A pápa a vasárnapi szentmisén lett rosszul, és alig kapott levegőt, ezért másnak kellett felolvasnia a beszédét. A 87 éves egyházfő napok óta hörghuruttal küzd.
Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren tartott szentmisén arra kérte a ceremóniamestert, hogy folytassa helyette a felolvasást, mert alig kap levegőt.
„Elnézést kérek, megkérném a ceremóniamestert, hogy folytassa a felolvasást, mert nehezen kapok levegőt”
– idézi a katolikus egyházfő szavait a La Repubblica.
A pápa napok óta hörghuruttal küzd, ennek ellenére részt vett a Vatikánban megrendezett fegyveres erők jubileumán, amelyre közel száz országból érkeztek katonák, rendőrök és veteránok. A Vatican News szerint több mint harmincezren voltak az eseményen.
A jubileumot lezáró beszédet eredetileg a pápa mondta volna el, de már korábban is bizonytalan volt, hogy állapota engedi-e ezt. Az esemény sajtótájékoztatóján a prépost hangsúlyozta, hogy az ünnepség célja a béke fontosságának kiemelése, különösen azokban az országokban, ahol jelenleg is erőszak dúl.
Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren tartott szentmisén arra kérte a ceremóniamestert, hogy folytassa helyette a felolvasást, mert alig kap levegőt.
„Elnézést kérek, megkérném a ceremóniamestert, hogy folytassa a felolvasást, mert nehezen kapok levegőt”
– idézi a katolikus egyházfő szavait a La Repubblica.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Behívják az irodába, megkapja a kirúgásról szóló papírt, majd közlik, hogy van egy jobb ajánlat – így zajlanak az elbocsátások az iváncsai akkugyárban
A Telex és a 444 is úgy értesült, hogy Iváncsán is elkezdődtek a csoportos elbocsátások. Az SK azonban törekszik arra, hogy jogilag ne kelljen tömeges létszámleépítést bejelentenie.
Az SK iváncsai gyárában is elkezdődtek a csoportos elbocsátások – írja a 444 a cég dolgozóitól kapott információkra hivatkozva. Az elküldött munkavállalók között operátorok, műszakvezetők, karbantartók és PQC technikusok is vannak. A lap forrásai szerint
a következő napokban további dolgozók távozására lehet számítani.
Az érintett dolgozók közül többen arról számoltak be a Telexnek, hogy már hetek óta érezni lehetett, valamilyen változás várható a cégnél. Bár eleinte csak egy-egy dolgozót küldtek el, február közepére felgyorsultak az események, és ekkorra vált világossá, hogy valójában tömeges leépítés zajlik. A folyamat először az SK komáromi gyárában indult, majd átterjedt a második komáromi üzemre, végül pedig Iváncsára is.
A Telex információi szerint
az SK szándékosan törekszik arra, hogy jogilag ne kelljen tömeges létszámleépítést bejelentenie.
Ennek érdekében közös megegyezéses szerződést ajánlanak a dolgozóknak, ami anyagilag kedvezőbb lehet: az elküldött munkatársak így a törvényileg előírt végkielégítésen túl plusz egy-két havi bért kaphatnak, bizonyos esetekben pedig azt is lehetővé teszik számukra, hogy a felmondási idő alatt ne kelljen munkát végezniük. A lap úgy tudja, a dolgozók többsége elfogadja ezt a feltételt.
Az elbocsátások körülményeit ugyanakkor többen sérelmezik. Egy dolgozó elmondása szerint az elküldés úgy zajlik, hogy
a munkatársat behívják az irodába, ott először megkapja a kirúgásáról szóló dokumentumot, majd rögtön utána közlik vele, hogy van egy kedvezőbb ajánlat. Ekkor adják át neki a közös megegyezésről szóló papírt, amelyet néhány percen belül, még a helyszínen alá kell írnia.
Miután a dolgozó aláírta a szerződést és összeszedte a személyes dolgait, azonnal el kell hagynia a gyárat. Az egyik munkatárs szerint volt olyan eset is, amikor biztonsági őr kísérte ki az elbocsátott dolgozót a gyárkapuig, és még azt sem engedték meg neki, hogy a vállalati buszt használja.
Az SK Innovation 2018-ban kezdte meg magyarországi tevékenységét. Az első európai akkumulátorgyárát Komáromban hozta létre, ahol 2020-ban indult a termelés. A vállalat 2021-ben jelentette be, hogy Iváncsán újabb, 30 GWh éves kapacitású gyárat épít, 681 milliárd forintos beruházással, az építkezés még az év végén el is kezdődött. 2024 májusában azonban az iváncsai üzemből 609 kölcsönzött, főként kirgiz munkavállaló szerződését szüntették meg. A cég akkor hangsúlyozta, hogy a leépítés nem érintette a saját állományban lévő magyar munkavállalókat, és a döntést a világpiaci kereslet átmeneti csökkenésével indokolta.
Az SK iváncsai gyárában is elkezdődtek a csoportos elbocsátások – írja a 444 a cég dolgozóitól kapott információkra hivatkozva. Az elküldött munkavállalók között operátorok, műszakvezetők, karbantartók és PQC technikusok is vannak. A lap forrásai szerint
a következő napokban további dolgozók távozására lehet számítani.
Az érintett dolgozók közül többen arról számoltak be a Telexnek, hogy már hetek óta érezni lehetett, valamilyen változás várható a cégnél. Bár eleinte csak egy-egy dolgozót küldtek el, február közepére felgyorsultak az események, és ekkorra vált világossá, hogy valójában tömeges leépítés zajlik. A folyamat először az SK komáromi gyárában indult, majd átterjedt a második komáromi üzemre, végül pedig Iváncsára is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Terep előttünk! Húzd fel!” – Hajszálon múlt a katasztrófa a Wizz Air járatán, súlyos pilótahibák derültek ki
Az eset még 2016-ban történt, amikor a Budapestről Nisbe tartó járat veszélyesen közel került egy hegyhez. A társaság utána kivizsgálta az ügyet, a tapasztalatokat pedig beépítették a képzési programjukba.
A Wizz Air egyik repülőgépe 2016. november 10-én súlyos repülőeseményt élt át, amikor a Budapestről Nisbe tartó 801-es járat veszélyesen közel került egy hegyhez. A Blikk most utánajárt az esetnek, és kiderült, hogy az incidens során több pilótahiba is történt. A fedélzeti automatika azonban közbelépett, ez akadályozta meg a katasztrófát.
A járat úgynevezett kiszolgáló járat volt, utasok nem tartózkodtak rajta, utaskísérőket szállítottak a szerbiai Nis repülőterére. A pilótafülkében a kapitány és az első tiszt dolgozott, akik korábban még nem repültek erre az útvonalra. A repülés kezdetben problémamentesen zajlott, azonban a leszállási fázisban váratlan fordulat történt.
A légi irányítás egy másik megközelítési eljárást adott meg, mint amit a pilóták előzetesen beprogramoztak. Ennek megfelelően módosították a repülési tervet, de
nem vették észre, hogy a repülőgép számítógépe egy 360 fokos fordulót iktatott be az útvonalba. Ezt követően az első tiszt beállította a fedélzeti rendszert, hogy a gép 1000 lábra süllyedjen, miközben az útvonalon egy 3100 láb magas hegy helyezkedett el.
Ekkor a kapitány rákérdezett: „Miért süllyedünk?” A következő pillanatban a földközelségi figyelmeztető rendszer vészjelzése is megszólalt: „Terep előttünk! Húzd fel!” A pilóták azonnal reagáltak, és egyszerre húzták hátra a botkormányt, hogy megakadályozzák az ütközést. A megfelelő tolóerőt azonban csak késve állították be, így a gép meredeken emelkedni kezdett, és végül a fedélzeti automatika állította maximumra a hajtóművek teljesítményét.
Az esemény után a repülőgép a tervezett 4300 láb helyett 7000 láb fölé emelkedett, majd innen visszatérve biztonságosan landolt Nis repülőterén.
A kivizsgálás megállapította, hogy a pilóták nem kommunikáltak megfelelően egymással, és volt olyan művelet, amelyet egyszerre ketten is végrehajtottak, miközben más fontos teendőket figyelmen kívül hagytak. A jelentés szerint a kapitány nem tudta megfelelően kipihenni magát az előző napon, ennek ellenére alkalmasnak érezte magát a repülésre. Az első tiszt ezzel szemben kipihent volt, mivel előtte tíz napig nem repült.
A légitársaság teljes körű vizsgálatot végzett az eset kapcsán.
„Az incidens a Wizz Air számára ismert volt, az esetet teljes körűen kivizsgálták, és azóta a légitársaság beépítette a képzési programjába is” – közölte a vállalat a Blikkel. Az érintett pilóták további képzéseken vettek részt, amelyeket sikeresen teljesítettek. A vizsgálat során megfogalmazott ajánlásokat a Wizz Air beépítette a képzési anyagaiba és a vállalat repülési gyakorlatába.
A Wizz Air 2018-ban indította el a Pilótaakadémiáját Magyarországon, amelynek célja, hogy a tehetséges fiatalok számára lehetőséget biztosítson pilótakarrierjük megkezdésére. A program 17–21 hónapos integrált képzést kínál, amely 750 óra elméleti oktatásból, 60 óra szimulátoros gyakorlatból és 145 óra repülési gyakorlatból áll. A képzés során a kadétok megszerzik a szükséges tudást és gyakorlatot ahhoz, hogy első tisztként kezdjenek dolgozni a Wizz Air járatain, majd további tapasztalat megszerzésével kapitánnyá vagy Airbus A320/A321 oktatóvá válhassanak.
A Wizz Air egyik repülőgépe 2016. november 10-én súlyos repülőeseményt élt át, amikor a Budapestről Nisbe tartó 801-es járat veszélyesen közel került egy hegyhez. A Blikk most utánajárt az esetnek, és kiderült, hogy az incidens során több pilótahiba is történt. A fedélzeti automatika azonban közbelépett, ez akadályozta meg a katasztrófát.
A járat úgynevezett kiszolgáló járat volt, utasok nem tartózkodtak rajta, utaskísérőket szállítottak a szerbiai Nis repülőterére. A pilótafülkében a kapitány és az első tiszt dolgozott, akik korábban még nem repültek erre az útvonalra. A repülés kezdetben problémamentesen zajlott, azonban a leszállási fázisban váratlan fordulat történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbán Viktor sok milliárd forint közpénzért a magyar emberek megélhetését valóban érintő kérdésekről akarja elterelni a figyelmet
A magyar miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy véleménynyilvánító szavazást indítanak Ukrajna EU-csatlakozásáról, amit a nemzeti konzultáció mintájára fognak lebonyolítani. Erre kontrázott rá Magyar Péter.
Orbán Viktorék kérdéséről is kikéri az emberek véleményét a TISZA Párt - jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán péntek délelőtt.
A miniszterelnök a csütörtöki, rendkívüli uniós csúcs után jelentette be, hogy véleménynyilvánító szavazást kezdeményez Ukrajna európai uniós tagságáról. Orbán azt mondta, hogy nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne döntés erről a kérdésről. Azt is hozzátette, hogy
ezt úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.
Magyar ezután arról írt a Facebook-oldalán, hogy 2023 decemberében a magyar miniszterelnök az Unió vezetőivel közösen hagyta jóvá, hogy Ukrajna megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat.
„A miniszterelnök akkor senkitől sem kért felhatalmazást, most viszont sok milliárd forint közpénzért a magyar emberek megélhetését valóban érintő kérdésekről akarja elterelni a figyelmet” - írta a TISZA Párt elnöke. Szerinte mindenki tudja, hogy Ukrajna egy háború sújtotta ország és esélytelen, hogy a következő évtizedekben az Európai Unió tagja legyen.
„A TISZA olyan kérdésekben kéri ki az emberek véleményét március 15. után, amelyek mindannyiunk életét érintik.
Hogy spóroljunk a magyar költségvetésnek sok milliárd forintot, beemeljük a valódi kérdéseink közé Orbánék kérdését is és egyben kikérjük a magyar emberek véleményét hazánk uniós tagságáról is, hogy Orbán számára is világos legyen Magyarország valódi helye”
- fogalmazott a TISZA Párt elnöke.
Orbán Viktorék kérdéséről is kikéri az emberek véleményét a TISZA Párt - jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán péntek délelőtt.
A miniszterelnök a csütörtöki, rendkívüli uniós csúcs után jelentette be, hogy véleménynyilvánító szavazást kezdeményez Ukrajna európai uniós tagságáról. Orbán azt mondta, hogy nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne döntés erről a kérdésről. Azt is hozzátette, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Véleménynyilvánító szavazást indít a kormány Ukrajna EU-csatlakozásáról, a nemzeti konzultáció mintájára
Ezt Orbán Viktor jelentette be a csütörtöki rendkívüli EU-csúcs után. A kormányfő nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne döntés, és azt ígérte, hogy gyorsan és egyszerűen lebonyolítják a szavazást.
Véleménynyilvánító szavazást kezdeményez Ukrajna európai uniós tagságáról Orbán Viktor. A miniszterelnök erről az Ukrajnáról szóló, rendkívüli uniós csúcstalálkozó után beszélt újságíróknak csütörtök éjjel Brüsszelben.
Orbán Viktor azt mondta: komolyan újra „elő kell vennünk” Ukrajna európai uniós tagságának a kérdését, mert felelősen emellett most nem lehet dönteni. Azt is hozzátette, hogy nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne erről döntés, ezért kezdeményezni fognak egy véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról.
Ahogy elmondta, ezt úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták, gyorsan és egyszerűen.
„Aztán meglátjuk”
- tette hozzá.
A kormányfő kifejtette továbbá, hogy Ukrajna uniós tagságával átalakulna az Európai Unió teljes gazdálkodási rendszere.
„Erre nem vagyunk felkészülve, ezért én azt gondolom, hogy lassítani kell, és mindenképpen meg kell tudnunk az emberek véleményét ebben a kérdésben” - fogalmazott.
A miniszterelnök úgy értékelt, az a pénz, amit az EU Ukrajnába akar küldeni, valamint az Ukrajna európai uniós tagságából fakadó teher együtt akkora összeg, amit az Európai Unió gazdasága és benne Magyarország gazdasága nem bír ki.
Elmondása szerint a vezetők között ugyanakkor egyetértés volt abban, hogy az Európai Uniónak rengeteg pénzt kell költenie saját magára is, hogy „a saját hadseregeinket megerősítsük”.
A csütörtöki csúcstalálkozón az unió 27 tagállamából 26 egyetértett abban, hogy katonai támogatást nyújtsanak Ukrajnának. Orbán Viktor azonban ezt megvétózta, így Magyarország nélkül adtak ki minden, Ukrajnáról szóló érdemi következtetést.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke viszont egy másik javaslatot is tett, amely arról szól, hogyaz uniós tagállamok jelentősen növeljék védelmi kiadásaikat. Ezt már mind a 27 ország elfogadta - ahogy erre Orbán Viktor is utalt.