HÍREK
A Rovatból

„Felvállalták a szégyent is, csak bűnhődjön János bácsi" – megszólalt a bicskei gyerekotthonban zajló visszaélésekről elsőként tudósító riporter

Annyira zárt világ volt a bicskei gyermekotthonban, hogy alig szivároghattak ki az erőszaknak kitett áldozatok panaszai. Az igazgató 26 éven át élt egy épületben a gyerekekkel és érzelmi függést alakított ki áldozataival.
F. P. Fotó: RTL - szmo.hu
2024. február 23.


Link másolása

Moskovics Judit, az RTL Házon kívül riportere elsőként tárta fel a gyermekotthon sötét titkait. A riporter 2014 tavaszán szerzett tudomást arról, hogy mi történik a bicskei gyermekotthonban. Egy kávézóban találkozott Schmidt Erikával, aki évekkel korábban élménypedagógusként dolgozott az intézményben. A nő elmondta neki, hogy az igazgató rendszeresen molesztálja a rábízott gyerekeket. Kiderült az is, hogy több gyerek 2011-ben már feljelentést tett az igazgató ellen, de a nyomozás eredménytelenül zárult, miután többen visszavonták a vallomásaikat. A rendőrség 34 tanút hallgatott meg az ügyben, mielőtt befejezte a nyomozást.

„Első pillanattól rendkívül furcsának találtam, hogy az igazgató maga is életvitelszerűen az épületben él. Kezdettől fogva ez volt a legnyugtalanítóbb részlet.

Nem tudtam elképzelni, ennek milyen szakmai indoka lehet. Ez nem egyszerűen egy lakrész volt valahol az intézményen belül, hanem egy olyan kétszobás szolgálati lakás, ami közvetlenül az igazgatói irodából nyílt. És bár az épületben lakott, az igazgatónak volt egy saját tulajdonú lakása is Bicskén, azt albérletbe kiadta. Semmi nem indokolta, miért él az intézményben” – emlékezett vissza Moskovics Judit a 444-nek adott interjúban.

Kiderült, hogy nagyon sok bent lakó gyerek drogfüggő volt. Mindenki tudta, az igazgató is, hogy sok gyerek folyamatosan be van állva. Mivel a gyerekek jelentős része szerhasználó volt, sokan nem vették komolyan azt sem, amikor néhányan panaszokat fogalmaztak meg.

2016 szeptemberében aztán az egyik áldozat, a 18 éves Szabolcs, kisétált a vaskapun, és a bicskei vasútállomáson vonat elé vetette magát.

A fiú egyik barátja, Pop Mert, aki akkor már három éve nem lakott az intézményben, másnap feljelentést tett a józsefvárosi rendőrségen. A fiú és egy másik áldozat, Levente az első pillanattól fogva arccal és névvel akarták vállalni a dolgot, és elmondták, hogyan kényszerítette őket szexuális aktusokra az igazgató. „Elegük volt. Azt akarták üzenni, felvállalják a szégyent is akár, csak bűnhődjön. Biztosra akartak menni” – mondta az RTL riportere.

„Fontos tudni, hogy akkoriban sok itt élő gyereknek az igazgató volt a gyámja. Tudomásom szerint azoknak a gyereknek is, akik egyszer egy videofelvételen elmondták, majd a rendőrségen leírták, hogy mi mindent történt velük János bácsi irodájában. Aztán – mint köztudott – a gyerekek egyszer csak sorra visszavonták a rendőrségen a korábban leírtakat. Az egyik gyám, aki az eljárás idejére eseti gyámként helyettesítette „János bácsit”, az „Endre bácsi”, az igazgatóhelyettes volt. A kísérő, aki ott áll a kihallgatás alatt a fiú mögött, mialatt éppen arról kérdeznek a rendőrök, hogy mit szoktak csinálni az igazgatóval.

Hogy pontosan mi minden történt akkoriban a kihallgatások előtt, alatt, nem tudjuk, de az biztos, hogy az összes gyerek visszavonta a korábbi vallomását, és az ügy gyorsan le is zárult”

– árult el újabb döbbenetes részleteket Moskovics.

Az áldozatok megélése az volt, hogy ők kiválasztottak. Zsebpénzt és időnként ajándékokat kaptak: nagyobb „atyai” odafigyelést, nagyobb szabadságot, nagyobb védelmet.

Balog Zoltán miniszter asztalán már 2012-ben ott volt egy ombudsmani jelentés erről az ügyről. A második eljárás idején már az általa vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) felelt az intézményért. „Két nappal azután, hogy megjelent a filmünk, első nyilvános fellépésén felkerestem Balog Zoltánt. Megkérdeztem, miként lehetséges, hogy két hete a minisztérium bejelentést tett az igazgató ellen, hetek óta zajlik a nyomozás az ügyben, és V. János továbbra is a gyermekotthonban él és lakik. Azt válaszolta, kijelölt gyám felügyeli az intézményt, és bonyolult feloldani a helyzetet, mert a szolgálati lakás nem a minisztérium felügyelete alá tartozik. Aztán kiderült, mégsem olyan bonyolult.

Az interjú másnapján V. Jánost kiköltöztették, előzetesbe vették, és megkezdődtek a kihallgatások”

– folytatta a riporter.

K. Endrét senki nem jelentette fel, csak a V. János ellen zajló nyomozás során merült fel az érintettsége. A későbbi ítélet szerint gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények elfedésében vállalt kulcsszerepet. „Egy gyereknek 5000 forintot kínált azért, hogy ne tegyen terhelő vallomást a rendőrségen János bácsira. Ő egy enyhén szellemileg sérült fiú, akinek V. János lakhatást biztosított annak ellenére, hogy már túlkorosnak minősült. Ez volt a vesztegetés kísérlete. A másik esetben az egyik gyerek jelentette a gyámjának, hogy erőszak áldozata volt. A gyám intézkedett arról, hogy a gyereket emeljék ki az intézményből, és védett intézményben helyezzék el. Így is történt. A nyomozás kezdetével a fiúnak – akinek unokatestvére is a bicskei intézményben lakott – megüzenték, most még visszajöhet, de ha nem jön, később nem fog tudni. Az unokatestvérén keresztül is nyomást gyakoroltak rá azzal, hogy ez az ő otthona, és ha nem tér vissza, egymástól távol fognak felnőni. A legtöbb gyerek számára a bicskei kastély tényleg otthon volt, és minden gyerek megijed, ha az összes gyökere és létező emberi köteléke odavész. Ez a fiú is úgy döntött, visszamegy.

Az igazgató és K. Endre közösen írták meg a papírt, amiben visszavonta a gyámnak tett vallomását a zaklatásokról.

Kényszerítés miatt az igazgatónak és a helyettesének is felelnie kellett a bíróságon” – mondta Moskovics Judit.

A riporter dühös és csalódott volt, amikor értesült arról, hogy K. Endre kegyelmet kapott. „Sokan vállaltak kockázatot és hoztak áldozatot azért, hogy fény derüljön az igazságra. És amikor már azt hitték, vége van, kiderült, hogy az elkövetett bűnt az ország elnöke bocsánatosnak tekinti” – nyilatkozta a 444.hu-nak Moskovics Judit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók Magyar Péter országjárásáról – a résztvevőkkel is szóba elegyedett a TISZA Párt politikusa Gyulán
Megkezdte országjáró körútját a Talpra Magyarok alapítója, aki először Békés megyébe látogatott. A helyszínen volt a Szeretlek Magyarország stábja.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, körülbelül 200-250 ember előtt megkezdte országjáró turnéját Magyar Péter. A NER-ből két hónapja kilépett politikus nagyjából azokat a paneleket használta a gyulai várnál elmondott beszédében, amiket az eddigi nyilatkozataiban és tüntetésein. Ezen kívül beszélt Békés megye szerepéről, és arról, hogy a régió sokkal előrébb tarthatna, ha az Európai Uniótól kapott pénzeket nem oligarchák és kormányközeli emberek zsebébe csatornázták volna.

Azt is megígérte, hogy a TISZA Párt EP-képviselői hazahozzák a kormányzati korrupció miatt visszatartott több ezermilliárd forintos uniós támogatásokat.

Az eseményről készült rövid videónk itt látható:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Itt pedig 12 pontban ismertette a Tisza Párt terveit, célkitűzéseit ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

A helyszínen készült fotókon látható, hogy Magyar Péter beszéde után nagyjából egy órán keresztül beszélgetett az összegyűlt emberekkel, akikkel már az esemény előtt szóba elegyedett, kezet fogott és szelfizett egy sort.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Pétert csabai kolbásszal várták, a közmédia függetlenségének visszaállítását és a családi pótlék jelentős megemelését ígérte Békéscsabán
Gyula után a békési megyeszékhelyen folytatta országjáró körútját a TISZA Párt politikusa. Sok konkrét ígéretet megfogalmazott, de sok gondolat korábbi tüntetésekről is ismerős lehetett.

Link másolása

Gyula után rögtön Békéscsabán folytatta szerdán megkezdett országjáró körútját Magyar Péter. A TISZA Párt alelnökét a békési megyeszékhelyen szimpatizánsai helyi kolbásszal fogadták.

A több százezer ember előtt egy kisteherautó platóján megtartott beszédében Magyar Péter elismételt néhányat a korábban Gyulán (és már más tüntetéseken is) elmondott gondolataiból.

Beszélt arról is, hogy pártja fontosnak tartja a környezetvédelmet és a klímaváltozás elleni harcot is, valamint beszélt az állatjólétről és az állatok jogairól is. Magyar megemelné és inflációkövetővé tenné a családi pótlék összegét is.

A NER-ből két hónapja kiszállt politikus megígérte azt is: visszaállítja a közmédia függetlenségét is – pikírten megjegyezve, hogy a köztévé riporterei valószínűleg nincsenek a helyszínen.

„Beszüntetjük, és büntetőjogi tényállássá alakítjuk a propagandát” – tette hozzá, hatalmas tapsot kiváltva a többszáz nézőből. Ahogy fogalmazott: „A vélemény lehet szabad, de a hír szent.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megkezdte országjáró körútját – többszáz ember előtt beszélt Gyulán
A TISZA Párt alelnöke jellemzően a korábbi jelszavakat és mondanivalókat ismételte el országjárása első állomásán.

Link másolása

Megkezdte országjárását Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke Gyulán indította be kampányát.

A NER-ből nemrég kilépett politikust rengeteg ember köszöntötte, sokakkal kezet fogott és szóba elegyedett az emberekkel.

Magyar Péter elmondta, hogy Gyula különösen fontos neki, mert nem messze onnan, Dobozon éltek ősei, édesanyja is odavalósi.

A változás elkezdődött, április 6. után semmi sem lesz ugyanolyan, mint amilyen addig volt, tégláról téglára vesszük vissza az országot

– ismételte meg az eddig is sokszor elmondott gondolatokat a rögtönzött színpadon Magyar.

Ezután Békés megyét dicsérte, elmondása szerint a megyét joggal nevezik Magyarország éléskamrájának. Beszélt arról, hogy a vidéknek minden adottsága megvolna ahhoz, hogy virágzó régió legyen. Elmondta: bár az ország az EU-s csatlakozás 20 éve alatt 40 ezermilliárd forintnyi európai uniós támogatást kapott, de azok jelentős része haveri zsebekben, jachtokban, offshore-cégekben és magántőkealapokban landolt.

Utána arról beszélt, a TISZA Párt megválasztása esetén mit tenne – ezek a pontok szinte teljesen megegyeztek azzal, amit Magyar április 6-án a Kossuth téren is elmondott.

A fideszes politikusoknak és a propagandistáknak azt üzente, hogy állításaikkal ellentétben ők is kiállnak az illegális migráció ellen, és mind a nemzetközi, mind a hazai térben maximálisan békepártiak.

Magyar Péter ezután elmondta azt is, hogy szerdától péntekig mindenki szavazhat pártja EP-jelöltjeinek listás sorrendjéről, a jelöltek bemutatkozása pedig megtalálható a párt honlapján és a saját YouTube-csatornáján.

Magyar Péter beszédének legfontosabb részeit itt lehet visszahallgatni:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Itt pedig 12 pontban ismertette a Tisza Párt terveit, célkitűzéseit ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Beszéde után arra hívta fel az embereket, hogy keressék meg, mert mindenkivel nagyon szívesen beszél. Az országjárás ezután este fél8-kor Békéscsabán folytatódik majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek szólt be keményen – persze a neve említése nélkül
A volt miniszterelnök szerint olyan időket élünk, amikor a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott.

Link másolása

Hírlevelében ment neki Magyar Péternek Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke (Molnár Csabához hasonlóan) név nélkül támadta a NER-ből kilépő politikust.

„Furcsa dolog ma ellenzékinek lenni. Olyan időket élünk, amikor a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott, lehetőleg nem is olyan régen. Mintha csak volt fideszesként lehetne igazán hitelesen szemben állni a Fidesszel, az eddig is ellenzékiek pedig csak álellenzékiek lennének”

– írja a volt miniszterelnök, egyértelműen Varga Judit volt férjének címezve sorait.

A Demokratikus Koalíció (és a Párbeszéd és az MSZP közös) kampánynyitóján Molnár Csaba, a párt vezető politikusa szintén nem említette Magyar Péter nevét, de egyértelműen neki üzent, amikor négy legendát említett, amikkel szerinte le kell számolni:

A rogánozás legendája, amivel szerinte elfedik Orbán Viktor szerepét.

A lopás nélküli Fidesz legendája – szerinte a kormánypártban szakpolitikai kérdésekben is helytelen döntések születnek: minden kétszer annyiba kerül, mint tavaly, kórházba menni lassan nagyobb kockázat, mint megmászni egy 8000 méter magas hegyet.

Az Orbán nélküli Fidesz legendája.

Az igazi ellenzékiek legendája: Molnár szerint az elmúlt években kiépült az a kép, hogy „a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott” „Ha pedig még 2022-ben is, az már maga a Jolly Joker, az igazi ellenzékiség kvintesszenciája” – tette hozzá.

via 444

Link másolása
KÖVESS MINKET: