatóan jóval a régiós átlag fölé fog ugrani. Korábban szó volt arról, hogy változtatni fognak az adónem nyár elején bejelentett mértékén, azonban november elején már Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy eldöntött tény: január 1-től 41 forinttal emelkednek emiatt az üzemanyagárak.

A Portfolio megjegyzi, hogy Magyarország évek óta kockáztatta a kötelezettségszegési eljárást azzal, hogy az uniós szintnél alacsonyabban határozta meg a jövedéki adó mértékét. Az uniós minimumkövetelmények értelmében a benzin esetében 0,359 euró, a gázolajnál 0,33 euró literenként a vonatkozó adó mértéke, míg a nem eurót használó uniós tagországok esetében ehhez a szinthez kell korrigálni az adót.

Ebből logikusan következik, hogy ha az adott ország pénze gyengül az euróval szemben, akkor az euróban számolt adóteher alá csökkenhet a (például) forintban jegyzett jövedéki adó. A magyar kormány a döntéssel bebiztosította, hogy a forint romlása esetén az adómérték egészen a 420 forintos euróáárfolyamig elegendő.

Link másolása
KÖVESS MINKET: